Visszanézve a blogot legutóbb júniusban készült az állatseregletről külön bejegyzés. Persze az aktuális eseményekről (pipihullás, malacszaporulat) folyamatosan írtam a blogon. De gondoltam, talán örömmel fogadnátok egy csak rájuk koncentráló irományt, ami nem is kíván sok szöveget. Próbáltam a legjobb képeket összeszedni. Jöjjön tehát a képes helyzetjelentés.
Szeptember eleje óta Bendegúz szinte folyamatosan udvarol. Ha nincs csaj a közelében, akkor nagyon morcos tud lenni. Szabályosan neki állt a karámot bontani. Míg korábban egyedül ki lehetett engedni legelni, mert olyan szépen elvolt, ez mára megszűnt, mikor egyszer csak azt vettük észre, hogy az összes állat szanaszét van, mert tárva-nyitva a kapu, amit Bendegúz nemes egyszerűséggel befejelt.
Itt épp Lili és Lulu, mint nyugtatószerek a fiú karámban. A gazdi megy egy kis akáclevéllel kedveskedik nekik.
Amiért hajlandónak egy kicsit még dolgozni is.
Egy jólakott és elégedett úr.
A háreme pedig a közelében legelészik.
Közben a kicsik szobafogságban, ugyanis a villanypásztor nem volt elég visszatartó erő, a még anyatejet is fogyasztó népségnek. Egyszerűen átléptek a dróton, pedig már ők is ivarérett korban vannak, viszont az erényeiket több okból is óvnunk kell.
Azután persze a délutáni műszakban rájuk is sor kerül, amikor szabadon kószálhatnak és legelészhetnek.
Időközben kiderült, hogy jó munkát végeztünk nyáron a szénaboglyák építésével. Jelenleg már a másodikat fogyasztják nagy élvezettel. Itt épp Bendegúz tömi a fejét.
Természetesen nem csak Bendegúz veti rá magát örömmel a nyár illatát őrző szénára magát, hanem az összes többi kecske is.
Most október végén még mindig kijárnak legelészni a kecskék, ez meg is mutatkozik a haskörméretükön az esti behajtáskor. Olyan dagadtak, alig vonszolják magukat. Gyönyörű, fényes és dús a szőrzetük is, úgyhogy szerintem megfelelő kondícióban vágnak neki a télnek.
A most már lassan két éve örökbe fogadott Miki nevű cicánk épp őrjáratozik, ugyanis megjelent egy vándorpatkány a birtokon. Többször megfigyeltem, hogy reggel és este beül bizonyos helyekre (hol a tetőre, hol a malacólba) és lesi a zsákmányt.
Egyébként tettünk ki élve fogó csapdát minden eredmény nélkül. Viszont sokan nem lehetnek, mert a fejőállásban a kecskék által a földre kiszórt szemes takarmány több nap múltán is a földön hevert.
A malackák a héten már 6 hetesek voltak, ez a kép még október elején készült, amikor leginkább csak anyatejen éltek.
Azóta változott a helyzet. Életképek egy esti etetésről. A nagy malacok két vályúba elosztva megkapják a vacsorát.
De hipp-hopp egyszer csak feltűnik néhány "illetéktelen elvtárs".
Miközben a csapat másik fele a mami mellett várakozik az esti osztásra. Persze később a kiszivárgók is visszatérnek, csak két legyet ütnek egy csapásra: előbb esznek a nagyok kajájából, utána pedig a mami adagjára vetik rá magukat.
A szép októberi napos időben az egyik nagy itt nyúlik el, ...
... a másik meg ott. Figyelitek azokat a lábakat?
A kicsik hasonlóképpen imádnak napozni. A kis rózsaszínek szeptemberben még le is égtek szegénykéim.
Meg kell zabálni azokat az "óriási" csülköket. Olyan cukik így kinyújtózva.
Persze már nagy kalandor az összes és mivel a villanypásztor drót alatt simán kiférnek, oda mennek, ahova csak akarnak. Persze azért túl messzire nem távolodnak el a mamitól.
Túr-fúr a malac banda miközben a kecskék körülöttük legelésznek.
Bár továbbra is elég félénkek, azért a kaja utáni vágy legyőzi a félelmet.
A hassiminek, meg azután képtelenek ellenállni. Dőlnek el egymás után, ahogy hozzáérünk a hasukhoz.
Gazda és az ő nagy malacai. Nagyon kezes jószágok.
Boróka továbbra is hozza a szokott bohókás formáját. De a nyáron legalább arról sikerült leszoktatnom, hogy közvetlenül a ház mellett végezze a dolgát.
Málna a kedvenc pozitúrájában. Nagyon imádjuk a kis hölgyet a barátnőjével egyetemben.
Cicasereg vacsorára várva néz rám, mint a Messiásra.
Teljesen friss ma délutáni kép, ahogy D`Artagnan kelleti magát, amikor megpillantott.
Süti ül a fűben. Az idei cica szaporulat megmaradt tagja, most már Málnáskerti lakó marad. Akár az anyja úgy kelleti magát, amint meglát, már dobja is magát, hogy a hasát simogassuk.
Néhány napja sikerült lencsevégre kapnunk ezt a gyönyörűséget, ahogy a villanypásztor egyik karóján ücsörgött. Mindketten lógtunk a nappali ablakában és felváltva távcsöveztünk és fényképeztünk. Mivel nem vagyunk valami nagy madárügyi szakértők, ezért csak tippelni tudunk, de szerintünk valamilyen ölyvvel volt dolgunk.
Egy kicsit közelebbről.
Baromfi téren annyi a fejlemény, hogy immár csak az egyetlen kakasunk és egy nyeszlett tyúk lézeng a baromfi udvarban. Lehet, hogy most már áttoljuk az újra kezdést az új évre.
Hát ennyi lett volna az állatos beszámoló, remélem tetszett és legközelebb is velem tartotok.
