Az a csodálatos ebben a részlegesen önellátó életmódban, hogy a három téli hónapot leszámítva, szinte mindig van valami termés, amit az asztalra tehetünk.
Szeptember végén újabb paradicsom és paprika szüret után az eredmény alant látható.
Idén annyira bőséges volt a termés, hogy végül összesen hatszor tudtam paradicsomot befőzni. Első ízben sikerült lecsót teljesen saját termesből (a paprikát tavaly venni kellett) eltenni. Kétszer álltam neki darabolt paradicsom elrakásának és háromszor futottam neki a lé eltevésnek.
Répa zöldség olyan bőségben van továbbra is, hogy nem győzzük fogyasztani. A tavasszal vetett három sorban is bőségesen van még.
Amihez hozzájön a másodvetés egy-egy sor répája és zöldsége.
Idén a száraz bab termés is jól alakult a tavalyinak kb. a háromszorosát olyan 1,5 kg-ot sikerült végül betakarítani.
Október első napjában betakarítottuk a napraforgókat is, most fent száradnak a padláson. Ahhoz képest, hogy egyetlen magot sem vetettünk el, nem is lett rossz a termés.
Valószínűleg az öntözés hiánya miatt csak két ilyen hatalmas sütőtökünk lett.
Viszont a másik fajtából van tízegynéhány darab. Úgyhogy idén sütőtökben is bővelkedünk.
A fekete retek nagyon eldzsungelesedett. Október első napjaiban már így nézett ki.
Végül a hónap közepén húzkodtam ki a termést. Lehet, hogy már kicsit korábban kellett volna, mert némelyik csecsemő fej nagyságú lett. Azt hiszem ez a két ládányi szintén ki fog tartani a tavaszi új hagymáig és retekig.
Ráadásul még a malacok is jól jártak, mivel két talicskányi zöldet vittem be nekik a retek és cékla levelekből.
Ugyanis lett még néhány aprócska cékla is a másodvetésből, amiból talán egyszer jóllakhatunk. Van egy szuper krumplis-céklás-sajtos egytálétel receptem.
Október elején újabb paradicsom szüretet tartottam. Ezúttal két ládányit lehetett befőzni paradicsomlének.
Az utolsó adag miután kijöhettek a szárazdunsztból.
A lének eltett paradicsomok mellett még maradt egy csomó koktélparadicsom, amiket meghagytam enni. Ebből még bőven van a hűtőben.
Cukkínit is szedhettem még ebben a hónapban. Ebből készült frissen tökfőzelék, illetve fokhagymás párolt cukkinit is ettünk többször. És még jutott két adag a fagyasztóba is.
Az éretten begyűjtött paradicsomok mellett még akadt egy jó adag zöld is.
Hogy ez se vesszen kárba, ebből a mennyiségből zöldparadicsom lekvár készült. Sült húsokhoz kiváló, de akár kalácsra is lehet kenni.
A kert nyújtotta örömök mellett a bírtok kínált még egyéb ajándékokat is. Többek között galagonyát. Ezúttal az uramat is befogtam a gyűjtésbe, ami ugye nem egy szapora dolog. Háromszor fél óra alatt ketten kb. 3,5 kilónyi bogyót gyűjtöttünk.
Ezeket alkalmanként megmostam, tisztítottam, majd mentek a fagyasztóba. A múlt héten pedig egyben odatettem, hogy finom galagonya lekvárt készítsek belöle.
Itt a késztermék már megy is le a pincébe.
És természetesen a gombaszezon idén sem maradt el. A frissen fogyasztott mennyiségen kívül, 4-5 csomaggal már került a fagyasztóba. Panírozottan is tettem el, mivel az emberem egyik kedvenc eledele a rántott gomba.
Ezenkívül ismét szárítottam is, mivel ekkora mennyiségét nem tudott volna a fagyasztónk befogadni. Folyamatosan zsonglőrködnöm kell a helyekkel, ha valami újat be akarok tenni.
Reméljük, még egy darabig kitart a gombaszezon, hogy még ehessünk frissen is és szárítani szinte korlátlan mennyiségben tudok.
Nagyon szép a termésetek.
VálaszTörlésÍrtad az öntözés hiányát. Egyáltalán nem öntöztétek ezeket a növényeket?
De öntöztünk valamennyit az ásott kutunkból, de messze nem amennyire szükség lett volna. Ezért van tervben egy csöpögtetös öntöző rendszer kiépítése. A nyár közepétől meg szalmatakarás került a földre, hogy védjen valamelyest a kiszáradástól.
TörlésKöszönöm az infót!
TörlésSzívesen, máskor is. Ölelés Málnáskertböl.
Törlés