Szeptemberi áldás

 

Ahogy arról már korábban írtam, 2021 nem a mi évünk. Azaz csak volt, egészen szeptember 14-ig. Aznap ugyanis, egy számomra kissé megkésett szülinapi ajándékként óriási áldás ért minket. 

Ekkor derült ki ugyanis, hogy a húsvétkor lezajlott cserével -  mármint malaccsaládot szénabálára-, milyen jól jártunk. 

Kancsikánk május közepi karámból való kiszabadulását követően (második neve ezért Houdini), a malacáldás érkezését szeptember közepére prognosztizáltam.  A malac mami gömbölyödött is szépen. Olyannyira, hogy a végén már szabályosan nyomott hagyott maga után a porban, mivel a cicijei már a földet súrolták. 

Az utolsó hetekben kicsit elpihenve az egyik korábbi csemete épp a reggeli maradványait tisztogatja a mamáról. 

Utolsó hétre már karanténba került az egyik fiacskája pedig bent ragadt vele. De így legalább volt társasága. Nem szerettük volna, ha a kecskeólban vagy netalán fent a legelőn jönnek világra a kicsik (mindkettőre volt már példa, hiába volt ott a kényelmes kis szülő kuckó).

Utolsó előtti napon. Így oldalról már nagyon látszott, hogy nincs sok hátra. 

A nagy esemény előzménye, hogy 13-án az esti etetéskor, ez kb. 19,00 órakor volt egyszer csak egy rózsaszín minimalac tűnt fel a színen. Benézek mindkét ólba, sehol senki. Persze mindjárt el is keseredtem, hogy akkor megint csak egy szem malackánk lett. 

Az emberem persze nyugtatgatott, hogy a koca hasa még óriási, biztosan lesz még több is. A mami közben jóízűen bevacsorázott és egyáltalán nem látszott rajta, hogy készül még valamire. Később még ki akartam menni, de azután elmaradt, így másnap reggel volt nagy izgalom, hogy mi várhat reánk a szülőszálláson.

Mondtam is az uramnak, hogy ő nézzen be először az ólba, bár én még reggel is azt hittem, hogy csak az az egyszem malacka van, mert az már megint kint volt az ólból. Egyszer csak hallom, hogy számol az én egyetlenem: egy, kettő, három .... tíz. Azt mondja tízen vannak. Persze nem akartam hinni a fülemnek és én is rohantam oda. És tényleg egy kupac malacka volt az ólban. 

Az első képek aznap délelőtt készültek. Mivel szép napos idő volt, a koca kint feküdt el, a kicsik meg köré gyülekeztek. Itt még az látszik, hogy milyen kis soványkák, kicsit nagy is a kabátkájuk. 

Ekkor már jobban meg lehetett őket számolni és kiderült, hogy a gazda bizony rosszul számolt és nem tízen vannak, hanem TIZENEGYEN! El tudjátok ezt képzelni. A tavalyi egy szem malacka után, most hirtelen lett 11 cuki kismalacunk. Eddig ennyi malac három alomból jött össze. Gyakorlatilag a malacállományunk egy éjszaka leforgása alatt megduplázódott. 

Azóta a mamit tejbe-vajban fürösztjük, majdnem szó szerint. Legalábbis a kiadós forrázott dara adagja mellé kap naponta kb. 1,5 liter finom kecsketejet is. 

Persze nehéz őket úgy lefényképezni, hogy mind a tizenegyen rajta legyenek. Ezen pont sikerült, igaz, hogy az utolsónak csak a fülecskéi látszanak. 

Ez annyira cuki kép, ahogy a kis nulla napos, sovány babácskák a mama orrához támaszkodva süttetik magukat a napocskával. 

Nagyjából egy hét alatt belenőttek a ruhácskájukba, itt már szépen ki vannak gömbölyödve és az esti csicsikához készülődnek a kecskék szénarácsa alatt felhalmozódott alomban. Érdekesség, hogy van egy kis renitens, aki a többiekkel ellenkező irányba fekszik. Tíz malacpopi egy fej. 

Itt meg fordítva. 

Ma már a 22-napjukat töltik és egyre gömbölyűbbek. Most már elkezdték nyalogatni a darát is, és mivel kijárnak a mamival legelészni, már nyammogják a füvet is és csak túrnak és túrnak, ahogy azt a mamájuktól látják. 

Persze az első héten nagyon izgultunk, minden reggel népszámlálást tartottunk és minden alkalommal hálát adtunk, hogy teljes a létszám. Nagyjából egy hét a kritikus, bár az az első naptól fogva látszott, hogy bár akadt egy-két különösen kicsike és vékony malacka (a többiekhez képest), de mindegyik nagyon virgonc és élénk volt. 

Ezért is vártam vele, hogy megosszam veletek a jó hírt. Bízunk benne, hogy most már mind a tizenegy megmarad. Mi legalábbis mindent megteszünk a jólétükért. Sajnos a bolhák azonnal betámadták a zsenge kis bőrüket. A három hét alatt már  kétszer is volt bolhaírtás. Egy komplett alomelégetéssel, ólak perzselésével és a kicsiket még külön is lefújtuk a szerrel, hogy ne marják őket széjjel. 

Sajnos a bolhákkal is az a tapasztalat, hogy olyanok, mint a szúnyogok meg a legyek, teljesen eltüntetni nem lehet őket. Együtt kell velük élnünk, viszont legalább megpróbáljuk a számukat csökkenteni valamelyest. 

Nagyon friss mai kép, a tizenegyből tízen jelen vannak. 

Zárásként egy kis videó, a malac családról. Délutáni uzsonna folyamatban.