Kecske krízis

 

A kecske krízis oka: táplálási elb...ás. Elkövettük azt a súlyos hibát, hogy miután a kecskéket leköltöztettük az istállóba és úgy döntöttünk, hogy a villanypásztoron kívülre nem jöhetnek, nem módosítottunk az etetésükön.

Az elmúlt években soha nem abrakoltuk a kecskéinket a téli időszakban. Kaptak mindig bőségesen szénát és kijártak legelni. Minden nap. És jó kondícióban vészelték át a telet, nem fogytak le. Mivel hó szinte sosem volt, mindig össze tudták szedni, amire szükségük volt: vitaminok, ásványi anyagok, fehérje stb. 

Most viszont csak február közepétől kezdve kezdtük őket kiengedni és abrakoltatni. De ekkor már késő volt. 

A legtöbb anyakecskénk eléggé lefogyott, ennek eredményeként öt ellésből öt problémás volt. Mióta kecskét tartunk ilyen soha nem fordult elő. Eddig egyszer történt meg, hogy egy hármas ellésből csak egy gida  maradt meg, de azt el tudta látni az anya. Illetve volt egy nagyon fiatal gödölye, amelyiknek farfekvéses volt a gidája. Mivel nem tudta megelleni én húztam ki a picit az anyából, aki ekkorra már sajnos nem élt.

Most viszont az összes ellésnél adódott valami gond. 

A sort Lulu nyitotta meg. Március 13-án délután már úgy fogadott, hogy ott volt mellette ez a fehérsapkás kisfiú. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a cicije üresen lógott. A kicsi hiába ment rá, maximum pár cseppet tudott belőle kifacsarni.

Emesét hívtam, mondta, hogy Oxytocint tud adni, az talán beindítja a tejtermelést. Be is adtam a szurit és vártam. Valamit azért biztos tudott szopizni a kicsi, mert nem sírt, de azért látszott, hogy nagyon vékonyka. 

Délután Emese és Laci át is jöttek, hogy megnézték az anyát. Kérdeztem, hogy lehet-e benne még gida, szerintük nem volt. Erre másnap reggel az a látvány fogad, hogy lóg ki belőle egy gida feje. Erre újabb Oxytocin injekció, várakozás, majd egy óra múlva, amikor láttam az összehúzódást szépen kihúztam belőle a másik nagyon aprócska és természetesen már élettelen gidát. 

A sapkás kiscsávó azóta szerencsére jól van, tegnap már betöltötte a két hetet.

Mondjuk megyek is napjában háromszor cumiztatni, most már 4 dl az adagja alkalmanként.

Nagyon kis cuki, ahogy meglát már jön oda hozzám és várja a tejecskét. Van, hogy két lábra állt a fal mellett, mert látta, hogy a párkányra tettem az üvegét. 

Valami minimális teje azért lehet az anyának, mert azóta is rendszeresen megy szopizni.

Két napra rá, március 15-én, péntek délután Tejföl fogadott két gidával, akiket kint a legelőn hozott világra. Neki ez volt az első ellése. (A nevét egyébként Anna unokahúgomtól kapta, mert a szája melletti fehér folt miatt olyan, mintha belenyalt volna egy tál tejfölbe.)

Az egyik gida már le volt tisztogatva, meg is száradt és láthatólag szopizott is már. A másik gidára viszont rá sem hederített. Ott feküdt szegény a porban.

Kénytelen voltam felvinni a házba és lemosdatni és megszárítani, hogy nehogy kihüljön.

Utána visszavittem az anyához és próbáltam cicire tenni, de nem engedte, ezért ő is meg lett cumiztatva. 

Szombat reggelre teljesen el volt feküdve az oldalára, ezért megint felvittem a házba, ahol napközben már ilyen szépen megállt a lábán. Estére megint visszavittük a többiekhez és gondoltam ugyanúgy cumiztatni fogom, mint Lulu kisfiát, de estére már nem fogadta el a cumit, megszűnt a szopóreflexe. Így sajnos vasárnap reggelre elveszítettük őt.

A tesója viszont legalább jól van. Csak kis Buddhának hívom, akkora pocakja van mindig. Egy kis ugri-bugri cukiság.

Na, itt egy még közelibb róla. Napjában többször is megszeretgetem őket.  Imádom, ahogy szuszognak ezek a kicsik.

Itt már ismerkedik a kinti karámmal a mama szigorú felügyelete alatt.

Március 15-én nem csak Tejföl kisbabái lettek meg, beindult az ellés a Fehér kecskénknél is. Akiről egyáltalán nem is gondoltuk volna, hogy van benne gida, annyira sovány volt. 

Sajnos immár másodszor kellett halott gidát kiszednem belőle (pár évvel ezelőtt ő volt az, akinek farfekvéses gidája volt). Ismét Oxytocin és  egy kis rásegítés kellett, hogy kiszedjem belőle a gidát. Azóta is próbáljuk feltáplálni, de nem nagyon akar enni.

Már csak Maja és Lujzi voltak hátra. Ők látszólag jó kondiban voltak, ezért reménykedtem, hogy náluk legalább simán mennek a dolgok.

Így nézett ki Maja az ellés előtt.

Ez pedig Lujzika hátul nézetből. 

Mondjuk utólag belegondolva ennél jóval szélesebbek szoktak lenni közvetlenül az ellés előtt. És sajnos nem is úsztam meg a további komplikációkat. 

Március 18-án, hétfőn délutánra Majácskának is meglettek a kicsikéi. Neki, akinek mindig két erős, egészséges gidája szokott lenni most lett két kis aprócska, gyenge babája. A másodikon mindjárt látszott, hogy esélytelen a helyzet. Ezt a kis ezüstszürkét próbáltam legalább megmenteni.

Ami úgy sikerült, hogy az anyától lefejtem egy kis tejet, azt cumisüvegbe töltöttem és abból ki tudta szívni. Némi segítséggel ezúttal lábra állt és már tudott önállóan is szopizni.

Március 19-én végül Lujzi is világra hozta csemetéjét. Tavaly ellett először, akkor nem szokatlan, hogy egy gidája lesz egy kecskének. Viszont most kettőt vártam tőle, ehhez képest lett neki egy óriásbébije, aki viszont nem tudott önállóan felállni.

Majdnem 1,5 órát töltöttem velük, hogy segítsek a gidának. Szárazra dörzsöltem, hogy mielőbb megszáradjon és próbáltam talpra állítani. Olyan kis rongylábú volt a drágám, ahogy lábra állt, már csuklottak is össze a kis lábacskái. Végül addig-addig próbálkoztam, bár a két kezem kevésnek bizonyult, míg sikerült végre a cicit a szájába nyomni és ott is tartani, hogy próbáljon már némi energiát magába juttatni.

Sajnos Maja fiacskája háromnapos korában itt hagyott minket, pedig előző nap már kijött a többiekkel az istállóból és a másik három gidával bandázott. De azért ezen a képen is látszik a méretbeli különbség az óriásbébi javára.

A kis fehérsapkás már hívásra jön utánam. Tudja, hogy nálam van a tuti.

Így lett végül az öt anyakecskétől nyolc gidánk, akikből csak három maradt életben. Én pedig az ellések egy hete alatt rohangásztam a ház és az istálló között, mint az őrült, napjában ötször-hatszor és folyamatosan aggódhattam az anyák és a gidák élete miatt.

Hát ennyit az idei ellések körüli mizériáról. De ez még nem minden. Március 3-án éppen Lulut próbáltam abrakolni a fejőállásban, amikor olyat láttam, amit eddig kecskén még soha. Hemzsegtek rajta valami apró rovarok, de millió szám. Hívom Emesét, azt mondja tetük és van rá valami tuti szere, amit mindent visz. Mindjárt át is mentem érte és lepermeteztük az összes kecskét. Azóta szerencsére egyet sem láttunk bennünk. Közben megtörtént az istálló takarítása is és még van annyi szer, hogy még egyszer megszórjunk mindenkit.

Nem csoda, hogy Lulu annyira le volt gyengülve, ha ez a milliónyi rovar szívta a vérét. Azóta kapott  vagy két dózis vasat injekció formájában. Alighogy a tetű krízisen, majd az ellési krízisen túl voltunk, azt vettem észre, hogy nem kérődzik. Két napon keresztül figyeltem az összes kecskét különböző időpontokban és Lulut egyszer sem láttam kérődzni.

Ilyenkor házi megoldásként élesztőt szoktak adni, ami beindítja a bendőt, de van erre állatpatikában kapható szer is. Emesének szerencsére volt otthon, így azonnal megkezdtük a kezelést. Mondjuk két emberes dolog, amikor fél liter valószínűleg pocsék ízű löttyöt megpróbálsz beönteni az állat torkába. Gábor feszítette szét a szájukat én meg apránként öntöttem a levet befelé, úgy, hogy azért meg ne fulladjanak. És ezt naponta kétszer-háromszor kellett ismételni.

Szerencsére már a második napon beindult a bendője. Azóta is nagyon jó az étvágya és az elléskori súlyához képest valamennyit már visszaszedett magára, így reménykedünk, hogy megmarad.

Maja, aki szintén nagyon sovány volt az ellés után, most jó étvággyal eszik. Ő is szedett már magára, viszont annak ellenére, hogy nincs alatta gida, nagyon kevés a teje. Pedig ő a közvetetten a pótmamája a kis sapkásnak. Reggel-este megfejem és cumisüvegből kapja a kicsi a tejet, ahogy láttátok is a képeken. Néha ki kell egészíteni egy kis tehéntejjel, azt meg Emeséék hoznak, amikor ők hozzák a tejet a bocinak. 

Jelenleg tehát a négy anya és a három gida jól vannak. A kicsik szépen gyarapodnak és az anyák kondíciója is javult. Jelenleg a Fehér és a Fekete (egy ivartalanított bak) kecskénkkel küzdünk, akik szintén nagyon soványak és ők sem kérődznek pár napja. Hétfő óta ők is kapják a bendő beindítót, egyelőre sajnos nincs pozitív eredmény. Ma hoztunk egy adag szóját is, ami fehérjében nagyon gazdag, most még ezzel próbáljuk kiegészíteni a takarmányukat és reméljük ettől tovább javul a kondija mindegyiknek. 

Nagyon sokat tanultunk ebből az egész történetből és bízunk benne, hogy a jövőben el tudjuk kerülni az ehhez hasonló helyzeteket.

Istálló projekt folytatás

 

Márciusban történt egy apró előrelépés istálló ügyben: a már kb. két hónapja a műhely padlóján heverő ajtókeretek felkerültek a helyükre és végre ajtóként funkcionálnak.

Első lépésben fel kellett szerelni a pántokat és a kereteket felrögzíteni a tokra. Itt már odakészültünk a helyszínre.

Közben a lakókat kicsuktuk a legelőre, néhányan érdeklődve figyelték, hogy már megint mi készül.

Keretek a helyükön az utolsó csavar kerül rögzítésre.

Ezután jöhetett a deszkázás. Szerencsére ez viszonylag gyorsan ment.

Leszabó fűrészen beállítottuk a megfelelő hosszúságot és már mehetett is a vagdosás, majd két csavarral rögzítettünk minden egyes deszkát.

Íme a mű. Hogy fusson a falazattal itt is takarással raktuk a deszkákat. Szerintem elég pofás lett, már egy istálló ajtóhoz képest. 

Mondjuk tavasztól őszig valószínűleg ilyen félig nyitott állapotban lesz folyamatosan, hogy a kecskék szabadon ki tudjanak menni a karámban. Viszont télen jól fog jönni, hogy nem fúj rajtuk keresztül a szél. Mondjuk ahhoz még a műhely felé nyíló ajtót is fel kell szerelni a helyére, reméljük hamarosan az is meglesz.

Hamarosan itt az istálló nagytakarításának az ideje. Tavaly augusztus óta ilyen szép magas domb épült a szénából, amit nem ettek meg. Gyakorlatilag nem is kell szalmát almozásra pazarolni a kecskéknél, megoldják azt ők maguk. 

Viszont a kinti karámot én már kitakarítottam, mivel nagyon nem tetszett, hogy anno az istálló bontása, majd újjá építése után sok törmelék maradt szerte-széjjel. A traktor pótkocsija nagyjából meg is telt az összeszedett szénával és a mindenféle törmelékkel.

A villanypásztorral elkerített területről és az istálló mellett is összegyűjtöttem az oda nem való dolgokat, úgymint levágott ágakat, gallyakat, egész, még használható téglákat.

Külön kupac készült a mindenféle dirib-darab paláknak (jobbra) és még mindig találunk az egykori TSZ karámjából megmaradt akácoszlopokat (balra), amiket száradás után felfűrészelünk és mehetnek a kályhába.

A belső takarítás már az emberemre vár, szerintem húsvétot már a szépen kitakarított istállóban ünnepelhetik a lányok. 

Csak érdekességként a végére: március elején ilyen répákat szedek még ki a kertből. Az egész telet ott vészelték át a szalma alatt. Jó, néhány meg van egy kicsit rágva, de nagyon finom répatorta és tejszínes répafőzelék készült ebből a mennyiségből. 

Leges legvégül pedig a legfrissebb hírek a kecskekarámból. Sajnos az idei évünk nem alakult valami jól. Most csak röviden: március 13-a és 19-e között megellett az összes anyakecskénk. A gidák közül  mindösszesen hárman maradtak életben. Lulu fiacskáját már a múltkori beszámolómban bemutattam. Most jönnek a többiek.

Ez itt Tejföl fiacskája, egy apró, de erős kis vasgyúró, ő múlt héten pénteken érkezett.

Kedden pedig Lujzikának lett egy óriásbébije. 

Egyelőre mind a három gida jól van, bár mindenféle komplikációk adódtak, de erről majd részletesen beszámolok a következő bejegyzésben.

Megérkeztek

 

Március 4-5-e körül épp kint dolgoztunk a pipiröpdén, amikor láttuk, hogy malac mama már igen hosszan pihenget. Amíg a többiek bőszen turkálgattak, ő csak napozott. Azt is megfigyeltük, hogy a kicsi malacólban (ami eredetileg szénatárolónak készült) igen nagy "otthon felújításba" kezdett. Húzgálta össze az almot mindenhonnan és szépen rendezgette, készítette elő a szülőágyat. Gábor épp szemtanúja volt egy ilyen esetnek, ahogy rendezgeti jobbról, rendezgeti balról, majd hátra lépve érdekes "mami" hangokat adva megszemléli a művet.

Ekkor már sejtettük, hogy hamarosan itt az idő.  

Eredetileg ugyan március 9-re volt "kiírva", mivel pontosan tudtuk mikor hálták el a nászt Kancsikával, onnantól kiszámolva a három hónap, három hét, három nap időt (ami kb. 115 nap) ez jött ki. De végül két nappal korábban, március 7-ére, pontosan 8 hónappal az előző ellés után meg lettek a kicsikék. 

Itt egy naposak és még kicsit bő a ruhácskájuk. Ezen a képen főleg a feketéken látszik, hogy milyen kis véznácskák. De ez nem tart ám sokáig, pár nap alatt belehíznak a kabátkájukba.

Én ugyan egy kicsit csalódott lettem, mert a nyolc malackánál többre számítottam. (Gáborral tippeltünk is, én 12-re, ő 10-re, hát most ő járt közelebb az igazsághoz). Korábban el voltunk kényeztetve a 11-12 fős almokkal. De a nyolc végülis egy szép szám, pláne, hogy most kicsit jobb az ivar arány. Ezúttal a lányok nyertek 5:3-ra és a rózsák 6:2-re a feketékkel szemben. 

Itt még mindig egy naposak, a maminak sikerült a héten a leghidegebb napot kiválasztania a szülésre, úgyhogy nagyon cidriztek a kicsik, de azért már kijöttek ismerkedni a többi tesóval.

Itt pedig már egy hetesek a kis drágáim és elkezdtek babzsákosodni. Olyan kis tömör, hengeres formájuk lett egy hét alatt. Szerencsére mind a nyolcan megvannak, szépek, egészségesek, virgoncak.

Szinte lapos kúszásban mászok be az ólba (annyira alacsony) reggel és este az etetésénél, hogy kicsit szeldidítgessem őket. A mami az első napokban még eléggé fújtatott rám, de sosem viselkedett agresszíven velem szemben. Jó, persze én sem feszítettem túl a húrt és nem időztem sokáig. Azért ilyenkor mindig megellenőrzi, hogy mit csinálok a gyerekekkel. De miután konstatálja, hogy semmi rosszat, nem is szokott piszkálni.

Egy hetesen már kint voltak a többiekkel a legelőn, megy a futkározás, játszás ezerrel. Szerencsére azóta az idő is enyhült, bár reggelente még megy a cidrizés.

Nehéz ám ilyenkor olyan képet csinálni, amin mind a nyolcan rajta vannak. Itt azért csak egy hiányzik. 

És hogy ne csak  malacáldás  legyen, március 13-án megérkezett az első gidácskánk is. Ezúttal egy fiúcska sikeredett Lulu kecskénktől. 

Igen aprócska és vékony, de azért élénk a kis gida.

Barna lábacskák és fehér foltok teszik különlegessé a megjelenését.

Remélem érkezik a többi gida is hamarosan. A tavalyi kuncsaftok már keresik a sajtokat rajtunk egy ideje. Hát még egy kis türelmet kérünk.

Pipivédelem újratervezve

 

Gondolom már többen hiányoltátok az új tartalmakat, de az az igazság, hogy január-februárban a disznóvágáson kívül nem igen történtek izgalmas dolgok Málnáskertben. A gazda kicsit túlórázott a fél állásában, hogy tudjunk egy kis tőkét képezni az idei beruházásokra, így én egymagam nemigen tudtam látványos dolgokat produkálni. Na jó, végülis tél volt vagy mi a csuda, bár a hőmérőn ezt nem nagyon lehetett látni a februári 17-18 fokokban. 

Most viszont már javában március van és be is pördültek az események a birtokon. Mivel ettől az évtől már mindkettőnk számára a B oldal forog, elhatároztuk, hogy kicsit visszaveszünk a tempóból és délután már nem dolgozunk, hogy legyen idő a pihenésre, sportolásra. Viszont, hogy haladni is tudjunk a terveinkkel korán kezdjük a napot. 5,30-kor ébresztő, reggeli torna (mint a katonaságnál :))), azután irány a munka. Állatokat ellátjuk, 7,30-8,00 körül egy kis reggeli, majd 13,00-ig tart a munkaidő. Ekkor ebédelünk és este 17,00 óra körül már csak az állatokat kell ismét megetetni.

A rövidített munkarend ellenére március első harmadában már sikerült egy-két idei feladatot kipipálnunk. Van egy listánk és arról fontossági sorrendben haladunk. Mikor egy feladat megvan, akkor újra megnézzük, hogy mi legyen a következő tenni való.

Most márciusban a pipiól tavaszi nagytakarítása és a védelem megoldása, valamint új állomány beszerzése lett volna a legelső projekt. Miután a gazda kialmolt, neki állt a festés előkészítésének, itt épp a falat csiszolja át.

Majd jöhetett a meszelés és utána a friss alom.

Március első vasárnapján azután felkerekedtünk a pécsi vásárba, hogy hozzunk néhány új lakót, de szomorúan vettük tudomásul, hogy kicsit koraiak voltunk. Az idei pipik még nem érkeztek meg, igaz, hogy mi első körben a megmaradt tyúkok mellé szerettünk volna nagyokat hozni, akik már tojnak vagy legalábbis hamarosan fognak. De korosabb jércék sem voltak, csak néhány kakaska. Na mindegy ezzel még várni kell.

Amíg a gazda a pipióllal foglalatoskodott én gyártottam egy kis tűzifát. Amíg nem volt itthon felszámoltam néhány korábbi rőzsekupacot, ami azt jelenti, hogy nagyobb  ágakról letördeltem a rőzsét, ami a legjobb a sparherdbe a  főzéshez. Viszont maradt egy csomó vastagabb ág, úgynevezett botfa, amihez már fűrészre volt szükség. Volt egy kupac az istállónál és egy bent az erdőben a malacok villanypásztora mögött. Ezeket szépen felpakoltam, odafuvaroztam a házhoz, majd a leszabó fűrésszel  feldaraboltam.

Lett is belőle egy csinos kis kupac. 

Ezt még kiegészítettük némi tuskó és gyökérdarabbal, így egy darabig meg van oldva a ház fűtése és a főzés.

Közben sajnos újabb baromfiról derült ki, hogy bizony fiú az istenadta. Épp mondtam az emberemnek, hogy gyanús, hogy én azt a kendermagos "tyúkot" még nem láttam a tojófészekben. Majd nem sokkal ezután tanúja lehettem annak,  hogy épp hevesen udvarol az egyik tyúkocskának, azaz gyakorlatilag ül a hátán.

Sajnos a két másik kakast már át kellett költöztetnem az istállónál lévő baromfiólba, mivel gyakorlatilag megnyúzták a tyúkok hátát a heves udvarlásban. Ekkor még nem sejtettem, hogy a jobboldali baromfitól hiába várok tojást. A poén, hogy mindkettőt jércének adták el, ezért nem is gondoltunk arra, hogy lehet köztük kakas.

Szóval így elég rossz a statisztikánk: 3 tyúkra jutott 3 kakas. Amiből most már csak kettő van, a két kendermagos, a fehéret ugyanis múlt pénteken levágtuk. Igen szép jószág volt, lábak és fej nélkül kizsigerelve pontosan három kilót nyomott.

Egy részéből, mindjárt aznap készült egy finom vörösboros kakaspöri nokedlivel. Amit két napig ettünk és még jutott egy adag Gábornak a kamionozásra. Farhát, mellcsont, nyak húslevesnek lesz jó és még a melléből is ehetünk egyszer.

Na, de visszatérve bejegyzés címéhez a pipivédelemhez. Arról már korábban beszámoltam, hogy az októberben két napon át épített külső röpde december elején a nedves hótól összeomlott. Először is ezt kellett elbontanunk. 

El kellett szednünk a villanypásztort, hogy hozzáférjünk a romokhoz.

Majd jöhetett a háló lebontása.

Végül a faváz szétszerelése, majd tűzifának való felaprítása (másra már nem volt jó).

Mire mindezzel elkészültünk teljesen átalakítottuk az eredeti elképzelést, azt, hogy más formában, de újra építjük a röpdét. Az uram első elképzelése az volt, hogy fóliasátor vázat kellene venni és a meglévő hálókat valahogy ráaplikálni. De ahogy elkezdett utánaszámolni, meg hogy azzal mennyi munka lenne, stratégiát váltottunk. 

Nem építünk röpdét, hanem a kinti részen egy többfunkciós kistetőt álmodtunk meg. Itt már készül a lábak alá tégla alapzat.

Állnak a lábak, jöhet a deszkázás.

Íme a végeredmény. Pontosabban a zsindely még hiányzik róla, de a funkcióit már betölti. Úgymint: esőbeálló, árnyékoló, légitámadás elleni védelem és nem utolsó sorban játszótér. Nyilván, hogy azonnal fel kellett rá ugrani.

Mind a négyen szemlézik az új építményt.

Szóval abban maradtunk, hogy muszáj lesz a pipiknek megtanulni, hogy ragadozó közeledtével fedezéket kell keresniük. Még ha el is veszítünk néhányat, akkor is kevesebb költséggel és vesződséggel jár, mint ha építünk egy új röpdét. A terv egyébként az, hogy építünk még egy ugyanilyen kis menedéket, mert ha feltöltjük az állományt, akkor már kevés lesz ez az egy kis beálló.

Ezután jöhetett némi tereprendezés, ugyanis tavaly a pipik területén is ki lett szedve egy tuskó, csak a gödör nem lett feltöltve. Most ezt is pótoltuk.

Ezután már csak a villanypásztor kihúzása maradt hátra.

Ehhez ugyan két oszlopot arrébb kellett tenni, de végül sikerült jól megfeszíteni, hogy sehol ne lógjon be túlságosan. Sajnos nálunk az egyenetlen talajhoz nem ideális ez a konstrukció, de hát ezt lehet kapni, ezzel kell megoldani a feladatot.

Azóta a pipik felváltva vannak bent és kint. Amikor kint vagyunk a ház körül, akkor kijöhetnek a pásztoron kívüli területre. Ha bent vagyunk a házban, akkor villanypásztor és ha elmegyünk otthonról, akkor csak a kisröpdében lehetnek.

Remélem hamarosan ki tudjuk bővíteni az állományt és nem szakad meg a tojásutánpótlás. Jelenleg ez a három tyúkocska két naponta tojik három tojást, ami még határeset. Még szerencse, hogy februárról jött át némi többlet, így a húsvéti tojás kérdése megoldott.

Hát ennyi lett volna a beszámolóm, viszont most tutira hamarosan jövök az újabb bejegyzéssel, ugyanis már tudom, miről is fogok beszámolni, hét végére várható a legújabb olvasmány cuki fotókkal.