Ha esne. De sajnos nem esik már egy ideje. A fű kezd kiégni, ahol nyírni szoktuk. De legalább a legelő csodaszép. Megérett a kaszálásra. Ami tegnap el is kezdődött. A tavalyi évhez hasonlóan szomszédi kooperációban. Szomszédunk adja a gépi munkaerőt, mi a füvet, az üzemanyagot és a bálákat meg felezzük.
A traktor nem mai gyerek, de tudja a dolgát.
Alig pár órányi tekergőzés után, így néz ki a legelő, amibe a jószágok már nem is mentek be, mert még a kecskék sem láttak ki belőle.
A kontraszt: baloldalt a lekerített gyümölcsös kaszálatlanul, mellette pedig a kaszált terület.
Na, de térjünk vissza a történet elejére, vagyis oda, ahol legutóbb abbahagytam. Azóta elrohant több, mint három hét, úgyhogy hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem a beszámolót. Először is talán a kerti konyhával, ahol elkészültek a kémény bekötések.
És már a padló sem foghíjas.
Igaz, hogy volt vele majdnem egy napi munka, mire az összes darabkát beszabogatta az uram.
A hátsó részét egy pótkocsinyi földdel meg kellett támogatni, hogy a szegélyek ne dőljenek ki.
Tulajdonképpen már csak a kemence és a sparherd samottporos vízüveges kikenése van vissza, meg a csinosítás. A téglákat kicsit átpucolni, meg a fugák közé a homokot besöpörni. Remélem, hamarosan felavathatjuk a kemencét valami jó kis sütögetéssel.
Közben persze már az istálló projekten agyaltunk, hogyan legyen az alap, a falak, meg minden. Mikor egyszer csak a drágámnak belehasított a fejébe, hogy oké, hogy következő héten kezdeni akarjuk az alapokkal, de hogyan lesz ott nekünk áram? Persze beszéltünk róla, hogy majd oda kell vezetni, hiszen egy kis műhelyt is akarunk, meg hát a darálónak is kell, meg azért nem árt, ha van világítás is. Csak hát a betonkeverőt meg az építkezéshez szükséges egyéb gépeket sem a szél hajtja meg.
Elkezdődött az agyalás, hogyan lehet ezt minél előbb összehozni. Hát jelentem sehogy. A probléma ott kezdődik, hogy a villanyórától az istállóig a távolság 170 méter. Ahhoz, hogy a levegőben húzzák a vezetéket 3-4 oszlopot kellett volna felállítani. De a villanyoszlopok számát inkább csökkenteni akarjuk, semmint növelni, ezért maradt a földkábeles verzió. Amit végül is viszonylag gyorsan be tudtunk szerezni, igaz aranyáron, de legalább megvan.
A nagyobb gond a vezetéknek való árok kiásása. Persze mindenhol homok van, csak pont ebben a nyomvonalban kőkemény agyagos a talaj. Két helyi fiatal nagyon agitált minket, hogy jönnének dolgozni. Bár már sokat csalódtunk, én úgy gondoltam, tegyünk még egy próbát. (Hiába, én még mindig hiszek a mesékben: hogy ő milyen kemény legény, meg hogy bírja a munkát) Hát egy fél napot bírták az ásást. Elmentek ebédelni, azóta nem láttuk őket. De azalatt a fél nap alatt Gábor többet kiásott, mint a két suhanc együtt. Holott az én emberem több évet számlál, mint azok ketten összesen.
Szerencsére akadt egy másik jelentkező, akik lassan eléri a kitűzött célt.
Bár az istálló a legfontosabb idei projektünk és a házzal nem akarunk foglalkozni, de egy valamivel kivételt kellett tennünk. Mégpedig a külső spaletták. Nincs ugyanis semmilyen árnyékolás technikánk, még egy árva függöny sem. Mondjuk a széles tornác miatt csak a nyugati oldal veszélyes (a keleti oldalon van ugyan ablak, de reggel még nem olyan meleg a nap és nem is süti sokáig). Így a pünkösdi hétvégén két napra megint "bekuncsorogtuk" magunkat kedves volt osztálytársunk műhelyébe.
Hogy a mutatvány ne legyen olyan egyszerű az első napot megspékeltük egy disznóvágással is. Pénzbeli ellenszolgáltatást ugyanis nem fogadott el a műhelyhasználatért, ezért felajánlottunk egy csüngőhasút. Úgyhogy aznap fél ötkor keltünk, szúrtunk, perzseltünk, pucoltunk, majd jegek közé pakolva a két fél malacot nekivágtunk a 80 km-es útnak.
Ott kigyalultuk és kimartuk a deszkákat. Mivel egy napba nem fért bele, amit terveztünk, kénytelenek voltunk még egyszer elmenni, viszont így itthon már csak az elemek összeragasztása van vissza és mehet festésre. Szerintem így is lesz nyár közepe mire felkerülnek a végső helyükre, de azért így is nagyot léptünk előre ez ügyben.
Pünkösd után a gazda megint felcsapott kamionosnak, úgyhogy azóta megint egyedül nyomom itthon. Megkezdődött a mindenféle eltevések ideje. A múltkor már említettem az akác szörpöt. Azóta két nagy adag bodzaszörp kb. 20 liter készült el.
Itt még csak ázkolódik.
Azóta a szörppel teli üvegek a pincében várakoznak a későbbi fogyasztásra.
Bodzavirágot le is szárítottam egy jó nagy adaggal. Nagyon jó lesz télire teának.
Idén is készült fenyőrügy szirup, amit köhögés ellen ajánlanak, de szörpnek is nagyon finom.
Kicsit naiv voltam a nálunk termő epermennyiséget illetően. Bár látszólag sok termés volt rajta, de ez inkább csak arra elég, hogy két naponta az alábbi mennyiséget szedje le róla az ember, amit úgy öt perc alatt tüntetünk el. Viszont az íze isteni.
De szerencsére anyukáméknak hatalmas eper ültetvénye van, óriási giga eperszemekkel és volt olyan aranyos, hogy a névnapomon meg is lepett egy jó nagy vödörnyivel. Így jutott a fagyasztóba is két zacskóval és legyártottam az idei év első dzsemjét is. Hat üvegnyi lett belőle.
Az eltevések mellett a fő programom most a kert. Rendbe tettem a fűszeres ládákat. Szalma takarás le, föld feltöltés kellett már. A növények három év alatt ugyanis megették a föld nagy részét.
Itt már megy vissza a szalmatakarás. Kevésbé gazosodik és talán nem szárad ki olyan hamar a föld.
A fűszernövényeket folyamatosan takarítom be. Egy részük megy a fagyasztóba, másikat meg szárítom. Elsősorban gyógyteaként használjuk majd őket télen.
A kukoricagóré palántaházzá lényegült át. A három nagy cserépben levő paradicsompalánták anyukámtól vannak. Ahol spontán módon a tavaly elhullott termés magjaiból tömegesen keltek ki. Mivel sajnálta volna csak úgy kigyomlálni kimentette őket cserépbe. Nekem meg idén nagyon gyéren keltek ki mindenféle magjaim, úgyhogy örömmel fogadtam őket.
Múlt hét végén sikerült is kiültetnem a palántákat: paradicsom, paprika, káposzta (saját) meg néhány dinnye (szintén saját). Azóta szorgalmasan locsolgatom őket reggelente és egyelőre jól érzik magukat.
Krumpliföldem még május elején ...
... és a mai napon.
Látszik, hogy koca kertész vagyok. Túl kicsi sortávot hagytam, szegény gazda alig fért oda a kapával, mikor beakarta tölteni a töveket. Sebaj, majd jövőre ügyesebb leszek.
Ezek itt pedig a "gerilla" krumplik, akik tavaly meglapultak a földben és idén meg egyszer csak megjelentek.
Csapataink (azaz én egyes egyedül) folyamatosan harcban állnak azokkal a kis büdös csíkos hátúakkal. De vegyszert nem alkalmazok, inkább két naponta végig molyolom a töveket és kilapítom a kis piszkokat. Egyelőre én állok nyerésre.
A kukorica is szépen kikelt.
A sorok közé vetett tökök is alakulnak.
Itt a mindenféle gyomokkal, gazokkal állok folyamatos harcban. Ma négy sort sikerült végig gyomlálnom. Annyit még kibírok egy húzóra, így pár nap alatt végig érek az egész táblán.
Persze a mocskos kis fácánok már most megkezdték a pusztítást. A frissen kikelt hajtásokat tőben elcsípték és kiszedték a földből a magot. Nem találomra, össze-vissza. Elkezdett egy sort, ott egymás után 5-10 tövet is elpusztított. De már tervezzük a légpuska beszerzését és természetben veszünk elégtétel az okozott kárért. Tavaly ilyet nem csináltak, akkor csak a már érett kukorica csövekből falták fel a magokat. Állítólag nagyon finom a fácánleves.
Elkezdett pirosodni a cseresznye a fánkon. Mondjuk ebből még nem áll neki az ember eltenni.
Szerencsére egy ismerős a szomszéd faluból felajánlotta, hogy mehetünk hozzá szedni. Mi meg éltünk a lehetőséggel. Ebből is ment a fagyasztóba, de készült belőle nagyon finom cseresznyeleves és anyukám receptje alapján megsütöttem életem első cseresznyés pitéjét is házi zsírral, hogy jó omlós legyen a tésztája. Hát mit mondjak, isteni finom lett.
Május közepén ismét gyarapodtunk. Megszülettek a kis cicák. Szám szerint öt darab.
A gyümölcsfákkal elkerített részen belül voltak szalmabálák letakarva egy fekete fóliával. Az lett a szülőszoba. Gyakorlatilag egy inkubátorba szülte őket a mama. A fólia alatt jó meleg lett napközben, amit szerintem éjszakára is megtartott.
Itt még csak egy naposak.
Kis vaksi nyávogik. Persze muszáj volt őket megsimizni.
Sajnos azóta már kétszer átköltöztette őket. Szerintem a kandúr (vagy én) miatt(am). Az első alkalommal még hozzájuk tudtam férni, de végül az állatok villanypásztora mellett felhalmozott hatalmas rőzserakás alá vitte őket. Azóta csak a hangjukat hallom, ott hozzáférhetetlenek, de szerintem jól vannak.
Cica mami kicsit lestrapálódva. Nagyon válogatós lett, alig eszik meg valamit. Most már többször kapott felvert nyers tojást tejszínnel dúsítva, hogy kicsit szedje össze magát.
Közben a május elején született gida is már betöltötte a három hetet. Végül Majának kereszteltem (becézve Majszi). Minden nap elkapom egy körre és agyon szeretgetem olyan cuki.
Betörő maszkja van a drágámnak.
A mamája féltőn óvta minden lépését (vagy fekvését).
A tornácon tárolt napozóágyak között talált magának jó kis rejtekhelyet az első időkben.
Ő nem biztos, hogy annyira élvezi, de szeretném, ha kézhez szokna, úgyhogy nem ússza meg a minden napos agyonszeretgetést.
Majszi, amint a mamáján akrobatikázik.
A legifjabb malac csemeték a héten lesznek négy hetesek. Itt éppen a délelőtti szunyókálás ideje. Először ebből a szögből fényképeztem és be is paráztam, mert nem stimmelt a létszám. Jaj, csak nehogy megint ráfeküdjön az egyik picurra.
Kerülöm a másik oldalról a mamát és ez a látvány tárult elém.
Én még ilyet nem láttam. Nem, nem dobta fel a pacskert a kis drágám, csak bealudt. Malac hanyatt fekve? Azóta sem láttam ilyen csodát.
Általában ez a szokásos alvós pozíciójuk. Szépen egymás mellé rendeződve, hason vagy oldalt fekve. Na, de hanyatt???
Vagy két hete azért volt egy jókora felhőszakadás. Utána ez a kis dagonyázó maradt vissza a malacok nagy örömére.
Ment is a víz alatti turka-furka.
Meg persze bele is feküdtek egy kicsit ázkolódni.
A Lulu májusban volt négy hónapos és már egy nagy lakli, de azért a mamája ciciéjét kiszopja az utolsó cseppig. Nekem semmit sem hagy.
Ez a jószágok villanypásztoron belüli legelője. Látszik, hogy a malac alig látszik ki.
Valamelyik nap dél tájban kimentem körülnézni és az alábbi látvány tárult elém.
Egy malac az akácosban ejtőzött.
Józsikám a karámja előtt pihengetett.
Ez a trió a lakókocsi alatt-mellett piheni ki a délelőtti legelészés fáradalmait.
A malac kolónia többi tagja viszont bevette magát a sátorba.
Mama malac és a kicsikék a hűtőtartó polcocska alatt
Muszáj volt megvakarásznom a pociját. Fel sem ébredt, csak nyújtózkodott álmában.
Egyébként egy érdekesség: mondják a rózsaszín az lányok színe. Hát nálunk erre rácáfolt az élet. Nálunk az összes idei malac kislány fekete és csak az egyetlen fiúcska virít rózsaszínben. Hahaha!!!
Tegnap esti etetés. A "márciusi ifjak" ugyan kapnak egy adaggal még a karámon kívül, hogy a nagyok ne zavarják el őket, ők viszont utána még bepróbálkoznak a nagyoknál is, bár a vályút még alig érik fel.
A vályú mellett látható gödröt a malacok készítették maguknak hűsítési célzattal én meg megtöltöm nekik vízzel és akkor tudnak egy kicsit dagonyázni is.
Málnus legfrissebb portréja. Nagyon melege van, hiába nyírtam őt meg. Úgyhogy ma le is zuhanyoztam a kerti slaggal.
Már korábban felmerült, hogy majd valamikor készítünk egy mezítlábas útvonalat a birtokon. Különböző anyagokkal lenne borítva egy-egy szakasz. Mint például homok, kavics, faapríték, fű stb. stb. Hiszen állítólag óriási probléma az, hogy már szinte egyáltalán nem járunk mezítláb. Pár napja bevezettem, hogy 15-20 percet sétálgatok mezítláb és nagyon élvezem.
Ma például így mentem le egészen a leendő istállóig és nem, nem csípett meg a csalán, nem léptem tüskébe és nagyon jól esett.
Jobb láb ...
... bal láb szépen egymás után rakosgatva. A majdani útvonal füves része letesztelve.
Ajánlom mindenkinek, aki megteheti. Csuda jó érzés!
A traktor nem mai gyerek, de tudja a dolgát.
Alig pár órányi tekergőzés után, így néz ki a legelő, amibe a jószágok már nem is mentek be, mert még a kecskék sem láttak ki belőle.
A kontraszt: baloldalt a lekerített gyümölcsös kaszálatlanul, mellette pedig a kaszált terület.
Na, de térjünk vissza a történet elejére, vagyis oda, ahol legutóbb abbahagytam. Azóta elrohant több, mint három hét, úgyhogy hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem a beszámolót. Először is talán a kerti konyhával, ahol elkészültek a kémény bekötések.
És már a padló sem foghíjas.
Igaz, hogy volt vele majdnem egy napi munka, mire az összes darabkát beszabogatta az uram.
A hátsó részét egy pótkocsinyi földdel meg kellett támogatni, hogy a szegélyek ne dőljenek ki.
Tulajdonképpen már csak a kemence és a sparherd samottporos vízüveges kikenése van vissza, meg a csinosítás. A téglákat kicsit átpucolni, meg a fugák közé a homokot besöpörni. Remélem, hamarosan felavathatjuk a kemencét valami jó kis sütögetéssel.
Közben persze már az istálló projekten agyaltunk, hogyan legyen az alap, a falak, meg minden. Mikor egyszer csak a drágámnak belehasított a fejébe, hogy oké, hogy következő héten kezdeni akarjuk az alapokkal, de hogyan lesz ott nekünk áram? Persze beszéltünk róla, hogy majd oda kell vezetni, hiszen egy kis műhelyt is akarunk, meg hát a darálónak is kell, meg azért nem árt, ha van világítás is. Csak hát a betonkeverőt meg az építkezéshez szükséges egyéb gépeket sem a szél hajtja meg.
Elkezdődött az agyalás, hogyan lehet ezt minél előbb összehozni. Hát jelentem sehogy. A probléma ott kezdődik, hogy a villanyórától az istállóig a távolság 170 méter. Ahhoz, hogy a levegőben húzzák a vezetéket 3-4 oszlopot kellett volna felállítani. De a villanyoszlopok számát inkább csökkenteni akarjuk, semmint növelni, ezért maradt a földkábeles verzió. Amit végül is viszonylag gyorsan be tudtunk szerezni, igaz aranyáron, de legalább megvan.
A nagyobb gond a vezetéknek való árok kiásása. Persze mindenhol homok van, csak pont ebben a nyomvonalban kőkemény agyagos a talaj. Két helyi fiatal nagyon agitált minket, hogy jönnének dolgozni. Bár már sokat csalódtunk, én úgy gondoltam, tegyünk még egy próbát. (Hiába, én még mindig hiszek a mesékben: hogy ő milyen kemény legény, meg hogy bírja a munkát) Hát egy fél napot bírták az ásást. Elmentek ebédelni, azóta nem láttuk őket. De azalatt a fél nap alatt Gábor többet kiásott, mint a két suhanc együtt. Holott az én emberem több évet számlál, mint azok ketten összesen.
Szerencsére akadt egy másik jelentkező, akik lassan eléri a kitűzött célt.
Bár az istálló a legfontosabb idei projektünk és a házzal nem akarunk foglalkozni, de egy valamivel kivételt kellett tennünk. Mégpedig a külső spaletták. Nincs ugyanis semmilyen árnyékolás technikánk, még egy árva függöny sem. Mondjuk a széles tornác miatt csak a nyugati oldal veszélyes (a keleti oldalon van ugyan ablak, de reggel még nem olyan meleg a nap és nem is süti sokáig). Így a pünkösdi hétvégén két napra megint "bekuncsorogtuk" magunkat kedves volt osztálytársunk műhelyébe.
Hogy a mutatvány ne legyen olyan egyszerű az első napot megspékeltük egy disznóvágással is. Pénzbeli ellenszolgáltatást ugyanis nem fogadott el a műhelyhasználatért, ezért felajánlottunk egy csüngőhasút. Úgyhogy aznap fél ötkor keltünk, szúrtunk, perzseltünk, pucoltunk, majd jegek közé pakolva a két fél malacot nekivágtunk a 80 km-es útnak.
Ott kigyalultuk és kimartuk a deszkákat. Mivel egy napba nem fért bele, amit terveztünk, kénytelenek voltunk még egyszer elmenni, viszont így itthon már csak az elemek összeragasztása van vissza és mehet festésre. Szerintem így is lesz nyár közepe mire felkerülnek a végső helyükre, de azért így is nagyot léptünk előre ez ügyben.
Pünkösd után a gazda megint felcsapott kamionosnak, úgyhogy azóta megint egyedül nyomom itthon. Megkezdődött a mindenféle eltevések ideje. A múltkor már említettem az akác szörpöt. Azóta két nagy adag bodzaszörp kb. 20 liter készült el.
Itt még csak ázkolódik.
Azóta a szörppel teli üvegek a pincében várakoznak a későbbi fogyasztásra.
Bodzavirágot le is szárítottam egy jó nagy adaggal. Nagyon jó lesz télire teának.
Idén is készült fenyőrügy szirup, amit köhögés ellen ajánlanak, de szörpnek is nagyon finom.
Kicsit naiv voltam a nálunk termő epermennyiséget illetően. Bár látszólag sok termés volt rajta, de ez inkább csak arra elég, hogy két naponta az alábbi mennyiséget szedje le róla az ember, amit úgy öt perc alatt tüntetünk el. Viszont az íze isteni.
De szerencsére anyukáméknak hatalmas eper ültetvénye van, óriási giga eperszemekkel és volt olyan aranyos, hogy a névnapomon meg is lepett egy jó nagy vödörnyivel. Így jutott a fagyasztóba is két zacskóval és legyártottam az idei év első dzsemjét is. Hat üvegnyi lett belőle.
Az eltevések mellett a fő programom most a kert. Rendbe tettem a fűszeres ládákat. Szalma takarás le, föld feltöltés kellett már. A növények három év alatt ugyanis megették a föld nagy részét.
Itt már megy vissza a szalmatakarás. Kevésbé gazosodik és talán nem szárad ki olyan hamar a föld.
A fűszernövényeket folyamatosan takarítom be. Egy részük megy a fagyasztóba, másikat meg szárítom. Elsősorban gyógyteaként használjuk majd őket télen.
A kukoricagóré palántaházzá lényegült át. A három nagy cserépben levő paradicsompalánták anyukámtól vannak. Ahol spontán módon a tavaly elhullott termés magjaiból tömegesen keltek ki. Mivel sajnálta volna csak úgy kigyomlálni kimentette őket cserépbe. Nekem meg idén nagyon gyéren keltek ki mindenféle magjaim, úgyhogy örömmel fogadtam őket.
Múlt hét végén sikerült is kiültetnem a palántákat: paradicsom, paprika, káposzta (saját) meg néhány dinnye (szintén saját). Azóta szorgalmasan locsolgatom őket reggelente és egyelőre jól érzik magukat.
Krumpliföldem még május elején ...
... és a mai napon.
Látszik, hogy koca kertész vagyok. Túl kicsi sortávot hagytam, szegény gazda alig fért oda a kapával, mikor beakarta tölteni a töveket. Sebaj, majd jövőre ügyesebb leszek.
Ezek itt pedig a "gerilla" krumplik, akik tavaly meglapultak a földben és idén meg egyszer csak megjelentek.
Csapataink (azaz én egyes egyedül) folyamatosan harcban állnak azokkal a kis büdös csíkos hátúakkal. De vegyszert nem alkalmazok, inkább két naponta végig molyolom a töveket és kilapítom a kis piszkokat. Egyelőre én állok nyerésre.
A kukorica is szépen kikelt.
A sorok közé vetett tökök is alakulnak.
Itt a mindenféle gyomokkal, gazokkal állok folyamatos harcban. Ma négy sort sikerült végig gyomlálnom. Annyit még kibírok egy húzóra, így pár nap alatt végig érek az egész táblán.
Persze a mocskos kis fácánok már most megkezdték a pusztítást. A frissen kikelt hajtásokat tőben elcsípték és kiszedték a földből a magot. Nem találomra, össze-vissza. Elkezdett egy sort, ott egymás után 5-10 tövet is elpusztított. De már tervezzük a légpuska beszerzését és természetben veszünk elégtétel az okozott kárért. Tavaly ilyet nem csináltak, akkor csak a már érett kukorica csövekből falták fel a magokat. Állítólag nagyon finom a fácánleves.
Elkezdett pirosodni a cseresznye a fánkon. Mondjuk ebből még nem áll neki az ember eltenni.
Szerencsére egy ismerős a szomszéd faluból felajánlotta, hogy mehetünk hozzá szedni. Mi meg éltünk a lehetőséggel. Ebből is ment a fagyasztóba, de készült belőle nagyon finom cseresznyeleves és anyukám receptje alapján megsütöttem életem első cseresznyés pitéjét is házi zsírral, hogy jó omlós legyen a tésztája. Hát mit mondjak, isteni finom lett.
Május közepén ismét gyarapodtunk. Megszülettek a kis cicák. Szám szerint öt darab.
A gyümölcsfákkal elkerített részen belül voltak szalmabálák letakarva egy fekete fóliával. Az lett a szülőszoba. Gyakorlatilag egy inkubátorba szülte őket a mama. A fólia alatt jó meleg lett napközben, amit szerintem éjszakára is megtartott.
Itt még csak egy naposak.
Kis vaksi nyávogik. Persze muszáj volt őket megsimizni.
Sajnos azóta már kétszer átköltöztette őket. Szerintem a kandúr (vagy én) miatt(am). Az első alkalommal még hozzájuk tudtam férni, de végül az állatok villanypásztora mellett felhalmozott hatalmas rőzserakás alá vitte őket. Azóta csak a hangjukat hallom, ott hozzáférhetetlenek, de szerintem jól vannak.
Cica mami kicsit lestrapálódva. Nagyon válogatós lett, alig eszik meg valamit. Most már többször kapott felvert nyers tojást tejszínnel dúsítva, hogy kicsit szedje össze magát.
Közben a május elején született gida is már betöltötte a három hetet. Végül Majának kereszteltem (becézve Majszi). Minden nap elkapom egy körre és agyon szeretgetem olyan cuki.
Betörő maszkja van a drágámnak.
A mamája féltőn óvta minden lépését (vagy fekvését).
A tornácon tárolt napozóágyak között talált magának jó kis rejtekhelyet az első időkben.
Ő nem biztos, hogy annyira élvezi, de szeretném, ha kézhez szokna, úgyhogy nem ússza meg a minden napos agyonszeretgetést.
Majszi, amint a mamáján akrobatikázik.
A legifjabb malac csemeték a héten lesznek négy hetesek. Itt éppen a délelőtti szunyókálás ideje. Először ebből a szögből fényképeztem és be is paráztam, mert nem stimmelt a létszám. Jaj, csak nehogy megint ráfeküdjön az egyik picurra.
Kerülöm a másik oldalról a mamát és ez a látvány tárult elém.
Én még ilyet nem láttam. Nem, nem dobta fel a pacskert a kis drágám, csak bealudt. Malac hanyatt fekve? Azóta sem láttam ilyen csodát.
Általában ez a szokásos alvós pozíciójuk. Szépen egymás mellé rendeződve, hason vagy oldalt fekve. Na, de hanyatt???
Vagy két hete azért volt egy jókora felhőszakadás. Utána ez a kis dagonyázó maradt vissza a malacok nagy örömére.
Ment is a víz alatti turka-furka.
Meg persze bele is feküdtek egy kicsit ázkolódni.
A Lulu májusban volt négy hónapos és már egy nagy lakli, de azért a mamája ciciéjét kiszopja az utolsó cseppig. Nekem semmit sem hagy.
Ez a jószágok villanypásztoron belüli legelője. Látszik, hogy a malac alig látszik ki.
Valamelyik nap dél tájban kimentem körülnézni és az alábbi látvány tárult elém.
Egy malac az akácosban ejtőzött.
Józsikám a karámja előtt pihengetett.
Ez a trió a lakókocsi alatt-mellett piheni ki a délelőtti legelészés fáradalmait.
A malac kolónia többi tagja viszont bevette magát a sátorba.
Mama malac és a kicsikék a hűtőtartó polcocska alatt
Muszáj volt megvakarásznom a pociját. Fel sem ébredt, csak nyújtózkodott álmában.
Egyébként egy érdekesség: mondják a rózsaszín az lányok színe. Hát nálunk erre rácáfolt az élet. Nálunk az összes idei malac kislány fekete és csak az egyetlen fiúcska virít rózsaszínben. Hahaha!!!
Tegnap esti etetés. A "márciusi ifjak" ugyan kapnak egy adaggal még a karámon kívül, hogy a nagyok ne zavarják el őket, ők viszont utána még bepróbálkoznak a nagyoknál is, bár a vályút még alig érik fel.
A vályú mellett látható gödröt a malacok készítették maguknak hűsítési célzattal én meg megtöltöm nekik vízzel és akkor tudnak egy kicsit dagonyázni is.
Már korábban felmerült, hogy majd valamikor készítünk egy mezítlábas útvonalat a birtokon. Különböző anyagokkal lenne borítva egy-egy szakasz. Mint például homok, kavics, faapríték, fű stb. stb. Hiszen állítólag óriási probléma az, hogy már szinte egyáltalán nem járunk mezítláb. Pár napja bevezettem, hogy 15-20 percet sétálgatok mezítláb és nagyon élvezem.
Ma például így mentem le egészen a leendő istállóig és nem, nem csípett meg a csalán, nem léptem tüskébe és nagyon jól esett.
Jobb láb ...
... bal láb szépen egymás után rakosgatva. A majdani útvonal füves része letesztelve.
Ajánlom mindenkinek, aki megteheti. Csuda jó érzés!
