Novemberi szösszenetek

 

November hónap legjelentősebb eseménye kétségtelenül a legutóbbi beszámolóban részletezett kecske és disznóvágások voltak, de azért több egyéb területen is sikerült előrelépéseket tennünk.

A legjelentősebb mindenképpen traktor ügyben történt, ami ugye május óta betegeskedik. Mivel Laci és Gábor időbeosztását is összekellett hangolni, ezért ez nem egy gyors folyamat. Mindenesetre egyszer augusztusban már dolgoztak vele egy napot, amikor is gyakorlatilag atomjaira szedték, hogy egyáltalán megállapítsák, hogy mi a probléma.

Miután sikeresen feltárták  a hibákat, jöhetett az anyagbeszerzés. Ez több helyről, többedszerre sikerült. Kellettek mindenféle méretű csapágyak, tömítés, olaj, meg még mit tudom én micsoda.

Majd végül november elején tudtak egyeztetni két napot, amikor is elkezdték az összeépítést. Két teljes napot végig dolgoztak, de nem értek a végére. Úgyhogy erre az ügyre egyelőre nem sikerült pontot tenni. 

Pedig mindkét családnak szüksége lenne már a kis gépre: kerti munkákra, tűzifa szállításra stb. stb. 

A traktoron kívül egyéb műszaki dolgaink is betegeskedtek az utóbbi időben. Ott van mindjárt a bojlerünk, amibe ugye történt már egy hőfokszabályozó csere, ami sajnos nem oldotta meg a problémát. Így végül egy vízkőtelenítési procedúra után a fűtőszál is cserére került. Ennek most már több, mint három hete és azóta jól szuperál. Szerencsére az én ezermeseterem ezt is ügyesen megoldotta, így mintegy 30-40 ezer forintot spórolt kis családunknak. Ennyi ugyanis a tarifája manapság egy bojler vízkőtelenítésnek. 

A háztáji kiskocsinknak az egyik kereke betegeskedett már egy ideje, hiába lett kétszer is szétszedve és javítva a belső gumi, újra és újra leeresztett. Végül feladtuk és inkább rendeltünk hozzá egy komplett új kereket és majd ha érkezése lesz az emberemnek, akkor megvizsgálja még egyszer, hogy egyáltalán javítható-e a másik, akkor jó lesz pótkeréknek.

Időközben esedékessé vált a térfélcsere kecskééknél, mert már teljesen lelegelték az utóbbi területet, viszont addig nem mertük átengedni őket, amíg a másik térfélen található három darab akácfából legalább kettőt be nem védünk. Ismervén szokásaikat, nem sokáig maradtak volna épen a fák, ugyanis főleg téli időszakban előszeretettel rágják a fakérget, hiába áll tonnaszám odabent a friss, ropogós széna. 

Végül a két vékonyabbat választottuk és így sikerült a védelmi rendszer.

A védtelenül maradt fa talán bírja egy-két évig, de ez már elég koros és vastag volt, túl nagy keretet kellett volna neki építeni. Mindösszesen két hét alatt ezt bírták csinálni a fával.

Amúgy meg tervbe vettük, hogy mindkét térfélre fogunk egy-két fát telepíteni, nyilván azokat is védelemmel, hogy mire a most bevédett fák vágás érettek lesznek, addigra legyen új árnyékoló a területükön.

Istálló/műhely építés terén is lépegettünk előre. Nem tudom, hogy azt említettem-e, hogy a műhely ajtók és ablakok elkészítésével megbíztuk egy volt osztálytársunkat, aki asztalosműhelyt üzemeltet. Leginkább az időhiány és a megfelelő gép hiánya volt az oka, hogy így döntöttünk. Ebben az évben végre zárhatóvá akartuk tenni mind a műhelyt, mind az istállót, ez pedig a fenti okok miatt nem lett volna lehetséges.

Azóta jött az info, hogy elkészültek a nyílászárók, lehet szállítani az árut. Így talán a hónap végére be is tudjuk építeni azokat.

Az istálló kétszárnyú ajtaját és a két bukóablakot el tudjuk készíteni a meglévő gépekkel, szerszámokkal. Itt az ablakokhoz már teljesen, az ajtóhoz részben ki lett szabva, gyalulva az anyag. Két ablak pedig fix lesz, azokhoz csak üvegbeszegző léceket kell gyártani és már mehet is bele az üveg.

A két ablak anyaga már csak az összeszerelésre vár.

Az ajtók anyagán még kell dolgozni mielőtt össze lehetne rakni.

A legyártatott ajtók még nem beépítés készek, hiszen ezeket majd mindkét oldalról deszkázni kell, hogy középre mehessen a szigetelő anyag. Mivel a boxok építésénél teljesen kifogytunk a deszkákból, ezért rendeltünk egy újabb adaggal. Szerencsére hamar le is gyártották, ezért már két hete el is hozhattuk a 40 szál fenyő deszkát, amit portalanítás után szépen felmáglyáztunk.

Az ilyen-olyan építő-javító munkálatokon kívül kis éléskamránkat is sikerült feltölteni némi gombával. Sajnos amilyen hirtelen beindult a gombaszezon, olyan gyorsan vége is szakadt. Persze pont a disznóvágás előtti napokba hordta haza az uram kosárszámra a gombát, amikor azt sem tudtam, hova kapjak.  Itt éppen egy szép adagnyi gomba.

Persze ettünk párszor frissen is, de a java ment a fagyasztóba aprítva, szeletelve, panírozva. És egy tisztességes mennyiség pedig fagyasztó kapacitás híján le lett szárítva.

Beindult a sütőtök szezon is, amelynek keretében elkészült az első adag chutney is.

 A csatni (angol: chutney) dél-ázsiai eredetű fűszeres szószféleség. 

Íme a főbb alapanyagok. 

Nekem most már évek óta megvan a bevált, kikísérletezett receptem. Első körben ez a hat kis üvegnyi készült. 

Itt tartunk tehát november negyedik hetében. Mi itt a birtokon kicsit már elcsendesültünk, lenyugodtunk. Rövidek már a nappalok, meg hát sokat esik is az eső. Reggelente már nem kell olyan korán kelni és úgy általában kissé lelassultunk. Itt szerencsére nem érvényesül a kinti világban zajló év végi hajrá. 

Hamarosan kezdődik az adventi időszak. Kívánok minden kedves olvasómnak nyugalmas, békés, bekuckózós adventet!

Búcsúzóul jöjjön még néhány cicás kép.

Papa cica és két kicsi a kanapén ejtőzik. Már a kicsik is megtanulták, hogy nincs mászkálás, aki bent akar maradni, annak irány a piros kockás pléd.

Azért ezen a képen besírtam. Ahogy középen a kislány Luca (Lucacica avagy Luszeszita) balján pedig a tesója elnyújtózkodik, az tisztán bizonyítja, hogy ez itt maga a cicaparadicsom.

Lucácskáról csak még annyit, hogy pár hete felfedezte magának az istállót, mint kiváló vadászterületet. Azóta nem is lehet érezni az egérszagot és a takarmányos ládákban sem találkoztunk cincinnel.

Mivel még folyamatban van a kecskék elapasztása két naponként fejek pár decit, ebből, ha éppen ott van mindig kap a kis drágám, hogy még inkább motiváljam. Nem költözött le állandóra, de hol egy nappalos, hol egy éjszakás műszakot bevállal. Imádom.

A tökéleteshez közelítő disznóvágás

 

Mióta Málnáskertben disznóvágások zajlanak szinte minden alkalommal történt valami malőr. Hol a bojler romlott el és nem volt meleg vizünk, hol az ásott  kútból fogyasztottuk el a vizet és egyáltalán nem volt víz a házban (szerencsére ekkor már megvolt a fúrt kút, így onnan tudtunk vizet hozni). De volt már példa, hogy a daráló mondta be az unalmast, vagy a hurkatöltő köpte orrán-száján a tölteléket csak oda nem ahova kellett volna. De volt már dolgunk olyan élni akaró malaccal is, aki egyszerűen  nem akart meghalni a szokásos procedúra után, ami nagyon horrorisztikussá tette az eseményt.

Most viszont november első hétvégéjén azt hiszem összeraktuk a tutit. Minden ment, mint a karikacsapás jó hangulatban, időre végeztünk a tervezett dolgokkal, sőt még túl is teljesítettük az eredeti tervet. De lássuk a részleteket.

A csapat nagyjából a szokásos: házigazdák, Emese + Laci a szomszéd birtokról, Ákos, Emese öccse, Barna barátunk, valamint apukám. Mivel Ákos annyira ügyes, így rám nem is volt szükség a kinti munkálatoknál, apukámmal együtt mi adtuk a konyhaszolgálatot. 

Gyönyörűséges hízóink az utolsó pár hetet töltötték csak bezárva, hogy még egy kis extrát szedjenek magukra. 

Mivel sikerül őket külön-külön bezárni este a kis ólakba, ezért reggel egyszerűbb dolga volt a csapatnak és a legfájdalmasabb része nagyon gyorsan ment. Én ilyenkor már előző nap elbúcsúzom tőlük és megköszönöm nekik, hogy táplálni fognak bennünket, így szerencsére nem kell jelen lennem.

Ezúttal a tisztítás, pucolás is nagyon gyorsan ment. A forrázást követő perzselés után ugyanis nem kellett három embernek késsel kapargatni a malacokat.

Hanem jött Laci a magasnyomású mosóval és gyönyörűen lemosta a malackákat. Korábban is használtunk ilyet, csak a pisztoly tömítése tönkre ment és nem tudtuk cserélni, akkor gondoltunk veszünk hozzá egy új pisztolyt, de olyan áron volt, hogy végül egy komplett új gépet vettünk. 

Háttérben Ákos már az első malacka fejét pucolja, miközben a fiú már neki álltak a bontásnak. Addig persze Emese és Laci tudta forrázni és pucolni a másik malacot.

Olyan pikk-pakk szétkapták a két malacot, hogy délután két órakor már fel volt kockázva a zsír, amit általában csak másnap szoktunk kisütni. Már éppen vitték volna le a pincébe a ládát, mikor szerencsére épp arra jártam és mondtam, hogy tulajdonképpen ki is lehetne sütni és akkor másnapra tényleg csak a töltés maradna. És így is tettek. Lett vagy 10 liter zsírunk és egy szép adag töpörtyű.

A májból szokás szerint  bácskai májas készült, ami a legidőigényesebb termékünk. Először is az abalében kell jó sokáig főzni a hozzávalókat, ami részben a fejhús. Ezért is volt jó, hogy Ákos időben neki állt pucolni a fejeket, így hamarabb oda tudták tenni főni. 

Utána jön a pepecs munka a csontról leszedni a hozzávalókat és kiválogatni, ami megy a töltelékbe, majd mindent le kell darálni, jöhet a fűszerezés. A képen épp ez  momentum van megörökítve. Azután még a töltés, kötözgetés és végül az abálás. Utána lehet fel akasztani a füstre, hogy szikkadjon másnapig. Majd jöhet a háromszori füstölés.

Olyan ügyes volt a csapat, hogy 16,45-kor a májas már a füstön lógott. Ezt tavaly ilyenkor este 6-ra sikerült abszolválni. 

Voltunk is gondban apukámmal, mert az volt a terv, hogy este 6-ra legyen a vacsora, így most a csapat várt ránk, amíg elkészültünk minden étellel. Amíg a kinti brigád a malacokkal volt elfoglalva, apukám megpucolt vagy egy kiló hagymát (a májasba), vagy fél kiló fokhagymát (a töltelékekbe), több kiló zöldséget (a húslevesbe). Én a konyhai segítkezés mellett a lóti-futi szerepét is betöltöttem. Lett is vagy 18.000 lépés a lábamban, mire az esti vacsorához leültünk. 

Szinte folyamatosan jöttek a rendelések: hagymás vér + szendvicsek reggelire, tea, forralt bor, kávé. Plusz hordtam fel az esti vacsihoz az alapanyagokat, meg amit már lehetett tenni a fagyasztóba. 

Másnap folytatás következett: kolbász és szalámi töltelékek bekeverése és betöltése. Ja, azt el is felejtettem, hogy a disznóvágást megelőző napon egy kecskét is levágtunk, hogy tudjunk készíteni finom kecskekolbászt is. Így háromféle tölteléket készítettünk: kecskekolbászhoz valót, amibe ugye kellett a malacka zsírja, a ledarált disznóhúst pedig elfeleztük téli szaláminak és hagyományos stifoldernek.

Én annyira elvoltam foglalva a mosogatással, rámolással, a többiek meg  beleket kötözgették, meg a tölteléket keverték, majd töltötték be, hogy végül nem lett megörökítve a legújabb szerzeményünk: a csodálatos, rozsdamentes acélból készült, profi hurkatöltőnk. Épp ideje volt beszerezni, mert a korábban használt anyagfáradás miatt megadta magát. 

A háromféle töltelék betöltésével is sikerült délre végeznünk. Ezután egy morzsapartival zártuk le a szezon első vágását, amit azért megfejeltünk egy karika frissen sütött kecskekolbásszal.

Májasokon és a kolbász, szalámin kívül egy tisztességes mennyiség ment a sózóba: tíz gyönyörű tábla szalonna, valamint ....

a két malac 2-2 sonkája. Itt kettő, 

meg itt kettő. Egyik szebb, mint a másik. Meg még három karajka is ment sózásra, de azok már időközben meg is füstölődtek.

A füstöléshez az emberem kikísérletezett egy nagyon jó technikát: fém vödör közepére egy fahengert állítunk, melyet gyújtós lapkákkal veszünk körbe, majd feltöltjük a vödröt fűrészporral, úgy hogy közben jól letömködjük.

Íme a végeredmény.

Majd a fahengert eltávolítjuk és ...

... gázperzselővel izzásig hevítjük a felszínt, úgy, hogy a lapkák izzani kezdjenek. Majd behelyezzük a vödröt a füstölőbe. Kb 8-9 órán keresztül szépen elfüstölög a vödörnyi fűrészpor.

A kolbászok, szalámik már a padláson szikkadnak, miután vagy négy fordulóban felhordtam őket. 

A szalonnák, sonkák még a héten vannak a sózóban, azután azok is mehetnek füstölésre. Ezeket két naponta forgatjuk, hogy a só mindenhol jól átjárja. Igyekezni is kell velük, mivel december első hétvégéjén ismétlés következik. 

Az újabb delikvensek is nagyon szépen gömbölyödnek. 

Ezúttal azonban akad egy kis társaságuk is. A júliusi alom gézengúza egyszerűen nem akar kijönni. A hízókat ugyanis úgy zárjuk be, hogy mindenki be van csalogatva egy étkezés kezdetére, majd a hízókat kivéve a többieket szépen kizsilipeljük. Ez a kis rózsaszín azonban nem és nem akar kijönni. 

Na vajon miért? Nézzétek azt a haskörtérfogatot!

Hát ennyi lett volna a szinte tökéletes disznóvágásunk története, remélem ezt decemberben ismételni tudjuk.