Visszatekintés az elmúlt évre

Végezetül a tavalyi évre pontot téve egy összegzéssel készültem, hogy egy bejegyzésen belül lássátok, hogy mi mindenre jutottunk ebben a furcsa, nagyon emlékezetes 2020-as esztendőben. Nyilván csak a legfontosabb eseményeket említem most meg, minden csipli-csupli dologra nem térek ki, arra ott van a havonta készült 4-5 bejegyzés.

Az év egyes számú nagy projektje mindenképpen a közel egy hektárnyi (pontosan 0,8 ha) területen történő tölgyerdő megújítás volt. Amihez külső segítséget is igénybe kellett vennünk egy erre szakosodott vállalkozó cégtől. 

Egyrészt a hatalmas aljnövényzet kipucolásához, másrészt a kerítés megépítéséhez. A 8.000 darab csemetét már mi magunk ültettük el. 

Sajnos a tavaszi nagy szárazság miatt sok nem eredt meg, így ősszel már pótoltunk 400 darabot és makkot is vetettünk, de idén még legalább 2.000 darab csemete pótlására lesz szükség.

Nem volt elég, hogy a terület ki lett tisztítva, a kerítés megépítve, a csemeték elültetve, azokat folyamatosan gondozni kell, azaz az aljnövényzetet rendszeresen nyírni, hogy ne nyomják el a csemetéket. Ez pedig egy ilyen hatalmas területen egyszerre nagyjából egy hetes munkát jelentett a gazdának, amit tavaly kétszer is ismételt.

Ezenkívül a kerítést a rengeteg vad miatt már többször kellett javítani,  ami szintén sok időnket elvette. De azért mindenképpen távol tartja a vadak nagy részét, csak néha téblábol be egy-kettő. 

Ezzel tulajdonképpen egy három éve zajló erdő megújítási program végéhez értünk. Szerencsére a három, valamint  két éve ültetett összesen 12.000 darab égercsemete már nem igényel ápolást. Szépen növögetnek, némelyik már 4-5 méter magas. 

A nemrégiben ecsetelt baromfiprojekt beindításához sikerült végre megépíteni egy kis tyúkházikót. Bár a lakók nagyrészt kihaltak belőle, de a házikót már senki nem veheti el tőlünk. 

Idén pedig újabb lakók fognak érkezni, amint biztosítani tudjuk  a biztonságos szabadban tartózkodás feltételeit.

Sikerült a kerti konyhát is kicsinosítani. Már csak a favázat kell még egyszer lefesteni.

Az istállónál is történtek előre lépések. Tavasszal sikerült a nyugati oldalt megtisztítani a dzsumbujtól.

Ősszel pedig a keleti oldalt is sikerült majdnem teljesen rendbe tenni.

Ezenkívül még a villanyszerelés is megtörtént.

Az idén sem maradt el a legelő kaszálása, amit a szomszédos birtok gazdája végzett. Sajnos mivel a traktor felmondta a szolgálatot a bálázáshoz nagyjához már külső segítséget kellett igénybe vennünk. De így végül 39 db 150-es nagy körbálával, valamint kb. 50 darab kis kocka bálával lettünk gazdagabbak, amin felesben osztoztunk. 

A tavalyi évben végre sikerült neki állni a 3,6 hektár nagyságú akácerdő tisztításának is, amelyben néhol egymás hegyén-hátán nőttek a fák, ezáltal elfogva egymás elöl a fényt. 

Ennek eredményeként sikerült összerakni ezt a szép kis farakatot.

Így, kissé szellősebben sokkal jobban tudnak majd fejlődni a megmaradt példányok.

Öt év után végre sikerült időt szakítani kis traktorunk szervizelésére is. Remélem ezek után még egy darabig hűségesen szolgál minket.

A fenti események mellett a 2020-as évben sor került 7 malac és 4 kecske levágására, melynek eredményeként füstölt áruban, valamit húsokban nem szenvedtünk hiányt. Kisebb mennyiséget sikerült ismerősöknek, barátoknak értékesíteni is.

A "termés" egy része sonka formában, 

... másik része kolbász formájában.

A kert is bőségesen ellátott minket a különféle terményekkel. Többek között burgonyával, 

répafélékkel.

Melynek eredményeként most január vége felé is még két láda krumpli, különféle gyökérzöldségek vannak a pincében. A fagyasztóban zöldbab, sóska, padlizsán, tök, gomba várja a mielőbbi felhasználást. 

A pincében saját készítésük szörpök, lekvárok, paradicsomkészítmények még mindig bőségesen vannak.

Úgyhogy a baromfis projekt kudarca ellenére mi eredményesnek értékeljük a tavalyi évünket is és optimistán, várakozással és tervekkel teli indultunk neki ennek az évnek is. Remélem idén sikerül még több, vagy az összes  már folyamatban levő építményt befejezni és tovább bővíteni az állatállományt nemcsak mennyiségileg, hanem fajták szempontjából is.

Majdnem szilveszteri disznóvágás

 

Még szintén a tavalyi évet érintő esemény az év utolsó disznóvágása, melyet december 29-ére tűztünk ki. Mint utólag kiderült a lehető legjobb napot választottuk, mert aznap szép, napsütéses és enyhe időben volt részünk. Az előtte való  és az utána következő napokon  is sokkal, de sokkal kellemetlenebb  lett volna az idő ehhez a szabadidős sporthoz. 

Azt már a legutóbbi disznóvágáson beláttuk, hogy családunk senior tagjaitól nem várhatjuk el, hogy egész nap részt vegyenek a disznóvágási eseményekben, ezért módosítottunk a csapat összetételén. Decemberben csak a szomszéd gazda, Laci jött segíteni a leszúrásban, most viszont párja, Emese is vele tartott és ezúttal egész nap maradtak is.

Rajtuk kívül kedves barátunk, Barna, aki már szinte állandó tagnak számít és egyúttal a fotográfus szerepét is betöltötte, valamint édesanyám erősítette a csapatot, aki ezúttal a "konyhaszolgálatot" látta el. 

Itt hívom fel a figyelmét érzékenyebb lelkű olvasóimnak, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képek  fognak következni, így ők innentől ne görgessenek tovább!

Mivel voltunk elegen, így szerencsére ezúttal nekem nem kellett jelen lennem a malackák evilágból való távozásakor, már csak az első delikvens perzselésekor kapcsolódtam bele. Pontosabban én kezdtem el perzselni. Majd hamarosan megérkezett a második malacka is és akkor már közösen folytattuk a tisztítási procedúrát.

Annak ellenére, hogy ebben a felállásban először zajlott a disznóvágás, nagyon  flottul mentek a dolgok. Miután az első malacot bontásra elő készítettük, szépen fel lett húzva a traktorral (a már december elején lepróbált módon).  Így az uram és Emese (akinek tudása egy profi hentesével vetekszik) neki láthattak a bontásnak. Ez pedig nagyban megkönnyítette és meggyorsította a folyamatot, hiszen ketten tudtak egyszerre bontani.

A maradék csapat pedig folytatta a másik malacka tisztára pucolásával.

A magasnyomású mosót ezúttal is bevetettük. Ezt a gázperzselővel együtt Laci kezelte. Míg Barna és én  a suvickolást végeztük.

Ebből  látszik mi mindenre képes a szerkezet, még írni is lehet vele.

Itt már javában folyik a bontás.

A gazda ezúttal sem vallott szégyent. Mintha két hentes dolgozott volna egyidőben.

A stratégia az volt, hogy mivel az egyik malac a közel négy, éves leselejtezett kocánk volt (tavaly kilencből mindösszesen egyetlen egy malacot tudott felnevelni),  belőle szalámi és kolbász lesz, míg a másik kétéves jószágból a lehető legtöbbet meghagyunk a füstre (sonkák, szalonna, karaj).

Miután a második malac is tisztára varázsolódott, a tisztító csapat is be tudott kapcsolódni a feldolgozási folyamatba. A kisütni való szalonna felkockázása, darálni való hús csontozása lett a mi feladatunk.

Közben anyukám reggelire vagy inkább tízóraira elkészítette a két vállalkozó kedvű fiúnak (az uram nem volt köztük) a sok disznóvágáson hagyományosnak számító hagymás sült vért. Majd később, amikor már akadt jó sok húsos csont odatette főni  a vacsorára szánt  hús levest. 

A korábbi disznóvágások tapasztalatából kiindulva úgy döntöttük, hogy megfordítjuk a sorrendet és a kolbásztöltést másnapra hagyjuk. A húst ledaráltuk és be is kevertük a tölteléket, csak a betöltést toltuk át másnapra. Helyette inkább még aznap kisütöttük a zsírt. 

Azért döntöttünk így, mert a kolbásztöltés kényes és időigényes feladat, ami ugye rendszerint estére marad. Amikor már mindenki fáradt és tele van a hócipője. Hát ki mondja meg, hogy nekünk a vágás napján be is kell tölteni a tölteléket? Hát senki. 

Így végül időben ugyanott voltunk. Nálunk egy disznóvágás  eddig mindig úgy nézett ki, hogy előtte fél nap az előkészület, maga a vágás napja, utána meg fél nap a zsír kisütése,  mosogatás, rámolás. Ez most sem változott, csak nem kellett este ötkor stresszelni, hogy még be kell tölteni a húst. A zsír kisütéssel a fiúk fél hat körül végeztek, amikor a többiek meg már javában vacsoráztak.

Anyukám a főzésen kívül a belsőségeket is konyhakészre előkészítette, amik utána mehettek a fagyasztóba. Ugyanis a hurkakészítés helyett (ami nálunk nem annyira népszerű) úgy döntöttünk, hogy már formában hasznosítjuk ezeket a húsokat. 

Gyerekkoromból emlékeztem, hogy anyukám főzött egy szalontüdő nevű ételt, amit én szerettem. Ebben a tüdőn kívül,  szív, nyelv és némi husi található. Decemberben meg is kértem, hogy jöjjön el hozzánk és tanítson meg rá. Akkor egy nagyon jó hangulatút főzőcskéztünk kettesben. Azóta meg már önállóan el is készítettem a következő adagot, ami szintén nagyon finomra sikeredett. Szerencsére az uram is osztja a nézetemet és ő is szívesen fogyasztja.

Következő projekt pedig a vesevelő elkészítése lesz. Májashurka helyett a májból pedig pástétomot fogunk készíteni. Ily módon semmi nem vész kárba, márpedig azzal tiszteljük meg az állatot, ha már meg kellett miattunk halnia, hogy minél több részét  hasznosítjuk.

Mivel a barátunk másnap is tudott maradni, először  a két fiú állt neki a töltésnek, én pedig el kezdtem mosogatni, rámolni. De azután szóltak, hogy mégis csak kellenék én is, mert úgy gyorsabban tudunk haladni. Egyik fiú a töltőt kezelte, másik a belet tartotta én meg a kötözésben segítettem.

És íme a végeredmény. 

A 32 kilónyi töltelékből füstre most csak ez a két pár kolbász készült (azért sütni valót hagytunk). A maradék töltelékből szalámi lett. Azóta persze már megkapták a kellő számú füstöt és már a padláson pihengetnek.

A sózóba 35 kilónyi hús került. Amit két naponta forgatunk.

Most már a szalonnáknak is lejárt az ideje. Mehettek azok is a füstre.

Öblítés után szikkadnak egy napot.

Tegnap pedig már meg is kapták az első füstöt.

Így végül a tavalyi év a sok megpróbáltatás ellenére jól végződött, hiszen fagyasztó, füstölő, sózóedény tele volt mindenféle földi jóval, ami a következő évben eleségül szolgálhat. Január végén pedig folytatás következik. 

Kecskalandok

A baromfiprojekt mellett a kecskéinkkel sem volt szerencsénk a múlt évben. A balszerencsesorozat november második felében kezdődött.

November 18-án Lili királynő (ő a kecskelányok vezére) elvetélt. Az okát nem tudjuk. 

Alig egy hétre rá Tündérkénk is elvetélt.

Lehetett akár fizikai behatás (oldalba fejelték egymást), illetve valaki a szelén hiányt nevezte meg mint vetélési okot. Bár ilyen tartalmú só folyamatosan van előttük, de állítólag az nem elég. Van egy külön táplálék kiegészítő, amely nagy mennyiségben tartalmaz szelént. Na, ilyet kell a jövőben beszereznünk.

A kálváriánk ezzel még nem ért véget.

November vége felé már kezdtük sejteni, hogy a három gödölye bevédése nem sikerült, ugyanis az egyikük gyanúsan elkezdett gömbölyödni, amit már nem tudtunk a jóllakottságnak betudni. Sajnos december első napjaiban meg is ellett a kislány, de a gida halva született.

A kis leányanya szerencsére sikeresen átvészelte a nem várt vemhességet.

Nem véletlenül nem szabadna a bakot összeengedni egy pár hónapos gödölyével, az anya teste még túl kicsi és fejletlen, hogy egészséges, életképes gidát elljen. 

A fekete leves december 13-án jött (miért is tartják szerencsétlen számnak?). Addigra már a fehér gida is gyanússá vált. Sejtettük, hogy az is vemhes.

Aznap a reggeli etetéskor gyanús volt, hogy nem jött oda a szénarácshoz, csak olyan szerencsétlenül álldogált az ól sarkában. Akkor még nem is vettem észre a problémát, csak mikor közelebb mentem, akkor láttam, hogy egy fél gida lóg ki belőle. 

A sors fintora, hogy ekkor pont egyedül voltam itthon, a gazda valahol Európában. Ráadásul a szomszédasszonyom, aki ilyenkor kincset ér, szintén elutazott. Maradt hát a telefonos segítségkérés. 

Szomszédasszonynak vázolom a helyzetet: egy halott gida lóg ki a gödölyéből (valahogy látszott, hogy szegény már nem él). Kérdi "biztosan?", a legjobban úgy tudom ellenőrizni, hogy benyúlok a gida szájába. 

Akkor esett le, hogy úristen hát ez ráadásul farfekvéses (két mellső láb és utána a fej a helyes sorrend), mivel a feje az még bent volt a mamában.

Az utasítás: azonnal oxytocin injekciót kell adni az állatnak, ami méhösszehúzódást indít be és segít az állatnak, hogy ki tudja tolni a gidát. Szerencsére anyósa otthon volt, aki a megfelelő adagot fecskendőbe felszívta. Így azonnal indulhattam a szomszédba a szuriért.

Hozzáteszem még életemben soha senkibe nem döftem injekciós tűt, most azonban csak magamra számíthattam, ha meg akartam oldani a helyzetet. Hasznos tanácsként még azt mondta a szomszédom, hogy tegyem fel a fejőasztalra, akkor a fejét rögzíteni tudom, mivel egy szuri beadása általában úgy történik, hogy egy valaki lefogja az állatot, egy másik meg szúr.

További információ, hogy izomba adjam. Tapogassam ki a combcsontot és próbáljam azt elkerülni, hogy nehogy megsértsem a csonthártyát. Megköszöntem szépen az instrukciókat, majd megpróbáltam követni őket.  

Az anyát fel a fejő állásba, fej beszorítva, csont tapogat, szúrás. Nem megy, megint nekifekszem, sikerül. Hát bizony igen erősen kell tolni azt a fecskendőt, hogy a bőrön áthatoljon a tű. Szuri beadva, várakozás. 10-15 perc után kell hatnia és akkor megindulnak az összehúzódások. 

Azután elkezdődik, látom, hogy hullámzik a hasa, emeli a farkát, hogy nyomjon én meg elkezdem húzni a gidát. Anya nyekeg, abbahagyom. Várunk. Újabb hullámzás, farok emelés, húzás, nyekegés. Végül ötödik, hatodik kísérletre sikerült kirángatnom a gidát. Persze már nem élt. 

Szerencsétlen ki tudja mióta lehetett ebben az állapotban. Akár egész éjszaka is, ha már este megindult az ellés. De legalább az anya túlélte és azóta is jól van.

Én meg átestem a tűzkeresztségen és nagyon büszke voltam és vagyok is magamra, hogy sikeresen megoldottam ezt a kényes helyzetet. Pár évvel ezelőtt még lehet, hogy pánikba esve rohangáltam volna le-föl, most pedig tök higgadtan tettem, amit kellett.

Az előzményekhez annyit, hogy ezek a gödölyék tavaly húsvét környékén (április első fele) születtek. Úgy számoltuk, hogy szeptember közepére (5 hónaposan) lesznek ivarérettek. Ezért már augusztus végén külön választottuk a bakot, megmagasítottuk a karámot is, mivel az eredetit még simán átugrotta.

Viszont az ellések időpontjából visszaszámolva, akkor már régen el voltunk késve, ugyanis valamikor július közepén már megugorhatta a lányokat, akik akkor mindösszesen három hónaposak lehettek. Mi eddig abban a hiszemben voltunk (kecskés ismerőseink legalábbis azt állították), hogy öt hónaposan lesznek ivarérettek a gödölyék. Persze most azért utána néztem és bizony ott állt feketén-fehéren, hogy fajtától és tápláltságtól függően 3-15 hónapos korban válnak ivaréretté. Azt hiszem ezt most egy életre megjegyeztük.

Persze Lilit és Tündért újból összeengedtük Bendegúzzal és a heves udvarlásokból reméljük, hogy lesz eredmény is. Májusban még számíthatunk kettő-négy késői gidácskára. 

A tavaly év végi sorozatos sorscsapások kárpótlásaként legalább ez az év jól kezdődött. Hiszen Vízkereszt napján, január 6-án, egy napsütése napon (a hét legmelegebb napján) megérkeztek Lulu ikerbabái.

A kis zsemleszínű pár perce érkezhetett csak meg, mert még tiszta nedves volt, amikor odaértünk. A mamája éppen tisztogatta.

Az ellési fáradalmak után a mama mindjárt  kapott egy kis "ivóst." Dara, korpa és víz keverékét. Tápanyagpótlás és tejserkentés céljából. Ilyet azóta is kap minden reggel és este.

Pár naposan itt még kis kajla a világos baba, azóta már neki is szépen áll mindkét fülecskéje.

Pedig így olyan cuki volt.

Egyébként mindkettő bak lett.

Mivel napjában háromszor megyünk az állatokhoz, így napjában háromszor dögönyözöm meg őket.

Sztárfotó a gazdival is.

A képen 11 naposak és nagyon szépen fejlődnek.

Napoznak a kicsikék.

Hát röviden ennyi a tavaly év végi kecskés eseményekről. Az idei jó hírt csak a sok rossz ellensúlyozása miatt csaptam ehhez a témához. De szerintem Ti ezt nem bánjátok. :)

Baromfiaskó

 

Bár már javában tart az új év, én néhány bejegyzés erejéig még visszanyúlok  a tavalyi esztendő történéseihez. Az első témám mindjárt a 2020-ban beindított baromfiprojekt összegzése. Két szóban összefoglalva: TOTÁLIS KUDARC.

Azért kifejtem részletesebben is. Eleve már nem jó ómen alatt indult az egész vállalkozás. Ha emlékeztek, vagy visszanézitek a korábbi, erre vonatkozó beszámolót, kiderül, hogy már egyszer neki ugrottunk volna márciusban, amikor is a járványhelyzet miatt a barátunk lefújta a megbeszélteket, így nem tudtunk neki állni a házikó építésének.

Kapásból két hónap csúszás lett belőle. Mire végre elkészült a gyönyörű házacska, kitört a nyár, sehol nem lehetett előnevelt csirkéket kapni. Végül augusztus elején sikerült csak beszerezni az első 8 darabból álló állományt, majd szeptemberben jött újabb 8 darab. Plusz ugye a szomszéd birtokról Karcsika, a kakas.

Amikor még minden szép és jó volt.

Itt már a második eresztés is csak csökkent létszámmal.

Sajnos nem sokáig örülhettünk nekik.

Hogy miért azt már egy augusztusi beszámolómban részleteztem, majd egy októberi beszámolómban is kitértem a pipikék helyzetére. Eddigre már sajnos 7 darabbal csökkent az eredeti 16 fős állomány:

- 2 darab Málna kutyus számlájára írható,

- 2 darab Báró Úr (a vörös kandúr) áldozata lett,

- 3 darab betegségben pusztult el.

Jelenleg azaz 2021. január 14-én az eredeti 8 darabból mindössze egy kapirgál még a birtokon, az is kakas az istenadta, úgyhogy a napjai meg vannak számlálva. A második nyolcasból szintén egy darab van, az viszont legalább nőnemű. Na meg persze Karcsika, az egyes számú kakas. Vannak tehát összesen hárman a 17 darabos létszámból.

Itt valamikor december közepén az utolsó  négy darab esti szellőzésen.

A második állomány utolsó túlélője, egy sárga pipike.

Hogy mi  történt a maradék héttel? Elmesélem.

Málna kutyust ugyan sikerült megnevelnünk, tehát a második csirke utáni büntiből megtanulta, hogy a pipik nem az ő  táplálására szolgálnak. Azóta vele nem történt újabb baleset.

Báró Úr viszont rákapott a pipi husira. Az is lehetséges, hogy a macsek  már korábban rászokott a fácán pipikre, amelyekből akad bőven  a birtokon. Na most, hogy tyúk vagy fácán az ugye egy macskának egymindegy. Végül még három pipi írható az ő számlájára.

A gazda végül annyira ellátta a baját, hogy szinte újra kellett éleszteni, mert magától nem lélegzett. Ez még valamikor október közepe táján lehetett. Azóta itt a háznál nem járt, legalábbis mi nem találkoztunk vele. Utoljára november elején láttam. Szembe szomszédék udvarában jött velem szembe a járdán, de amint meglátott, hátat fordított nekem és elsétált. 

Szerintem a pipik olyanok lettek számára, mint a kábítószer, nem tudott lejönni róluk. De mivel belátta, hogy ez meg nekünk nem tetszik, inkább elköltözött, hogy se magának, se nekünk ne okozzon több fájdalmat.

A megmaradt pár szem baromfiból további három esett betegség áldozatául. Szerintünk a második állomány már eleve fertőzött volt a Marek nevű (csirkebénulás) betegséggel. Hiszen már az első napokban pusztult el néhány. Ez átterjedhetett a korábbi állományra, amelyekből a stressz, vagyis a kutya-macska vadászatok előhozhatták a betegséget. A legutolsó áldozat, a leggyönyörűbb tyúkocskánk volt, akitől már azt vártam, hogy bármikor elkezdhet tojni. Őt december 28-án veszítettük el.

Végül Róka Koma is belépett a partiba. A megmaradt pár szem már nem érezte magát biztonságban a bekerített részen. A korábbi támadások miatt, meg hogy felülőről sem védte őket semmi (vannak a környéken nagy ragadozó madarak is) kiszoktak a villanypásztoron kívüli területre, ahol vannak nagyobb fák, meg derékig érő susnyás.

Már az első alkalommal, amikor megláttam kint őket sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége. A tölgyes a mocsaras területen keresztül csak egy ugrás. Ott pedig róka kotorékra bukkantunk. Csak idő kérdése volt, hogy a ravaszdi mikor fedezi fel a könnyű zsákmányt. Bár persze reménykedtünk, hogy a két kutya jelenléte távol tarja.

Akkor már csak öten voltak, mikor elkezdtek ide kijárni. Mikor négyen maradtak, szobafogságba kerültek, azaz csak naplemente előtt egy fél órával engedjük ki őket, hogy kicsit kiszellőzzenek. Időközben hullott el a már említett tyúkocska, így maradtak hárman.

Végezetül jöjjenek a szobafogságban lévő túlélők. Az egy szem pipike fent. 

A két pasi  (Karcsi balról) meg lent. 

Azért abból a pici jószágból egy lassan Karcsi méretű kakast azért sikerült nevelni.

Hát ennyi röviden a 2020-as év baromfiprojekt története. Idén viszont újra kezdjük. Már agyalunk a megoldáson, hogyan tudjuk bevédeni az állományt. Amikor aktuális lesz természetesen visszatérek majd a témára. 

Ugyanis nem mondtunk le arról, hogy a saját kapirgálós tyúkjaink friss tojásait, valamint saját pipihusit  fogyasszunk.