Baromfiaskó

 

Bár már javában tart az új év, én néhány bejegyzés erejéig még visszanyúlok  a tavalyi esztendő történéseihez. Az első témám mindjárt a 2020-ban beindított baromfiprojekt összegzése. Két szóban összefoglalva: TOTÁLIS KUDARC.

Azért kifejtem részletesebben is. Eleve már nem jó ómen alatt indult az egész vállalkozás. Ha emlékeztek, vagy visszanézitek a korábbi, erre vonatkozó beszámolót, kiderül, hogy már egyszer neki ugrottunk volna márciusban, amikor is a járványhelyzet miatt a barátunk lefújta a megbeszélteket, így nem tudtunk neki állni a házikó építésének.

Kapásból két hónap csúszás lett belőle. Mire végre elkészült a gyönyörű házacska, kitört a nyár, sehol nem lehetett előnevelt csirkéket kapni. Végül augusztus elején sikerült csak beszerezni az első 8 darabból álló állományt, majd szeptemberben jött újabb 8 darab. Plusz ugye a szomszéd birtokról Karcsika, a kakas.

Amikor még minden szép és jó volt.

Itt már a második eresztés is csak csökkent létszámmal.

Sajnos nem sokáig örülhettünk nekik.

Hogy miért azt már egy augusztusi beszámolómban részleteztem, majd egy októberi beszámolómban is kitértem a pipikék helyzetére. Eddigre már sajnos 7 darabbal csökkent az eredeti 16 fős állomány:

- 2 darab Málna kutyus számlájára írható,

- 2 darab Báró Úr (a vörös kandúr) áldozata lett,

- 3 darab betegségben pusztult el.

Jelenleg azaz 2021. január 14-én az eredeti 8 darabból mindössze egy kapirgál még a birtokon, az is kakas az istenadta, úgyhogy a napjai meg vannak számlálva. A második nyolcasból szintén egy darab van, az viszont legalább nőnemű. Na meg persze Karcsika, az egyes számú kakas. Vannak tehát összesen hárman a 17 darabos létszámból.

Itt valamikor december közepén az utolsó  négy darab esti szellőzésen.

A második állomány utolsó túlélője, egy sárga pipike.

Hogy mi  történt a maradék héttel? Elmesélem.

Málna kutyust ugyan sikerült megnevelnünk, tehát a második csirke utáni büntiből megtanulta, hogy a pipik nem az ő  táplálására szolgálnak. Azóta vele nem történt újabb baleset.

Báró Úr viszont rákapott a pipi husira. Az is lehetséges, hogy a macsek  már korábban rászokott a fácán pipikre, amelyekből akad bőven  a birtokon. Na most, hogy tyúk vagy fácán az ugye egy macskának egymindegy. Végül még három pipi írható az ő számlájára.

A gazda végül annyira ellátta a baját, hogy szinte újra kellett éleszteni, mert magától nem lélegzett. Ez még valamikor október közepe táján lehetett. Azóta itt a háznál nem járt, legalábbis mi nem találkoztunk vele. Utoljára november elején láttam. Szembe szomszédék udvarában jött velem szembe a járdán, de amint meglátott, hátat fordított nekem és elsétált. 

Szerintem a pipik olyanok lettek számára, mint a kábítószer, nem tudott lejönni róluk. De mivel belátta, hogy ez meg nekünk nem tetszik, inkább elköltözött, hogy se magának, se nekünk ne okozzon több fájdalmat.

A megmaradt pár szem baromfiból további három esett betegség áldozatául. Szerintünk a második állomány már eleve fertőzött volt a Marek nevű (csirkebénulás) betegséggel. Hiszen már az első napokban pusztult el néhány. Ez átterjedhetett a korábbi állományra, amelyekből a stressz, vagyis a kutya-macska vadászatok előhozhatták a betegséget. A legutolsó áldozat, a leggyönyörűbb tyúkocskánk volt, akitől már azt vártam, hogy bármikor elkezdhet tojni. Őt december 28-án veszítettük el.

Végül Róka Koma is belépett a partiba. A megmaradt pár szem már nem érezte magát biztonságban a bekerített részen. A korábbi támadások miatt, meg hogy felülőről sem védte őket semmi (vannak a környéken nagy ragadozó madarak is) kiszoktak a villanypásztoron kívüli területre, ahol vannak nagyobb fák, meg derékig érő susnyás.

Már az első alkalommal, amikor megláttam kint őket sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége. A tölgyes a mocsaras területen keresztül csak egy ugrás. Ott pedig róka kotorékra bukkantunk. Csak idő kérdése volt, hogy a ravaszdi mikor fedezi fel a könnyű zsákmányt. Bár persze reménykedtünk, hogy a két kutya jelenléte távol tarja.

Akkor már csak öten voltak, mikor elkezdtek ide kijárni. Mikor négyen maradtak, szobafogságba kerültek, azaz csak naplemente előtt egy fél órával engedjük ki őket, hogy kicsit kiszellőzzenek. Időközben hullott el a már említett tyúkocska, így maradtak hárman.

Végezetül jöjjenek a szobafogságban lévő túlélők. Az egy szem pipike fent. 

A két pasi  (Karcsi balról) meg lent. 

Azért abból a pici jószágból egy lassan Karcsi méretű kakast azért sikerült nevelni.

Hát ennyi röviden a 2020-as év baromfiprojekt története. Idén viszont újra kezdjük. Már agyalunk a megoldáson, hogyan tudjuk bevédeni az állományt. Amikor aktuális lesz természetesen visszatérek majd a témára. 

Ugyanis nem mondtunk le arról, hogy a saját kapirgálós tyúkjaink friss tojásait, valamint saját pipihusit  fogyasszunk.