Szalmáztunk, szalmázunk és szalmázni fogunk (még egy darabig)

Bár azt ígértem, hogy majd akkor számolok be a folyamatról, ha túl leszünk rajta, de ez egyelőre a beláthatatlan jövőbe nyúlik (na jó, csak viccelek, de még pár munkaóra lesz vele). Ennek egyébként többek között a segédmunkás hiány az oka, hiszen a sok egyéb feladat mellett mi vagyunk a kőműves segédek is (égen-földön nem találni embert a környéken, aki dolgozni akarna, bár a munkanélküliek száma kiemelkedően magas ezen a kiemelten hátrányos településen).

Ugyanis azóta a kőművesünk már el kezdte a vályogtégla falazását, amihez nekünk kellett a folyamatos anyagutánpótlást (tégla, habarcs) biztosítani. Így két napunk ezzel telt el.

Na mindegy, vissza a szalmázáshoz. November végén egyszer csak neki kezdtünk ötfős csapatunkkal. Ketten tuszkolták a bálákat a faváz közeibe, a többiek meg hordták ezerrel. A hordás eredményeként kellemes istálló "fíling" alakult ki.

Először traktorral akartuk megoldani a szállítást, de időben tovább tartott, mintha egyesével hordtuk volna, végül a talicskás verziónál maradtunk (erre ráfért 3-4 db).

 Itt még a traktoros verzióval, de láthatóan szöknek a bálák.

Az első nap lényegében a méteres közök 6 bála magasságig meg voltak rakva. Ez volt egyébként a munka könnyebbik része, mivel a bálák kb. méter hosszúak. (Ezért lettek eleve úgy elhelyezve a fa tartóoszlopok, hogy minél kevesebbet kelljen a bálákat szabogatni.)

A munkamenet a következő volt: három bálát egymásra pakolsz, a készséggel kicsit rásegítesz, ha nem akarnak bemenni maguktól, emelővel lepréseled (kb. még 10 cm-t összemegy), deszkával leszorítod és lécekkel megcsavarozod, ezt ismétled még egyszer és már majdnem kész is a fal plafonig.

A "készség" munka közben. (azért nem könnyű ám emelgetni).

Három bála magasan lepréselve.

Az utolsó hézag kitöltése a szívás, mert ide általában szabni kell és úgy kell bepüfölni a már látott eszközzel. Ez iszonyatosan kiveszi az ember erejét, ezért egy nap max. 4-5 közt tudunk megcsinálni.

A nem szabályos hézagok esetében (sarkok, ablak alja, két bálasor között) az alábbi módszerek javasoltak:

Taposás

Tömködés (puszta kézzel vagy léc segítségével).

A bálák természetesen nem mindig megfelelő méretűek. Ez esetben a láncfűrész és a ”horgolótű” elengedhetetlen kellékek.

Láncfűrésszel sarok kivágása.

A ”tüvel” pedig bármilyen méreteket lehet levarrni az eredeti bálából.

Miután egy-egy falszakasz elkészült ilyen kis bolyhos hatást kelt, amit persze meg kell frizurázni, hogy a vályogfalat a faváz mellé lehessen falazni.

Itt lép be a képbe a fűkasza és ismét a láncfűrész.

Ezután már ilyen kis jólfésültek a báláink.
 

Egy kb. 16 méteres falszakasszal készültünk elő, hogy a kőműves is végre jusson valami munkához. Két nap alatt 1,5 méter magasan fel is falazta a vályogtéglát ezen a szakaszon.

A gardróbszoba félig kész fala (folyt. köv. a hétvégén).

Kívülről az ÉK-i oldal. Itt azért van még mit pótolni (a fürdőnél és házt.helyiségnél kívülről kerülnek be a bálák).

Ahhoz, hogy a NY-i oldalt be tudjuk szalmázni előbb be kellett betonozni a három félpillért, ahhoz előbb meg kellett csinálni az aljzat szigetelést, ahhoz ismét ki kellett ásni az alapig a földet. Ez már megtörtént vagy másfél hónapja, már többször  is rákészültünk a műveletre, de akkor mindig segédmunkások voltunk a kőműves mellett. Most végre ez is elkészült.
 

Tegnap volt épp nyolc hónapja, hogy kiköltöztünk. Hihetetlenül repül az idő. A zord időjárás ellenére is élvezzük a szabad életet, a természet közelségét. A szarvasok csapatostul vonulnak keresztül-kasul a birtokon. Szinte minden nap látunk egy-egy csoportot. Kis kosztosok is megjelentek (cinkék), akik a nyáron megtermelt napraforgót, amit a lakókocsi mögötti farakáson helyeztünk el, már el is fogyasztottak. Úgyhogy utánpótlást kell beszereznünk nekik. Hosszú percekig el tudjuk nézegetni őket az ablakból. A kis kecske továbbra is nevéhez illően egy kis tündér. Ha kiengedjük legelni  sajnos muszáj megkötnünk (nem azért mert elmenne, hanem mert láb alatt lenne), de hívásra odajön és engedi, hogy rátegyem a nyakörvet. Ma kecskenézőben is voltunk, hiszen már régóta keresünk mellé egy társat. Ha minden igaz, már nem sokáig lesz egyedüli.

A zöldszemű ház

Ahogy az előzőekben írtam, megjöttek a nyílászáróink. A hétvégén meg már a szalmázást is elkezdtük (erről majd később). Viszont, hogy a szalmázáshoz összeálljon minden hátra volt még egy-két programpont. Először is le kellett kezelni a faszerkezetet egy gomba és rovarmentesítő szerrel. Az interneten utána néztem, mert szerettük volna elkerülni az erős vegyszereket, és rendeltem is egy bio favédő szert. Ami érdekes, mert utána kiderült, hogy a gyártója már egy ideje kivonta a forgalomból. Amit helyette ajánlottak az ekkora mennyiségben megfizethetetlen volt számunkra, kb. fél millió forintba került volna a szer.

Közben persze tovább nyomoztam, mivel lehetne lekezelni, de egy szakértői vélemény szerint hatóanyag nélkül (értsd méreg) nem ér semmit az egész, úgyhogy  végül egy festékboltban megvettük a SZER-t és Gábor nekiállt körbepacsmagolni az egész házat. Ehhez szükséges védőeszközök: védőszemüveg, maszk, gumikesztyű. Aminek az lett az eredménye, hogy az első kilélegzés után a szemüveg bepárásodott és onnantól vakon és dühösen ecsetelte a házat. De hát mit meg nem tesz az ember, hogy a termeszek és egyéb rovarok és gombák ne zabálják fel az ember feje felől a fedelet (és az oldalakat).

A vízszigetelést is le kellett melegíteni gázpörzsölővel az aljzatra és körbe a ház oldalára, mert ugye mégsem lehet méteres lánggal dolgozni a szalmabálák közelében. Legalábbis ha az ember nem akarja, hogy közel félév munkája füstbe menjen. Hogy itt se legyen egyszerű az élet, kiderült, hogy valami gond volt a gázpalackkal. Persze ez csak azután derült ki, hogy cserélni kellett, és az újjal töredék idő alatt lemelegítette azt, amivel korábban órákig pepecselt. Mondjuk gyanús volt, hogy vörös lánggal égett, mikor ugye kékkel kellett volna és azt is alig. Na mindegy, most már ezen is túl vagyunk.

 Itt az ablakok még nem rendeltetésszerűen, de a leszigetelt padlón.

 

Így készült a lábazati vízszigetelés.

A belső ablakpárkányokat is meg kellett csinálni, hogy szintben legyen a külső téglapárkánnyal. A rést majd szalmával kell kitömni és erre jön még rá majd a belső fapárkány.

Be kellett még hordani egy köbméter kavicsot, amik a szalmabálák alá kerülnek a falba. Mindez azért, hogyha netán mégis valami nedvesség bekerülne a szalma bálák alá, akkor azok ne tudják felszívni.

A mester munka közben. Én mint tiszteletbeli asztalossegéd működtem közre. Emeltem, tartottam, adogattam (szerszám, csavar).

Kívülről így néznek ki.

Ajtótok beépítés alatt.

És a gyönyörű szép, tulipános ajtóink beépítve.

Ahogy már említettem a  szalmázást sikerült a terveknek megfelelően elkezdeni a hétvégén szülői és baráti segítséggel. Azóta ketten folytatjuk (most már  azért kicsit unjuk). Újabb beszámolóval jelentkezem, ha már túl leszünk rajta.

Tető a fejünk felett

Hát csak eljutottunk végül odáig, hogy végre ház formája van a művünknek. Bár a tetőszerkezet egyszerű sátortető, a bonyolultságát az adta, hogy ÓRIÁSI. Ezért az építészünk mindenfajta biztonsági intézkedést kitalált, hogy nehogy a nyakunkba szakadjon. De kezdjük az elején, ott hagytam abba a beszámolót, hogy az ácsok  megérkeztek.

Először is kiszerkesztették a tető háromszögét a földön és készítettek egy úgynevezett zsinórpadot. Ez alapján jelölték fel az összes elemre a pontos méretet, ami alapján le lehetett szabni őket.

Miután a szabással kész voltak össze kellett állítani a kirakós darabjait. Először ún. székállást kellett építeni, a szarufák alátámasztására, amik toldva kb. 8 méteresek.

Ahol ez elkészült felállították a gerendákat, amiket fogópárokkal is összekötöttek. 

Közben a kéményünk is tovább növekedett és végre kijutott a szabad ég alá.

Kilátás a tetőről a tölgyes felé.

 

És a mezőre.

Miután már állt a szerkezet, következett a fóliázás és a lécezés. Ez is betartott vagy 2-3 napig.

Közben én, hogy a folyamatot felgyorsítsam el kezdtem a cserepeket átköltöztetni a ház közelébe. Rakatonként felpakoltam a kis-traktorra egy raklapnyit, Gábor átzötyögött a kijelölt helyre majd ott lepakoltam. Na jó, azért kis segítséget kértem, de azért 90 %-ban enyém a dicsőség. Így 4 raklapnyi cserép helyet változtatott.

 

Másnapra azért beláttam, hogy ez egyedül nagyon durva (még vissza volt 11 raklapnyi) és mivel a Szembeszomszédék (egy nyugdíjas pár) voltak olyan drágák és  felajánlották, hogy segítenek, másnap már hárman folytattuk. Így sokkal flottabbul ment, nem kellett körbe rohangálnom a traktort a dög nehéz rakatokkal. Én a traktoron,  ők meg lentről adogatták. Persze így sem volt sétagalopp, de néha be kell lássuk ”EGYEDÜL NEM MEGY.”

Szóval most már minden készen állt a cserepezéshez. Másnapra élő futószalagot alkotva, valami hihetetlen tempóban felszórtunk a 15 raklapból 10,5-et a tetőre. Ebben nagy szerepe volt a Fiatalok (szintén szomszéd) fiú tagjának, aki rabszolgahajcsár módon hajtotta a bandát. Ő kicsit később csatlakozott be a futószalagba, de akkor viszont turbófokozatra kapcsolt. Addig mi lazán egyesével adogattuk egymásnak a cserepeket. Ő viszont először kettesével, majd végül már rakatonként küldte fel a cserepet a tetőre. Meg is lett az eredménye. Másnap a maradékot már de. 11-ig felszórtuk. Ez így közel 5.000 darab cserepet jelentett.

Készül az ÉK-i oldal.

 Párhuzamosan készült a DNY-i is, hogy ne csak egy oldalról kapja a terhelést.

Utána csak a szegélyezéssel kellett pepecselni, de estére a kémény környékét kivéve felkerült a  cserép. A kémény ugyanis még nem készült el teljesen. A kőművesnek meg valahogy biztosítani kellett a kijárást, sőt újabb állást kellett építeni a tetősíkon kívül, hogy felérje a teljes magasságot.

Most már a kémény is kész van. Szerintünk nagyon szép lett és illik a ház és a tető méreteihez. Persze elég pepecs munka volt körbefalazni, olyan mintha dupla kéményt építettünk volna, de a végeredmény alapján megérte.

 

Slusszpoén, hogy az építőanyag kereskedő, aki kiszámolta, hogy mennyi cserép kell, tévedett, és kevesebbet számolt, így ha el is készült volna a kémény a cserepezésig, nem tudtuk volna befejezni, mert pont annyi cserép hiányzott a végén. 

Szerencsére, a közeli városban van egy hatalmas cseréplerakat, ahol tartanak raktáron nagyon sok fajtát, és pont volt olyan és annyi cserepük, amilyen és amennyi nekünk kellett.

A bádogot is legyártattuk a kémény köré és a kéményre felkerült a betonkoszorú, ami összefogja a téglákat.

 

És végül eltűnt az utolsó lyuk is a tetőről és végre elmondhatjuk: van tető a fejünk felett (bár a falak még kissé szellősek). Az utolsó kúpcserép ca. 17.15-kor került a helyére, a nap meg már lement 16.00 -kor, így gyakorlatilag érzésből dolgoztak a fiúk.

Most már tényleg ház formája van.

Amúgy a lakókocsis élet is eléggé elviselhető (egyelőre legalábbis). Kombinált fűtést alkalmazunk: a lakókocsi saját gázkályháját és elektromos radiátort. Az előbbi pillanatok alatt befűti a kb. 5 légköbmétert, a másik fűtés viszont majdnem folyamatosan megy, hiszen az elektromos áramot a napelem megtermeli. Úgyhogy egyelőre kitartunk, bár több helyről érkezett felajánlás, hogy mehetünk áttelelni, ha nem bírjuk tovább.

A mai nap jó híre még, hogy megérkeztek az ablakaink és a bejárati ajtó. Valamint meglátogatott minket egy "szalmaügyi szakértő", aki már több szalmaház építésében részt vett és Gáborral megkonzultálták a szalmázással kapcsolatos kérdéseket. Szerinte nagyon jó a szerkezet és a szalmabálákat is megfelelőnek találta. (Ez volt még egy kritikus pont, ugyanis a bálák a júliusi leszállítás óta letakarva álltak és fogalmunk sem volt, milyen állapotban lesznek mire kicsomagoljuk őket.)  Ha a kirakós minden részlete összeáll, akkor hétvégén már SZALMÁZUNK!!!

Darus autóra várva

Az építkezéssel kapcsolatos utolsó bejegyzés ott fejeződött be, hogy várjuk a csapadékmentes időt, hogy feldaruzhassuk a gerendákat. Ami késik, nem múlik, így végül október 2-án megérkezett a várva várt darus kocsi. 

Ezt megelőzőleg azért saját kezűleg lefestettem vagy 40 db födémgerendát, meg még kb. 20 db oszlopot, konzolt mi egyebet.

Itt éppen a méretes mestergerendát kenegetem.

Beépítettünk 6 db tartókonzolt, ami szép kis mutatvány volt, tekintve, hogy a hatból három volt vagy  170 cm hosszú és hozzá baromira nehéz, és ezeket úgy 3 méter magasra kellett feltornázni és megrögzíteni.

Három rövidebbet az egyik oldalra.

És a három "böszmét" a másik oldalra. Ez alá majd épített pillérek kerülnek alátámasztásként.

Gábor kialakította a mestergerenda fogadó részét a falban és felállítottunk még egy belső oszlopot, amit szintén a mestergerenda alátámasztására szolgál.

De a legizgalmasabb feladat kétség kívül az 5 ”T” (tornácoszlop+vállgerenda) helyretétele volt. Az oszlopoknak kis beton+téglalábazat épült, hogy a nedvességtől védve legyenek, ami azt jelentette, hogy kb. 40 cm-re kellett felemelni. A feladat megoldásához voltunk ketten. Így az alábbi megoldáshoz folyamodtunk. 

Lépcsőt építettünk fakockákból, így 3 lépésben, mindig egy kicsit emelve átraktuk az emelőre, (ami szerencsére bír vagy két tonnát)  amivel a végső magasságig fel tudtuk emelni.

Amíg a tornácoszlop fölötti mestergerenda nem került fel két léccel odarögzítettük a házhoz őket, azaz kiháromszögeltük őket.

A tornácoszlopok megrögzítve.

 És szemből.

Az épített kőoszlopokba be lett betonozva egy méteres menetszár, amire a mestergerendának rá kellett ülnie. Egy ilyen ”kis” fúrószár kellett a gerenda átfúrásához.

És végre a darus kocsi is csak megérkezett. Már repül is a mestergerenda.

Végre a helyén van (na jó, pár centi híján).

A tornácoszlopok fölötti mestergerendák helyretétele volt a legrázósabb. Ugyanis a gerenda leeresztése előtt Gábornak ki kellett csavaroznia a rögzítő léceket. Még szerencse, hogy a darus ember segítőkész volt, így ő meg én egy-egy oszlopot megtartva Gábor el tudta végezni a műveletet, miközben ő a gerendát is eresztette lefelé.

 Itt már a második érkezeik (a háromból).

A mestergerendák a helyükön most már jöhetnek a födém gerendák. Itt a nagyokat még egyesével emelgette.

Közben, hogy nehogy unalmasnak találjuk a feladatot, a darus autó kétszer is megsüllyedt. A kiszabadítása vagy 80 kisméretű téglát (a kerekek alá) és egy-két órányi időráfordítást vett igénybe. Ezért a rövideket már csoportosan, 6-8 darabot egyszerre emelve tettük fel. Ráadásul nem is mindig álltak jó irányba, azaz a mintás végük volt belül. Az utolsókat így is már sötétben tette fel. De mindegy legalább végre felkerültek. Az eredeti terv az volt, hogy minden egyes gerenda a helyére kerül, azaz 90 cm-ként egymástól.

A végeredmény azonban ez lett a DK-i oldalon.

És hát így sikerült az ÉNY-i oldalon, még szerencse, hogy ezek "alig" 5 méteresek voltak. Így görgetős technikával viszonylag egyszerűen a helyükre tudtuk rakni őket.

Ezt követően kellett a gerendákat pontosan a helyükre varázsolni és lerögzíteni. Még szerencse, hogy egyiküknek sincs tériszonya, mivel nem keveset "futkároztunk" fel-alá ca. 3 méteres magasságban.
Ez megint kétszereplős játszma volt. Elsőként a két szélső gerendapárt kellett megrögzíteni, majd kihúztunk egy zsinórt körben, ami jelezte a szintet, ameddig a gerendáknak ki kell lógniuk. Én voltam a szint ellenőrző. Ami mókás látvány lehetett. Körülbelül, úgy nézhettem ki ahogy a koalák ölelgetik a fát, csak én vízszintesen adtam elő a gerenda végén, miközben Gábor meg egy fejszével kocogtatta a mellette lévőt a helyére. Máshogy ugyanis nem lehetett, ha lendületből megtolta, akkor biztos, hogy túlment. (Béláim, eltoltuk, rátoltuk!!!)

Mikor a helyükön voltak, akkor ilyen helyes kis 30 cm csavarokkal, meg menetszárral meg gerendarögzítő vasalattal le lettek rögzítve.

Ilyen méter hosszú lapos acélokkal lettek összefogva a gerendapárok, középen meg egy 28 cm alapcsavarral hozzárögzítve a vasbetonkoszorúhoz.

És íme a végeredmény kívülről ...

 

... és belülről.

Közben kőművesünk sem tétlenkedett. Felépítette a 3 db féloszlopot (azért fél, mert össze lesz építve a házzal).

És az ablakpárkányok is készülődnek.

 

Végül az ácsok is megérkeztek, úgyhogy jelenleg éppen a tetőkészítés kellős közepén vagyunk, de ez már egy újabb fejezet lesz.