Téli betevők

El kell ismernem, hogy még mindig igen messze vagyok attól a háziasszonytól, aki a befőttől, a savanyúságig, a lekvártól a szörpökig mindenfélét el tud tenni télire. De azért próbálkozom. 

Idén elsősorban a paradicsommal tudtam ügyeskedni. Bár sajnos a növények nem úgy fejlődtek, ahogy kellett volna. Nagyon későn kezdtek csak a gyümölcsök bepirosodni. Ráadásul egy időben sokat és gyakran esett, amit párás esték követtek, emiatt az összes növényt megtámadta egy gombás betegség, ami miatt rengeteg termés tönkre ment. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nálunk ez sem ment veszendőbe, a malacok és a pipik ugyanis nagyra értékelték ezt az extra vitaminforrást.

A lényeg azonban, hogy azért télire sikerült eltenni többfajta módon nem kevés paradicsomot, amellett, hogy augusztus óta frissen is fogyaszthatjuk.

Elsőként paradicsomlé eltevésébe kezdtem. Ehhez a kinti sparherdet vettem igénybe. 

Mivel volt még hely a platnin, így egy adag csemege kukorica is betársult a paradicsom mellé. Idén a kukoricával is sikeresebb voltam, mint tavaly. Akkor túl későn szedtem le és már nem volt zsenge. Most egy adaggal ettünk frisset, egy másikat meg főzés után lefagyasztottam.

Itt már túl vagyok a passzírozáson, ízesítés és palackozás folyamatban.

Ebből az adagból hat üvegnyi nagyon finom paradicsomlé készült.

A padlizsán termés is sokkal ígéretesebben alakul, mint a múlt évben. Akkor október elején tudtam leszedni kb. három darabot. Most augusztusban már beérett az első adag.

Ebből padlizsánkrém készült. Olíva olajon és vajon megdinszteltem ezt a mennyiséget, majd sóval fokhagymával fűszereztem és pürésítés után ment az üvegbe. Három kisebb üvegnyi lett, de mindez már a múlté. Azóta pirítóssal bekebeleztük az egészet.

Az első padlizsán szüret után egy újabb adag meghámozva, szeletelve bekerült a fagyasztóba és további igen sok "lila tojáska" vár még rám a kertben. 

Ez a "zászlós" növénykém, amelyik egyszerre kilenc tojás gyümölcsöt is nevel. A többin általában egy-két darab van.

A főzőtök palántából idén nem lett semmi, mivel a kerten kívüli ültetés kísérlete kudarcba fulladt hasonlóan a dinnyéké és a sütőtöké. Van viszont egy szem cukkini növényünk, ami gyakorlatilag ellát minket frissel és a fagyasztóba is került már több adagnyi. 

Itt az egyik termése.  Ahogy a képen is látszik fél méteresre sikerült nőnie az én "kicsikémnek".

Ebből  a télen majd tökfőzelék lesz, méghozzá háromszor is.

De térjünk megint vissza a paradicsomra. Mivel rengeteg gyümölcs volt a növényeken, amik egyáltalán nem akartak pirosodni. Ezért zölden vagy haloványan leszedtem  és utóérleltem őket.

A teljesen zöldekből pedig egy vadonatúj kísérletbe fogtam. Mégpedig zöld-paradicsom lekvárt főztem.

Először csak az összeaprított gyümölcsöt tettem oda, majd miután levet eresztett pürésítettem botmixerrel. 

A cukron kívül került még bele citromlé, reszelt citromhéj, vanília őrlemény. Majd pár órát rotyogtattam, amíg szépen besűrűsödött. 



Üvegekbe töltve mehetett a dunsztba.

Ezt a műveletet még egyszer megismételtem. Ez évben nálam ennyiben ki is merült a lekvárfőzés. A végeredmény azonban egy igen különleges íz lett. Vak kóstolás alapján egyik családtagom sem jött rá, hogy miből készült, viszont finomnak találták.

A paradicsomból készül még két jó nagy adagnyi egészben eltett paradicsom.

A kicsiket egyben, a nagyobbakat darabolva hidegen kerülnek az üvegekbe. Majd nedves dunsztban forrástól számítva 10 percig rotyogtatom és abban hagyom kihülni.

Sajnos a  saját  paprikáim java része még csak most kezd beérni, így a lecsóhoz be kellett szereznem egy adaggal. Viszont abból is lett négy üvegnyi.

Az igaz, hogy én nem vagyok még elég ügyes mindenfélét eltevő, de szerencsére van nekem egy anyukám és egy apukám, akik viszont mesterfokon űzik ezt a tevékenységet. Anyukám javarészt a saját konyhakertjéből, az általa megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket teszi el. 

Ez itt a szülinapi ajándékom  anyukámtól. Még arra is volt energiája, hogy ilyen szép kis kalapokat szabjon az üvegekre. Vegyes savanyúság, barack, füge, meggy, körte befőtt és egy kis hidegen eltett paradicsomlé alkotta a csomagot.

Apukám szintén meglepett egy kis válogatással. Csalamádé, vegyes savanyúság és mindenféle lekvár került a kis kosarába.

Így azért már nem is olyan üres a polcocskám.

  

A téli ellátmányunkhoz a polcon lévő finomságokon kívül majd a fagyasztó tartalma is hozzájárul. Rengeteg zöldbab, sóska, panírozott cukkini, kukorica fagyoskodik odabent.

Hiába járunk lassan szeptember vége felé, a kertünk még ontja ránk a finomságokat. Múlt heti fogásom ez az óriás adag sóska és a két kisebb cukkini.

Jelenleg tehát a paradicsomon, paprikán kívül van még sóska, cukkini, padlizsán, répa, fehérrépa, krumpli, szárazbab a kertben. Lassan  a júliusban vetett fekete retek is fogyasztható.

A cékla is nődögél, talán októberig beérik. A téli vitaminforrásunk egy része egy biztosítva lesz.

Gaz és fanyűvő brigád

Ahogy a legutolsó beszámolómban ígértem, már itt is vagyok az újabb történettel. Az apróbb-cseprőbb csinosításokon kívül a gazdának újból bele kellett vetnie magát az erdőápolási feladatokba. Július elején fejezete be az első kaszálást a csemetésben és a majdnem két hónapos szünet már soknak bizonyult. Ismét hatalmasra nőtt az aljnövényzet, amely között szegény kis csemeték lapultak, már amelyik túl élte a tavaszi szárazságot.

Ezért ez a feladat nemcsak fizikailag volt megerőltető (napi nyolc órában az egyenetlen terepen folyamatos lengetni a kaszát), hanem szellemileg is, hiszen állandóan figyelni kellett és keresni-kutatni a kis csemetéket, hogy azokat azért ne kaszálja le. Augusztus végén és szeptember elején hat teljes nap ment el erre a feladatra. 

Itt éppen az akác csemetéket próbálja kiszabadítani.

Néhol egész szépen látszanak a sorok, de azért tavasszal még itt is kell majd pótolnunk, hogy meglegyen a hatóság által elvárt sűrűség.

Mivel a gazda már hajnalban felvonult a csemetésbe kaszálni, én mint ételfutár működtem közre, hogy fenntartsam  az energetikai szintjét. Hűtőtáskában és hátizsákban érkezik a reggeli és az ebéd, valamint a hideg innivaló. 

A vadak távol tartására mindenféle trükköt bevetünk. Színes villanypásztor szalagot húztam ki a kerítés teljes hosszában nagyjából a vadak szemmagasságában, így remélhetőleg nem szaladgálnak majd neki a kerítésnek.

Ezen kívül Málna kutya tavalyi és idei fodrászolásából megőrzött szőréből kis csomagokat kötöztem fel a kerítésre, abban bízva, hogy a szaghatás szintén távol tartja a nem kívánatos elemeket  kerítéstől.

Még a szalagkihúzás előtt keletkezett ez a lyuk a kerítésen, amit természetesen nem hagyhattunk javítatlanul.

Az egyik hajnalon mindenféle szerszámmal felszerelkezve kivonultunk a tett helyszínére és befoltoztuk a lyukat.

Majd három staflival megerősítettük a kerítést. Az azóta eltelt 1,5 hét óta szerencsére nem történt újabb behatolás, a kerítés állja a sarat.

Mai friss körutam alkalmával sajnálatosan kellett megállapítanom, hogy a déli és az északi oldali szinte teljesen csupasz területen, igen gyéren maradtak meg a csemeték. A nyári ellenőrzés során már meg is állapította az erdészeti hatóság embere, hogy bizony itt még pótolnunk kell, hogy meglegyen a megfelelő tőszám.

A domb északi részén vannak olyan sorok, ahol alig találtam egy-két csemetét.

Viszont már készültem is a feladatra. Gyűjtöttem egy ládányi makkot. Az erdész ugyanis azt mondta, hogy próbálkozhatunk azzal is, egyrészt olcsóbb, másrészt a magról eredt fa mindig erősebb és ellenállóbb, mint az ültetett csemete.

Továbbá bízunk a természetes szaporulatban is, hiszen már eddig is találtunk több csemetét a pásztákon kívül, amiket biztosan nem mi ültettünk. Idén, mivel a vaddisznókat remélhetőleg távol tudjuk tartani a területről, nem lesz, aki felkajálja a makkot. 

Miután az erdőápolás megtörtént a gazda láncfűrészre cserélte a lengőkaszát. Ugyanis még a kerítésépítéséből megmaradt jó néhány akácoszlop. Ezeket először is két körben felfuvaroztuk a tűzifarakatunkhoz.

Majd méteres rönkökbe felfűrészelte a gazda, ezzel is gyarapítva a már amúgy sem csekély készleteinket. 

Majd belevágtunk egy már régóta csúszó projektbe, mégpedig a nagyjából 3 hektárnyi területű akácerdő meggyérítésébe. Az erdő ugyanis annyira sűrű, hogy alig lehet pár méternyire belátni, egymás hegyén-hátán vannak szegény fák. Emiatt természetesen nem is tudnak úgy fejlődni, ahogyan kellene.

Nálunk szakértőbb, erdőjártas emberek szerint nagyjából 60-70 m3-nyi fát lehetne pillanatnyilag kiszedni, ami után a megmaradt állomány ugrásszerű fejlődésnek indulna, hiszen több napfény és tápanyag jutna nekik. 

Végül csak egyetlen nap maradt erre a feladatra. Amit először is avval kellet kezdeni, hogy utat nyírt az erdőig, hogy a kis traktorral be tudjunk menni.

Ezen a közeli képen talán még jobban látszik, hogy miről is van szó, amikor sűrűségről beszélek.

Akadt néhány méretes darab is, mint például ez. 

Az én feladatom, hogy a méter hosszú kis lécemmel jelölöm, hol kell fűrészelnie. Az előbbi fa már feldarabolva. 

A sorrend: fa döntése, gallyazása, méterre vágása, majd következett a kocsira pakolás.  Én a soványabbakat, ...

... emberem az izmosabbakat pakolta. 

A levágott gallyakat ilyen kupacokba hordjuk össze, a természet pedig majd jó pár év alatt elvégzi a dolgát, illetve száradás után akár a sparherdbe is el tudjuk használni. 

Mivel a tűzifa egy részét eladásra szánjuk, így a botfákat nem tettük bele, viszont azokból is összegyűlt néhány kupac, amit majd mi magunk hasznosítunk. 

Viszont a lényeg, hogy a nap végére, egy ilyen szép rakatot sikerült összepakolnunk. Számításaink szerint nagyjából 2,5 m3. 

Nem mondom azért a nap végén, már alig vonszoltuk magunkat, hiszen tonnákat mozgattunk meg. Négyszer pakoltuk fel- és le a pótkocsit, úgyhogy este nem is volt szükség altatóra. 

Kisebb-nagyobb csinosítások a birtokon

Az idei év nagy elhatározása az volt, hogy a már megkezdett projekteket befejezzük és nem kezdünk bele újba. Az élet persze felülírta ezt az elhatározást, hiszen a tölgyerdő megújításának elkezdése legkésőbb ez évre elő volt írva, illetve a baromfi ágazat beindítása már nem tűrt halasztást. Ezekkel a feladatokkal, valamint a csemetés ápolásával az év első fele nagyjából el is telt.

Ezután koncentrálhattunk a már megkezdett építmények befejezésére, csinosítására. Még július hónapban sor került a padlás- és a pinceajtó befejezésére/felújítására. Már évek óta a szekrény tetején várakozott egy szép kovácsoltvas tolózár, valamint a padlás küszöbnek szánt anyag. 

A küszöböt méretre kellett szabni, festeni és már mehetett is a helyére. Addig egy 4-5 centis rés volt az ajtó alatt, ez végre megszűnt.  A tolózár pedig szintén kapott egy festékréteget és immár a helyén van.

Nemcsak a tolózár, hanem a pinceajtó pántjai és zárja is újra lett festve.

Az ajtó lappal pedig az volt a probléma, hogy mivel decemberben készült el, akkor csak egy réteg festéket tudott kapni. Ennek már jó 2,5 éve, azóta pedig csak sütötte a nap és verte az eső. Télen annyira megdagadt, hogy be sem lehetett csukni.

Ezért most komplett felújítás következett. Alkotóelemeire szét lett kapva. Megcsiszolva, kétszer újra festve.

 

Kedves barátunk éppen nálunk vendégeskedett, és ezúttal sem úszta meg a munkát. Itt épp a pinceajtó tokját csiszolgatja.

Íme a felújított állapot.

A kerti konyha is üzemképes már több, mint két éve, de  a végső, csinosító lépések eddig mindig csak tolódtak. Most itt is történtek előre lépések. Először is a pultrész tégla felületei kaptak egy szép csempeborítást.

Szerencsére anyukáméknak volt maradék kültéri burkolólapjuk, ugyanis egyrészt alig pár darabra volt szükségünk, másrészt  azt a méretet, amiben mi gondolkodtunk (20x20-as, 30x30-as) már szinte egyáltalán nem lehet kapni.

Folyamatban a csempedarabok beszabása.

A cifrább a másik oldal, ahol a kályha íves vonalát kellett követnie a "mesternek."

De mi mindenre nem jó egy flex (hivatalos nevén sarokcsiszoló).

 Már a csemperagasztót keveri az én emberem.

Minden csempe fixálva.

A végső simítás a fugázás volt.

Íme a végeredmény.  Ez nagyjából 3-4 munkaóra alatt készült el.

Mivel a kályha tapasztása is félbemaradt anno, itt volt az ideje, hogy azt is befejezzük, hogy utána majd szépen lemeszelhessem.

A sarat már reggel leáztattuk és még aznap délután nagyjából két óra alatt szépen meg is csinálta. Annyira örültem, olyan szépen mutatott. 

Nagyjából két órán keresztül, mert este már látszott, hogy gond van. Másnap reggelre meg már így nézett ki.

Persze a hiba okára is rájöttünk. Egyrészt nem volt megfelelő a tapasztóanyag, néhány összetevő úgymint lótrágya, pelyva hiányoztak belőle. Valamint a megfelelő tapadás érdekében az első sárrétegre zsákvászon szövetet kell helyezni és arra kell felvinni a második réteget.

Ebből is látszik, hogy azért nálunk sem megy minden tökéletesen. Hibázunk, tévedünk, de újra próbálkozunk. Mindenesetre az interneten már rendeltem néhány méternyi zsákvászon anyagot, lótrágyát meg remélem kapunk a szomszédból. Úgyhogy legközelebb már egy készre tapasztott kályhát szeretnék bemutatni.

Augusztusban ismét felcsillant a remény, hogy talán akad egy segítőnk, aki a kaszálásban és az istálló körüli tereprendezésben részt tudna venni. Sajnos ezúttal is magunkra maradtunk, alig pár órányi munka után távozott az illető, mivel a gépe alkalmatlan volt a feladatra. A damilos fűkaszával nem boldogult a mi szederindás, akácsarjas terepünkön. Úgyhogy megint az én drága uramra várt a feladat, hogy kivakarja az istállót a gaztengerből.

Egy kis biomunka várt a gazdára. Íme a kiinduló állapot délről, ...

... valamint keletről.

A fűrészlapos kaszával alig pár óra alatt megtisztította a terepet. A kecskék azóta is a megszáradt kaszálékból csemegéznek.

Szerencsére legkedvesebb barátunkat sikerült ismét beszerveznünk egy kis "laza" rendrakási munkára. Az istálló keleti oldalán ugyanis több kupacnyi tégla hevert szétszórva. Ezek átválogatása, a még használható egész és fél darabok rakatolása, a maradék elszállítása volt a feladat.

Nagyon jól indult a nap, délig öt kanyarnyi törmeléket tudtak a fiúk elszállítani. Amivel a területünkön meglévő méretes gödröt töltögették fel. 

A terep egy része a megtisztítás után.

Az ötödik forduló után azonban a kis traktorunk pótkocsi felfüggesztése megadta magát és eltört. Az én ezermesterem ugyan meghegesztette, ami viszont csak az istállóig tartott ki. Szerencsére azonban a szomszédunkban is lakik egy ezermester, akinek profibb hegesztője és több pálcája volt, mint nekünk, így másnapra meggyógyult a traktor. 

A többi kupac elpakolása azonban tovább várat magára. A barátunktól azért ígéretet kaptunk, hogy a jövő hónapban eljön még egyszer és a fiúk újból neki ugranak a feladatnak.

Közben már itt járt a villanyszerelő, felmérni a feladatot. Ugyanis két éve egyszer beüzemelt nekünk egy áramvételi lehetőséget. Így tudtuk megépíteni a meglévő építményt. Csak azután gondatlanok voltunk és a biztosíték doboz beázott, emiatt folyton lecsapja az áramot. Most viszont rendesen be lesz vezetve az épületbe az áram, kapcsolókkal lámpákkal, konnektorokkal. Így megint egy lépéssel közelebb kerülünk egy használható istállóhoz.

Persze a fentebb felsorolt dolgokon kívül történt más is Málnáskertben, de az már egy következő beszámoló témája. Az újabb történettel hamarosan jelentkezem. Ezúttal nem kell közel három hetet várnotok.