Gaz és fanyűvő brigád

Ahogy a legutolsó beszámolómban ígértem, már itt is vagyok az újabb történettel. Az apróbb-cseprőbb csinosításokon kívül a gazdának újból bele kellett vetnie magát az erdőápolási feladatokba. Július elején fejezete be az első kaszálást a csemetésben és a majdnem két hónapos szünet már soknak bizonyult. Ismét hatalmasra nőtt az aljnövényzet, amely között szegény kis csemeték lapultak, már amelyik túl élte a tavaszi szárazságot.

Ezért ez a feladat nemcsak fizikailag volt megerőltető (napi nyolc órában az egyenetlen terepen folyamatos lengetni a kaszát), hanem szellemileg is, hiszen állandóan figyelni kellett és keresni-kutatni a kis csemetéket, hogy azokat azért ne kaszálja le. Augusztus végén és szeptember elején hat teljes nap ment el erre a feladatra. 

Itt éppen az akác csemetéket próbálja kiszabadítani.

Néhol egész szépen látszanak a sorok, de azért tavasszal még itt is kell majd pótolnunk, hogy meglegyen a hatóság által elvárt sűrűség.

Mivel a gazda már hajnalban felvonult a csemetésbe kaszálni, én mint ételfutár működtem közre, hogy fenntartsam  az energetikai szintjét. Hűtőtáskában és hátizsákban érkezik a reggeli és az ebéd, valamint a hideg innivaló. 

A vadak távol tartására mindenféle trükköt bevetünk. Színes villanypásztor szalagot húztam ki a kerítés teljes hosszában nagyjából a vadak szemmagasságában, így remélhetőleg nem szaladgálnak majd neki a kerítésnek.

Ezen kívül Málna kutya tavalyi és idei fodrászolásából megőrzött szőréből kis csomagokat kötöztem fel a kerítésre, abban bízva, hogy a szaghatás szintén távol tartja a nem kívánatos elemeket  kerítéstől.

Még a szalagkihúzás előtt keletkezett ez a lyuk a kerítésen, amit természetesen nem hagyhattunk javítatlanul.

Az egyik hajnalon mindenféle szerszámmal felszerelkezve kivonultunk a tett helyszínére és befoltoztuk a lyukat.

Majd három staflival megerősítettük a kerítést. Az azóta eltelt 1,5 hét óta szerencsére nem történt újabb behatolás, a kerítés állja a sarat.

Mai friss körutam alkalmával sajnálatosan kellett megállapítanom, hogy a déli és az északi oldali szinte teljesen csupasz területen, igen gyéren maradtak meg a csemeték. A nyári ellenőrzés során már meg is állapította az erdészeti hatóság embere, hogy bizony itt még pótolnunk kell, hogy meglegyen a megfelelő tőszám.

A domb északi részén vannak olyan sorok, ahol alig találtam egy-két csemetét.

Viszont már készültem is a feladatra. Gyűjtöttem egy ládányi makkot. Az erdész ugyanis azt mondta, hogy próbálkozhatunk azzal is, egyrészt olcsóbb, másrészt a magról eredt fa mindig erősebb és ellenállóbb, mint az ültetett csemete.

Továbbá bízunk a természetes szaporulatban is, hiszen már eddig is találtunk több csemetét a pásztákon kívül, amiket biztosan nem mi ültettünk. Idén, mivel a vaddisznókat remélhetőleg távol tudjuk tartani a területről, nem lesz, aki felkajálja a makkot. 

Miután az erdőápolás megtörtént a gazda láncfűrészre cserélte a lengőkaszát. Ugyanis még a kerítésépítéséből megmaradt jó néhány akácoszlop. Ezeket először is két körben felfuvaroztuk a tűzifarakatunkhoz.

Majd méteres rönkökbe felfűrészelte a gazda, ezzel is gyarapítva a már amúgy sem csekély készleteinket. 

Majd belevágtunk egy már régóta csúszó projektbe, mégpedig a nagyjából 3 hektárnyi területű akácerdő meggyérítésébe. Az erdő ugyanis annyira sűrű, hogy alig lehet pár méternyire belátni, egymás hegyén-hátán vannak szegény fák. Emiatt természetesen nem is tudnak úgy fejlődni, ahogyan kellene.

Nálunk szakértőbb, erdőjártas emberek szerint nagyjából 60-70 m3-nyi fát lehetne pillanatnyilag kiszedni, ami után a megmaradt állomány ugrásszerű fejlődésnek indulna, hiszen több napfény és tápanyag jutna nekik. 

Végül csak egyetlen nap maradt erre a feladatra. Amit először is avval kellet kezdeni, hogy utat nyírt az erdőig, hogy a kis traktorral be tudjunk menni.

Ezen a közeli képen talán még jobban látszik, hogy miről is van szó, amikor sűrűségről beszélek.

Akadt néhány méretes darab is, mint például ez. 

Az én feladatom, hogy a méter hosszú kis lécemmel jelölöm, hol kell fűrészelnie. Az előbbi fa már feldarabolva. 

A sorrend: fa döntése, gallyazása, méterre vágása, majd következett a kocsira pakolás.  Én a soványabbakat, ...

... emberem az izmosabbakat pakolta. 

A levágott gallyakat ilyen kupacokba hordjuk össze, a természet pedig majd jó pár év alatt elvégzi a dolgát, illetve száradás után akár a sparherdbe is el tudjuk használni. 

Mivel a tűzifa egy részét eladásra szánjuk, így a botfákat nem tettük bele, viszont azokból is összegyűlt néhány kupac, amit majd mi magunk hasznosítunk. 

Viszont a lényeg, hogy a nap végére, egy ilyen szép rakatot sikerült összepakolnunk. Számításaink szerint nagyjából 2,5 m3. 

Nem mondom azért a nap végén, már alig vonszoltuk magunkat, hiszen tonnákat mozgattunk meg. Négyszer pakoltuk fel- és le a pótkocsit, úgyhogy este nem is volt szükség altatóra.