Csipli-csupli munkálatok

 

Az utóbbi öt hét vezérfonala az volt, hogy a két disznóvágást (3 malac), a két kecskevágást (2 tavalyi + 2 idei), a csemeték elültetését, továbbá a spaletták felvasalását és festésre leadását mindenképpen meg kell csinálni. Ezek álltak a prioritási listánk élén.

Ezek mellett volt még millió egyéb szintén fontos, de egyenként kevesebb időt igénylő feladat, amire szintén sort kellett keríteni.

Ezekből állítottam most össze egy csokorral a teljesség igénye nélkül.

Sikerült felszámolni a hullott széna kupacot a gurigák mellett. Igaz én jócskán alábecsültem a mennyiségét, azt hittem kétszerre felfér a pótkocsira. Végül öt kanyar lett belőle. A felvillázást én vállaltam, az oda-vissza való kocsikázás és az "áru" levillázása a gazdának jutott.

Amikor a villával nem boldogultam jött a puszta kezes pakolás.

Ilyen szép nagy kupac lett belőle. Pár év alatt elhumuszálódik a trágyával együtt és akkor szétterítjük a legelőn talaj visszapótlás céljából. 

Így mindjárt kulturáltabban néz ki a terep.

A csemetés ápolását is tovább folytattuk. A telepítést követően az akácost mindjárt megápolta a gazda. Ezúttal a tölgyes egy részében kellett kaszálni. Az időjárás zordsága miatt még nem nagyon indult be az aljnövényzet. Csak a szederindákat vágta vissza amennyire tudta.

Egy jövendőbeli tölgyfa.

Az időjárásra való tekintettel az emberem felfűrészelte a három éve kivágott rakat utolsó darabjait is, én meg fel és lepakoltam. Meg azért gyűjtöttem pár talicskányi száraz rőzsét is a sparherdhez.

Sort kerítettünk a kecskék körmölésére is és a féreghajtó szurikat is megkapták a szomszéd birtokkal való együttműködés jegyében. Ugyanis Emese rendelkezik egy  kisebbfajta házipatikával és egyéb felszerelésekkel. Így csak a gyógyszer árát kellett kifizetnünk. A malackák is megkapták a féreghajtó gyógyszerüket.

Szintén nagyon fontos volt, hogy a konyhakert veteményezésre kész állapotba kerüljön. Ehhez fel kellett rotálni a tavaly felszántott és megtrágyázott rész. Ezúttal is a szomszéd birtokról érkezett a segítség. Ugyanis Emeséék el tudtak hozni kölcsönbe egy rotakapát, amit mi is igénybe vehettünk.

Miután emberem végzett a rotálással, felpakolta a traktorra az ekével együtt. Ugyanis a szomszéd birtokon a konyhakert kialakításához előbb szántani kell. Viszont a traktor munkahengere (amivel emelni lehet a rászerelt eszközöket) betegeskedett, eleresztette az olajat. A gazda már meg is rendelte hozzá a tömítő készletet. A két fiú együttes erővel kicserélte ezeket, majd még az üléssel is babirkáltak valamit, az ugyanis rosszul lett még a régi tulaj által felszerelve és hozzáért egy csőhöz, ami  eléggé elkopott már. Sajnos az anyag annyira elvékonyodott, hogy mikor feltöltötték olajjal el is durrant. Egy alkatrészt beszereztünk, Laci pedig pótolja a másikat és így már ismét hadra fogható a kis TZ4K.

Arra végül nem jutott idő, hogy a villanypásztorokat hálózatos üzemmódról átállítsuk akksisra. Ugyanis már nagyon unjuk, hogy keresztül kasba tekeregnek az 50 méteres hosszabbítók, hogy mindenhova elvezessük az áramot. Az utóbbi pár hónapban az egyik hosszabbító meghibásodása miatt a kert és a gyümölcsös villanypásztora nem is tudott üzemelni. Ennek meg is lett a böjtje. 

Pont a pihenőnapunkon vettük észre, hogy bizony a kertben bent járt valaki vagy valakik. Több karó kidöntve az alsó drót pedig több helyen meg volt szaggatva. Így a gazda pihenőnap ide vagy oda kénytelen volt neki állni javítani, hogy ne kerüljön veszélybe a jövendő veteményes.

Ez az öt hét úgy elszaladt, hogy csuda. Így a listánkon szereplő többi feladat csúszik kicsit. De szép apránként sort kerítünk mindenre.

Amiről még beszámolnék az az, hogy két nappal ezelőtt a "hős" megmentő szerepét kétszer is eljátszhattam.

Történt ugyanis, hogy épp az akácosban rőzsét gyűjtögettem, amikor hirtelen kecske üvöltést hallottam. Mindent eldobva rohanok a tett helyszínére ahol a következő látvány fogad: Lulu az oldalán fekszik és üvölt. Közelebbről látom, hogy a villanypásztor alsó drótja a jobb hátsó lábának két ujja közé akadt és nem tud kiszabadulni. 

Mivel a készüléktől a lehető legmesszebb tartózkodtunk nem akartam az odarohanással húzni az időt, hogy áramtalanítsak, így kénytelen voltam kézzel segíteni neki, hogy a drótból kiszabaduljon. Még szerencse, hogy volt rajtam munkás kesztyű, olyan aminek gumiból van az alsó része. Azért így is éreztem rendesen az ütéseket. Szegény ő meg csak rángatózott minden egyes csapásnál.

Szerencsére, nem sokáig volt a pásztor fogságában. Utána még figyeltem egy darabig. Kicsit sántított a jobb hátsó lábára, gondolom még zsibbadt neki. De azután kiment a többiekkel legelészni megint.

A helyzetet úgy rekonstruáltam, hogy mivel Lili, Tündér (akiket nem lehet a mindenórás Majával összeengedni, mert folyton a rivalizálós meccsüket akarják lejátszani fejbe és oldalba fejelgetéssel)  és Bendegúz a pásztoron kívül legelészett, ezért Lulu úgy gondolta, csatlakozna hozzájuk. Mivel előfordult, hogy ez a pásztor is üzemen kívül volt és az akkori kiszökésénél nem történt semmi, gondolta most is átlép rajta. Remélem ez jó lecke volt mindenkinek és nem kísérleteznek többet.

Szintén ugyanezen a napon jártamban, keltemben a kerti csaptól úgy kb. 5 méterre egyszer csak belebotlottam ebbe a csodaszép békuciba. 

Fogalmam sincs, honnan és hogyan került ide. Ugyanis a vizenyős területektől és a pataktól is legalább 100 méterre volt. Bár biológiai ismereteim eléggé hiányosak, annyi azért még megvan, hogy a béka kétéltű és elsősorban vizek (tavak, patakok, mocsarak) közelében van az élőhelye.

Ebből a nézőpontból kicsit morcosnak tűnik a "drágám."

Ezért és mivel féltettem a kutyáktól, macskáktól is, belepakoltam egy vödörbe és lebattyogtam vele a patakig. Először a víztől kicsit messzebb tettem le. Semmi reakció.

Majd közelebb helyeztem, még mindig semmi. 

Amikor kicsit elhátráltam, mert gondoltam a közelségem miatt nem mer mozdulni, viszont mindjárt becsusszant a vízbe, úgy, hogy csak a kis feje látszott ki. Remélem meghálálja azzal, hogy jó sok szúnyoglárvát fog belakmározni.

Legközelebb már áprilisban jelentkezem. Szerintem már beszámolhatok a konyhakerti fejleményekről. 

Spalettáink születésének hosszú-hosszú (nagyon) hosszú története

 

Ezt a történetet úgy is kezdhetném, hogy "Réges-régen egy messzi messzi galaxisban", ugyanis, ha jól belegondolok, tulajdonképpen lassan 5 évvel ezelőtt már el kezdtünk dolgozni ezen a projekten. Ugyanis az kezdetektől egyértelmű volt, hogy ha valamilyen árnyékolás technika szóba jöhet a házunkon, az csakis a külső spaletta lehet. Hiszen redőny vagy reluxa teljesen idegen ettől a stílustól.

Szóval, hogy visszatérjek a kezdetekhez: öt évvel ezelőtt nagyon kedvező áron sikerült hozzájutunk úgy 30 m3 fenyőrönkhöz, amit itt nálunk, Málnáskertben fűrészeltettünk fel különböző méretűre (deszkának, pallónak, gerendának). A munkálatokban természetesen mi is részt vettünk. A végeredmény egy része lett ez a jó néhány farakat az alábbi képen.

Ezt követően a faanyag csak száradt és száradt úgy jó két évig, amikor is már eltöltöttünk egy nyarat a házban és úgy gondoltuk itt az ideje, hogy a sötétítésre és árnyékolásra is gondoljunk, ugyanis nyáron úgy 13,00 és 20,00 óra között tűzi a nap a nyugati és az északi-nyugati ablakainkat.

Három éve tehát 2018-ban, egy szép májusi napon felpakoltunk az utánfutóra egy csomó deszkát és elzötyögtünk egy volt osztálytársunk asztalos műhelyébe, aki volt olyan rendes és megengedte, hogy akkor és azóta is többször használjuk a műhelyét és a profi asztalos gépeit. Szóval ekkor két nap alatt szépen kigyalultuk méretre vágtuk a deszkákat, meg kimartuk, amit ki kellett az anyagból, hogy majd össze lehessen ragasztani a darabokat.

Majd hazatérve bepakoltuk a gardrób helyiségbe az összes elemet, majd azzal a lendülettel ott is "felejtettük" őket több, mint egy évig. Ugyanis belevetettük magunkat az istálló építésébe. 

Végül 2019. szeptemberében jutottunk el oda, hogy a malacól sarazásával párhuzamosan ismét nekilássunk a spaletta projektnek.

A következő lépés az volt, hogy a deszkákból megcsináljuk a spaletta táblákat. 

Mivel ekkor és azóta is a műhelyünk még kissé szellős és kevéssé felszerelt, ezért kettesével tudtuk leragasztani a táblákat. Amíg száradtak, addig elsétáltunk a leendő malacólig és tapasztottunk egy kicsit. Majd ismételtük a műveletet egy párszor. 

A terv nyilván az volt, hogy következő év tavaszán elvisszük festetni és nyárig felkerülnek a helyükre. De az élet megint közbeszólt.

2020-ban nagy erdősítési projektbe kezdtünk meg egyéb gondok is akadtak, így a spalettáink tovább pihengettek a gardróbban egészen idén februárig. Addigra ugyanis már beszereztünk 7 ablakra való vasalat garnitúrát. Igaz ugyan, hogy 11 ablakunk van összesen, de mivel mind a vasalatok, mind a spaletták festetése horror áron van, ezért úgy döntöttük két részletben csináljuk. Mivel a keleti és tornác által védett déli oldalon kevésbé zavaró a nap, ezeket egy későbbi időpontban (talán még az idén) fogjuk felspalettázni. 

Mivel a gazda szabadságot vett ki,  ezért most huzamosabb ideig itthon van, így végre tudtunk időt szakítani a spaletta projektre is a csemete ültetés, valamint a disznó és kecskevágások mellett.

A birtok építés most már lassan hat éve alatt talán még nem akadt olyan munka, amin már ennyire szerettünk volna túl lenni. Ahányszor kézbe kellett venni egy-egy táblát, hogy mindig elvégezzünk valami munkafolyamatot, az már tényleg több volt a soknál.

Először is azzal kezdtük, hogy a felületi hibákat még ki kellett javítani, várni míg megszárad a műfa, majd szépen át kellett csiszolnia a 12 darab táblát.

Ezután jöhetett a kötő elem felragasztása, csavarozása, majd a táblára való vasalatok rögzítése. Az időjárásra való tekintettel ebben a márciusi télben ezekre a munkálatokra az étkezőnkben került sor.

Miután ez a fázis megvolt jöhettek a kinti munkálatok: a tokra való vasalatok felrögzítése. Az északi oldalon fent van az összes tábla.

Erre a műveletre múlt héten került sor, amikor is napokon keresztül viharos szél tombolt nálunk. Volt, hogy a mester a spaletta táblával együtt majdnem elrepült, mert vitorlaként kapott bele a szél. Egyik nap pihenőnapot is kellett elrendelni, mert képtelenség volt kint dolgozni a viharos szélben. Illetve a napi munkamenetet is át kellett szerveznünk és a korai kelés és osztott munkaidő (7-11,30 és 15,00-18,00 óra között munka, napközben hosszabb szünettel) helyett 9,00-18,00 óráig tartó munkanapot bevezetni, hogy a legmelegebb délutáni órákban ne bent pihengessünk, hanem kihasználjuk az időt a kinti munkálatok elvégzésére, amit sok esetben kesztyű nélkül tudott csak csinálni a mester. Alig pár plusz fokban pedig kesztyű nélkül mindenféle vasakat fogdosni bizony nem egy leány v. legény álom.

Mivel nálunk minden ablaknyílás teljesen egyedi (kézműves ház), ezért az ablak kávák különböző mélységűek, a kivető pánt vasalatának hosszát minden táblánál egyedileg kellett meghatározni és méretre fűrészelni. Utolsó tábla munkálatai.

Ezzel még messze nem voltunk kész a munkálatokkal, ugyanis a kétszárnyú ablakoknál a két tábla közti rés (különben nem lehetne nyitni-csukni őket) eltakarására úgynevezett slagléceket kellett legyártanunk. Még szerencse, hogy már meg van a gyalugép, mert így egy darab pallóból kb. 1 óra alatt kifűrészeltük és kigyalultuk a szükséges munkadarabokat. De ezután jött csak a java. Az öt darab slaglécet egyesével méretre kellett vágni, megcsiszolni és  felrögzíteni a táblákra. 

És még mindig nem volt vége. Hátra volt még a zárószerkezet felrögzítése. A zárórudakat itt is egyesével kellett méretre vágni és felcsavarozni a hét táblára.

A vasalatok  festetlen táblákra való felszerelésének az a lényege, hogy minden egyes tábla(ák) az adott ablakhoz tartoznak. A vasalatok felszerelése után pontosan be lettek állítva a táblák, hogy szépen álljanak. Festetés előtt a vasalatokat leszereltük, minden egyes táblát megszámoztunk, a  vasalatok is megkapták a spaletta számát. Így festés után csak vissza kell csavarozni a vasakat a megfelelő táblára és már mehetnek is a helyükre. 

Csak már látnám.

Végül hétfőn sikerült leadni a táblákat a cégnél, aki a festést vállalta. Mázsás kő esett le. Igaz, hogy még nincs vége a projektnek, sőt négy ablaknak majd még valamikor neki kell állni, de legalább ezek már tökre megvannak.

"Éléspadlás" és fagyasztó feltöltve

 

Hát ígéretem ellenére nem sikerült a múlt hétre újabb irományt készítenem, de ami késik nem múlik.  Mentségemre legyen szólva, hogy ki sem látszottunk a tennivalókból, így nem igen jutottam a számítógép közelébe. Most viszont már itt vagyok, hogy  a múlt heti vágásokról beszámoljak. 

Elöljáróban annyit, hogy a szezon ötödik és egyben utolsó vágására is sikeresen kiválasztottuk a lehető legkedvezőbb napot időjárás szempontjából (pedig a hónap 13. napjára esett). Elötte nap is esett, utána nap is esett, de aznap kellemesen tavaszias, enyhe idő volt mindannyiunk legnagyobb örömére. 

Az esőnek amúgy örültünk mint majom a farkának, tekintettel arra, hogy nálunk negyedeik hete egy csöpp nem sok, annyi sem esett. Így végül a március első napjaiban elültetett 2.400 darab facsemete alapos locsolásban részesült. 

Na, de vissza a témámhoz. A múlt hét szombat a korábbi disznóvágásokhoz képest rendhagyó volt több szempontból is. Először is az előtte való napon sor került a két tavalyi kecskebak levágására, hogy idén is legyen finom kecskekolbászunk. Mivel nem húskecskéink vannak és ráadásul még csak 11 hónaposak voltak, így nem sok husika lett belőlük, de a hozzáadott zsírral együtt végül lett nagyjából tíz kilónyi töltelék. 

Tehát a pénteki nap nagyjából avval telt a gazdának, hogy előkészítette a kecskekolbásznak  való tölteléket. (Vágás, bontás, csontozás.) Eközben én a konyhában készültem a másnapi napra mindenféle sütnivalóval. Az előző héten bedagasztott hájas tésztából megsült két nagy tepsi sütemény. Ismét készült egy nagy adag krumplis pogácsa szintén két tepsinyi, és megsült egy szép kis kenyérke is.

A másik eltérés, hogy mivel csak egy malacka vágására került sor, így a szomszéd birtokról csak Laci és sógora jöttek át hajnalban, hogy átsegítsék a malacot a másvilágra. Ezúttal szerencsénk volt, hatott a kábító lövedék és hamar vége lett a nap legrosszabb részének. A bontási munkálatok így teljes egészében a gazdára hárultak. 

A csapat harmadik aktív tagja ezúttal egy messziről jött kedves rokon lett, aki már az ősszel bejelentkezett, hogy szívesen részt venne egy disznóvágáson. A lánykáját is elhozta, de ő inkább csak megfigyelőként és fotográfusként vett részt a folyamatban az elején és a végén, a véres részeket kihagyta. Viszont az unokatesóm aktívan kivette a részét minden munkafolyamatban.

Ezúttal mindkét drága szülőm eljött, így a disznóvágást egybekötöttük egy nagy családi nosztalgiázással, fényképnézegetéssel is (mindenki hozta a maga kis fényképalbumait). Apa-anya a konyhában tevékenykedtek és készítették a mindenféle finomságot a dolgozó népnek.

A két évvel ezelőtti "fosóka" (ringló) pálinka utolsó néhány decije. Jól beosztottam, hogy az utolsó vágásra is maradjon. Hagyományosan ittunk a malac tiszteletére.

Idén remélem sikerül feltöltetünk a készleteket, és nem fagy le az összes virág, mint a  tavalyi évben. 

Ahogy egy jó sebész, úgy egy jó hentes is szépen felkészül a munkálatokra. A szükséges szerszámok megélezve, előkészítve.

Ez a nap, hasonlóan a szezon többi disznóvágásához  ismét nagyszerűen alakult. Nagyon jó hangulatban, mindenféle feszültségtől mentesen telt. Ezúttal is kitűnő társaság jött össze. Tizenegy óra körül a malac már szét volt bontva, kicsontozva. Állhattunk neki a hús ledarálásának és a töltelékek bekeverésének. 

A nap fotográfusának hála ezúttal a töltés folyamata is dokumentálva lett, így itt a bizonyíték arra, hogy gazda és gazdáné, hogy töltögeti a mindenféle tölteni valót.

A kolbásztöltőt ezúttal ismét a mi Nenusunk (a gazda nagynénije) bocsátotta rendelkezésünkre, mivel az általunk rendelt töltőt vissza kellett küldenünk anyaghiba miatt. Egyébként a webáruház azóta korrekten visszatérítette az árát postaköltséggel együtt, úgyhogy ezúttal sem kellett csalódnunk az internetes rendelésben.

A töltőt én etettem bal kézzel, majd tekertem jobb kézzel. Ami ugyan fizikailag nehezebb, de a kolbász kanyarítgatására nem vállalkoztam.

Kolbásztöltéssel kezdtünk. A gazda először felszuszakolta a belet a töltőcsőre, majd ...

 ... kanyarítgatta a különböző hosszúságú kolbászokat (ahogy sikerült).

Unokatestvérem a "böködő" szerepét kapta. Egy hústűvel  minden egyes kolbászt és szalámit végig szurkált, hogy az esetleges levegő ki tudjon jönni (különben megromolhat a cucc).

Telik a füstölő. A betöltött mindenfélét mindjárt akasztottuk is be a helyére, ahol egy nap szikkadás után kezdődhetett a füstölés. Ma kapják a negyedik és egyben utolsó füstöt, azután mehetnek ezek is érni a padlásra.

Egyébként jól látszik, hogy melyik a kecske és melyik a disznó kolbász. A kecske sokkal sötétebb, holott ugyanazok a fűszerek mentek bele mindkét töltelékbe.

A méreten aluliakból pedig sütnivaló kolbász lett.

Miután elfogyott a kecsketöltelék, a maradék vékonybelet megtöltöttük a disznós töltetélékkel. Majd miután elfogyott a vékonybél jöhettek a szalámik. Ehhez először méretre kellett vágni és 20 percig áztatni a műbelet (ami természetes kollagén alapú, mivel a műanyagot, amennyiben lehet kerüljük ebben a háztartásban).

Áztatás után jött a lekötözés, lehetőleg úgy hogy a madzag ne csússzon le a szalámiról. A hangulatot illetően nem túloztam, itt is fülig ér mindkettőnk szája.

Az egész szezonban most egyetlen egyszer hibáztunk és bizony egy szalámi lepottyant (egy részét azonban meg tudtuk menteni.)

Darabolás, áztatás, kötözés után jöhetett a lényeg. Ezt már nagyon szeretem, mert egy szalámi, egy töltő újra töltés, ugyanis kb. 1,5 kilónyi töltelék ment bele egy szalámiba.

Utána persze a másik felét is meg kellett kötözni, majd itt is következett  a levegőbuborékok szurkálása.

Itt már a szalámik is besorakoztak a füstölőbe. Előtérben a kis megmentett "turista" szalámi.

Végül délután négy órára el is fogyott a töltelék. Evvel tulajdonképpen végeztünk is a lényegi munkálatokkal, mivel ezúttal a kecsketöltelék jóvoltából alig maradt pár kilónyi kisütésre váró zsír. Ezt most eltettük a fagyasztóba, hogy majd később kisüssük. Most ugyanis  bőven van még zsírunk és töpörtyűnk is.

Egy jóízű falatozást követően még a  mosogatást is sikerült megejtenünk aznap. Így az este és másnapi egész nap a családi együttlété és a beszélgetésé volt. 

Az elkészült termékekből anyukám és apukám is feltankolt (anyagilag támogatva őstermelő csemetéjét és párját), sőt a messziről jött rokonok is feltöltötték füstöltáru készleteiket. Azóta már kaptunk is pozitív visszajelzést, mivel az unokatesóm a fővárosi kollégáknak vitt egy kis kóstolót, akik szintén dicsértek a termékeinket.

Fagyasztó kapacitásunk egyébként már a legutóbbi disznóvágáskor kimerült. Még szerencse, hogy szembe szomszédéknak van egy hatalmas fagyasztóládájuk, ahol jutott hely néhány zacskónyi mindenfélének. Nálunk semmi sem megy veszendőbe, így a bőrök, meg mindenféle nyesedék  is el van téve állateledelnek. A két kutya és a négy macska december óta nagyjából ezt eszi. Így a boltból csak száraz tápot kell venni nekik.

A  padláson és a füstölőben a már elvitt termékek ellenére jócskán akad még mindenféle földi jó. A teljes paletta ezúttal

- kecskekolbász csemege és erős,

- disznókolbász csemege és csípös,

- stifolder avagy szalámi különböző vastagságban és hosszban,

- füstölt szalonna,

- füstölt sonka,

- füstölt karaj.

A fentiekből egy kis ízelítő a teljesség igénye nélkül.

Ezenkívül van vagy három bödönnyi disznózsír, 2-3 kiló töpörtyű, a fagyasztóban meg mindenféle húsok. Így az év végén esedékes következő vágásig valahogy csak kihúzzuk. A füstöltáruból természetesen még jut  néhány kedves rokonnak, ismerősnek, barátnak. 

Ezzel tehát lezárult a 2020-21-es disznó - és kecskevágási idény, amit összességében nagyon eredményesnek és sikeresnek érzünk. Jó társaságban és jó hangulatban teltek ezek a napok. Ősszel-télen folytatjuk remélhetőleg még ennél is ügyesebben, esetleg a termékek palettáját tovább bővítve.

Nehéz napok egy Föld nevű bolygón

 

Ahogy a legutóbbi beszámolómban jeleztem ez a hét nagyrészt a csemeték pótlásáról szólt. Hétfőn, bár reggel 6,00-kor -5 fokra ébredtünk, az állatok ellátása után 8 órakor már ott is voltunk a közeli csemetéskertben, hogy a megbeszéltek szerint elhozzuk a 2.000 db kocsányos tölgy és a 400 db akáccsemetét.

Szerencsére az idő gyorsan melegedett és amikor végül meg tudtunk indulni a tett helyszínére már + 4-6 fok lehetett.

Teljes menetfelszereléssel indulás a tölgyesbe.

A csemetésben azt mondták, hogy ha azonnal nekiállunk az ültetésnek, akkor nem kell levermelni a csemetéket, a biztonság kedvéért azért kicsit belocsoltuk őket, majd egy fóliával védtük a kiszáradástól a kis fácskákat.

A 2.000 db tölgycsemetét végül két nap alatt sikerült elültetnünk. Sajnos voltak olyan sorok, ahol gyakorlatilag újra ültettük az egészet, máshol meg elég szépen meg voltak a tavalyi példányok. Az ideiek viszont legalább háromszoros előnnyel indulnak neki az új életüknek:

- két hónappal korábban lettek elültetve (tavaly csak április végén sikerült csak a telepítésnek neki állni), 

- a talaj megfelelően nedves (tavaly teljesen száraz talajba ültettünk, mivel a tavaszi aszály idején alig esett és utána ráadásul még 1,5 hónapig nem esett érdemleges mennyiségű csapadék.)

- az erdő alja immár nem csupasz, fű és avar borítja a legtöbb helyen (tavaly az erdő kipucolásakor az aljnövényzet letolása miatt teljesen csupasz talajba ültettük a csemetéket)

Szerencsére ültetés közben végig ragyogó időnk volt, így az ebédszünet is kellemesen telt. Második nap még Gábor kis kamionos főzőjét is magunkkal vittük, hogy a főtt ételt meg tudjuk melegíteni.

Szerdán a családi összefogás jegyében mi, pontosabban az én egyetlenem  segített anyukáméknak a konyhakertjük felrotálásában és megtrágyázásában. Mivel nem nagy területről volt szó kb. 2 óra alatt kész is lett vele, de ha már ott voltunk felzarándokoltunk a közeli hegyre és túráztunk egyet. (Mert nekünk nem volt elég, hogy két napon keresztül a saját erdőnkben "túrázgattunk".) Jó, igaz csak egy kis év eleji bemelegítő túra volt a maga 9 kilométerével.

Közben az is kiderült, hogy a kolbász töltő miért is nem szuperált megfelelően. Ahogy a képen is látszik a rögzítésre szolgáló helyen az anyag hosszában elrepedt. 

Természetesen felvettük a kapcsolatot a forgalmazóval, aki teljesen korrekten azt mondta, hogy küldjük vissza a terméket és a postaköltséggel együtt visszatérítik az árát.  

Csütörtökön várt ránk a közben elvermelt 400 darab akáccsemete, ami a 2.000 db tölgy után már gyerekjátéknak tűnt. Hahaha!!! Ahogy azt Móricka elképzelte. Nem tudom, mikor voltam utoljára  annyira  fáradt mint annak a napnak a végén, talán valamikor az építkezés kellős közepén. Az ellenségemnek sem kívánom ezt a melót.

Először is ott kezdődődött, hogy ilyen szép méretes csemetéket kaptunk: a tölgyek voltak olyan 30-40 cm-esek, ezek meg verték az én 1,65-ös magasságomat.

Mivel így teljesen kezelhetetlenek lettek volna, ezért először a gyökereknél, majd ...

... a vesszőknél is visszalettek vágva (az akáccsemetéknél amúgy is azt javasolják, hogy ültetés után pár centisre metsszük vissza.)

Mivel így a hónom alá csapva tartom a köteget, így már könnyebben elboldogultam velük. Bár így is szurkáltak néha. A felállás a szokásos én dugom a csemetét a lyukba. 

A gazda pedig előállította, majd betemette a lyukat.

A terepviszonyok tovább nehezítették a feladatot. Hepe-hupa hátán, óriási nagy tuskók itt-ott és burjánzó szederinda mindenütt, amiben csetlettünk-botlottunk. Azt hittük, hogy ezt a pár száz darabot 2 óra alatt elfelejtjük, hát majdnem dupla annyi ideig tartott. De ezzel még nem volt vége a napnak. 

Ha már ott voltunk a csemetésben, akkor mindjárt lezártuk a vaddisznók által nyitott legújabb ki- és bejáratokat. Szerencsére ezúttal csak három közt kellett javítani, stáflik meg még maradtak a legutóbbi javításkor, így azok kivágásával, idecipelésével legalább nem kellett most vesződnünk.

A csemete ültetés, kerítésjavítás után még mindig nem voltunk készen erre a napra. A gazdának hátra volt még az állatok ellátása, tűzifa vágása és hordása, a füstölő kiürítése (legutóbbi termékek 2 fordulóban padlásra felhordása) és megtöltése. Ugyanis beértek a páclében ázkolódó mindenfélék, amiket fel kellett lógatni a füstre.

Előtérben a karajkák és a szalonnák. 

Hátul búvik meg a négy gyönyörű sonka.

Egy nap szikkadás után kapták az első füstöt, ma már a harmadik következik.

Rám pedig a lakás konszolidálása (rendrakás, takarítás) várt. 

Mivel fizikailag annyira kimerültünk, úgy döntöttünk előbbre hozzuk a hétvégét és így pénteken, szombaton tartunk pihenőnapokat.

Hogy a főzéssel se kelljen vesződni, ezért még csütörtökön este összeraktam a két napra elegendő ebédet egy isteni finom rakott krumpli személyében.

Természetesen hátra van még a lezáró krumpli réteg és a tejfölös borítás, csak meg akartam mutatni, hogy ilyen gusztán néz ki. A krumpli és a kolbász természetesen saját. A kolbász a januári vágásból származik. A "zsírért tojást" akció keretében pedig több mint félszáz tojást kaptunk 4 kiló zsírért a szomszéd birtokról, úgyhogy a tojás is házi. 

Azóta az utolsó morzsáig elfogyott mindkettőnk legnagyobb megelégedése mellett.

Mivel sikerült a két nap alatt kellemesen kipihenni magunkat, munka meg annyi van, hogy azt sem tudjuk mihez kapjunk, ezért vasárnap ide vagy oda, de nálunk ez ma munkanap lett. 

A múlt heti -5 -6 fokok után  kisebbfajta sokként ért bennünket, hogy ma reggel 6 órakor -10,4 fokot mutatott a hőmérő. 

Látszik is a nagy hideg, mindent vastag zúzmara borított.

Még 7 óra után is -9 fok volt csak.

Szerencsére gyorsan melegedett az idő, így a gazda végül 8 óra körül neki tudott indulna a mai feladatnak, ami nem más, mint a frissen kipótolt akácos megápolása.

Tanultunk ugyanis a tavalyi hibánkból, amikor olyan későn ment, hogy a szederinda már derékig ért. Akkor igazi kínszenvedés volt, most azért jelentősen könnyebben megy.

Rám megint maradt a házimunka valamint ezúttal  az állatok ellátása is. A nagy hidegre való tekintettel a házimunkát vettem előre. Így 9 óráig már be volt gyúrva és háromszor meghajtogatva a hájas tészta (jövő szombati disznóvágásra dolgoztam előre) és készre főtt a vacsorára szánt bolognai ragu is. A mosógép is pördült párat ezen idő alatt.

Kilenckor azután neki indultam és megetettem a jószágokat. Beindítottam a darálót és azzal párhuzamosan neki álltam a 6 db körbálából visszamaradt hulladék (megázott szélek) pótkocsira villázásának.

Ez szerencsére gyorsan ment, nagyjából 10 perc alatt tele is lett. Mivel traktort sem vezetek, a gazdára vár, hogy a lerakóhelyig elfuvarozza, majd az üres kocsival visszaálljon, ugyanis minimum egy kanyar még lesz.

Miután a kocsi tele lett, a daráló meg még mindig dolgozott, kiganyéztam a malackáknál is. Majd gyorsan összedobtam az uramnak egy kis ebédcsomagot, amit le is szállítottam. 

Még gyorsan odadobtam a sparherdre egy lencselevest is (ez majd holnapra lesz), közben pedig neki álltam blogolni. Az esti vacsi a malackáknak már leforrázva és még nincs három óra.

Holnap újabb izgalmas nap vár ránk, de erről majd a jövő héten jelentek. Addig is legyetek jók és élvezzétek a sok-sok napocskát. (Mondjuk eshetne már egy kis eső, vagy inkább sok, hogy a kis csemetéink ne szomjazzanak.)