2015. április 23., csütörtök

Minikert születőben

Azt is elhatároztuk, hogy ha már kint vagyunk a birtokon, vidéken, akkor azért legyen egy pár ehető növényünk. Mivel a 20 éve elhagyatott terület feltörésére és művelhetővé tételére, most nincs időnk, ezért úgy gondoltuk, hogy néhány faládában termesztünk egy kis paradicsomot, paprikát, fűszernövényeket.

Már januárban rendeltünk egy magcsomagot egy biogazdától, melyben 50 féle különböző mag található. Március elején elpalántáztunk és most itt növekszenek a kicsikék a palánta oviban.


 
 A ládákat is elkészítettük már. Így már csak át kell ültetni a palántákat, ha eléggé megerősödtek és már a fagyoktól sem kell tartani.

A sima 5 méteres deszkákat először méretre vágtuk a barátunk asztalos műhelyében, majd össze csavaroztuk a darabokat. Apukám lenolaj kencével leápolta őket, hogy jobban bírják  a gyűrődést.

Ládagyár:





Így most van 8 db 80x45x45 cm-es ládánk, amikben reményeink szerint lesz nyárra friss zöldségünk.

Első találkozásunk kecskékkel

Mivel a terv az, hogy már most tavasszal beszerzünk egy-két kecskét, meg kezdtük az ismerkedést velük. Az egyik kedves barátunknak van egy pár kecskéje és ő felajánlotta, hogy mehetünk "kecskefejő tanfolyamra". Mi kapva kaptunk az ajánlaton és már másnap megjelentünk teljes harci díszben. Munkásgatya, gumicsizma, ahogy egy jó paraszthoz illik.

Itt éppen vezetem be a legkedvesebbiket.



A kecskék egyébként nagyon okosak és ügyesek. Hamar megtanulnak felugrani a fejőasztalra, ami nagyban megkönnyíti a gazda dolgát, mert egy széken ülve kényelmesen meg lehet fejni őket. Persze, hogy mindenki jól járjon, a kecskusz közben kap egy kis nasit szemes takarmányból.


Először megmutatta a technikát, azután én következtem. A trükkje az egésznek, hogy a kecske tőgyéből úgy kell kinyomni a tejet, mint amikor a krémet nyomod ki a zacskóból, tehát nem húzogatni kell, mint a tehénét. Lapáttenyerűek előnyben. Pechemre nekem kicsi kezem van, így nem értem végig a tőgyön egy kézzel, így másik kezem két ujjával még rá kellett segíteni. Közben kicsit masszirkálni is kell, hogy leszálljon a tejecske. Azért sikerült kb. 5 dl tejet kifejnem, ami nem rossz, hiszen már a fejési szezon végén jártunk. Szűrés után mindjárt meg is kóstolhattam a friss tejet, ami nagyon ízlett. Jó hír még, hogy a kecske egyáltalán nem büdös, sőt kifejezetten kellemes szalma illatúak.

2015. április 17., péntek

Egy öreg istálló halála


Amikor tavaly májusban láttuk az istállót (az egyetlen építményt a birtokon) még azt hittük, hogy menthető. Akkor csak a tető egy része volt beomolva, a falak még álltak. De a tavalyi év vízözönszerű esőzései megtették a magukét és mára csak ennyi maradt belőle. Most már szinte az egész tető be van omolva, a hátsó részen a falak is eltűntek.



Szóval nincs más hátra, mint teljesen lebontani és újjá építeni.

A jó hír viszont, hogy találtunk egy kutat, amiben még víz is volt. Azóta kútásó szakemberrel is megnézettük. Szerinte egy tisztítás és azt követő pár napos használat után, akár ivóvízként is használhatjuk. Azért persze előtte be szeretnénk vizsgáltatni.





A szerencse, hogy semmilyen ipari létesítmény nincs 30 km-es körzetben. Körben erdők vesznek körül. Azt is csak nemrégiben fedeztük fel, hogy a patak túl oldalán, ahol a googlemaps szerint még szántók vannak, már szintén erdő növekszik. Ez azért jó hír, mert akkor sem permetszer, sem műtrágya nem szennyezi a környezetünket.

2015. április 12., vasárnap

Felfedező úton a jövő málnáskertjében

Pár nappal a hazatérésünk után, kimentünk a birtokra, hogy úgy igazából bejárjuk. Az hozzátartozik a történethez, hogy a párom látta egyedül egy hideg téli napon kb. 1,5 évvel ezelőtt -  mivel csak ő jött haza - , mikor megvettük. Küldött pár képet a telefonon, hogy azért nekem is legyen valami fogalmam róla. Megbíztam benne annyira, hogy tudjam jó lesz ez nekünk.

Szóval november elején, egy gyönyörű napon (kb. 20 fok volt) nekivágtunk. Megmondom őszintén kicsit beparáztunk mindketten, mert most láttuk igazán, mibe vágtuk a fejszénket. Első körben,  próbáltuk eldönteni, hol legyen a majdani házunk, ami azért nem olyan könnyű, ha egy 18 hektáros terület áll a rendelkezésedre.


Itt éppen a birtok egy részét határoló patak partján.



Végül megállapodtunk, hogy a ház nagyjából ezen a helyen legyen. Közel van az erdő és a patak, ami a birtokot határolja és elég messze az út, hogy nyugiban legyünk. Kicsit magasabban fekszik, mint a körülötte levő területek és nagyon szép innen a kilátás.



A birtokhoz tartozik egy tölgyfákkal borított domb is. Itt éppen az egyik "Óriással" szeretjük egymást. Az infók szerint kb. 100 évesek és nagyon megnyugtató érzés a közelükben lenni.



Kilátás a tölgyesből a majdani házra.


2015. április 11., szombat

Elöljáróban

Az úgy kezdődött, hogy kb. 8-9 éve rábukkantunk a "Kasza, kapa, fakanál" című sorozatra a Spectrumon, amelyben egy angol, aki megrögzött városi, kivonult vidékre és elkezdett gazdálkodni. Nulla tapasztalattal vágott bele az egészbe és egy év múlva a konklúzió, hogy ő bizony nem vágyódik vissza a nagyvárosba, sőt nagyon élvezi a vidéki életet.

Utólag visszagondolva valahol  ő tehette be a bogarat a fülünkbe, hogy mi is valami ilyesmire vágyunk. Szeretnénk tudni, hogy mit eszünk és különben is elegünk lett az egész addigi életünkből. Persze hogy mindezt megvalósítsuk nem volt olyan egyszerű. Adóssággal terhelt családi házzal és megszűnőben lévő munkahelyekkel a nyakunkban úgy döntöttünk, hogy neki vágunk a nagyvilágnak.

Hat év száműzetés után tavaly novemberben tértünk haza, úgy hogy közben Somogyban sikerült találni egy alkalmas területet. Számunkra maga az édenkert, bár teendő az lesz bőven. Az egykori TSZ szarvasmarha telepének egy részét sikerült megvenni, melyet a rendszerváltás után szétosztottak kárpótlásként. A sok tulajdonos eredménye, hogy senki nem foglalkozott vele kb. 20 éve.

A tervem ezzel a bloggal, hogy bemutassam, hogyan építünk fel egy  önellátó kicsi gazdaságot, mely fenntartható hosszútávon. A következő pár bejegyzésben az elmúlt öt hónapban történteket foglalom össze, azután jöhet a valós idejű történet.