Novemberi özönvíz

Ahogy legutóbb ígértem, ebben a bejegyzésben  az állatoké lesz a főszerep.

Ma végre kisütött a nap. Ahogy ezeket a sorokat írom (november 14.) pont rám süt a tornácra néző ablakon keresztül. Már nagyon hiányzott. Az elmúlt másfél hétben nem igen volt részünk napsütésben, csapadékban viszont annál inkább.

Most megint a májusi helyzethez hasonló kép alakult ki, amikor több hónap csapadékmentesség után hirtelen, rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esett le. Egyedüli hátránya nálunk az állatudvarban nyilvánul meg, ahol a kitaposott részen ilyenkor sártenger alakul ki. Ez ellen sajnos nemigen van mit tenni, meg kell várnunk míg a föld felissza. A világon nincs annyi szalma (na jó persze van, csak nem nekünk), ami itt ne tünne el pillanatok leforgása alatt a sárban.

Azóta persze esett még hozzá, úgyhogy a helyzet továbbra sem javult, bokáig süllyedünk a sárban. Viszont ma végre megint süt a nap és ennek azért lehet örülni.

Arra törekszünk, hogy az ólakban legyen mindig száraz alom, hiszen azt is folyamatosan összetapicskolják. Ezen kívül bízunk egy kissé szárazabb időben.

Sajnos jelenleg így nézünk ki.

A karámon belül még durvább a helyzet. Itt konkrétan bokáig süllyedünk.

Érkezik a friss alomnak való.

Almozás után a kecskeólban. A kecskék a  szalmát is imádják, nemcsak alomnak, hanem enni is.

Szerencsére az állatok jól bírták ezt az időszakot. Leginkább akkor jöttek ki, ha etetés volt, amúgy inkább elheverésztek az ólakban és ők is várták, hogy vége legyen ennek a nedves, hideg dolognak, ami miatt nem tudnak kint bóklászni.

A helyzetemet kicsit az nehezítette, hogy kecske lányokhoz még október végén megérkezett a vőlegény.

Mr. Grey még otthonában lefotózva.

Mivel a szomszéd birtokról kaptuk kölcsön, szépen hazasétáltunk vele. Nálam volt egy vödörben némi kukorica, ennek segítségével emlékeztettem, hogy megyünk, amikor őkelme megállt legelészni.

Itt már birtokon belül vagyunk. Nagyon szépen hagyta magát vezetni.

A helyzet az, hogy csak három anyát akartunk fedeztetni, ezért nem lehetett beengedni a nagy területre. Józsi kecske korábbi szállására került a kan malaccal és egy kis ártánnyal egyetemben. Probléma mentes az együtt lakás most már két és fél hete (nov. közepén írom e sorokat).

Megérkezett az első csajszi. Mr. Grey pedig megkezdi az analízálást.

A háromfős hárem: Lili, Tündér és Lulu (balról jobbra).

Szóval a lányok reggel átmentek, este meg vissza. Csak miután sártengerré változott minden, sárcsolyáztam a kecskékkel oda-vissza naponta kétszer.

Itt még a szép őszi időszakban szabadlábon a banda. Azóta a sok eső és növényzet visszaszorulása miatt csak a villanypásztoron belül vannak. Ilyenkor már nem a legelőn legelnek, csak a fákat, bokrokat kérgelik.

Szerencsére a szénával nem kell spórolnunk. Itt érkezik éppen a friss szállítmány.

Mivel bőviben vagyunk szénának, abrakolni nem is igen szoktunk. Legalábbis eddig nem kellett, nagyon jó kondícióban van mindenki.

Mr. Grey is megkapja  a maga adagját.

Három hét szorgalmas udvarlás után vissza kellett vinni, mivel otthon ismét szükség volt a szolgálataira. Reméljük, hogy nálunk lerendezte a lányokat. A jelek szerint legalábbis igen. Nem nyugtalanok és nem pörgetik a farkukat (az ivarzás jelei).

Ma reggeli friss kép. A fekete csapat, avagy a "Lili klán", anya, két lánya, unokája.

A másik széna rácsnál a barna csapat: kívül Böbe és lánya, belül Tündér és Maja.

A kis Bendegúz okosan a karámon belül csemegézett egyedül, egészen addig míg be nem mentem, hogy ezt lefényképezzem. Akkor besereglettek a többiek is. 

Lilikém, ha vemhes is ez még nem látszhat rajta. Csupán jóltáplált a szentem.

A malackák is csak takarítási céllal jöhetnek ki olykor-olykor. Ha annyira ügyetlen voltam, mint itt is, hogy kiszórtam az árpát. Ilyenkor ők szépen felcsipegetik a szemek nagyját. Amit meg nem sikerült, az már bújik is ki. Már látszanak a kis árpa sarjak.

A két kan malacka szombaton volt kilenc hetes, eljött az ivartalanítás ideje. Az állatorvossal már le volt beszélve, hogy jön csütörtökön, csak mi sajnos "csütörtököt mondtunk". Kitaláltuk, hogy a traktor utánfutójába tesszük őket, amit persze lefedünk. Csakhogy az egyik, alighogy leért a lába, azzal a lendülettel ugrott egyet és már bottal üthettük a nyomát. Mivel később sem tudtuk megcsípni, az orvost le kellett mondanunk.

Most holnapra van időpontunk, ezért ma hajnalban megint kióvakodtunk. Tanulván a múltkoriból, nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni a befogást és persze új helyet is ki kellett találni. Ez a megoldás született: az egyik hízlaló ól elé egy raklap spaniferrel rögzítve. Ezt a múltkor leteszteltük, mert az akkor megcsípett malacka, egész nap bent volt.

Sajnos az első kísérlet nem hozta meg a várt eredményt. Eddig  megint csak egy őrizetesünk van. De van még két esélyünk: ma este és holnap reggel. Reméljük nem kell megint lemondani a dokit. Azt ugyan látjuk egy ideje, hogy hajtják a lányokat és eredmény is volt, olyan értelemben, hogy némelyiket be is tudták cserkészni. A doki szerint azonban még csak gyakorolnak, de üres a "tölténytár".

Ha a hízlalásba fogottak nem pucolják ki teljesen a vályút, akkor kitesszük a többieknek. Ezért gyülekezik a csapat a karám túl oldalán.

Egy bátor kismalac, amint a térdemet próbálja kóstolgatni.

Állítólag a macskák kizárólag húsevésre vannak berendezkedve. Csak az enyéimnek ezt senki nem mondta meg. Itt éppen a malacoknak leáztatott darakeverékre csaptak le. De a sült tök héját is imádják, főleg, ha maradt benne kis sütötök hús is.

Egy másik alkalommal az egyiket azon kaptam rajta, hogy a már kiürített vödörben ücsörög és nyalogatja a vödör falán a maradékot.

Itt jobban látszik a rajtakapás ténye és helyszíne.

Egyik reggel az etetésből visszatérve ez a látvány fogadott a ház bejáratánál.

Vörös kandúrom és a két kicsi fia, amint a mancsukkal az apjukra támaszkodva pihiznek a reggeli után. Csak beléptem a gépért, de csak egy képet sikerült elkattintanom, mert amint meglátták, hogy van a kezemben valami, kimozdultak a pozícióból.

A Kancsi mellé berakott herélt kismalac elég szépen összeszedte magát.

Mivel ő volt a legkisebb, meg szerintem orrsövényferdülése is lehet, mert furán veszi a levegőt, nem tudott olyan ütemben enni, mint a többiek. Itt viszont külön tálkában kapják a reggelit és a vacsit, kényelmesen meg tudja enni az adagját, senki nem kergeti el.

A konda nagy része a képen. De mindenki jól van és szépen gömbölyödnek.

Az idei szezonban esedékes disznóvágás első jelöltjei már a hízlaldában külön zárva. Azért két kis kosztos is akad, aki besegít nekik. 

Ezen a képen még jobban látszanak a méretbeli különbségek. A 18 hónapos és a 8 hetes malacok.

Boróka és Málna a két cimbora, szintén jól vannak és továbbra is a legfőbb segítőink, ha az állatokat kell beterelni.

Remélem tetszettek a képek és az állatudvari beszámoló. Jővő héten ismét jelentkezem.

Október fejlemények folytatás

Ahhoz képest, hogy október elején még "őszölni" is voltunk, elég sok minden történt nálunk Málnáskertben ebben a hónapban is. Már két korábbi bejegyzés is arról szólt mi mindent csináltunk, de még mindig nincs vége a hónap történéseinek. 

Mielőtt az uram újra  neki vágott volna Európa útjainak, kiásott egy csomó korábban ültetett eperpalántát, amik időközben kicsit elvadultak. Betárolta őket a pincébe, ott várakoztak, hogy átültessem őket. Az első adag a két vödörben már az átültetés pillanatai előtt.

Azért olyan simán nem ment a dolog. Ugyanis a korábbi krumpli és tökföldet szemeltem ki számukra. Ez a terület viszont ilyen állapotban volt. Először tehát kapával estem neki a területnek, hogy fellazítsam és nagyjából gyomtalanítsam.

Kitisztítás után már így nézett ki.

Mellékesen még egy fél vödör krumplit is kiszedtem a területről, amik a betakarításkor alattomosan elbújtak.

Kiültetve a palántáknak nagyjából a fele.

Természetesen jól be is locsoltam őket, hiszen éppen az októberi nyár időszakát éltük.

Másnap még egy területet feltörtem és oda is bekerültek a palánták. Végül összesen 80 tő került átültetésre.

Rám maradat az akácos kitakarítása is. Ugyanis, amikor a karókat vágtuk a malacok villanypásztorához, akkor mindent szana-széjjel hagytunk. A kivágott fák teteje, meg a lenyesett gallyak hevertek minden felé. 

Több nagy kupacot képeztem az összehordott gallyakból. Jövőre már lehet használni a kályhába főzéshez. Addig meg jó kis rejtek- és lakóhely lehet a különböző állatkáknak.

Menet közben azért gyűjtöttem egy pár talicskára való szárazat is, hogy még szebb legyen a terület.

Kitisztítás után így néz ki.

Kíváncsiságból megmértem a második legnagyobb sütötőköt. Végül megvártam a gazdát, hogy ő essen neki a nagy késsel. Mit mondjak kemény dió volt. Egyébként azóta is ezt esszük, a negyede még mindig a hűtőben várakozik, hogy valami finomat készítsünk belőle.

Amikor a gazda távol van, általában beiktatok egy sütögetős napot. Szerencsére ezúttal is minden nagyon szép és finom lett. Készült egy tigris kenyér.

Sütöttem egy nagy kalácsot magunknak. Egy másik adagot meg elfeleztem és megleptem vele két kedves szomszédot egy kis saját eltevésű baracklekvár kíséretében.

Volt két nagyon szottyadt banánom is, ezért készült egy csokis-diós banánkenyér is.

És még mindig nincs vége a hónapnak. Megjött a gazda és folytattuk a malac birodalom projektet. Elkészült  a két karámajtó. Az egyik a volt kecskeól ajtó átalakításával (a drága kecskéim ezt is letörték, úgyhogy nem is erűlködtünk a visszatételével.)

Persze semmilyen mérete nem volt jó, így atomjaira szét kellet kapni. Méretre szabtuk, majd újra összeraktuk.

Másfél óra alatt megvolt a két ajtó.

Komplettíroztuk az ólat is. Ahol sárral nem tudtuk lezárni, most deszka borítás került. Kijavitottuk a karámot is, ugyanis nyers fából készült és száradás közben több csavar elpattant.

A költözéshez az ajtók és a villanypásztor hiányzik. Ehhez a hiányzó elemeket (zsinór, földelés stb) megrendeltük.

Végre felkerült a bádog is az istállóra. Már januárban legyártattuk, csak mindig volt valami fontosabb. Szerencsére eddig nem történt baj a tetővel, nem bontotta meg a szél vagy vihar, de most már nem is akartunk tovább kockáztatni. Egyik oldal fele már majdnem kész.

Másik oldal is elkészült.

Mivel az idén elmaradt a második kaszálás, neki kellett állni a legelő rendbe tételének is. Pótkocsi le, szártépő fel és hajrá.

Nagyjából két napi munkával sikerült ezt az állapotot elérni. 

Az állatok területe melletti dombot sikerült teljes egészében rendbe tenni.

A terület déli részén akadnak még kisebb-nagyobb foltok, de ott is elkészült nagyjából a 2/3-val.

Az utóbbi bejegyzésekben az állatkák kicsit háttérbe szorultak. Kárpótlásul a jövő heti bejegyzést csak nekik szentelem. Már gyűjtögetem a fényképeket róluk.  

Kedvcsinálónak egy nagyon cuki kép. A reggeli etetésből visszatérve ez a látvány fogadott a bejáratnál. Épp csak berohantam a gépért, de már csak egyet bírtam kattintani, utána bontották a pózt.

Papa cica és a két kicsi fia, amint a papára fektetett mancsokkal pihiznek.