Novemberi özönvíz

Ahogy legutóbb ígértem, ebben a bejegyzésben  az állatoké lesz a főszerep.

Ma végre kisütött a nap. Ahogy ezeket a sorokat írom (november 14.) pont rám süt a tornácra néző ablakon keresztül. Már nagyon hiányzott. Az elmúlt másfél hétben nem igen volt részünk napsütésben, csapadékban viszont annál inkább.

Most megint a májusi helyzethez hasonló kép alakult ki, amikor több hónap csapadékmentesség után hirtelen, rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esett le. Egyedüli hátránya nálunk az állatudvarban nyilvánul meg, ahol a kitaposott részen ilyenkor sártenger alakul ki. Ez ellen sajnos nemigen van mit tenni, meg kell várnunk míg a föld felissza. A világon nincs annyi szalma (na jó persze van, csak nem nekünk), ami itt ne tünne el pillanatok leforgása alatt a sárban.

Azóta persze esett még hozzá, úgyhogy a helyzet továbbra sem javult, bokáig süllyedünk a sárban. Viszont ma végre megint süt a nap és ennek azért lehet örülni.

Arra törekszünk, hogy az ólakban legyen mindig száraz alom, hiszen azt is folyamatosan összetapicskolják. Ezen kívül bízunk egy kissé szárazabb időben.

Sajnos jelenleg így nézünk ki.

A karámon belül még durvább a helyzet. Itt konkrétan bokáig süllyedünk.

Érkezik a friss alomnak való.

Almozás után a kecskeólban. A kecskék a  szalmát is imádják, nemcsak alomnak, hanem enni is.

Szerencsére az állatok jól bírták ezt az időszakot. Leginkább akkor jöttek ki, ha etetés volt, amúgy inkább elheverésztek az ólakban és ők is várták, hogy vége legyen ennek a nedves, hideg dolognak, ami miatt nem tudnak kint bóklászni.

A helyzetemet kicsit az nehezítette, hogy kecske lányokhoz még október végén megérkezett a vőlegény.

Mr. Grey még otthonában lefotózva.

Mivel a szomszéd birtokról kaptuk kölcsön, szépen hazasétáltunk vele. Nálam volt egy vödörben némi kukorica, ennek segítségével emlékeztettem, hogy megyünk, amikor őkelme megállt legelészni.

Itt már birtokon belül vagyunk. Nagyon szépen hagyta magát vezetni.

A helyzet az, hogy csak három anyát akartunk fedeztetni, ezért nem lehetett beengedni a nagy területre. Józsi kecske korábbi szállására került a kan malaccal és egy kis ártánnyal egyetemben. Probléma mentes az együtt lakás most már két és fél hete (nov. közepén írom e sorokat).

Megérkezett az első csajszi. Mr. Grey pedig megkezdi az analízálást.

A háromfős hárem: Lili, Tündér és Lulu (balról jobbra).

Szóval a lányok reggel átmentek, este meg vissza. Csak miután sártengerré változott minden, sárcsolyáztam a kecskékkel oda-vissza naponta kétszer.

Itt még a szép őszi időszakban szabadlábon a banda. Azóta a sok eső és növényzet visszaszorulása miatt csak a villanypásztoron belül vannak. Ilyenkor már nem a legelőn legelnek, csak a fákat, bokrokat kérgelik.

Szerencsére a szénával nem kell spórolnunk. Itt érkezik éppen a friss szállítmány.

Mivel bőviben vagyunk szénának, abrakolni nem is igen szoktunk. Legalábbis eddig nem kellett, nagyon jó kondícióban van mindenki.

Mr. Grey is megkapja  a maga adagját.

Három hét szorgalmas udvarlás után vissza kellett vinni, mivel otthon ismét szükség volt a szolgálataira. Reméljük, hogy nálunk lerendezte a lányokat. A jelek szerint legalábbis igen. Nem nyugtalanok és nem pörgetik a farkukat (az ivarzás jelei).

Ma reggeli friss kép. A fekete csapat, avagy a "Lili klán", anya, két lánya, unokája.

A másik széna rácsnál a barna csapat: kívül Böbe és lánya, belül Tündér és Maja.

A kis Bendegúz okosan a karámon belül csemegézett egyedül, egészen addig míg be nem mentem, hogy ezt lefényképezzem. Akkor besereglettek a többiek is. 

Lilikém, ha vemhes is ez még nem látszhat rajta. Csupán jóltáplált a szentem.

A malackák is csak takarítási céllal jöhetnek ki olykor-olykor. Ha annyira ügyetlen voltam, mint itt is, hogy kiszórtam az árpát. Ilyenkor ők szépen felcsipegetik a szemek nagyját. Amit meg nem sikerült, az már bújik is ki. Már látszanak a kis árpa sarjak.

A két kan malacka szombaton volt kilenc hetes, eljött az ivartalanítás ideje. Az állatorvossal már le volt beszélve, hogy jön csütörtökön, csak mi sajnos "csütörtököt mondtunk". Kitaláltuk, hogy a traktor utánfutójába tesszük őket, amit persze lefedünk. Csakhogy az egyik, alighogy leért a lába, azzal a lendülettel ugrott egyet és már bottal üthettük a nyomát. Mivel később sem tudtuk megcsípni, az orvost le kellett mondanunk.

Most holnapra van időpontunk, ezért ma hajnalban megint kióvakodtunk. Tanulván a múltkoriból, nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni a befogást és persze új helyet is ki kellett találni. Ez a megoldás született: az egyik hízlaló ól elé egy raklap spaniferrel rögzítve. Ezt a múltkor leteszteltük, mert az akkor megcsípett malacka, egész nap bent volt.

Sajnos az első kísérlet nem hozta meg a várt eredményt. Eddig  megint csak egy őrizetesünk van. De van még két esélyünk: ma este és holnap reggel. Reméljük nem kell megint lemondani a dokit. Azt ugyan látjuk egy ideje, hogy hajtják a lányokat és eredmény is volt, olyan értelemben, hogy némelyiket be is tudták cserkészni. A doki szerint azonban még csak gyakorolnak, de üres a "tölténytár".

Ha a hízlalásba fogottak nem pucolják ki teljesen a vályút, akkor kitesszük a többieknek. Ezért gyülekezik a csapat a karám túl oldalán.

Egy bátor kismalac, amint a térdemet próbálja kóstolgatni.

Állítólag a macskák kizárólag húsevésre vannak berendezkedve. Csak az enyéimnek ezt senki nem mondta meg. Itt éppen a malacoknak leáztatott darakeverékre csaptak le. De a sült tök héját is imádják, főleg, ha maradt benne kis sütötök hús is.

Egy másik alkalommal az egyiket azon kaptam rajta, hogy a már kiürített vödörben ücsörög és nyalogatja a vödör falán a maradékot.

Itt jobban látszik a rajtakapás ténye és helyszíne.

Egyik reggel az etetésből visszatérve ez a látvány fogadott a ház bejáratánál.

Vörös kandúrom és a két kicsi fia, amint a mancsukkal az apjukra támaszkodva pihiznek a reggeli után. Csak beléptem a gépért, de csak egy képet sikerült elkattintanom, mert amint meglátták, hogy van a kezemben valami, kimozdultak a pozícióból.

A Kancsi mellé berakott herélt kismalac elég szépen összeszedte magát.

Mivel ő volt a legkisebb, meg szerintem orrsövényferdülése is lehet, mert furán veszi a levegőt, nem tudott olyan ütemben enni, mint a többiek. Itt viszont külön tálkában kapják a reggelit és a vacsit, kényelmesen meg tudja enni az adagját, senki nem kergeti el.

A konda nagy része a képen. De mindenki jól van és szépen gömbölyödnek.

Az idei szezonban esedékes disznóvágás első jelöltjei már a hízlaldában külön zárva. Azért két kis kosztos is akad, aki besegít nekik. 

Ezen a képen még jobban látszanak a méretbeli különbségek. A 18 hónapos és a 8 hetes malacok.

Boróka és Málna a két cimbora, szintén jól vannak és továbbra is a legfőbb segítőink, ha az állatokat kell beterelni.

Remélem tetszettek a képek és az állatudvari beszámoló. Jővő héten ismét jelentkezem.