Kecske krízis

 

A kecske krízis oka: táplálási elb...ás. Elkövettük azt a súlyos hibát, hogy miután a kecskéket leköltöztettük az istállóba és úgy döntöttünk, hogy a villanypásztoron kívülre nem jöhetnek, nem módosítottunk az etetésükön.

Az elmúlt években soha nem abrakoltuk a kecskéinket a téli időszakban. Kaptak mindig bőségesen szénát és kijártak legelni. Minden nap. És jó kondícióban vészelték át a telet, nem fogytak le. Mivel hó szinte sosem volt, mindig össze tudták szedni, amire szükségük volt: vitaminok, ásványi anyagok, fehérje stb. 

Most viszont csak február közepétől kezdve kezdtük őket kiengedni és abrakoltatni. De ekkor már késő volt. 

A legtöbb anyakecskénk eléggé lefogyott, ennek eredményeként öt ellésből öt problémás volt. Mióta kecskét tartunk ilyen soha nem fordult elő. Eddig egyszer történt meg, hogy egy hármas ellésből csak egy gida  maradt meg, de azt el tudta látni az anya. Illetve volt egy nagyon fiatal gödölye, amelyiknek farfekvéses volt a gidája. Mivel nem tudta megelleni én húztam ki a picit az anyából, aki ekkorra már sajnos nem élt.

Most viszont az összes ellésnél adódott valami gond. 

A sort Lulu nyitotta meg. Március 13-án délután már úgy fogadott, hogy ott volt mellette ez a fehérsapkás kisfiú. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a cicije üresen lógott. A kicsi hiába ment rá, maximum pár cseppet tudott belőle kifacsarni.

Emesét hívtam, mondta, hogy Oxytocint tud adni, az talán beindítja a tejtermelést. Be is adtam a szurit és vártam. Valamit azért biztos tudott szopizni a kicsi, mert nem sírt, de azért látszott, hogy nagyon vékonyka. 

Délután Emese és Laci át is jöttek, hogy megnézték az anyát. Kérdeztem, hogy lehet-e benne még gida, szerintük nem volt. Erre másnap reggel az a látvány fogad, hogy lóg ki belőle egy gida feje. Erre újabb Oxytocin injekció, várakozás, majd egy óra múlva, amikor láttam az összehúzódást szépen kihúztam belőle a másik nagyon aprócska és természetesen már élettelen gidát. 

A sapkás kiscsávó azóta szerencsére jól van, tegnap már betöltötte a két hetet.

Mondjuk megyek is napjában háromszor cumiztatni, most már 4 dl az adagja alkalmanként.

Nagyon kis cuki, ahogy meglát már jön oda hozzám és várja a tejecskét. Van, hogy két lábra állt a fal mellett, mert látta, hogy a párkányra tettem az üvegét. 

Valami minimális teje azért lehet az anyának, mert azóta is rendszeresen megy szopizni.

Két napra rá, március 15-én, péntek délután Tejföl fogadott két gidával, akiket kint a legelőn hozott világra. Neki ez volt az első ellése. (A nevét egyébként Anna unokahúgomtól kapta, mert a szája melletti fehér folt miatt olyan, mintha belenyalt volna egy tál tejfölbe.)

Az egyik gida már le volt tisztogatva, meg is száradt és láthatólag szopizott is már. A másik gidára viszont rá sem hederített. Ott feküdt szegény a porban.

Kénytelen voltam felvinni a házba és lemosdatni és megszárítani, hogy nehogy kihüljön.

Utána visszavittem az anyához és próbáltam cicire tenni, de nem engedte, ezért ő is meg lett cumiztatva. 

Szombat reggelre teljesen el volt feküdve az oldalára, ezért megint felvittem a házba, ahol napközben már ilyen szépen megállt a lábán. Estére megint visszavittük a többiekhez és gondoltam ugyanúgy cumiztatni fogom, mint Lulu kisfiát, de estére már nem fogadta el a cumit, megszűnt a szopóreflexe. Így sajnos vasárnap reggelre elveszítettük őt.

A tesója viszont legalább jól van. Csak kis Buddhának hívom, akkora pocakja van mindig. Egy kis ugri-bugri cukiság.

Na, itt egy még közelibb róla. Napjában többször is megszeretgetem őket.  Imádom, ahogy szuszognak ezek a kicsik.

Itt már ismerkedik a kinti karámmal a mama szigorú felügyelete alatt.

Március 15-én nem csak Tejföl kisbabái lettek meg, beindult az ellés a Fehér kecskénknél is. Akiről egyáltalán nem is gondoltuk volna, hogy van benne gida, annyira sovány volt. 

Sajnos immár másodszor kellett halott gidát kiszednem belőle (pár évvel ezelőtt ő volt az, akinek farfekvéses gidája volt). Ismét Oxytocin és  egy kis rásegítés kellett, hogy kiszedjem belőle a gidát. Azóta is próbáljuk feltáplálni, de nem nagyon akar enni.

Már csak Maja és Lujzi voltak hátra. Ők látszólag jó kondiban voltak, ezért reménykedtem, hogy náluk legalább simán mennek a dolgok.

Így nézett ki Maja az ellés előtt.

Ez pedig Lujzika hátul nézetből. 

Mondjuk utólag belegondolva ennél jóval szélesebbek szoktak lenni közvetlenül az ellés előtt. És sajnos nem is úsztam meg a további komplikációkat. 

Március 18-án, hétfőn délutánra Majácskának is meglettek a kicsikéi. Neki, akinek mindig két erős, egészséges gidája szokott lenni most lett két kis aprócska, gyenge babája. A másodikon mindjárt látszott, hogy esélytelen a helyzet. Ezt a kis ezüstszürkét próbáltam legalább megmenteni.

Ami úgy sikerült, hogy az anyától lefejtem egy kis tejet, azt cumisüvegbe töltöttem és abból ki tudta szívni. Némi segítséggel ezúttal lábra állt és már tudott önállóan is szopizni.

Március 19-én végül Lujzi is világra hozta csemetéjét. Tavaly ellett először, akkor nem szokatlan, hogy egy gidája lesz egy kecskének. Viszont most kettőt vártam tőle, ehhez képest lett neki egy óriásbébije, aki viszont nem tudott önállóan felállni.

Majdnem 1,5 órát töltöttem velük, hogy segítsek a gidának. Szárazra dörzsöltem, hogy mielőbb megszáradjon és próbáltam talpra állítani. Olyan kis rongylábú volt a drágám, ahogy lábra állt, már csuklottak is össze a kis lábacskái. Végül addig-addig próbálkoztam, bár a két kezem kevésnek bizonyult, míg sikerült végre a cicit a szájába nyomni és ott is tartani, hogy próbáljon már némi energiát magába juttatni.

Sajnos Maja fiacskája háromnapos korában itt hagyott minket, pedig előző nap már kijött a többiekkel az istállóból és a másik három gidával bandázott. De azért ezen a képen is látszik a méretbeli különbség az óriásbébi javára.

A kis fehérsapkás már hívásra jön utánam. Tudja, hogy nálam van a tuti.

Így lett végül az öt anyakecskétől nyolc gidánk, akikből csak három maradt életben. Én pedig az ellések egy hete alatt rohangásztam a ház és az istálló között, mint az őrült, napjában ötször-hatszor és folyamatosan aggódhattam az anyák és a gidák élete miatt.

Hát ennyit az idei ellések körüli mizériáról. De ez még nem minden. Március 3-án éppen Lulut próbáltam abrakolni a fejőállásban, amikor olyat láttam, amit eddig kecskén még soha. Hemzsegtek rajta valami apró rovarok, de millió szám. Hívom Emesét, azt mondja tetük és van rá valami tuti szere, amit mindent visz. Mindjárt át is mentem érte és lepermeteztük az összes kecskét. Azóta szerencsére egyet sem láttunk bennünk. Közben megtörtént az istálló takarítása is és még van annyi szer, hogy még egyszer megszórjunk mindenkit.

Nem csoda, hogy Lulu annyira le volt gyengülve, ha ez a milliónyi rovar szívta a vérét. Azóta kapott  vagy két dózis vasat injekció formájában. Alighogy a tetű krízisen, majd az ellési krízisen túl voltunk, azt vettem észre, hogy nem kérődzik. Két napon keresztül figyeltem az összes kecskét különböző időpontokban és Lulut egyszer sem láttam kérődzni.

Ilyenkor házi megoldásként élesztőt szoktak adni, ami beindítja a bendőt, de van erre állatpatikában kapható szer is. Emesének szerencsére volt otthon, így azonnal megkezdtük a kezelést. Mondjuk két emberes dolog, amikor fél liter valószínűleg pocsék ízű löttyöt megpróbálsz beönteni az állat torkába. Gábor feszítette szét a szájukat én meg apránként öntöttem a levet befelé, úgy, hogy azért meg ne fulladjanak. És ezt naponta kétszer-háromszor kellett ismételni.

Szerencsére már a második napon beindult a bendője. Azóta is nagyon jó az étvágya és az elléskori súlyához képest valamennyit már visszaszedett magára, így reménykedünk, hogy megmarad.

Maja, aki szintén nagyon sovány volt az ellés után, most jó étvággyal eszik. Ő is szedett már magára, viszont annak ellenére, hogy nincs alatta gida, nagyon kevés a teje. Pedig ő a közvetetten a pótmamája a kis sapkásnak. Reggel-este megfejem és cumisüvegből kapja a kicsi a tejet, ahogy láttátok is a képeken. Néha ki kell egészíteni egy kis tehéntejjel, azt meg Emeséék hoznak, amikor ők hozzák a tejet a bocinak. 

Jelenleg tehát a négy anya és a három gida jól vannak. A kicsik szépen gyarapodnak és az anyák kondíciója is javult. Jelenleg a Fehér és a Fekete (egy ivartalanított bak) kecskénkkel küzdünk, akik szintén nagyon soványak és ők sem kérődznek pár napja. Hétfő óta ők is kapják a bendő beindítót, egyelőre sajnos nincs pozitív eredmény. Ma hoztunk egy adag szóját is, ami fehérjében nagyon gazdag, most még ezzel próbáljuk kiegészíteni a takarmányukat és reméljük ettől tovább javul a kondija mindegyiknek. 

Nagyon sokat tanultunk ebből az egész történetből és bízunk benne, hogy a jövőben el tudjuk kerülni az ehhez hasonló helyzeteket.