Augusztus első felében lehetőség nyílt rá, hogy külföldön élő két unokaöcsém és a húguk ismét nálunk töltsenek egy kis időt. Ezúttal apukám hozta el a kis csapatot, aki a savanyúságok, lekvárok eltevésének nagy mestere. Ezért megkértem, ha már itt van, tanítsa meg az ő receptjét, mivel ez évben végre sikerült jelentősebb mennyiségű uborkát termesztenem és a csemege uborka az egyik kedvenc savanyúságunk.
Gondosan lejegyeztem a receptet. Az összes fűszert én grammra kiméregettem, mert a nagy öregek mindent csak "egy kis érzéssel" adagolnak, ami nekem egyelőre nem megy. Első körben 4 üveggel sikerült eltenni.
A megmaradt felöntőlével azóta eltettem még 4 üveggel és remélem, hogy lesz még jó néhány üvegre való uborka.
A gyerekek ezúttal igencsak be lettek vonva a birtokon folyó munkálatokba, mivel mondtuk, hogy a kecskéknek le kell költözniük az istállóba, mielőtt a gazda ismét útra kel.
Első körben a nagyfiú, Szabi segített Gábornak a csibeól körül, egészen addig, míg csiszolás közben fel nem riasztott egy a tető alatt megbújó darázsrajt, akik közül az egyik meg is csípte.
Hősiesen viselte a fájdalmat, de érthető okokból ezután már én vettem át a csiszolást, majd Annával a festést, ahogyan arról már korábban beszámoltam.
Miután a csibeól projekttel elkészültünk, neki lehetett látni az istállónál megépítendő kecskekarámnak. Ehhez először is masszív oszlopokra volt szükség. Ugyanis tanulván a fent gyorsan megépített karám hibáiból, ezt masszívra akartuk építeni.
Szerencsére az akácosban akad mindenféle méretű fa. Ezért először kivágták az oszlopokat. Szabi vette át az én szerepemet és mérte ki hol lehet elfűrészelni a fát.
Papa és az unokák hordják az utánfutóra a kivágott oszlopokat.
Mivel tényleg hosszú távra tervezünk, ezért az oszlopokat le is kellett kérgelni. Itt emberem csak a súly szerepét szánta a gyerekeknek (ami más esetben én szoktam lenni), de persze ezzel nem elégedtek meg. Mindenki kérgelni akart.
Először Szabi kezdett. A két kicsi volt a súly.
Majd Bátor következett.
Végül a legkisebb, akit semmilyen módon nem tudtunk lebeszélni a feladatról. Keményen dolgozott a vonókéssel.
... beállította az oszlopokat.
Eközben a fiú sem tétlenkedtek. Gábor készített nekik egy sablont a villanypásztor karókhoz, hogy bele tudják tekerni a szigetelőket. Szabi 4 helyen megfúrta a karókat.
Majd Bátor ügyesen lerögzítette a karót egy bakra ...
... majd egy csavarhúzó segítségével szépen beletekerte a 4 db szigetelőt minden karóba.
Oszlopok tehát lefúrva, villanypásztor karók előkészítve. Ezután jöhettek a vízszintes staflik, amikből bizony kellett jó néhány, pontosan 35 db különböző hosszúságban, ahogy az oszlopokat le lehetett rakni.
Itt is segítettek a kivágásnál: mértek és hordták ki a kivágott staflikat az utánfutóra. Majd a kérgelésben is segítettek.
Hogy ne legyen annyira monoton a munka és legyen egy kis motiváció, nagybácsijuk kitalálta, hogy minden második oszlop után, vagy ötödik villanypásztor karó után lőhetnek néhányat a nemrégiben verebek elriasztására beszerzett légpuskával.
Természetesen célba lőttek. Karton papír repülőre, vagy kis fadarabokra. Nyilván a nagyfiúnak ment legjobban.
Bátornak még nem elég hosszú a karja, de azért ő is szép eredményeket ért el.
Természetesen a kishúg ebből sem akart kimaradni és ő is próbálkozott, pedig neki azután tényleg nagy volt még ez a fegyver.
Amilyen kis makacs még a lapátot is kikapta Gábor kezéből, hogy majd ő ellapátolja azt a kupacot, ami útban volt a karám építésénél. Persze alig néhány centire tudta csak benyomni és kb. egy marék földet dobott arrébb. De azért ő tudja és kész.
A gyerekek segítségével így sikerült előkészíteni a karám és a villanypásztor kerítéshez szükséges anyagokat, amíg én más dolgokkal voltam elfoglalva. Különben nyilván nekem kellett volna segítenem.
Utolsó nap pedig még egy kis fűnyírásra is sor került, amit természetesen megelőzött egy oktatás, ahol Gábor elmagyarázta fontos tudnivalókat.
Felhívta a figyelmet, hogy mindenféle balesetet elkerüljenek.
Anna is megpróbálkozott vele, de hát olyan pici még, hogy neki nagyon nehéz volt tolni, így mindjárt át is passzolta a bátyjainak. Szabi végig nyírta a ház és a kapu közötti utat. Ehhez három-négyszer kellett le-föl sétálnia. Mondjuk 40 perc alatt végzett vele, ami után közölte, hogy ez nagyon fárasztó volt.
Az öccse, Bátor ezután körbe nyírta a házat, majd a keresztbe-kasba futó utakat. Több, mint egy órányi munka után már úgy kellett kitépni a kezéből a fűnyírót, mert nem akarta abbahagyni, amíg nem végez az összes úttal. És közölte, hogy ez neki meg sem kottyant. Mondjuk rendszeresen jár foci edzésre, míg a nagyfiú nagyon kamaszodik és nem űz semmilyen sportot.
Nálunk az a szabály, hogy a háztartási munkát mindenkinek kell végeznie ellenszolgáltatás nélkül, viszont az ilyen extra munkákat nem kívánjuk ingyen. A villanypásztor karókat darabáron csinálták, a fűnyírásnál meg felajánlottuk, hogy az így összekeresett pénzt még kiegészítjük egy kerekebb összegre, ha bevállalják a fűnyírást. Rögtön belementek az alkuba.
Persze azért nem csak a munkáról szólt az itt tartózkodásuk. Felállítottuk a tollaspályát és mi Annával rendszeresen tollasoztunk. Volt, hogy Gábor és a fiúk is beálltak és négyesben játszottunk. Gábor és a focimániás Bátor tengópályát építettek a sárrázón és többször lejártak pattogtatni. Volt még kártyaparti, filmnézés, jó beszélgetések, gofri sütés, hamburgerezés (természetesn itthon készített).
Egyik délután a fiúk elvonultak Nagyatádra tankmúzeumba, mi pedig Annával ismét átballagtunk Emeséhez és Jázminhoz, hogy Anna tudjon egy kicsit lovacskázni.
Szóval nagyon intenzíven telt el ez a pár nap. Nagyon jól éreztük magunkat és örültünk, hogy itt voltak. Reméljük, hogy hamarosan már nemcsak nyaranta tudunk találkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése