Küzdelem Bendegúzért

 

Kálváriánk Bendegúzzal április közepén kezdődött. Akkor már egy ideje beteg lehetett, de a vastag bundája megtévesztett minket. Ránézésre akkor sem tűnt soványnak, viszont megtapogatva érezni lehetett az összes bordáját. Tanúság tehát: rendszeres időközönként be kell vezetni a tapogatós vizsgálatot is a nagy bundájú kecskéknél.

Akkor kapott egy fajta féreghajtó gyógyszert, majd két hét múlva Emese is adott neki szuriban egy másik fajtát. Azóta eltelt több, mint egy hónapban azonban nem javult az állapota. Bár étvágya volt, mindent megevett, de látszott rajta, hogy folyamatosan gyengül. 

Közben május utolsó napján az egyik cicával voltunk egy állatorvosnál és mivel a mienk kecskeügyileg nem valami képzett, (ezt ő maga mondta, hogy nem ért a kecskékhez) megkérdeztük, hogy foglalkozik-e kiskérődzőkkel (mint amilyen a kecske is). Mivel mondta, hogy 6-800 darabos juhállományokat felügyel, elmeséltük neki Bendegúz esetét. Hogy milyen gyógyszerekkel kezeltük. Erre az volt a válasz, hogy azok elavult szerek, a paraziták már rezisztensek és nem irtják ki a gazdaállatból.

Viszont a gyógyszer, amit a nagy gazdák használnak 5 literes kiszerelésben van és kb. 70.000 Ft, amit nyilván egy 10 darabos állományhoz nem vesz meg az ember. Azt mondta, hogy az ilyen "hobbi" tartóknak, mint mi a nagy gazdák által megvásárolt oltóanyagból szokott venni, mivel ott általában marad felesleg.

Két napra rá viszont Bendegúz már nem tudott felállni. Ekkor már hetek óta szőlőcukorral is etettük rendszeresen, plusz extra szemes takarmányt is kapott, amit amúgy a bakkecskéknek nem szoktunk adni. Reggel még fecskendővel beadtam neki a vízben oldott szőlőcukrot, plusz kézből megevett 3-4 marék kukoricát, délben pedig már egyszerűen nem tartotta meg a lába. 

Ekkor pénteki nap volt, este hívtam a dokit, hogy akkor kellene az oltóanyag, mondta, hogy most már csak hétfőn tud utána kérdezni. Hívjam akkor újra. 

Hétfőn már két napja én etettem Bendegúzt, akit behúztam egy akácfa alá a karámon kívül. Itt kényelemben volt a zöldben, folyamatosan hordtam neki a szénát, akáclevelet szedtem, szemes takarmányt kapott, szőlőcukros vízzel itattam. Aznap hívtam a dokit, mondta, hogy másnapra meg lesz az oltóanyag. Ekkor rákérdeztem, hogy van-e remény Benduskánál, ha már péntek óta nem állt lábra. Válasz: NINCS.

Vasárnap este nagy zivatar készülődött, ekkor szegény jószágot a szarvánál fogva bevonszoltam a kecskeólba, hogy ne ázzon. Az érdekes az volt, hogy bármit elé tettem, rögtön neki állt. Akár széna, akár friss akáclevél, akár szemes takarmány volt az. A szőlőcukros vizet is nyelte, mint kacsa a nokedlit.

Kedden délelőtt azonban az ól másik felében találtam meg, az oldalán fekve, az almot teljesen feldúlva maga alatt. Gondoltam na, itt a vég, ez már a haláltusája. 

Korábban már beszéltem Emesével, hogy ha szegény Bendegúz itt hagy minket, akkor segítenek eltemetni, mert persze ekkor már egyedül voltam. Én nem engedtem meg Gábornak az eutanáziát, mondván, addig míg az állat jár-kel és jó étvággyal eszik, addig nem tehetjük ezt vele.

Kedden szóltam, hogy szerintem eljött az idő, én ezt már nem tudom tovább nézni, ahogy szenved. Át is jöttek, hogy akkor segítsenek, de amikor már vagy 20 perce nem jöttek vissza az állattól, mert én nem mentem oda és már nem tudtam, hogy mi történhetett. Laci akkor mondja, hogy gondolkodnak. 

Bendegúzt akkor már kihozták az ólból és épp egy nagy csomó füvet majszolt, Laci szerint már a pár adagot betermelt. Emese a telefonját böngészte, hogy rájöjjön mi a csoda baja lehet. Szinte mindent ki lehetett zárni, mert étvágya volt, emésztése rendben, kérődzött, nézelődött. 

Végül Laci javasolta, hogy vigyék haza hozzájuk karanténba, Emese pedig megpróbál konzultálni egy ismerős állatorvossal, aki amúgy kecsketartó.

Bendegúz betegszobája egy hatalmas istálló egyik sarka lett. Itt van megágyazva neki, ahol mindig van előtte friss széna. Rendszeresen kap szemes takarmányt, van előtte szőlőcukros víz. Úgyhogy full első osztályú az ellátás.

Az átszállítás június 6-án, kedden este történt. Ekkor már 5. napja nem tudott lábra állni. Aznap este  kapott egy Algopyrin injekciót. Másnapra Emese már az eredeti helyétől 5-6 méterrel arrébb találta, amikor legközelebb ment, megint másik helyen feküdt. Ami azt jelenti, hogy magától lábra állt és arrébb ment, mivel a földön nem volt nyoma annak, hogy úgy vonszolta volna magát.

Így utólag az a "haláltusa" is más megvilágításba került. Egyszerűen csak fel akart állni szerencsétlen állat, azon erőlködött, hogy egyedül felálljon, csak nem tudott.

Másnap, szerdán Laci még úgy vezette vissza a helyére és csak a falnak támasztva tudott megállni a lábán. Itt viszont már vígan bámészkodik a helyétől jó pár méterre.

Harmadnapra pedig már el kezdett kijárni zöldet legelni. Közben már kedden megszületett a "diagnózis", amikor Emese tudott beszélni a már említett dokival. És a tünetek, illetve pontosabban a tünetek hiánya miatt kizárásos alapon arra jutottak, hogy egy vérparazita támadhatta meg a szervezetét, ami a vörös vértesteket rombolja szét, ezáltal a tápanyag sem tud felszívódni rendesen.

Megoldás: egy hónapig tartó antibiotikum kúra, ami azt jelenti, hogy három naponta kapja szuriban a gyógyszert, mellette pedig folyamatosan élesztőt is kell adni neki, hogy a bendő és bélflórája is megmaradjon, ami nagyon fontos az emésztése miatt. Szerencsére Emesének van otthon az ehhez megfelelő antibiotikum, így gyakorlatilag azonnal meg lehetett kezdeni a kezelést. 

Naponta látogatom az én kis rehabosomat, akinek még kicsit hullámzó az állapota. De tegnap is bent álldogált az istállóban, mikor odaértem. A hívásomra pedig mindjárt odajött hozzám, bár kicsit inogott a feje.

Volt már olyan nap, hogy becsatlakozott Emeséék nyájához, Lacinak úgy kellett visszavinnie a helyére. Bizonyára társaságra vágyott, vagy a csajok vonzották:)))

Ezért kénytelen volt egy-két napig kikötni, hogy ne mászkáljon annyit, mert nagyon le van gyengülve, és nehogy esetleg valahol összeessen. Ilyenkor is van mellette sima víz, szőlőcukros víz, szemese takarmány, meg persze a zöldet azt eléri maga körül.

Csak Emesének kellett néha-néha kibogozni, ha nagyon belegabalyodott a kötélbe.

Egyik ilyen alkalommal pont látogatóba voltam, itt már vezetem vissza az istállóba őkelmét. 

A megkötéses napok óta, viszont inkább az istálló közelében bóklászik, biztosan nem tetszett neki a kötél, hiszen soha életében nem volt még megkötve. De, háta az ő érdekében történt. 

Emese azon túl, hogy napjában többször eteti, itatja, háromnaponta kapja a szurit (mondjuk azt Laci adja neki) szinte minden reggel küldi a helyzetjelentést, hogy mi van a pacienssel. Ez a legfrissebb mai kép. Azt írta mellé, hogy olyan lendülettel jött ki, hogy azt hitte meg sem áll. De mint látjátok, azért csak megtalálta a legelendő területet.

Ma tehát a kilencedik napja folyik a gyógykezelés, rehabilitáció. Továbbra is borzalmasan sovány és a szőrét is kezdi ledobni több helyen. De, mivel öt nap fekvés után én már lemondtam róla, hiszen ezek után már nem igen szokott kecske talpra állni, most bizakodóak vagyunk. Bár hosszú még az út a teljes felépülésig. Laci szerint fél - egy év is kell, mire teljesen visszanyeri a kondícióját. 

Úgyhogy idén lehet, hogy vendég művész úr fog szerepelni nálunk. Szerencsére erre is van megoldás, mivel Emese beújított egy kis núbiai bakot. Így Bendegúz gyógyulhat, gyűjtheti a kondit, hogy jövőre visszatérjen az ő háreméhez.

Az élet megint beigazolta, hogy egyedül nem megy. Emeséék nélkül Bendegúz már biztosan nem élne, hiszen neki sokkal több tapasztalata van kecskegyógyászat terén, plusz neki van kontaktja kompetens állatorvossal. Úgyhogy végtelenül hálásak vagyunk, hogy bevállalták ezt az egészet. Igaz, hogy ők sem voltak közömbösek, hiszen Bendegúz az ő birtokukon látta meg a napvilágot, így végül is közös ügy lett a megmentése.