Kan kaland

Ahogy ígértem vissza is tértem, hogy elmeséljem mi minden történt még velünk és az állatsereglettel október közepe óta. Először is a már a címben is megjelenő kalandommal/unkkal kezdeném. 

A fent említett eset még november elején történt, amikor is javában folytak az istálló  tetőépítési munkálatai. Pontosabban az uram tetőlécezett én meg a háztartásban tevékenykedtem. Mivel keletkezett valamiféle zöldségmaradék, gondoltam kiviszem a kecskéknek, egyúttal megellenőrzöm a vizeket is és ha kell feltöltöm az edényeket.

Amint a karám felé tartottam, egyszer csak valami rendelleneset fedeztem fel. Mégpedig, hogy a kan malacunk éppen az egyik kocámat zaklatja. Nekem elöntötte az agyamat a vörös köd, kiabálva berontottam és megakadályoztam a nász beteljesedését. Majd vadul elkezdtem körbe-körbe kergetni, aminek így utólag belegondolva nem sok értelme volt.

Lelki szemeim előtt már láttam, hogy megint felcsinált egy csomó malacot, akkor pedig kútba esik a tervünk, hogy levágjuk a levágandókat, illetve megint télvíz idején születnek meg a kicsik, amikor nincs sok esélyük a megmaradásra.

Miután beláttam, hogy egyedül semmi esélyem, elkezdem kiabálni (ordítozni, üvöltözni és még fokozhatnám) az uram után, hogy jöjjön segíteni. Ennek teljes hiábavalóságát, a már említett módosult tudatállapot miatt akkor persze nem fogtam fel. Egyrészt mert kb. 400 méterre tartózkodott tőlem, de ha ez nem lett volna elég, a fülhallgatóján keresztül hallgatott valamit, így ha a közelében lettem volna se hallott volna meg.

Végül futva neki indultam a távnak folyamatosan kiabálva, de ekkor már zokogva is. Annyira elkeseredtem, hogy már megint kicsellózott velünk a Kan. Egy idő után észre vett és hallva a kiabálásomat elindult felém. Szegénykémnek különböző rém-forgatókönyvek peregtek az agyában: ház kigyulladt, negatív, nem füstöl, Málnával történt valami, negatív, ott szalad mellette, akkor biztos a családdal történt valami tragédia. Erre fel én közöltem vele, hogy a kan malac átszökött a lányokhoz. Az ő nyugis természetével természetesen nem értette, hogy mire ez a nagy paláver, de hát lassan harminc éve vagyunk együtt, és már nem csodálkozik semmin velem kapcsolatban. Még mindig meg tudom lepni.

Igen, róla van szó. Nehéz küzdelem után újból a saját helyén. Sóváran bámulja a csajokat, akiktől ismét meg lett fosztva.

Szóval immár egyesült erővel neki láttunk a nem egyszerű feladatnak. Ebben egy apró közjáték megakasztott minket. Nevezetesen, hogy az ordítozásommal felvertem a falu népét, melyekből egy kisebb csapat felkerekedett, hogy meg nézze mi is történt nálunk és segítsen, ha szükség van rá. Abból a hangzavarból, ami eljutott hozzájuk, ugyanis azt hitték, hogy minimum embervér folyt nálunk. Bár akkor is többször megtettem, ezúton is elnézésüket kérem a nyugalom megzavarására alkalmas hanghatások miatt.

Na visszatérve a malachoz. Először kukoricával próbálkoztunk. De rafinált őkelme, esze ágában sem volt odajönni. Próbálkoztunk Málnával, de ő  hajtotta az egész kondát. Annyira azért nem érti a szavunkat, hogy tudja, pont melyik malacot akarjuk. Végül el kezdtük leválasztani az állatseregletet. Józsi kecskét visszavittük a helyére, a lány kecskéket bezártuk a fejőállasba, a malacokat pedig megpróbáltuk becsalni a kecskekarámba, kettő kivételével ez sikerült is.

Így kicsit tisztább lett a terep. Illetve az is kiderült, hogy a malacólon keresztül jött át. Ezen már korábban bontott egy kisebb nyílást, amit egy jókora rétegelt lemezzel lezártunk. Most ezt a lemezt konkrétan letépte a falról és kihajította az ólból. Majd a nyílást kitágítva át is jutott a lányokhoz.

Gábor közben egy rakományrögzítő  kötélből készített egy csúszó lasszót és a csalogatással próbálkoztunk, de folyamatosan kitért elölünk. Ekkor elhatároztuk, hogy a kifárasztás módszeréhez folyamodunk és elkezdtük kergetni. Mert az igaz, hogy a egyes állatok nagyon gyorsan tudnak futni, viszont ezt hosszú távon nem bírják. Tehát el kezdünk a villanypásztorral elkerített részben körbe-körbe futni. Elöl a kan utána felváltva vagy én, vagy Gábor.

Egyszer már sikerült beszorítanunk a malacólba. Gyorsan hoztam egy raklapot, azzal zárva el a nyílást, miközben Gábor az ól másik oldalán próbálta a járatot még jobban kiszélesíteni, hogy ott vissza tudjon menni. De ahogy kitört egy darabot, a hangos zajtól megijedve megindult az általam elzárt nyílás felé, és habár kitámasztottam magamat, raklapostul együtt úgy eltolt miközben árkot szántottam a lábammal a homokba, mintha ott sem lettem volna.

A mutatvány, mármint a kandisznó kézre kerítése amúgy sem volt veszélytelen, mivel jó ötcentis agyaraival szerintem csuklóból le tudná harapni a kezünket, ha akarná. Mi azért folytattuk a hajszát. Kergetőztünk tovább, míg végül már láttuk, hogy kezd fáradni. Ekkor Gábornak sikerül elkapnia az egyik hátsó lábát én meg ráügyeskedtem a fejére a lasszót. Ezt utána átadtam a csapat férfi tagjának, aki alig bírta megtartani. Vezetni így nem lehetett, mert inkább megfojtotta volna magát. 

Végül én elkaptam a két hátsó lábát, így én hátulról irányítva, Gábor előröl húzva nagy nehezen visszavezettük a saját karámjába.

Ezzel persze a feladattal még nem voltunk készen. Újból ól és karámépítésbe kezdtünk.

A karám újabb erősítő deszkákat kapott. A világos színűek az új elemek.

Az ólat pedig kompletten U-alakban, szinte teljes magasságig körbedeszkáztuk. Ez egyrészt ellenállóbb anyag, mint az OSB-lap, másrészt fogást sem nagyon talál rajta.

A szerelmi légyott(ok) megakadályozása miatt egy pár napig igen zabos volt ránk. Ezt azzal juttatta kifejezésre, hogy folyamatosan kiborogatta a vizes vödrét. Ugyanis ezt sem azt megelőzően, sem azóta nem csinálja.

Itt már szent a béke. Szeretetét és ragaszkodását azzal szokta kifejezni, hogy nyalogatja a csizmánkat.

Haragudni persze nem lehet rá, ő  csak az ösztöneinek engedelmeskedett. Mi is tudjuk, hogy nem jó ez így, hogy ilyen közel van a lányokhoz. Reméltük, hogy idén nyáron már el tudjuk költöztetni a malac bandát, de hát sajnos nem úgy alakultak a dolgok. Tavasz előtt nem is látok rá sok esélyt, hogy lányokat át tudjuk költöztetni az új helyükre. Talán addig kibírja a megerősített ól és karám.

Ennyit a kan kalandról.

Ezenkívül említésre méltó esemény, hogy igaz, hogy csak részben, de megtörtént a másodszori kaszálás is október második felében. Sajnos mivel a növényzet már igen el volt öregedve, így nem sikerült tökéletesen.

Kaszálás előtti állapot.

Ez pedig már az utáni.

Mivel  fiatal  szomszédaink  gépparkja  meglehetősen  koros,  gyakran szorulnak javításra, így ez és az időhiány miatt sem tudtuk az  optimális  eredményt  elérni, sem a kaszálás,  sem  a  bálázás  terén. Főleg ez utóbbi géppel voltak problémák. 

Mivel kívülről befelé haladva körözött egyre szűkülő körben, időhiány miatt szinte mindenhol maradtak kisebb-nagyobb kaszálatlan foltok, illetve a már elfeküdt, megvastagodott szárakat nem mindenhol vágta el rendesen.

Viszont a pozitív szemlélet jegyében mégis azt kell, hogy mondjam: elégedettek vagyunk, - mert bár szükség lesz még arra, hogy Gábor az egész területen átmenjen a szártépővel, a rendezettebb látvány és a jövő évi legelő érdekében - a tavalyi évhez képest ugyanis kétszer annyi szénabálával vágunk neki a télnek. Tavaly összesen 70 bála jutott nekünk, amiből még tönkrement vagy 10-15, mivel nem kerültek be időben az istállóba. Most a nyári kaszálásból a mi részünk 100 db, az ősziből is lett még 40 darabunk, azaz összesen 140 darab szénabálával gazdálkodhatunk. Az összes bála egyből átszállításra került a szomszédék hatalmas istállójába. A készletünkből  egyelőre talán 5 darab fogyott el, az is nyáron, amikor nem voltunk itthon és a szomszédbácsi etetett. Mivel sok széna bálázatlan maradt, az idő meg  száraz volt, be tudtunk még gyűjteni néhány pótkocsira valót. Így azóta is a fóliával letakart kupacból etetünk.

Sajnos egy tovább csökkent kecskeállományt.  Októberben ugyanis elvesztettük Micikét is.

Az egyik legjobban tejelő kecskénk volt, amellett egy igen kedves jószág, úgyhogy megint csak nagy veszteség ért minket.

Voltak gyanús jelek, amik arra utaltak, hogy valami nincs rendben, de sajnos későn kaptunk észbe. Valószínűleg férges volt,  és mire megkapta a kezelést már leállt a kérődzés. Próbáltuk élesztővel beindítani, de már túl késő volt. Bár folyamatosan evett, ebből nem tudott semmi hasznosulni a szervezetében, így egy reggel élettelenül találtuk.

Azóta szintén kecsketartó szomszédasszonyommal megbeszéltük, hogy megpróbálunk egy otthoni állat gyógyszertári készletet kialakítani, hogy hasonló helyzetben legyen mihez nyúlni. Szükség van különböző féreghajtókra, gyulladáscsökkentőre, mivel van hogy az állatorvos csak napokkal később ér ide. A kecskékkel kapcsolatosan  amúgy sincs sok tapasztalatuk. Az ember magára, meg a kecsketartó társadalomra számíthat leginkább.

A szeptember elején született kicsi malackát is elveszítettük. Itt valószínűleg a sok bolhacsípés miatti fertőzés volt  az ok.  Azóta már abból a szerből is bekészleteztem, hogy azonnal meg tudjuk kezdeni a kezelést, ha bolhát észlelünk. Szóval ez az év az állat-egészségügyi tapasztalataink gyarapodásához jócskán hozzájárult. Magyarán saját kárunkon tanultunk, nem keveset.

Szerencsére a többi állatka jól van. Az alábbiakban kis képes beszámoló következik róluk.

A hízásba fogott malackáink közül három szieszta közben. Két popsi között egy fej formációban.

Itt mind a négyen a vályú körül. Az elmúlt 1,5 hónap alatt szépen kigömbölyödtek. Most egy kitesz annyit, mint a tavaly vágott kettő együtt. 

Gyülekeznek, vacsorára várva.

Az egyik  utolsó napos őszi napon lőttem ezt a képet. A szénarács alá hullott szénából épített fészekben pihenget az egyik malackám.

Nem tudom nektek szembetűnik-e, de szerintem olyan kis padlizsánalakúak az én kicsikéim. Hegyes kis fej, hátul kigömbölyödő potrohhal.

Józsikám udvarlás közben ilyen aranyosan kidugott nyelvvel próbál kedveskedni a lányoknak némi hanghatás kíséretében, amit ezúttal sajnos nem tudok prezentálni.

Itt még szép napos időben tudtak legelészni, ezelőtt pár nappal. Tegnap már a nagy szürkeségben voltunk kint együtt. Próbálom ezt a gyakorlatot fenntartani, hogy egy fél-egy órára naponta ki tudjanak jönni. Bent ugyanis már eléggé lekopasztottak mindent.

Bal oldalon Tündér, a legelső kecskénk. Micikéhez hasonlóan ő is nagyon rossz bőrben volt, de szerencsére őt még vissza tudtuk hozni. Egy darabig még "dara-terápián" volt, azaz takarmánykiegészítésképpen mindig kapott egy kis darakeveréket reggel-este. Mostanra egész szépen kigömbölyödött. A többiek csak szénán és a legelésen élnek. Abrakot csak a fejési időszakban kapnak valamit valamiért alapon (zabért tejet). Jobbra pedig az elárvult Maja. Ő  egy igazi kis haspók, rendesen felkészült a télre pókhasat növesztve.

A képen Böbe, aki szintén a dagik táborát erősíti.

Itt pedig a januári kis "plüssöm", aki napjainkra ilyen gyönyörű kecskelánnyá fejlődött. Hollófekete, fényes szőrméje van hófehér kiegészítőkkel. Szerintem most ő  a csapat szépségkirálynője, bár a többieknek is kijutott, amikor a szépséget osztogatták.

Málna kutya továbbra is a legfőbb segítségem, amikor a gazdi távol van. Etetésnél segít a kecskéket beterelni a belső karámba, ügyel, hogy Józsikám ne kódorogjon el, amikor a saját és a lányok szállása között mozog. A kinti legeltetésnél is aktívan közreműködik, ha valamelyik elkódorog, csak szólnom kell és visszatereli a csapathoz. Vagy, ha az egész csapatot kell arrébb mozgatni, rá akkor is számíthatok.

A cicák konkrétan kitúrták a kutyaólból, hiába na héttagúra bővült a család. Szerintem ő  a sátorban éjszakázik vagy a lakókocsiban. Mindenesetre, amíg ott is volt széna, gyanúsan kutyanagyságú fekvésnyom volt benne többször is. A kiscicákkal továbbra is pótanyai a viszony, bár néha igen vadul akar játszani velük.

Kicsit hátrasunyt füllel, de azért tűri a macs a Málna általi nyavarást.

Málna után immár a cicák is csatlakoztak a daraevők csapatához. Egyáltalán nem soványak, reggel és este is megkapják a "tudományosan" kimért adagjukat. De hát növekvő szervezetek révén ezt nyilvánvalóan keveslik. 

Szándékosan nem akarjuk túl etetni őket, nehogy elkényelmesedjenek. Hiszen az ő  feladatuk a gazdaságban a rágcsáló populáció kordában tartása. Ezt a feladatukat egyébként szorgalmasan gyakorolják. Az istálló építésénél, mivel gyakran ott időztek velünk, többször is tanúja voltam, amint sikeresen vadásztak.

Az utolsó őszi napos napon "a lemenő nap háza". Még mindig imádunk itt élni.

Az istállós projekt után most kicsit nyugisabb napokat élek. Nagyjából az etétés-háztartás-blog háromszögében mozogva. Nem kell hajnalban kelnem, az állatokat ellátása után kényelmesen megreggelizem. Utána azért mindig akad valami házimunka: tegnap sütögettem, ma takarítottam. Jut idő az ebéd utáni szunyókálásra (mondjuk ezt a jó kis szokást a hajtósabb napokon is tartjuk), egy kis edzésre, olvasásra, pihenésre. Ahogy a természet is elcsendesedik, úgy mi is kicsit lassabb tempóra válthatunk ilyenkor. Már csak abból adódóan, hogy a világos órák száma jelentősen lecsökkent. Délután háromkor már megyek ki etetni, mert bizony négy órakor már sötét van.

Szerintem legközelebb majd a disznóvágás után jelentkezem, hacsak addig nem történik valami érdemleges, amiről beszámolhatnék. Addig is legyetek jók!