Maratoni disznóvágás extrákkal

Ismét eljött az ideje, mármint a disznó, azaz disznók levágásának. Az úgy indult, hogy mivel a saját füstölőnk még nem üzemképes, ezért a szomszédban füstölünk. Mivel disznóvágás szezonja van, először fiatal szomszédainkkal kellett egyeztetni, hogy mikor lesz szabad a füstölő. Így lett kitűzve egy pénteki nap,  február 16-án.

Az egyik áldozat a már tavaly októberben hízásra fogott rózsaszín koca volt. Eredetileg csak ő  lett volna, de mivel kissé kicsinynek ítéltük, ezért hirtelen felindulásból (kitűzött határidő előtt egy nappal), egy tavaly márciusban született kis ártányt (herélt kan) is bevontunk a műsorba. A terv az volt, hogy mivel a decemberi vágásból sonkák, szalonnák lettek, a maradék meg hús formájában a fagyasztóban csücsül, most csak kolbászt és  hurkát töltünk.

Az előkészületeket már megkezdtük csütörtökön. Előkészítettük a pörzsölés helyét. A téli nagytakarítás során találtunk egy betonvas hálódarabot (decemberben még egy raklapot használtunk erre a célra, de az nem valami praktikus a gázpörzsölő közelében) Azt téglalábakra téve kész is volt. Előhoztuk az üstházat, tűzifa odakészítve. Kések megélezve. Alapanyagok, mint bél, fűszerek, hagyma, fokhagyma beszerezve. Szóval azt gondoltuk, minden szükséges dolog meg van. Hogy mekkorát tévedtünk!

Pénteken reggel 7-kor kezdtünk. Mivel kedves szomszédaink, akik a szénakaszálásban tavaly közreműködtek, korábban felajánlották, hogy segítenek a vágásban, megkértük őket, hogy a leszúrást vállalják át. Persze decemberben megcsinálta a gazda, de valójában igen nehéz elvenni az életét annak a jószágnak, akit több hónapon keresztül nevelgetsz. Főleg, hogy most az egyik malacka már itt született nálunk. Rendszeresen simogattuk, vakargattuk. Nyilván megcsinálja az ember, ha nincs más megoldás, de így éltünk a lehetőséggel. Jöttek, szúrtak, mentek. Persze azért volt egy kis Jäger meg pogácsa a hangulat megalapozásához.

Nyolc órára megérkeztek segítőink a disznók feldolgozásához. Édesapám, aki már a decemberi vágáson is részt vett,  és Nenus (Gábor nagynénije), akinek nagy gyakorlata van a bontásban és a tölteni való recepteket is ő  szállította. Gyors reggeli után neki is álltunk. Szerencsére az időjárás kedvezett, napos és enyhe idő volt.

Pörzsölés, vakarás, mosás, pörzsölés, vakarás, mosás, amíg szép tiszták nem lettek. Utána kezdődött a bontás. Nenus csinálta, közben magyarázott, a gazda meg figyelt és tanult. Az első meglepetés akkor jött, mikor a kocát bontottuk, ugyanis kiderült, hogy ebben bizony malacok voltak. (Extra 1) Sajnos a kannak többször is sikerült átlógnia a lányokhoz (egyszer a ól falát bontotta szét és a kecskéken keresztül bejutott a csajokhoz, két ízben meg a karámot alkotó akácrudakat rágta szét és ott préselte át magát). Ezen a kocán nem láttuk a vemhesség nyomát, mivel külön volt zárva már október végétől és extra kaját kapott, nem volt gyanús, hogy kigömbölyödött. Azt viszont már most látjuk, hogy minimum két tavalyi kislány is megesett.

(Zárójelben egy hasonló sztori: Malacok nagy istállóban elszállásolva, úgy, hogy a kan az egyik végén egy külön zárt karámban. A lányok meg az istálló végén szintén külön karámban. Vágják a disznókat, egyiket a másik után és sorban mindegyikben ott vannak a malacok. Gazda nem érti, hiszen a kan mindig a helyén van. Egyszer azután elhatározza, hogy meglesi őuraságát, kint maradt sötétedés után. Úgy kilenc óra tájban egyszer csak szuszogás, nyögés, hát a kan préseli ki magát valami nyíláson, ami korábban nem tűnt fel a gazdának és indul a lányokhoz. Úgy rekonstruálták tehát a történteket, hogy este szépen kiosont, lerendezte a csajokat, majd a reggeli etetésre szépen visszament a helyére. Na ennyit a malacok intelligenciájáról.)

Bontás után a csontozás következett, itt is elleshette a technikát. Ekkor azonban kezdett kiderülni, hogy egy disznóvágáshoz iszonyat mennyiségű edény kell. Mi is vettünk egy nagy kádat, apukámtól meg kaptunk még két húsos ládát, meg még Nenus is hozott egyett.  De a négy láda, két lavór, meg a konyhában fellelhető kisebb-nagyobb edények, tálak így is kevésnek bizonyultak. Azért persze megoldottuk valahogy. Az összes alapanyag szét lett szortírozva: kolbásznak, hurkának, disznósajtnak való, kisütni való zsír, meg azért a karaj husikat meghagytuk.

Mivel húsdarálónk nem volt, ezért rendeltünk interneten egy kombinált elektromos gépet, ami daráló, paradicsompasszírozó és hurkatöltő egyben. Épp hogy elkezdtek darálni, már ki is derült, hogy ez egy gyerekjáték, ezzel nem megyünk semmire. Persze kipróbáltuk előtte, simán ledarálta a kisebb kockákra vágott, inaktól mentes 1 kiló húst. De most 30 kg-ot kellett volna ledarálni, ami nagyobb darabokból állt és nehezebben darálható darabok is voltak benne. Na, irány a szomszéd, kölcsön kell kérni az övékét. (Extra 2) Az első kísérlet nem járt sikerrel, nekik az egy héttel korábbi disznóvágáson ment tönkre a darálójuk, szegények hajnali fél egyig daráltak. Második kísérlet bejött. Kölcsön kaptunk egy erre a célra szerkesztett darálót: hagyományos darálóra ráapplikáltak egy motort, így ezzel már simán ment a darálás.

Következő döbbenet: 10 kg-ként 4 dkg bors kell a kolbászba. Gábor volt az anyagbeszerző, hozott vagy két csomag borsot (én mondtam, hogy két csomag kell) , ami tök oké is lett volna, ha 10 dkg-os kiszerelésben lettek volna, de ő  2 dekásakat hozott. Feltúrtuk a háztartásban levő összes mennyiséget és úgy összejött vagy 7,5 deka szemessel együtt.(Extra 3) Azt mozsárban megtörögettem (ami "nagyon jót" tett a kis kezeimnek, amik már túl voltak 15 fej hagyma és vagy 8 fej fokhagyma meghámozásán és a hagymák felaprításán), majd ezúttal én indultam el a szomszédba kérincsélni. Szerencsére szembeszomszédéknak akadt egy kis tartalékja, így már összeállt a kolbász hús. El is kezdtük a töltést, de ezúttal a mi gépünkkel már nem is kísérleteztünk. Szerencsére Nenus elhozta az ő  hagyományos tekerős töltőjüket. Gábor tekerte a töltőt, Nenus a belet én meg kötöztem. Ment is, mint  a karikacsapás. Egészen addig, míg el nem fogyott a bél, amikor még vissza volt a kolbászhús 1/3-a és akkor még sehol a hurkatöltelék. (Extra 4)

Előzetesen ugyanis 20 méter belet vettünk. Gábor azt mondta örülne, ha lenne 20 méter kolbászunk (szerintem a hurka eszébe sem jutott), de ez még akkor volt, mikor egy disznót akartunk vágni. Így végül péntek este fél kilenckor úgy döntöttünk, hogy akkor mára annyi. Holnap kell még belet venni és akkor folyt.köv. 

Szombaton miután meghozott még vagy 40 méter belet folytatódott a töltögetés. De mi sem unatkoztunk itthon, amíg a gazda anyagbeszerző körúton volt, összedobtunk egy kisebb hadtestnek való töltött káposztát. (Egy kilenc literes fazék dugig lett.)

Tehát betöltöttük a maradék kolbászt, bekevertük a kétféle hurkát (májasat és véreset), és azt is betöltöttük.  Lett két disznósajt is, az ment a présbe (két falap közé, téglákkal lesúlyozva). A hurkákat még megabáltuk. Töpörtyűnek valót felkockáztuk. Majd megkezdődött a nagyja elrámolás, mosogatás. Igaz, hogy még csak fél kettő felé járt, de tekintettel az előző maratoni napra, eddigre persze már mindenki hullafáradt volt. Így kedves segítőink az ebéd elfogyasztása után elindultak haza, mi még folytattuk a pakolást a húsok bezacskózásával, amik a sátorban levő fagyasztóba kerültek.

A betöltött kolbászkákat pedig még szombat délelőtt levittük a szomszédba füstölés végett.

Vasárnap (ez már a harmadik nap) hátra volt még a zsír kisütése. Gábor a reggeli etetés után neki is állt és ekkor jött az újabb meglepi: az előző nap a fagyasztóba tett hús, semminemű dermedést nem mutatott, tehát egy éjszaka alatt nem fagytak meg. Próbáltuk kikapcsolni, újra be, de semmi aktivitást nem mutatott. A benne levő cuccok egy részét még be tudtam passzírozni a benti fagyasztóba, de még hátra volt vagy 12 kiló hurka is, aminek szintén a fagyasztóba kellett mennie. 

Nem volt más választásunk, neki kellett indulni, hogy vegyünk egy fagyasztószekrényt. (Extra 5) Ami egyébként be volt tervezve, úgy május-június környékére, amikor már jön az eper és zöldborsó szezon. Amíg a gazda a töpörtyűt kavargatta, szerencsére gyorsan találtam egy szimpatikus típust. A legnagyobbat, legolcsóbbért és még 5 év garanciát is adtak hozzá. Le is csekkoltam az üzletet, volt raktáron. Mégse autózzunk több mint 100 kilométert potyára. 

Szóval töpörtyű kisütve, leszűrve, azután kocsiba vágtuk magunkat és irány a fagyasztó.

Azóta már beüzemeltünk és bepakoltuk a maradék cuccokat. Egyelőre a nyolc fiókból csak három van tele, de most legalább nem kell izgulnom, hova pakolom majd a fagyasztóba való ennivalókat.

Végeredményként tehát az alábbiak készültek a kb. 100 kilogramm élősúlyú kis vietnámiakból:

- 30 kg kolbász

- 13 kg hurka

- 2 darab disznósajt (kb. 4 kg)

- 2 kg csécsi szalonna

- 3 kg darált hús 

- 2 kg karaj  

- rengeteg leves csont

- 1,5 kg töpörtyű

- 7 kg zsír

Így zajlott le tehát a második disznóvágás itt Málnáskertben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk ismét, ezúton is köszönjük a "mestereknek". Hiába, no elmúlt az a világ, amikor apáról fiúra, meg anyáról lányára szállta a tudás és az ember az idősebbek mellett élve, velük együtt dolgozva szépen lassan mindent megtanult, amire szüksége volt egy gazdaság ellátásához, üzemeltetéséhez. Most nekünk apránként kell összecsipegetnünk a tudásmorzsákat.

Mindenesetre a bevásárlólistát már összeírtam, mi mindent kell majd beszerezni a következő vágásig. 

Fényképek egyébként a disznóvágáson nem készültek, ezért ez a hosszú szöveg mindenféle kép nélkül. Egyrészt kegyeleti okokból, másrészt időnk sem lett volna rá. A három nap alatt folyamatosan dolog volt, így senki sem ért rá a masinát kezelni.

Bár már azt hittük, hamarosan itt a tavasz. Hiszen jövő héten már március, most egyelőre úgy tűnik, az még várat magára. Nálunk most is havazik, és az előrejelzések szerint egy darabig még fog is. Így a hirtelen ránk kényszerített pihenőt kihasználva én írom a blogot, a gazda meg mivel megkívánta, sütött egy kis fahéjas és kakaós csigát. Hiába, mindig is tudtam, hogy megfogtam vele az Isten lábát.

Íme a kész művek. Kóstolás megtörtént, máskor is sütheti.

Tegnap próbáltuk kipihenni ennek a maratoni disznóvágásnak a fáradalmait, úgyhogy pihenőnapot tartottunk. Azért én délután tettem egy jó kis sétát a birtokon. Az alábbi képek akkor készültek.

Józsi fiú, amint a fűszálakat rágcsálja.

Sajnos a sátrat nem tudjuk malacbiztossá tenni. Valahol mindig belógnak. Így viszont nem vész kárba semmi. A lehullott magokat, daraszemeket feltakarítják.

Itt épp az egyik Rózsika tevékenykedik.

Ha a kecskék friss almot kapnak, a malacok rögtön einstandolják az ólat. Szépen elvackolódnak benne, a kecskék meg csak tűrik. Józsi is inkább nyomorog a malacólban meggörnyedve, minthogy kizavarja őket. Pedig ha valaki, akkor ő  biztosan el tudná érni, amit akar.

Egy kis hasvakargatással sikerült megfektetni néhányat. Itt az egyik.

Itt a másik, ebben bizony malacok is vannak. Reméljük van még vissza pár hét a mama pocakjában. Nagyon nem lenne jó, ha a most jönnének, amikor a mínusz sok fokot ígérik.

Itt már kezdődik a bevermelés, helyezkedés.

A disznóvágás három napja alatt szegény jószágok szobafogságban voltak, azaz a villanypásztoron belül. Ott már nemigen van mit enniük, ezért tegnap boldogan indultak neki a legelőnek. Immár az egész csapat, nagyok és kicsik együtt.

A kicsik is buzgón csipegetik már a füvet.

Ezzel zárom is soraimat. Amint valami említésre méltó történik, újra jelentkezem. Addig lehet, hogy téli álomra hajtjuk fejünket, az állatok ellátásán kívül mást nem igen tudunk csinálni, ha az előrejelzések beigazolódnak.