Malac kavarc

 

Nem kis izgalomban volt részem az elmúlt napokban, ami a malaccsapattal volt összefüggésben. Elöljáróban annyit, hogy hat éve tartjuk a malacokat ilyen fél szabad tartásban. Ami azt jelenti, hogy van nekik egy villanypásztorral elkerített terület. A pásztor hol működik, hol nem, mindenesetre, a legkisebbeket leszámítva, akik még kiférnek a legalsó drót alatt, a többiek tiszteletben tartják és csak a nyitott kapun keresztül közlekednek. 

Volt, hogy már reggel ki voltak engedve és akkor egész nap szabadon kószálhattak, az utóbbi hónapokban azonban csak dél tájban jönnek ki a kecskelányokkal egyetemben, amikor Bendegúzt bezárom. Ekkor is van 6-7 órájuk, hogy mindenféle zöld táplálékot magukhoz vegyenek. A hat év alatt eddig minden malac hazajött estére. Nem mondom, volt olyan, hogy egyesek lekésték a vacsorát, mert nem győztük kivárni őket, de azért sötétedésig elő kerültek. 

Ezért is volt nagy meglepetés, hogy szombat este az egyik ártány nem jött meg a többiekkel. Én minden vacsorakor létszám ellenőrzést tartok, most a Kancsit és a két hízót nem számítva 12 db kisebb-nagyobb malacnak kell a vályúk mellett megjelennie. De akárhányszor számoltam nekem csak 11 jött ki. 

Ma esti etetéskor együtt a csapat.

Hétkor  már sötét van, azért gondoltam nyolcig várok, akkor kimentem lámpával, de ekkor sem volt a karám közelében. Ekkor még reménykedtem, hogy majd reggelre előkeveredik. De akkora sem jelent meg. Nagy csalódás volt, mert minimum egy, de lehet, hogy már 1,5 éve etetjük és akkor eltűnik. Ez elég nagy veszteség. 

Másnap vacsora időben megint számba vettem őket és még mindig 11-en voltak. Hétfő reggeli etetésnél hasított belém, hogy a rózsaszín koca mama mellett van még egy  fekete fejű rózsaszín lánykánk tavaly szeptemberről, aki már egész nagyocska, de most,  a mamit  és a júniusi kis dagadtamat leszámítva, aki szintén rózsaszín, csupa fekete malac vette körül a vályúkat. Ekkor persze megint számoltam és most már csak  10 malacot tudtam számba venni. 

Na, te jószagú rezeda, gondoltam, most már kettő hiányzik. Két nap alatt két malac tűnt el, míg hat év alatt egy sem. Nyilván mindjárt kijárási tilalmat rendeltem el. Addig innen senki nem megy sehova, amíg nem tisztázódik a dolog. 

Mire gondol mindjárt az ember: ragadozó állat elvitte őket. Az itt max. aranysakál csapat lehetett, de hát azok inkább  éjszaka vadásznak (legalábbis feltételezem, mivel hangjukat is csak esténként halljuk. Más állat nem jelenthet rájuk veszélyt. Persze felmerült az is, mivel nincs a birtok teljesen körbe kerítve, ráadásul a patakon száraz lábbal át lehet kelni, mivel május óta ki van száradva, hogy esetleg emberek foghatták meg és vitték el őket. De az elmúlt években még egy szög sem tűnt el a birtokról, ezért ennek igen csekély esélyét láttam. 

Körbejártam a birtokot, istállóba, majdani malacólba is benéztem. Ugyanis itt a lánynál sanszos volt, hogy a kis drágám lebabázott valahol. Terven kívüli történet volt a márciusihoz hasonlóan. Hiszen mi nem tenyésztők vagyunk, bőven sok az is, amit egy koca ellik nekünk. Pár hete tűnt fel, hogy ez a malac is  már gyanúsan gömbölyű és a cicijei kezdenek látványosan leereszkedni. Sajnos úgy tűnik megint elkéstünk az állatorvossal. Nem voltak még három hónaposak sem a kis kanok június közepén, amikor nálunk járt a doki, de addigra ők már elvégezték a dolgukat.

Szóval itt felmerült a gyanú, hogy eljött az idő és már nem ért vissza a helyére. Annyira meg nem vagyunk szakértők, hogy ebből meg tudtuk volna állapítani mikorra esedékesek a  malackák. Ezért nem is gondoltunk arra, hogy a kocát már nem kellene kiengedni. Tervezett elléseknél, már kb. két héttel elötte külön zárjuk.

Persze nem találtam őket sehol, kb. olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban. Tizennyolc hektáron annyi rejtekhelyet találhatott, amennyit csak akart. 

Utólag rekonstruálva az esetet: szombaton nem jött haza az ártány, ekkor voltak  11-en. Vasárnap estére megjött a fekete ártány, eltűnt a rózsaszín koca. Létszámra megint csak 11-en voltak, de ekkor még nem vettem észre a cserét. Hétfőn reggel döbbentem rá, hogy kevés a rózsaszín malac, ekkor viszont már csak 10-et számoltam, de nyilván itt valakit nem számoltam bele a létszámba, hiszen ekkor már csak a koca hiányzott.

Hétfő estére azért megnyugodtam, mert ekkor már jól számoltam, legalább négyszer-ötször és  mindig 11 jött ki. A kis koca miatt meg csak reménykedni tudtam, hogy biztonságban van és túl élte az ellést. Gondoltam még egy hétig lehet reménykedni, mert akkor már tudnak annyira mozogni a kicsik, hogy előhozza őket, ha másért nem a kaja miatt.  

Kedden délelőtt az etetés után éppen készültem a kertbe, hogy betakarítsam  a még betakarítani valót, amikor gyanús hangokra lettem figyelmes a kert melletti éger erdőből. Nyilván eldobtam a talicskát és megindultam a zajforrás irányába. Hát nem kellett messzire mennem, mikor is rábukkantam az én eltűntemre, amint izgatottan fújtat és az erdőből kifelé igyekszik. 

Mindjárt gondoltam, hogy itt egy a kicsinyeit féltő, azoktól elcsalni igyekvő anyukára bukkantam. Így nyilván vele ellentétesen kellett keresni a csöppeket, akiket egy zsombék tövében meg is találtam. Nyolc malackát számoltam összesen és mindegyik igen élénk, virgonc volt. 

Persze mindjárt hoztam a maminak egy kis ennivalót, hiszen vasárnap reggel óta ő  csak azt ette, amit a környezetében talált, ami főleg zöld táplálékot jelentett, a jó kis tartalmas forrázott dara elmaradt. Nem nagyon kellett biztatni, azonnal rávetette magát az ennivalóra. Eddigre már a fényképező is nálam volt, ekkor készültek az alábbi képek. 

A picikék közben körülötte sertepertéltek. 

Valószínűsíthetően vasárnap születtek. Tehát addigra már túl voltak két szabadban töltött éjszakán és egy hétfő reggeli esőn is. A malackák mégis szárazak, melegek, mozgékonyak voltak. Se épített ól, se infralámpa nem kell, de állatorvos is csak a heréléshez kell, ha vietnamiakat tartasz.

Ebben a dzsungelben kellett megtalálnom őket. A jel, ahol be kell menni a kép közepén látható, balra dőlő kiszáradt égercsemete volt. Ember magasságú csalánon kellett átküzdeni magamat, hogy a rejtekhelyükhöz jussak. 

Nem mertem a kicsiket elvinni biztos helyre az ólba, félve a malac mama reakciójától. Viszont délután öt felé szörnyű viharfelhők gyülekeztek  és azt sem bírtam elviselni, hogy azok a csöpp malacok ott ázzanak kint az esőben. Ezért jobb híján 2 db kb. harmadnyi szélességű hullámpala darabot cígőltem le és támasztottam fel a zsombékra. Így létrehozva egy kis ideiglenes menedéket. Vittem még le egy kis szénát is alomnak, amibe pár malacka azonnal be is vackolta magát, olyannyira, hogy ki sem látszottak. 

Ma reggel ez a látvány fogadott. Az esővédő bevált, a helyén volt. Attól tartottam még, hogy a mami esetleg lelöki egyik vagy másik darabot és az ráesik a kicsikre. De szerencsére nagyon óvatos volt. 

Természetesen tegnap este és ma is kapott a többieknek forrázott darából egy tisztességes adagot, amit  szorgalmasan be is falt. 

Még segítség is akadt :)))

Meg volt mind a nyolc, színüket tekintve többségben a rózsák 5:3 arányban. Nemeket még pontosan nem tudom, de gyanúsan sok a fiú. 

Ma már annyira megnyugodott a kis koca, látván csupa jó szándékomat: ennivalót, almot  hoztam, esővédőt építettem, hogy már elmert feküdni szoptatni a jelenlétemben, amikor meg is tudtam simogatni. 

Sok jó malac kis helyen is elfér. 

Tehát hétfő reggeltől kedd reggelig eljutottam a teljes kétségbeeséstől a legnagyobb boldogságig. Attól, hogy két 1 -  1,5 éves malac eltűnt odáig, hogy lett megint nyolc picike. Fogalmazhatom megint a hirdetést, mert a komplett alomnyi malac hat hét múlva már máshol turkálna, legelészne.

Hát ilyen izgalmas az élet Málnáskertben. Imádom.