Szeptemberben a műhely építgetésén kívül még rengeteg mindenre jutott idő. Mivel igencsak benne járunk az őszben lassan gondoskodni kellett némi tüzelőről. Mondjuk nem kellett érte messze menni, mert a farakat mellett, meg az erdőben mindenfelé akadnak botfa rakatok, amiket én is simán fel tudok darabolni a leszabó fűrésszel. Első körben a már felhasogatott égerfa rakat mellett levő kisebb halmot számoltam fel, meg egy kisebb kupacot az erdőből. Így mindjárt lett egy csinos kis rakat a tornácon, amivel pár hétig elvagyunk.
A kupac felszámolása után megtaláltuk Málnuska óvóhelyét. Szabályosan beásta magát a farakás alá, amire gondolom akkor volt szüksége, ha kritikus időjárási viszonyok (értsd: szél, zivatar, villám, dörgés) nem voltunk itthon és nem tudott bejönni a házba.
Sor került megint egy átfogó karám, ól reparálásra is. Ugyanis néhány kiskecske felfedezte, hogy bizony fel tud ugrani a malacól tetejére, onnan átsétálni a másik ólra, majd egy könnyed ugrással már fent is vannak a kecskeól tetején. Ahonnan kényelmesen tudják legelni az akácfák lombját.
Túl azon, hogy a cserepeket összetörik a rajta való ugrándozással, ez igen balesetveszélyes is. Mert a széttört, lehullott cserép helyén keletkező lyukba beleléphetnek, megcsúszhatnak és már törik is a gidaláb. Ezért az alábbi megoldást találtuk ki.
Ugyan így még mindig fel tudnak ugrani a kis tetőre, de a kerítés már megakadályozza, hogy tovább tudjanak menni. Íme az egyik gézengúz.
Bendegúz rendszeres fejvakargatásának is meg vannak a következményei. Több helyen kellett javítani a karámot is.
Ezenkívül sort kerítettünk néhány szerencsétlenül járt akácfa kivágására is. Hiába volt a köré tekert csibedrót, a kecskék megoldották, hogy így is körbe rágták a kérgüket és így gyakorlatilag lábon kiszáradtak. Azóta már felfűrészelve a tornácon várják a későbbi felhasználásukat.
Az ól építésekor sajnos olyan meggondolatlanságot követtünk el, hogy élő fához hozzá építettük. (Sajnáltuk kivágni szegényt, meg hát az árnyéka is jól jött.) Viszont a hozzáépítéssel a fa növekedése nem állt le, így az évek alatt szépen kezdte elvinni magával a tetőt. Most ennek is levágtuk a tetejét.
Próbáltam egy kötéllel ellentartani, de esélyem sem volt, annyit viszont elértem, hogy lassítottam a dőlést, így szépen lassan dőlt rá az ól tetejére és át Kancsikámék területére. Azután ebből persze lett a habzsi-dőzsi a kecskéknek, az akáclevél nagy kedvencük. Elég, ha meglátják Gábor kezében a lánc fűrészt, már be is indul a mekegés és követik bárhova megy. (Méghogy buta állat!)
Ezután kerülhetett sor a tető megreparálására: törött cserepek ledobálására és pótlására.
Az egykori gyümölcsös területét nem tudta a nagy gép lekaszálni, mert tele van tuskókkal. De, hogy ne menjen veszendőbe, ezért a gazda alkalmanként lekaszál két rendet.
Egy napi száradás után már gyűjthetjük is össze.
Megy a traktorra, majd lent az istállóba be tudjuk tárolni, hogy védve legyen az esőtől. Így egyelőre nem kell a többi nagy bálát megkezdenünk. (Sajnos a két gurigát, amit az állatok mellé hoztunk úgy szétugrálták a kecskék, hogy azokat kénytelenek voltunk feleteteni velük.)
Isteni finom illata van a száradó szénának és nagyon kényelmes a fekvés is rajta.
Viszont a jó hír, hogy sok kis csemete, amelyikről azt gondoltuk a nyáron, hogy kiszáradt, meghalt, kezd életjeleket mutatni. Mint például ez itt.
Látszik, hogy felül a nagy levelek teljesen el vannak száradva, viszont alul friss leveleket hozott.
A műhely építésén és a fentebb felsorolt tevékenységek mellett még sort kerítettünk 2 m3 tűzifa leszállítására. Egy ment a húgocskám családjának, egy pedig az apukámnak. Ez utóbbit még fel is fűrészeltük, mert annyira "jól esett". (Szó szerint szakadó esőben kerítettünk rá sort, mert nem volt kedvünk duplán fogdosni a rönköket: egyszer amikor most lepakoljuk, meg még egyszer, amikor fűrészeljük.)
Miután jött egy jó kis eső és a kecskék kicsit meg tudták áztatni a kacsóikat, sort kerítettünk egy körmölésre is. És a megmaradt két kan malacka is átesett az ivartalanításon az állatorvos jóvoltából.
És ezzel még mindig nem teljes a szeptemberi történet, hiszen a kertet sem hagyhattuk teljesen magára, ott is akadt bőven tennivaló, de ezt majd legközelebb.
Búcsúzóul küldök nektek egy szép szivárványt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése