A korábbi évekkel ellentétben idén elmaradt a bőséges kecskeáldás. Eleve tavaly egy anyát eladtam (rossz teljesítménye miatt), Lulukánk pedig elpusztult. Maját, a legjobban tejelő anyát a halál torkából hoztam vissza, úgyhogy ő nem vemehesült az ősszel. Maradt az újonnan beszerzett Cilike és Tejföl.
Tejfölkémen látszott, hogy vemhes, két gidára is számítottam. Cilike viszont nagyon vékonyka volt, ám épp aznap, amikor arról beszéltünk, hogy lehet, hogy nincs is benne gida, váratlanul megellett.
Csöpp anyának lett egy csöpp gidája. Viszont nagyon szépen ellátta, lemosogatta. Sajnos a picike nagyon gyenge volt, bár megállt a kis lábain, de egyedül nehezen vagy sehogy sem tudott felállni. Bár napközben többször ellenőriztük és úgy tűnt, hogy rendben van, reggelre teljesen kihűlt. Olyan volt, mint egy kis rongybaba.
Ekkor felvittem a házba és elkezdtem a felmelegítését. Magamhoz ölelve, majd a sparherdet hősugárzónak használva, végül meleg vizes palackkal sikerült is. Közben megkezdtem az etetést is, mivel az anyától sikerült lefejni egy keveset, plusz a fagyasztóban is volt eltéve kecsketejem. Cumisüvegből nem ment, kicsorgott a szájából, eltűnt a szopóreflexe is. Ekkor a legkisebb 5 ml-es fecskendőbe szívtam fel 1 ml és ezt is cseppenként adagoltam a szájába. Így kb. 20 ml-t bele tudtam tölteni. Végül odáig jutottunk, hogy már a cumisüvegből is megivott 50 ml. Eddigre már lábra is tudtam állítani, sőt nagy örömömre többször csurizott is, ami jó jel, mert akkor működnek a kis szervei.
Délután 14,00 körül felmelegedve, teli pocakkal vissza is vittem a mamájához, hogy nehogy elidegenedjenek egymástól. Estefelé pedig vittem neki még plusz tejet a már kiolvasztottból (ne vesszen kárba) és kétszerre majdnem meg is ette az egészet és utána szépen állt a lábain. Gondoltam az a kicsi se menjen veszendőbe, jöjjön egy harmadik kör. És ekkor nem tudom mi történt. Látszólag megitta, utána viszont összecsuklott. Elindultam vissza a házhoz, de közben megálltam és letettem, hogy megnézzem él-e még egyáltalán. Ekkor a szájába benézve két mogyorónyi gombócot találtam benne. Fogalmam sincs, mi lehetett az, de nekem úgy tűnik, hogy egyszerűen megfulladt.
Szóval hiába küzdöttem érte egy fél napon keresztül, végül ezt a kicsikét elveszítettük. Ilyenkor persze marja az embert, hogy mit rontottam el, ha egyáltalán elrontottam valamit. Vagy, hogy tehettem-e volna érte még valamit. De ezen gyorsan túl kell tennem magam, hiszen ott van a többi állat, akikkel továbbra is törődni kell.
Szerencsére Tejfölke két nap múlva helyre billentette a hangulatunkat és két csodaszép kicsivel ajándékozott meg minket. Itt alig pár perccel a második baba érkezése után. A mama kapott egy kis eneregiautánpótlást.
A jobboldali nagyobb érkezett először, a baloldali kicsit kisebb, de nem kevésbé szép gida. Mindketten fiúcskák.
Tejfölnek ez a harmadik ellése és minden alkalommal két gidája lett. Viszont úgy tűnik, hogy ő ilyen egy gyerekes anya, mert csak egyet hajlandó etetni. Az első alkalommal el sem látta a gidáját, az szegény el is pusztult. Tavaly az elsőszülött, nagyobb gidát választotta, így Titike rám maradt. Akiből azóta ilyen csudaszép, aranyszínű kecskelány lett.
Idén viszont a másodszülött kisebbet nézte ki magának. Mindkettőt szépen lemosdatta, viszont azóta a nagyobbikat nem hajlandó maga alá engedni és cumizni. Sőt arrébb fejeli és még bele is harapott, ha úgy ítélte meg, hogy túl közel ment hozzá.
Azóta az a rendszer, hogy reggel-este az anyja alá teszem, miközben az a fejőállásban eszi az abrakot. Így az éppen rendelkezésre álló mennyiséget kicumizhatja. A harmadik naptól kezdve már jön ki a fejőálláshoz, ahogy meglát. Nagyon gyorsan megtanulta, hogy hogyan juthat a tejcsihez.
Itt pedig vasárnap délután a kecskekarámban nyújtózott el egy kis napozásra, látszólag nem zavartatva magát a kecskék közelségétől.
De azért résen volt, mert amint Tejföl közelebb lépett hozzá, mindjárt figyelő pozícióba vágta magát.
Íme a mama és az ő kis kedvence. Ő is nagyon szép baba. Titikénél sötétebb, inkább barna, mint arany színű, és van egy helyes fehér folt a feje tetején és a farkincája végén.
Bezzeg ő bármikor oda mehet az anyjához cumizni.
Együtt a két tesó.
Leonárdó továbbra is nagy kedvencem, szinte minden alkalommal, ha leülök vagy leguggolok, odajön és megszeretget engem. Ami viszont számunkra is hihetetlen látvány volt, hogy az apjának is így kecskemódra hízeleg. És az apja elfogadja ezt a közeledést, nem reagál agresszívan. Olyan cukik voltak, tegnap már másodszor voltam tanúja egy olyen jelenetnek, amint összedörgölik a fejüket.
És végül jöjjenek a közös fotók a gazdikkal. Ez a kis cukiság a Pöttöm vagy Csöppem művésznevet kapta, abból kifolyólag, hogy egy éves létére alig valamivel nagyobb az ideig gidáknál. Nagyon kedves, bújós kis kecske, részben cumival lett ő is nevelve. Rendszeresen jön az emberhez egy kis simogatásért.
Vasárnap délelőtti napsütésben én és a gidáim.
Emberem és a nagyobbik gida meg persze Pöttöm, aki nagyon igényli a simit.
Itt pedig már mindkét gidát sikerült az ölébe pakolnom. Persze közben a mama is felügyeli a csemetéket.
A kicsi közelről. Imádom hallgatni, ahogy szuszog és persze olyan kis selymes a bundája és a kis pofija.
Persze én is akartam közös fotót vele.
A két kis lovagom. Nem lehet kihagyni őket sem a szeretgetésből.
Na, lassan megyek is mert eljött a déli etetés ideje. Össze kell készítenem a cumisüveget a kicsikémnek.
