Szénázunk

Legutóbb esőért sóvárogtunk, hát most megkaptuk. Múlt héten szerda este (szerencsére épp etetési időben) olyan zivatar csapott le ránk, hogy fél óra leforgása alatt kb. 50 mm esett le. Onnan tudom, hogy a bográcsunk üresen  állt a szabadban és után a kis vonalzómmal megmértem a benne lévő vizet. Persze ez nyilván nem egy hivatalos mérési módszer, de hát "szegény parasztnak" kreatívnak kell lennie, hát azt használ, amije van.

Azért írtam, hogy szerencsére etetési időben, mert így pont kint voltunk, amikor kitört a vihar és így megmaradt a szerszám és takarmánytárolóként is funkcionáló sátrunk. De csak azért, mert ketten kapaszkodtunk bele és úgy tartottuk vagy negyed órán keresztül. A kis piszok malacok ugyanis az összes rögzítő pecket kitúrták, a sarokrögzítő köteleket pedig a három év alatt a nap már megette és amilyen "gondosak" voltunk nem pótoltuk őket. Persze megpróbáltuk gyorsan rögzíteni pár helyen, de pillanatok alatt bőrig áztunk, a szél meg csak emelgette, így végül már csak belülről kapaszkodtunk bele és reménykedtünk, hogy nem szállunk el mint Mary Poppins.

Péntek éjszaka újabb felhőszakadás volt, így gyakorlatilag két nap alatt leesett kb. egy havi csapadék mennyiség. Amivel nem is lett volna gond, ha a szénát már bebálázva be tudtuk volna tárolni a szomszédhoz. 

Május végén,  ahogy már említettem  megkezdődött a kaszálás. Ment minden szépen simán, amikor is a harmadik alkalommal a kasza elkapott egy a fűben meglapuló gerendát. (Hogy hogyan került oda, fogalmunk sincs.) Egy nap technikai szünet után (szerencsére volt tartalék alkatrész) június 1-re be is fejeződött a kaszálás. Akkor derült ki, hogy szomszédunk a bálázóját még sem tudja beüzemelni, ezért megkezdődött a telefonálgatás, hogy valakit találjunk, aki ezt a műveletet elvégzi. 

Lényeg a lényeg, hogy az azt követő pár napban senki nem tudott jönni, így a szénát a földön érte a két hatalmas felhőszakadás. A problémát fokozta, hogy már össze lett sodorva, így vastag csíkokban kapta az esőt, emiatt az alja nem tudott rendesen kiszáradni.

Egyedül Józsikámnak van kimenője, mióta le lett kaszálva, hogy ne dúlják szét és piszkítsák össze a téli kajájukat.

Ilyen csíkokba sodorta össze a gép a szénát.

Végül ma tudtuk megkezdeni a kármentést, azaz bebálázni a felső réteget, ami azóta kellőleg megszáradt, az alja ugyanis már elkezdett berohadni. Jelenleg is folyik a művelet, úgyhogy még nem tudjuk mi lesz a végeredmény, azaz, hogy hány szénabálát sikerül "legyártani."

Én közben megint pártában maradtam, a szomszéd is csak egyedül tudott jönni, hogy megkezdjük a bálák összegyűjtését. Van egy jó kis utánfutója, amire kb. 50-60 darab felfér egyszerre. Neki is álltunk: a traktort "önjáró" üzemmódra kapcsolta, csak néha igazított a kormányon és elkezdtük felpakolni. A gond csak az volt, hogy én a 165 centimmel max. a harmadik emeletig tudtam emelni (odáig is csak kínkeservvel), pedig öt emelet magasan fér. Úgyhogy végül kért külsős segítséget. Ezért tudom most folytatni a blogírást, amúgy szerintem sötétedésig kint lettem volna. 

Megnyugtató, hogy ma fedél alá is tud kerülni a téli takarmány, mert az elmúlt két évben még ennél is döcögősebben ment ez a kaszálás-bálázás dolog. Ha pedig szerencsénk lesz, akkor ősszel lehet még egyszer kaszálni és mivel már okosabbak vagyunk, csak az előtt  lesz összesodorva a széna, ha már meg van a konkrét időpont, hogy mikor jön a bálázó. Akkor ugyanis sokkal könnyebben kiszárad és nem tud berohadni, ha esetleg kap közben esőt.

Amilyen furán folyik manapság az erdőgazdálkodás, nem úsztuk meg ennyivel a kaszálást. Mire az uram hazaért, addigra a frissen ültetett "égererdőcskét" ugyanis felverte a derékig érő csalán és jó nagy területen a kb. két méter magasan a nád. Aki még nem próbálta, annak elárulom, hogy rohadt nagy szívás úgy lekaszálni a nem kívánatos növényzetet, hogy azért a csemeték megmaradjanak.

Itt már a kiszabadított fácskák. Szerencsére elég jó a megeredési statisztikánk. Bár sikerült egy párat kicsapni a gazzal együtt.

Elég nagy területtel sikerült végeznie. Szépen látszanak megint a sorok.

Itt látszik, hogy mennyivel magasodik a csemete fölé a nád. 

A csemete fölső kb. 30 centis világos zöld része már az ültetés után nőtt. Ezek szerint jól érzi magát.

Mivel most csak egy hetet maradt a gazda, így nem sikerült végezni ezzel a művelettel. Folytatás következik legközelebb.

Az istálló projektnél az árok elkészült és a kábel már bent várja, hogy az áram keresztül-kasul járja.

Azért a dobról való legurgatás nem volt olyan egyszerű. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a traktor után kötjük  a dobot és a kábel szépen lassan letekeredik róla, valahogy így.

Csakhogy a rögzítő kötél folyamatosan beakadt dobon egy hasadékba, így végül mi görgettük végig a dobot. Nem  mondom,  izgis  feladat  volt  a  gurigatni a dög  nehéz  gurigát a hepe-hupás  talajon,  de végül megoldottuk. A villanyszerelő el van havazva, talán a héten ideér, hogy  elvégezze a rákötést. 

A röpke egy hétben ennyit sikerült intézni azon túl, hogy szinte minden reggel öt órakor a felkelő nap már a kertben talált minket. Befejeztük a kukorica kapálását, amit azóta már újra is kezdtünk. A hihetetlen mennyiségű csapadék a gazféléket is felturbózta.

Viszont a tök helyenként (mert azért vannak aprócska példányok is) jelenleg a kukoricával egy magasságban van.

Ma levertem két karót a baboknak és két sor magasan kifeszítettem madzagokat abban reménykedve, hogy ebbe tudnak kapaszkodni és nem kell minden egyes babnak külön karót leverni.

Tegnap este elültettem a maradék palántákat, ezek mind saját nevelésűek. Mostanra nőttek meg annyira, hogy szabad földbe mertem őket bocsátani.

Hát sajnos a káposzta palántáimból nagyjából ennyi maradt. A rukkolával sem jártam jobban, arra is rájárnak valakik.

Bármennyire is hihetetlen, de így néz ki a takarmányrépa négy nappal a kapálás után. Igaz, hogy előtte meg nem mondta volna senki, hogy a majdnem térdig érő gazban valami hasznos is lapul. Azok a világos zöld valamik a répák, hát sajnos elég gyéren keltek ki, helyenként olyan aprócskák, hogy szinte nagyítóval bogarásztam ki a gaz közül őket. 

Azért az eső nekik is jót tett. Igazából a szénát  leszámítva  mindennek: a legelőnek, a  frissen  ültetett facsemetéknek és persze a veteményesben lévő összes növénynek nagyon jól esett.

A gerilla krumplik egyre szebbek. Úgy látszik őket nem annyira találták meg a bogarak. Azért, hogy ne unatkozzak, a krumplisok mellé most már megjelentek a poloskák is. Most már reggel és este is átnézem a krumplikat, sőt még a paradicsomokat is. Az egész nem tart tovább tíz percnél és így nem tudnak akkora kárt okozni. 

A hétvége óta pedig már megkezdhettük a saját krumplink fogyasztását is. Jó érzés, hogy csak lemész és kiszeded a földből. Persze tudom, hogy nálam tapasztaltabb kertészek már jóval korábban és több mindent tudnak szüretelni a kertjükből. Nekünk ez még csak a harmadik évünk, de igazából az első, amikor komolyabban tudunk vele foglalkozni.

Ez kérem szépen a trágyadombunk. Igazi tökültetvény alakult ki spontán.

Bizony már jönnek is rajta az apró tököcskék.

Körös-körül mindenhol tök.

Közben az áprilisban vetett borsót tegnap leszedtem. Kicsit késve, de azért még ehető. Apukám pont itt volt és ki is fejtette. Amiért nagyon hálás vagyok, ugyanis az elmúlt három év eredményeként alagút szindróma alakult ki a kezemben. A megduzzadt inak vagy mik nyomják az idegeket, amitől zsibbad és fáj. Ahogy a neurológusom mondja "nem szoktam a szántást". Úgyhogy csuklórögzítő és kenőcsök vannak már most is, és kezelések várnak rám, hogy javuljon az állapotom. De az sem jó ám, ha nem használom, mert akkor meg ödémás lesz. Szóval marad továbbra is a jó kis kerti munka, meg ganézás meg minden, ami a gazdaságban adódik. 

Na, de vissza a borsóhoz. Egy sornyiból lett egy kiló. Ezenkívül van még négy sorom, amit később vetettem, ott majd jobban résen leszek, hogy időben le legyen szedve. 

Sajnos most kaptam a hírt, hogy a bálázógép is elkapott valami karót vagy buckát és szétment a hajtása, haza kell vinni, hogy a gazdája megreparálja. Ma már biztosan nem tudja befejezni. Egyelőre kétszáz darab készült. Mondom, hogy nincs szerencsénk ezzel a dologgal.

A márciusi malackáim úgy néznek ki, mintha lenyeltek volna egy kisebb sárgadinnyét. Mondjuk az étvágyukkal nincs is gond. Mivel "művészbejárót" akarom mondani kijárót készítettek maguknak (a kapu alatt úgy megtúrták a földet, hogy ha nehezen is, de még ki tudják préselni magukat) ezért ők gyakorlatilag nonstop kint garázdálkodnak. Legelésznek, illetve amint meglátnak a sátorhoz közeledni körém gyűlnek, hátha csurran-cseppen valami. Persze sokszor nem tudom megállni, hogy ne szórjak eléjük egy kis extra darát, amire azután lelkesen rávetik magukat.

A legkisebbek már hat hetesek lesznek a héten. Kettőt el is visznek fiatal szomszédaink. Most már elég nagyok, amint a képen is látszik bőszen eszik már a darát is.

Esti etetéshez felsorakozva. Csak úgy habzik némelyiknek a szája, úgy beindult már a nyálelválasztás.

Kicsit körülményes a vacsi kiöntése, de azért eddig még mindig megoldottuk.

A kép előterében levő apróbbak persze már megkapták a saját adagjukat, de azért itt is próbálkoznak.

Nem átallanak belemászni a vályúba sem.

Na tessék, így néznek ki kaja után. Hát, malac az összes. 

A következő etetésnél azonban már patyolat tiszták. Szépen körbenyalogatják egymást, itt egy szem dara nem sok, annyi sem vész kárba. Egyébként a darálót is rendszeresen nyalogatják. 

A rózsaszín mami külön kap enni kicsit bőségesebb adagot, mert amúgy kicsinysége folytán a vályúnál nem sok esélye lenne. Az alábbi videón látszik, hogy milyen körülmények között tudja elfogyasztani a vacsoráját.

Jelenlegi legkedvencebb kedvencem (mert persze imádom az összeset.)

Szokásos esti babusgatás.

Nem tudom megunni.

Gazdi próbál itatni. Láthatóan nincs könnyű dolga, valaki beköltözött az edénybe.

Hölgykoszorúban.

Fiúk egymás között.

Ja, egyébként Józsikámról van egy édes sztorim. Megosztom veletek. 

Az úgy volt, hogy már egy ideje szeretnénk, hogy ténylegesen a birtok legyen a hivatalos  lakcímünk. Ahhoz viszont be kell rajzoltatni a házat a térképre a Földhivatalnál. Ahhoz földmerő kell, aki kiméri a pontos helyét. Múlt héten meg is jelentek valamelyik nap. Méricskélik a sarkokat, amikor is a földmerő segéd meglátta az északi oldalon fekve hűsölő Józsikánkat. Mivel mi ismerjük, mindig elfelejtjük milyen érzést vált ki azokból, akik először megpillantják.

A srác mindjárt közölte is, hogy ő  ezen az oldalon nem mér. Az uram erre odaszól Józsinak: " Józsikám, a földmerő emberek félnek tőled, menjél már arrébb légy szíves." Józsi kecske ekkor szép komótosan feltápászkodott és elbattyogott a háztól távolabb. Na, nézett is mindkét földmérő, hogy mi ez. 

Muszáj volt megörökítenem ezt az érdekes alakú felhőképződményt.

Múlt héten pénteken volt a 30 éves általános iskolai osztálytalálkozónk, ahol számomra igen nagy elismerés volt, hogy többen is úgy nyilatkoztak, hogy fantasztikus, amit csinálunk és nagyon büszkék ránk. Meg persze az is elhangozott, hogy az egykori eminens tanulóról senki sem gondolta volna, hogy valamikor majd az jelenti a legnagyobb örömet neki, hogy malacokat és kecskéket dögönyözzön agyon. Most már több, mint három évi málnáskerti lét után továbbra is azt mondom, hogy életünk legjobb döntése volt, hogy belevágtunk és ha néha döcögősen mennek is a dolgok, meg néha piszok nehéz munkák is vannak, semmi pénzért nem cserélném el ezt az életet valami másra.

Májusi eső aranyat ér(ne)

Ha esne. De sajnos nem esik már egy ideje. A fű kezd kiégni, ahol nyírni szoktuk. De legalább a legelő csodaszép. Megérett a kaszálásra. Ami tegnap el is kezdődött. A tavalyi évhez hasonlóan szomszédi kooperációban. Szomszédunk adja a gépi munkaerőt, mi a füvet, az üzemanyagot és a bálákat meg felezzük.

A traktor nem mai gyerek, de tudja a dolgát.




Alig pár órányi tekergőzés után, így néz ki a legelő, amibe a jószágok már nem is mentek be, mert még a kecskék sem láttak ki belőle.




A kontraszt: baloldalt a lekerített gyümölcsös kaszálatlanul, mellette pedig a kaszált terület.




Na, de térjünk vissza a történet elejére, vagyis oda, ahol legutóbb abbahagytam. Azóta  elrohant több, mint három hét, úgyhogy hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem a beszámolót. Először is talán a kerti konyhával, ahol elkészültek a kémény bekötések.

És már a padló sem foghíjas.

Igaz, hogy volt vele majdnem egy napi munka, mire az összes darabkát beszabogatta az uram.

A hátsó részét egy pótkocsinyi földdel meg kellett támogatni, hogy a szegélyek ne dőljenek ki.

Tulajdonképpen már csak a kemence és a sparherd samottporos vízüveges kikenése van vissza, meg a csinosítás. A téglákat kicsit átpucolni, meg a fugák közé a homokot besöpörni. Remélem, hamarosan felavathatjuk a kemencét valami jó kis sütögetéssel.

Közben persze már az istálló projekten agyaltunk, hogyan legyen az alap, a falak, meg minden. Mikor egyszer csak a drágámnak belehasított a fejébe, hogy oké, hogy következő héten kezdeni akarjuk az alapokkal, de hogyan lesz ott nekünk áram? Persze beszéltünk róla, hogy majd oda kell vezetni, hiszen egy kis műhelyt is akarunk, meg hát a darálónak is kell, meg azért nem árt, ha van világítás is. Csak hát a betonkeverőt meg az építkezéshez szükséges egyéb gépeket sem a szél hajtja meg.

Elkezdődött az agyalás, hogyan lehet ezt minél előbb összehozni. Hát jelentem sehogy. A probléma ott kezdődik, hogy a villanyórától az istállóig a távolság 170 méter. Ahhoz, hogy a levegőben húzzák a vezetéket 3-4 oszlopot kellett volna felállítani. De a villanyoszlopok számát inkább csökkenteni akarjuk, semmint növelni, ezért maradt a földkábeles verzió. Amit végül is viszonylag gyorsan be tudtunk szerezni, igaz aranyáron, de legalább megvan.

A nagyobb gond a vezetéknek való árok kiásása. Persze mindenhol homok van, csak pont ebben a nyomvonalban kőkemény agyagos a talaj. Két helyi fiatal nagyon agitált minket, hogy jönnének dolgozni. Bár már sokat csalódtunk, én úgy gondoltam, tegyünk még egy próbát. (Hiába, én még mindig hiszek a mesékben: hogy ő  milyen kemény legény, meg hogy bírja a munkát) Hát egy fél napot bírták az ásást. Elmentek ebédelni, azóta nem láttuk őket. De azalatt a fél nap alatt Gábor többet kiásott, mint a két suhanc együtt. Holott az én emberem több évet számlál, mint azok ketten összesen.

Szerencsére akadt egy másik jelentkező, akik lassan eléri a kitűzött célt.

Bár az istálló a legfontosabb idei projektünk és a házzal nem akarunk foglalkozni, de egy valamivel kivételt kellett tennünk. Mégpedig a külső spaletták. Nincs ugyanis semmilyen árnyékolás technikánk, még egy árva függöny sem. Mondjuk a széles tornác miatt csak a nyugati oldal veszélyes (a keleti oldalon van ugyan ablak, de reggel még nem olyan meleg a nap és nem is süti sokáig). Így a pünkösdi hétvégén két napra megint "bekuncsorogtuk" magunkat kedves volt osztálytársunk műhelyébe.

Hogy a mutatvány ne legyen olyan egyszerű az első napot megspékeltük egy disznóvágással is. Pénzbeli ellenszolgáltatást ugyanis nem fogadott el a műhelyhasználatért, ezért felajánlottunk egy csüngőhasút. Úgyhogy aznap fél ötkor keltünk, szúrtunk, perzseltünk, pucoltunk, majd jegek közé pakolva a két fél malacot nekivágtunk a 80 km-es útnak.

Ott kigyalultuk és kimartuk a deszkákat. Mivel egy napba nem fért bele, amit terveztünk, kénytelenek voltunk még egyszer elmenni, viszont így itthon már csak az elemek összeragasztása van vissza és mehet festésre. Szerintem így is lesz nyár közepe mire felkerülnek a végső helyükre, de azért így is nagyot léptünk előre ez ügyben.

Pünkösd után a gazda megint felcsapott kamionosnak, úgyhogy azóta megint egyedül nyomom itthon. Megkezdődött a mindenféle eltevések ideje. A múltkor már említettem az akác szörpöt. Azóta két nagy adag bodzaszörp kb. 20 liter készült el.

Itt még csak ázkolódik.



Azóta a szörppel teli  üvegek a pincében várakoznak a későbbi fogyasztásra.

Bodzavirágot le is szárítottam egy jó nagy adaggal. Nagyon jó lesz télire teának.

Idén is készült fenyőrügy szirup, amit köhögés ellen ajánlanak, de szörpnek is nagyon finom.

Kicsit naiv voltam a nálunk termő epermennyiséget illetően. Bár látszólag sok termés volt rajta, de ez inkább csak arra elég, hogy két naponta az alábbi mennyiséget szedje le róla az ember, amit úgy öt perc alatt tüntetünk el. Viszont az íze isteni.

De szerencsére anyukáméknak hatalmas eper ültetvénye van, óriási giga eperszemekkel és volt olyan aranyos, hogy a névnapomon meg is lepett egy jó nagy vödörnyivel. Így jutott a fagyasztóba is két zacskóval és legyártottam az idei év első dzsemjét is. Hat üvegnyi lett belőle.

Az eltevések mellett a fő programom most a kert. Rendbe tettem a fűszeres ládákat. Szalma takarás le, föld feltöltés kellett már. A növények három év alatt ugyanis megették a föld nagy részét.

Itt már megy vissza a szalmatakarás. Kevésbé gazosodik és talán nem szárad ki olyan hamar a föld.

A fűszernövényeket folyamatosan takarítom be. Egy részük megy a fagyasztóba, másikat meg szárítom. Elsősorban gyógyteaként használjuk majd őket télen.

A kukoricagóré palántaházzá lényegült át. A három nagy cserépben levő paradicsompalánták anyukámtól vannak. Ahol spontán módon a tavaly elhullott termés magjaiból tömegesen keltek ki. Mivel sajnálta volna csak úgy kigyomlálni kimentette őket cserépbe. Nekem meg idén nagyon gyéren keltek ki mindenféle magjaim, úgyhogy örömmel fogadtam őket.

Múlt hét végén sikerült is kiültetnem a palántákat: paradicsom, paprika, káposzta (saját) meg néhány dinnye (szintén saját). Azóta szorgalmasan locsolgatom őket reggelente és egyelőre jól érzik magukat.

Krumpliföldem még május elején ...




... és a mai napon.

Látszik, hogy koca kertész vagyok. Túl kicsi sortávot hagytam, szegény gazda alig fért oda a kapával, mikor beakarta tölteni a töveket. Sebaj, majd jövőre ügyesebb leszek.

Ezek itt pedig a "gerilla" krumplik, akik tavaly meglapultak a földben és idén meg egyszer csak megjelentek.

Csapataink (azaz én egyes egyedül) folyamatosan harcban állnak azokkal a kis büdös csíkos hátúakkal. De vegyszert nem alkalmazok, inkább két naponta végig molyolom  a töveket és kilapítom a kis piszkokat. Egyelőre én állok nyerésre.

A kukorica is szépen kikelt.

A sorok közé vetett tökök is alakulnak.

Itt a mindenféle gyomokkal, gazokkal állok folyamatos harcban. Ma négy sort sikerült végig gyomlálnom. Annyit még kibírok egy húzóra, így pár nap alatt végig érek az egész táblán.

Persze a mocskos kis fácánok már most megkezdték a pusztítást. A frissen kikelt hajtásokat tőben elcsípték és kiszedték a földből a magot. Nem találomra, össze-vissza. Elkezdett egy sort, ott egymás után 5-10 tövet is elpusztított. De már tervezzük a légpuska beszerzését és természetben veszünk elégtétel az okozott kárért. Tavaly ilyet nem csináltak, akkor csak a már érett kukorica csövekből falták fel a magokat. Állítólag nagyon finom a fácánleves.

Elkezdett pirosodni a cseresznye a fánkon. Mondjuk ebből még nem áll neki az ember eltenni.

Szerencsére egy ismerős a szomszéd faluból felajánlotta, hogy mehetünk hozzá szedni. Mi meg éltünk a lehetőséggel. Ebből is ment a fagyasztóba, de készült belőle nagyon finom cseresznyeleves és anyukám receptje alapján megsütöttem életem első cseresznyés pitéjét is házi zsírral, hogy jó omlós legyen a tésztája. Hát mit mondjak, isteni finom lett.

Május közepén ismét gyarapodtunk. Megszülettek a kis cicák. Szám szerint öt darab.

A gyümölcsfákkal elkerített részen belül voltak szalmabálák letakarva egy fekete fóliával. Az lett a szülőszoba. Gyakorlatilag egy inkubátorba szülte őket a mama. A fólia alatt jó meleg lett napközben, amit szerintem éjszakára is megtartott.

Itt még csak egy naposak.

Kis vaksi nyávogik. Persze muszáj volt őket megsimizni.

Sajnos azóta már kétszer átköltöztette őket. Szerintem a kandúr (vagy én) miatt(am). Az első alkalommal még hozzájuk tudtam férni, de végül az állatok villanypásztora mellett felhalmozott hatalmas rőzserakás alá vitte őket. Azóta csak a hangjukat hallom, ott hozzáférhetetlenek, de szerintem jól vannak.

Cica mami kicsit lestrapálódva. Nagyon válogatós lett, alig eszik meg valamit. Most már többször kapott felvert nyers tojást tejszínnel dúsítva, hogy kicsit szedje össze magát.

Közben a május elején született gida is már betöltötte a három hetet. Végül Majának kereszteltem (becézve Majszi). Minden nap elkapom egy körre és agyon szeretgetem olyan cuki.

Betörő maszkja van a drágámnak.

A mamája féltőn óvta minden lépését (vagy fekvését).

A tornácon tárolt napozóágyak között talált magának jó kis rejtekhelyet az első időkben.

Ő  nem biztos, hogy annyira élvezi, de szeretném, ha kézhez szokna, úgyhogy nem ússza meg a minden napos agyonszeretgetést.

Majszi, amint a mamáján akrobatikázik.

A legifjabb malac csemeték a héten lesznek négy hetesek. Itt éppen a délelőtti szunyókálás ideje. Először ebből a szögből fényképeztem és be is paráztam, mert nem stimmelt a létszám. Jaj, csak nehogy megint ráfeküdjön az egyik picurra.

Kerülöm a másik oldalról a mamát és ez a látvány tárult elém.

Én még ilyet nem láttam. Nem, nem dobta fel a pacskert a kis drágám, csak bealudt. Malac hanyatt fekve? Azóta sem láttam ilyen csodát.

Általában ez a szokásos alvós pozíciójuk. Szépen egymás mellé rendeződve, hason vagy oldalt fekve. Na, de hanyatt???

Vagy két hete azért volt egy jókora felhőszakadás. Utána ez a kis dagonyázó maradt vissza a malacok nagy örömére.

Ment is a víz alatti turka-furka.

Meg persze bele is feküdtek egy kicsit ázkolódni.

A Lulu májusban volt négy hónapos és már egy nagy lakli, de azért a mamája ciciéjét kiszopja az utolsó cseppig. Nekem semmit sem hagy.

Ez a jószágok villanypásztoron belüli legelője. Látszik, hogy a malac alig látszik ki.

Valamelyik nap dél tájban kimentem körülnézni és az alábbi látvány tárult elém.

Egy malac az akácosban ejtőzött.

Józsikám a karámja előtt pihengetett.

Ez a trió a lakókocsi alatt-mellett piheni ki a délelőtti legelészés fáradalmait.

A malac kolónia többi tagja viszont bevette magát a sátorba.

Mama malac és a kicsikék a hűtőtartó polcocska alatt

Muszáj volt megvakarásznom a pociját. Fel sem ébredt, csak nyújtózkodott álmában.

Egyébként egy érdekesség: mondják a rózsaszín az lányok színe. Hát nálunk erre  rácáfolt az élet. Nálunk az összes idei malac kislány fekete és csak az egyetlen fiúcska virít rózsaszínben. Hahaha!!!

Tegnap esti etetés. A "márciusi ifjak" ugyan kapnak egy adaggal még a karámon kívül, hogy a nagyok ne zavarják el őket, ők viszont utána még bepróbálkoznak a nagyoknál is, bár a vályút még alig érik fel.

A vályú mellett látható gödröt a malacok készítették maguknak hűsítési célzattal én meg megtöltöm nekik vízzel és akkor tudnak egy kicsit dagonyázni is.

Málnus legfrissebb portréja. Nagyon melege van, hiába nyírtam őt meg. Úgyhogy ma le is zuhanyoztam a kerti slaggal.

Már korábban felmerült, hogy majd valamikor készítünk egy mezítlábas útvonalat a birtokon. Különböző anyagokkal lenne borítva egy-egy szakasz. Mint például homok, kavics, faapríték, fű stb. stb. Hiszen állítólag óriási probléma az, hogy már szinte egyáltalán nem járunk mezítláb. Pár napja bevezettem, hogy 15-20 percet sétálgatok mezítláb és nagyon élvezem.

Ma például így mentem le egészen a leendő istállóig és nem, nem csípett meg a csalán, nem léptem tüskébe és nagyon jól esett.

Jobb láb ...

... bal láb szépen egymás után rakosgatva. A majdani útvonal füves része letesztelve.

Ajánlom mindenkinek, aki megteheti. Csuda jó érzés!