Tavaszi zsongás

 

A legutóbbi bejegyzésem óta eltelt 9 nap és Lulukám nem és nem akar osztódni. Pedig szélessége már egy anyahajóéval vetekszik. Tavaly ilyenkor már megkezdődtek az ellések, idén úgy látszik kis késésben vannak a lányok.

Az istállóból azonban nem lehet kiengedni a kecskéket, mivel Lulu már nem hajlandó messzire menni. A többiek viszont nélküle nem hajlandóak elindulni, csak ott randalíroznak a bálák környékén és a szalmaguriga atomjaira bontásával töltik az időt. Így aztán mindenki bentmarad.

Múlt hétvégen Anna egy villámlátogatást tett nálunk (most csak egy nap fért bele), viszont a malackák egészen jól tűrték a simogatást.

A kicsikék etetőjét végül a karámon kívülre költöztettem, mivel a mami trükkösen először megette a saját adagjának nagy részét, majd rárombolt a kicsikére is. Itt még csak nyolcan a kilencből.

A kilencedik kezdetben még ragaszkodott a mami féle táplálékhoz. Azóta már ő is becsatlakozott a többiekhez.

Kancsikám hozta a szokásos formáját és megint Houdinizett. Először a karám egyik oldalát törte át, azt még sikeresen megerősítettük és vissza is tudtuk zárni. Majd másnap a másik oldalon feszegetett le egy lécet és ismét meglépett. Így a hízó egyedül maradt. Ekkor viszont azt tapasztaltam, hogy abbahagyta az evést. Úgyhogy gyorsan kellett mellé keresnem egy lakótársat. Szerencsére az egyik kis süldőt sikerült becsalnom hozzá, így azóta ismét visszatért az étvágya. Hiába, ha van konkurencia a kajára, akkor nem lehet elhúzni az evést, mert a végén nem marad.

A héten malackáim nagy munkában voltak és az ásatások során az alábbi "régészeti kincsekre" bukkantak. Akad itt minden: állatszerszám, Chemotoxos flakon, villanyszerelési alkatrész, cipő maradvány, műanyag szemét. Sajnos úgy tűnik, hogy nem elég a rengeteg szögesdrót és bálamadzag maradvány még a falu korábbi lakosai szemetének egy része is a mi területünkön landolt egykor. Egy fél vödörnyit szedtem össze ez alkalommal. 

Sajnos pénteken ismét elveszítettünk egy tyúkocskát. Miután az elmúlt 6 hónapban ez volt a harmadik tyúk, ami a kutyák terelésének áldozatául esett a tyúkoknál kijárási tilalmat léptettem életbe. Nem hibáztathatom a kutyákat sem, ők csak azt teszik, amit a kecskéknél, malacoknál szoktak, csakhogy a tyúk kényes jószág. Már a múltkori kakasvágásnál is én csináltam a bontást, hogy ilyen esetekben, ha éppen egyedül vagyok itthon legalább a húst meg tudjam menteni. Emese pont látogatóban volt nálam a kisbabával, ezért szerencsére akadt segítségem, de ismét én csináltam mindent. A bontás során megállapítottuk, hogy eltört a tyúk egyik bordája, ami át is szúrta a tüdőt és ez okozta a halálát. Majdnem sírtam, amikor megláttam, mennyi tojás volt a tyúkocskában, de azért egy pár adag étel: tyúkhús leves, sült csirkecomb, mézes-mustáros csirkemell, meg egy kis csibetepertő azért lesz belőle. Így legalább nem hiába halt meg szegényke:(((

A héten  a zöld ujjaim is bizseregni kezdtek. Már nagyon bántotta a szememet a ház körüli kavicságyban elburjánzott mindenféle "zöldség", így neki álltam gyomlálni. Pár nap alatt a nyugati és északi oldallal végeztem is. Mindig 10 perces etapokat állítok be, így mire megunnám a tevékenységet, már mehetek is valami mást csinálni. A gizgazok sem mentek veszendőbe, egy részük ment a tyúkokhoz, másikat a malac mami falta be.

De nem csak a ház körül tevékenykedtem, csütörtökön már a kertbe is lemerészkedtem. Igaz csak estefelé, amikor az orkánerejű szél végre alább hagyott. Már korábban beszereztem a dughagymákat és némi vetőkrumplit. Előbb azonban még az alábbi zsákmányra tettem szert: egy kis répa, egy kis krumpli és egy szem hagyma. Tulajdonképpen össze is jött egy kiadós levesre való.

Első nap végül sikerült egy vörös, egy lilahagya sort eldugni, szórtam egy sor borsót, másnap pedig fehér- és sárgarépa, valamint egy sor sóska került a földbe. Folytatás hamarosan következik.

Mára azután meg is érkezett egy kiadós eső, ami többek között a veteményemet is jól beöntözte. Nálunk a homokos talajon ilyen vizek keletkeztek, ami már tényleg a túltelítettség jele. De mi ennek nagyon örülünk, hiszen hamarosan ismét kezdetét veszi a csemetetelepítési projektünk és akkor nem árt ha jó nedves a talaj.

A héten még sikerült egy jó adag sütőtök chutney-t is befőznöm. Ugyanis a megmaradt négy darab sütőtök úgy döntött, hogy nem vár tovább és rohadásnak indult. Így is kb. a 2/3-át tudtam megmenteni. Készült azért egy nagy adag sütőtök leves, az egyik tököt megsütöttem és a tökpürét lefagyasztottam későbbi alkalmakra, a maradékból készült az alábbi öt üveg chutney. Húsok mellé nagyon finom kiegészítő. 

Ennyi lett volna a heti beszámoló. Jövő héten is igyekszem jelentkezni friss hírekkel. Addig is jó pihenést mindenkinek ezen a kissé borongós, hűvös hétvégén.

Itt a tavasz

 

Hát a tavasz páros lábbal rúgta be az ajtót március 1-vel, neki is álltunk mindenféle kinti tevékenységnek. A malacoknál kellett némi népesség átrendezést végrehajtani első körben, mivel a mamit a kicsikkel már ki akartuk engedni a karanténból, viszont a kannal nem akartuk összeengedni az újabb nász elkerülése végett. 

A terv az volt, hogy a kant bezárjuk a kis karámba (a mami korábbi helyére), az új hízóval együtt, ezért a kant előbb el kellett rekesztenünk a nagy ólban. Ez sikerült is. Némi kajával becsaltuk, majd egy raklappal elzártuk a kijáratot. Ezt megelőzően a nagy ól átesett egy nagytakarításon. Két pótkocsi ganét hordott ki a gazda, mielőtt a fenti műveletre sor került.

Majd a régi fejőállás takarítása után a mamit csaltuk be egy kis kajával. Az eredeti terv az volt, hogy esténként ide bezárjuk a mamit, akihez a kicsik úgyis bemennek (mivel az ajtó alatt ők még kiférnek), és így biztonságban lesznek a nagyobb malacoktól (agyonnyomás ellen).

Hopp, ez is sikerült. Már bent is van.

Itt még a nagy helyen a szabadlábra helyezés utáni pillanatokban.

Ezután Kancsikát és egy jövendőbeli hízót kellett a kis karámban elrekeszteni. Ez egy kis türelem játék, mert először meg kellett várni, míg a kiszemelt malacok befáradtak a helyre, persze ezt is ennivalóval lehetett elérni. Majd az ajtót gyorsan becsukjuk és utána kizsilipeljük a felesleges jószágokat. Ez nem egy egyszerű mutatvány, de végül sikerült. Így Kancsi és egy hízó a megfelelő helyre került.

Közben a malac mami kicselezett minket, ugyanis vasárnap az esti etetésre indulva fedeztük fel, hogy a mami a csipet-csapattal együtt a villanypásztoron kívül tartózkodik. A kicsik ugye kiférnek még a drót alatt, ő meg persze utánuk ment (a pásztor éppen nem üzemelt). De utóbb kiderült, hogy végül is ez nekünk nagyon jó, mert így Kancsi régi óljába tudtuk elrekeszteni., ami tágasabb és van egy kis "előkertje". Így a kis család, most teljesen külön van.

Végre sikerült elcsípnem egy etetést.

Mondjuk azóta az egész területet ilyen szépen felszántotta.

A  malac népesség sikeres hétvégi lakosságcseréjét követően hétfőn levágtuk a feleslegessé váló kakaskát. Végül a vöröskének kellett mennie, mert ő volt a fiatalabb. Közel háromkilósra sikerült alig egy év alatt nevelnünk. A combokból és a mell egy részéből mindjárt készült egy isteni vörösboros kakaspöri. Az aprólékból meg majd hamarosan finom húsleves készül házi cérnametélttel.

A legutóbbi bejelentkezésem óta eltelt több, mint egy hét és Lulukám még mindig egyben van, bár a fejőállásra már nem  tud felugrani, de azért a takarmányadagját nem hagyta másra. Megoldotta okosba.

Kedden be is zártuk egy boxba, de olyan hisztit csapott, amikor a többieket kiengedtük legelni, hogy este végül kiengedtük a többiekhez. Ma pedig miután megellenőriztem a tőgyét, elmehetett legelni a bandával, mivel úgy gondoltam, hogy ebből ma még nem lesz ellés.

Az elmúlt napokban sikerült egy kicsit rendbe tenni az istálló környékét. Ez volt a kiinduló állapot.

Ez pedig a végeredmény. Gábor kivágta az elszáradt bodzákat és a körbekérgelt akácfákat. 

Az egyetlen épen maradt fácskát pedig ilyen módon bevédtük.

Két pótkocsira való biomasszát is elszállítottunk az istállóból. Még a két évvel ezelőtti karámépítésből visszamaradt faháncsot, valamint a szénabála fogasztásra alkalmatlan részét.

Takarítás utáni állapot.

Mivel a legutóbbi szénabálának már a nyakára hágtak, egy újabb bálát is behordtunk a tárolóba. Gépesítés híján maradt a puszta kezünk, de így is kb. 1/4 óra alatt végeztünk vele.

Miután a tároló tele lett szénával az összes kecske rárombolt. 

Kedden egy volt malacvevőm rámírt, hogy tudok-e vevőt szalmabálára. Egy ideje már láttuk, hogy a tavaly betárolt kisbálák nem lesznek elegendőek. Úgyhogy jeleztem, hogy itt lennénk például mi. Végül megállapodtunk két gurigában. Mi csak szombaton tudtuk volna elhozni, erre felajánlották, hogy pónifogattal áthozzák még aznap délután. És így is tettek. Az egyik bála be is került az istálló teteje alá. Naná, hogy a kecskék azonnal neki estek, amint meglátták. 

A másik bála ment mindjárt a kertbe, ugyanis a szalma takarás a tél folyamán igencsak összeesett és a következő aratásig még jó pár hónap van. Így legalább rendesen meg tudom vastagítani a mulcsréteget a kertecskémen.

Ma kerítésjavításra is sor került. Legutóbb, mikor arra jártam még csak a drót volt lenyomva. Mostanra így elintézték az oszlopot is.

Ilyet még nem is láttunk a beton szétmorzsolva, a betonvas elhajlítva. Tán egy komplett szarvascsorda vonult erre keresztül?

Szerencsére még a régi pipiröpdében volt két használaton kívüli oszlop, abból az egyiket a gazda viszonylag gyorsan kikapta, így legalább az oszloppal nem kellett bajlódnunk. Azért a lefúrással, drót reparálással, staflik kivágásával, rögzítésével így is elment vagy 1,5 óránk. És végül ilyen lett.

És végül sikerült eltakarítanunk a legelőn maradt hullott szénát és a fél selejt szénabálát, amit csak félig takart be a háló és gyakorlatilag teljesen tönkrement. Itt ez volt a kiinduló állapot.

Itt már a hűlt helye mindennek. Legalább hétszer kellett fordulnia a gazdának, mire az összeset elhordta.

A kicsikéim, akik tegnap már négy hetesek voltak szabadlábon a kecskékkel a háttérben. Még simán kiférnek a villanypásztor alatt, bár az egyiket a múltkor megcsapta a delej, ahol alacsonyabban megy a drót. Volt is nagy visítás.

Malacok a zöldben. Csak az egyik kisrózsa eleje hiányzik a képről.

A karámon keresztül azért visszajárnak a nagyokhoz egy kicsit bandázni, sőt ma már szemtanúi voltunk, ahogy a négy hetes kisfiú vonatozott a 7 hónapos tavalyi kislánnyal. Őrület, hogy milyen kis kívánósak:)))

Hamarosan friss hírekkel jelentkezem Málnáskertből. Jövő héten már megkezdem a kertészeti szezont is. 

Malacok és egyéb állatságok

Egy ideje már tervben volt, hogy írok egy állatos beszámolót, csak közbejöttek a malackáim és így rájuk került a fókusz. De most már itt az ideje, hogy a többiek is megmutatkozzanak. Amúgy legutóbb tavaly októberben szerepeltek az állatkáink a blogon, azóta fogyott és nőtt is az állomány. 

Kezdjük mindjárt a kecskebandával. Az idei telet eddig sikeresen abszolválták. Nagyon szép mindegyik, bár a puding próbája majd csak ezután jön: meglátjuk, hogy az anyák hogyan viselik az elléseket és milyen állapotban lesznek utána.

Mindenesetre a kicsik kicsattannak az egészségtől. A sort mindjárt Leonárdo kezdi, aki ilyen szépen bepózolt, mikor inni jött a kúthoz. Még mindig hagyja szeretgetni magát, de azért már nem annyira bújós.

Mindig rakunk ki nekik bőven vizet, mert álltalában a délelőtti körútjuk itt fent végződik, itt szoktak delelni a régi karámjuk mellett.

A másik két kis klapec ha lehet még jobb bőrben van, mint Leonardo. Esténként úgy battyognak be, mint mini vemhes anyakecskék, annyira teletömik a pocakjukat. Beceneveik Csigabiga balról, aki lassúságáról híres, általában messze lemaradva követi a társaságot  és Dagi jobbról, aki szimplán csak nagyon dagi.

A bakkecske még mindig a mi vendégünk, továbbra is félénk, de jól el van a társasággal. Csak  a szokásos erőfitogtatást alkalmazza néha, de azért nem viszi túlzásba. Elég egy kis kétlábra állás és mindenki tudja, hol a helye.

Lulukám hátulnézetből, mint egy anyahajó úgy vonul. Igazából Gáborka érkezésétől számítva a napjai hamarosan lejárnak, már ha azonnal elhálták a nászt. De a minusz 5 nappal, akár már február végén megjöhetnek a kicsikék. Én azért úgy gondolom,  hogy még visszavan neki legalább egy hét.

A csapat többi tagja is jól van, szép a bundájuk, nincsenek lefogyva, élénkek és úgy viselkednek, ahogy kecskékhez illik. Két naponta kapnak egy kis szemestakarmányt és mindegyik alig várja, hogy sorra kerüljön, majd pillanatok alatt tüntetik el az adagjukat.

Elérkezett a déli pihenő ideje és ahogy írtam, a régi karámban és körülötte töltik ezt az időt.

Azért a kecske mivoltukat nem tudják megtagadni: hiába a bőséges széna, a 6 hektárnyi legelő + kb ugyanennyi erdős terület, az abrakolás, nem tudják megállni, hogy ne gyilkolják szét a vékonyabb fákat. Az istálló környékén sajnos több fiatal akác és bodza bokor áldozatul esett. Nyilván minden egyes fát nem tudunk körbevenni, de néhányat be kell védeni, hogy valami azért megmaradjon.

Miközben a kecskéket fényképeztem, arra lettem figyelmes, hogy Mikike a közelükben szépen elhelyezkedett egy kis relaxálásra. Imádom, amikor így behajtogatja a kis mellső mancsait.

Schwarzika éppen Borikának udvarol. Többször megfigyelhetjük, hogy amikor valamelyik cica összefut valamelyik kutyával, akkor menetközben odabújik, dörgölődzik. Mint nemrégiben megtudtam, ezzel fejezik ki a cicák a szeretetüket, miközben dörgölődzésük tárgyán hagyják az illatukat ezzel is kifejezve, hogy összetartoznak.

Majd a bizalom jele, amikor hanyatt dobja magát és a hasát (a legsebezhetőbb pontját) mutatja ezúttal Nekem.

Most csak fényképezés közben voltam, de ezt megcsinálják számtalanszor, amikor tolom a teli talicskát és ő vagy valamelyik másik a hét közül egyszer csak eldobja magát a talicska előtt, hogy ugyan már simogasd meg a pocakom egy kicsit. Én meg sokszor nem bírom ki: talicska letesz, leguggol és simogat. Ezúttal Tigris vágta hanyatt magát egy kis kényeztetésért.

Majd megjelent Málna és jött egy kis dörgölődzés. Szóval nálunk így néz ki ez a kutya-macska barátság.

Málnuskám kicsit bebirkásodott, olyan vastag gyapja van a hátán tényleg, mint egy birkának. Eltűntek  a kis szemei is a nagy bozontban. De tekintettel  jelentős minuszokra, amik a múlt héten is voltak, egyelőre még halasztjuk a fodrászkodást. 

Na erről beszéltem. Mint egy barika. 

Ugrás a baromfi udvarba. Sikerült majdnem az összes pipit egy képen megfogni, miközben bőszen megy a kapirgálás.

Sajnos az egyik kakastól hamarosan búcsút kell vennünk, ugyanis az immár 10 fősre apadt háremhez (múlt héten sajnos elvesztettünk megint egy tyúkocskát, az oka ismeretlen) sok a két kakas. Igazából már ősszel le kellet volna vágnunk, csak akkor még televolt a fagyasztó baromfihússal és sajnáltuk is mert olyan szép mind a kettő. Ez itt Vöröske, aki a tavalyi állományból való.

Ő pedig a gyilkos Karcsika, akit már 2023 tavasza óta nevelgetünk.

Malvinkát azért mutatom meg külön, mert ő szintén 2023-as és tavaly ősszel még teljesen kopasz volt a kis háta  a túlzott molesztálások miatt. Mostanra viszont ilyen szépen betollasodott. 

Viszont a tavalyi tyúkocskák közül egy páran így néznek ki. És nem csak a tollak vesznek oda, hanem bizony komoly sebek is keletkeznek a hátukon, amikor a kakas udvarol nekik. Így nincs más hátra, mint a tyúkok védelmében csökkenteni a kakasok számát.

Tojás fronton továbbra is jó a helyzet, naponta 7-8 tojás az átlag. Ma is éppen begyúrtam egy adag kockatésztát. Lett is belőle mindjárt finom káposztás tészta. Emberem egyik nagy kedvence.

Közeledek a villanypásztor felé, rögtön odasereglik a banda. Sajnos a tavaly augusztusi malackákból is elveszítettünk egyet még januárban. Egyik reggel egy kis rózsaszínű, gömböc malackát élettelenül találtam az ólban. Semmi külsérelmi nyom nem volt rajta, előtte nap este még bőszen bevacsorázott. Szerintem álmában agyonnyomhatták a többiek és egyszerűen megfulladt. Ilyen egyszer már történt nálunk. 

Majd kinyitom a kaput és már itt sorakoznak. Tök cuki, hogy szinte az összes kicsi balról sorakozik fel. 

A nagyok meg jobb oldalra rendeződtek.

Kancsikám szemből a félelmetes agyaraival. Innen nem látszik, de olyan jó 10 centisek ezek az agyarak, az almacsutkát mégis olyan finoman veszi ki a kezemből, hogy semmilyen sérülést ne okozzon.

Sajnos még mindig elég sovány, hiába kap kiemelt adagot külön. Remélem majd tavasszal, ha megjelenik a sok zöld, összekapja magát.

A mami is kicsit le van strapálva, de főleg azért mert szőre java részét "legyalulta" magáról. Fogalmam sincs hogyan csinálják, talán az ól oldalához dörgölődznek sokat, mindenesetre vannak még egy páran rajta kívül, akinek hiányos a szőrzete. Egyelőre karanténban van a kicsikkel még pár napig. 

Tegnap délután kint napoztak néhányan az ól előtt. Holnap már három hetesek lesznek. Repül az idő, hiszen csak nemrégiben születtek.

Nézzétek ezt a kis cukit, annyira imádnivaló. Nem titkolom én reggel és este is bemászok melléjük az ólba és barátkozom velük. Annyira cukik, ahogy jönnek és töfködnek a kis orrukkal. Bökdösik a csizmámat, tépkedik a nadrágomat. És ilyenkor van lehetőségem felvenni egyet-egyet ölbe és bizony néhányuk már hagyja magát szeretgetni és nem akar visítva menekülni. De ehhez idő kell, hogy megbízzanak bennem.

Most már sokat szaladgálnak kint is, persze az összeset nem lehet egy fényképre rátenni.

Izgalommal várjuk tehát a márciust, amikor érkeznek a kiskecskék.  A hónap végén pedig jöhet az újabb baromfi állomány. Bár remélem, hogy a baromfik maguktól is elkezdenek szaporodni. Télen legalábbis több tyúkunk elkezdett kotlani, egy darabig próbálkoztunk is az elültetéssel, de azután feladtuk, mégsem a december a kispipik ideje.