Áprilisi szösszenetek

 

Április első felében is folyt a munka Málnáskertben. Ugyan semmilyen látványos eredményről nem számolhatok be, de azért történtek előrelépések.

Például részben kipótoltuk a tavaly összerakott tűzifarakatunkból elhasznált mennyiséget, mintegy két köbméternyi rönkfa felfűrészelése és hasogatása révén. 

A munkamenet a szokásos ember fűrészel, hasogat, asszony meg építi a rakatot.

Ugyan nem ér össze a két rész. Viszont nem ennyiből kell gazdálkodnunk.

A tavaly kiforgatott tuskókból, gyökerekből ugyanis alig fogyott. Így ezzel, valamint a még az erdőben lévő, már kivágott tűzifával kiegészítve szerintem az elkövetkezendő két évre meg van már a tűzifánk. 

A múlt hónapban megépített többfunkciós pipi-féltető megkapta a zsindelyborítást, hogy tartós maradjon. 

Mivel    egyelőre   csak   három   csajszi   használja,   ezért   most   nem   foglalkoztunk   a  másik  beálló megépítésével, viszont a zsindely már ahhoz is megvan. Mire felköltöznek az oviból a lányok, addigra el készítjük a másikat is.

Az idén sem maradhatott el a szokásos kerítés javítás. Ezúttal megúsztuk 4 oszlop cserével. Itt már kivágva, lekérgelve az "ültetésre" váró új oszlopok.

A lyukfúrást ezúttal szerszámmegosztás keretében megúsztuk, igaz, hogy a lyukfúró üzemeltetéséhez a gazdájára is szükség volt, mivel enyhén szólva szeszélyes a kicsike. Így a négy oszlop pikk-pakk a helyére került. 

Másnapra maradt a staflik felrögzítése és a drót visszaerősítése. Az egyik közben  most már új drótot is raktunk, mert már keresztbe-kasba lyuggatták a vadak. Még szerencse, hogy már korábban betáraztunk egy tekercs drótot ebből a célból.

Íme mindjárt a fentebb említett delikvensek egyike. Amint látjátok a házunktól nem messze legelészik éppen (már amikor nem a kerítésünket szaggatja :)))

Direkt fényképeztük úgy, hogy látszódjon a közvetlenül a ház előtt parkoló autó is, hogy lássátok mennyire nem félnek tőlünk és milyen közel merészkednek hozzánk.

Észrevett minket ez a kedves dámvad bika, de zavartalanul folytatta a legelészést.

Amikor elkezdtem közelebb sétálni, akkor kapta fel a fejét és néztünk hosszasan farkasszemet. Majd peckesen elsétált a csalitosba, de azért hagyta, hogy előbb lőjek róla pár fotót. Sajnos már esti félhomály volt, ezért nem lett éles a kép, de azért látszik, hogy egy szép példány volt a modellem.

A malacudvarban nagy érdeklődés fogadta a fényképezőgépemet.

A kicsikéim lassan eladósorba kerülnek. Már csak a két kis fekete keres gazdát. 

Jó szolgálatot tesznek a pipiktől elhozott tálcák. Miután magasnyomású mosóval el lett mosva, most ebben kapják a kicsik az ennivalót. 

A kispipik meg kaptak ilyen szép "dizájner" etetőt és itatót (mondjuk aranyárban voltak). Ebből az etetőből nem tudják kikapirgálni az eleséget (korábban a fellógatott etető alá azért kellett a tálca, hogy ne menjen pocsékba minden, amit kikotornak).

A nevelőtáp mellett naponta többször is kapnak friss zöldet, amire nagy élvezettel vetik rá magukat és a következő adagig nagyjából el is pucolják. Most már 17. napja vannak nálunk és szerencsére egyet sem veszítettünk el, sőt mindegyik nagyon élénk, mozgékony, jó étvágyú.

A kecskeistállóban a három kiscsávó is szépen fejlődik. A kis cumisom holnap már öt hetes lesz. Most már ők is kapják a mellétáplálást nyúltáp formájában és persze szépen legelésznek is a nagyokkal.

Azért amikor bezárom őket az egyik boxba, hogy tápozzanak kicsit, az én kicsikém csak engem akar. A másik boxból fényképeztem őket, ő pedig nem tágított mellőlem.

Két lábra állva követelte a jussát, amit persze utána 4 deci kecsketej formájában meg is kapott. Amit kb. 2 perc alatt szív magába. Utána azért a kezemből elcsemegézett még a tápból is.

Szokásos éves nagy takarítás

Március utolsó hete igen eseménydúsra sikeredett. Így erről a hétről szól ez a kis beszámoló.

Az utánfutónk műszaki engedélye a héten lejárt volna, ezért megszerveztünk egy tuti körutat, amivel több legyet ütöttünk egy csapásra. Mivel Siklóson van az autószerelőnk, aki a műszakit is tudta intézni, odáig kellett elmenni az utifutival. Hogy ne üres járatba menjünk, ezért úgy indítottuk a hetet, hogy felpakoltunk némi botfát, meg a leszabó fűrészt és apukámnál, aki a célállomás közelében él,  mindjárt össze is vágtuk a fát. Majd Gábor elment leműszakiztatta a futót. 

Majd a futót hátrahagyva megcéloztuk Pécs városát, ahol KIA-nak, hűséges autónknak volt időpontja egy tavaszi nagytakarításra. Szegénykémet a tavalyi év második felében mindenre is használtuk, mivel a traktor nem volt jó, ezért a birtokon belüli szállítást vele és a futóval tudtuk megoldani. Így most kapott egy alapos külső-belső takarítást és még kárpittisztítást is. 

Mivel azonban ez több órás folyamat, mi pedig nem vagyunk a shoppingolás hívei, az időt meg valahogy el kellett tölteni. Ezért neki vágtunk a Mecseknek és lenyomtunk egy 11 km-es túrát. Közben begyűjtöttünk egy újabb adag medvehagymát. (Március elején már voltunk egyszer egy rövid túrán, amikor már szedtünk egyszer, amiből finom medvehagymakrém leves lett, meg persze a helyszínen is magunkba tömtünk egy nagy adagot a szendvicsünk mellé.) 

A mostani adagból pedig pesto (tésztaszósz) készült. A medvehagymát olívaolajjal, sóval, borssal és némi pirított olajos maggal (egyik adagba fenyőmag, másikba dió került) összeturmixoltam és már kész is volt. Azóta a diósat már le  is teszteltük. Mindkettőnknek nagyon ízlett.

A túra végeztével felvettük az autót, majd a futót is és egy hosszú, fáradságos viszont eredményes nap után hazatérhettünk, hogy a nap végén még ellássuk az összes állatkánkat. 

Másnap neki láttunk az istálló takarításának, ahol tavaly augusztus óta gyűlt az alom. Szerencsére viszonylag gyorsan ment. Én segítettem a lazább részek kihordásában, Gábor meg az összetapadt rétegeket horda ki.

Végül négy kocsira felfért az egész adag. 

Itt már a frissen takarított istállóban láthatjátok Maja kecskét, aki ilyen szépen beállt a fényképezéshez.

Ezután jött viszont a neheze. A szénabálák körül felhalmozódott szénát kellett elhordani a legelőről. A probléma az, hogy mivel bálák a szabad ég alatt vannak, a külső rétegük bevizesedik, ezáltal fogyasztásra alkalmatlanná válik. Minden egyes bála megbontásakor 8-10 cm-es réteget körbe le kell hámoznunk, hogy hozzáférjünk a friss, ropogós szénához. Így a tavalyi és az idei bálák maradványai felhalmozódtak a legelőn.

A helyzetet tovább fokozta, hogy a műanyag szénahálók is ott lapultak a fűben, ami megnehezítette a villázást. Ami viszont döbbenet, hogy végül több napra elosztva ugyan, de összesen 14 púpos pótkocsinyi szénát hordott el az emberem.

Érkezik az utolsó szállítmány. Itt látszik majd a végén, mekkora kupacot hordott össze a gazda.

És íme a fáradságos munka végeredménye. A hullott szénán kívül elpucolva a korábban a bálák takarására használt fólia és annak rögzítéséül szolgáló pallók, téglák. Végre tiszta a terep.

A takarítás végeztével még egy komplett bálát (már, ami használható volt belőle) bevittünk az istálló szánatárolásra használt boxába. Ez a mennyiség minimum egy hónapig elég lesz neki. Így már ennek a bálának a maradványait is el tudtuk pucolni.

Én közben az istálló körül fellelhető ágakat tördeltem össze kályha méretűre. Két-három ilyen kiskocsival vittem fel a házhoz.

A legelőn még mindig találtunk itt-ott korábbi karámoszlopokat, sőt az egykori istálló egyik régi tetőgerendája is még ott lapult a fűben. Ezeket is szépen összefűrészeltük.

A gerendamaradványokkal  és egy adag botfával megpakolva indulhatott a traktor fel a házhoz. Ahol én még összefűrészeltem a botfákat és lepakoltam a trakit.

Utána fordultam még egyet és a nagyon tüskés ágakat elvittem az erdőbe a traktorral. Az egyéb hulladéklerakóba való szemetet pedig felvittem a szokásos gyűjtési pontra, ahol addig sincs szem előtt, amíg az elszállítás meg nem történik. 

A hullott széna elhordásával ugyan csak vasárnap végeztünk, mivel közbe ékelődtek a Húsvéti Ünnepek. A négy napból ugyan mi csak két nap pihenést tudtunk kiszakítani magunknak: Nagypénteket a családdal töltöttük, szombaton pedig itthon pihentünk.

Természetesen a húsvéti sonka sem maradhatott el. Az idei évben ismét nagyon szépre és finomra sikeredtek a sonkáink. Négy este is ez volt a vacsoránk, hozzá friss kalácsot, főtt tojást és természetesen az elmaradhatatlan tormát fogyasztottunk. Ma pedig a maradékból készül egy tejszínes-sonkás szósz, hozzá saját tojásból friss tészta.

 

Húsvét vasárnap azért sem tudtunk pihenni, mert menni kellett a vásárba. Március első hétvégéjén egyszer már bebolydultunk, hogy meghozzuk az idei kispipiket, de sajnos akkor még nem voltak. Felkerekedtünk tehát kora reggel és irány Pécs.

Ez természetesen azt jelentette, hogy a két kakaskának, akiket a pipioviba száműztem, mert agyon szekálták a maradék három tyúkocskánkat, menniük kellett.

Jobb megoldás nem lévé kimentek a kecskékhez. Egyelőre annyira félénkek, hogy még a karámot sem merik elhagyni. Oda szórunk nekik kukoricát, meg zöldet is tépek nekik. Ezenkívül  meg kapirgálnak egész nap. Próbáltam kitenni a legelőre őket, de azon nyomban visszabújtak a karámba.

Esténként meg szépen bevonulnak az istállóba és meghúzzák magukat az egyik sarokban.

A pipiovi természetesen a kakasok után ki lett takarítva. Itt épp a dróthálót rögzíti vissza a gazda, amint látjátok van egy kis segítsége is.

A kis Lala szerdán már három hetes volt. Igen nagy étvággyal rendelkezik, volt hogy fél liter tejecskét is becuclizott egy húzóra. Most viszont már kezdi csipegetni a zöldet és már próbálkozunk a nyúltáppal is, amit Emese javasolt a kiskecskék etetésére.

Húsvét vasárnap tehát megjöttek a pipiovi új lakói. Húsz darab négy hetes csibe érkezett jércék-kakasok vegyesen.

Most már hetedik napja vannak nálunk. Eddig szerencsére mindenki jól van. Élénkek, jó étvágyúak. Mondjuk a videón látható etetőket már lecseréltük, mert a kis piszkok csőrrel-lábbal kotorják ki az ennivalót az etetőből. Igaz, hogy utána a tálcából kicsipegetik, viszont oda is piszkítanak, így ez nem annyira egészséges. 

A malac csipet-csapat nagy része együtt a legelőn a nagyokkal. Az öt eladó kislányból három már elkelt és a maradék kettőre is van jelentkező. Már csak pár hétig az enyémek a kis drágáim.

Hát ennyi lett volna a beszámoló március utolsó hetéről. Persze azóta is folyamatosan történnek dolgok Málnáskertben, de erről majd legközelebb.