Tíz évesek lettünk

 

Bármilyen hihetetlen is ezt leírnom, de ma pontosan 10 éve, azaz 2015. április 13-án érkeztünk meg a mi kis birtokunkra, ahol a derékig érő gaztengeren és egy romos istállón kívül semmi nem volt. Már ami az infrastruktúrát illeti:  se víz, se áram, se lakható épület. Volt viszont hatalmas legelő, farengeteg amerre néztünk, kis patak és dimbek-dombok. Pont, ahogyan elképzeltem leendő otthonunkat.

Így hát egy lakókocsiban lakva vágtunk bele életünk legfantasztikusabb kalandjába, hogy gyakorlatilag a nulláról saját kezűleg megteremtsük a mi kis álom birtokunkat.

Olyan gyorsan elszaladt ez a tíz év, hogy szinte felfogni sem tudom. Viszont, ha körülnézek a birtokon, mindenütt szemmel látható nyoma van tíz év kemény munkájának. Ezzel a bejegyzéssel emléket szeretnék állítani ennek az időszaknak és megmutatni, mi mindent sikerült egy évtized alatt létrehoznunk.

Ami a vízellátást illeti a hónap végére elkészült egy ásott kút. Egy mint utólag kiderült kontár csapat által. Viszont, ha nem is tökéletes, de azóta is ellátja a háztartást és az állatokat friss, vegyszermentes vízzel. 

Az első saját kezű alkotásunk egy galagonyabokor árnyékában álló alomszék, nem, nem pottyantós budi. Vödör van benne, aminek a tartalmát  komposztba hordjuk. Mert bár a lakókocsiban volt WC, azt csak inkább éjszakai használatra szántuk. Ezt a kis építményt 1,5 hónappal az érkezésünk után már használatba is vehettük. 

Az első feladatok egyike volt, hogy a birtokot részben elkerítsük. A teljes bekerítés nagyjából 2 km lett volna, amire ráment volna a teljes költségvetésünk, így csak a falu és az utcafront lett bekerítve. Ez is mintegy 650 méternyi drótot és nagyjából 200 betonoszlopot igényel. Ez utóbbiról, mármint a betonoszlopról szintén utólag derült ki, hogy rossz döntés volt. A vadak ugyanis úgy tördelik el, mint a ropikat. Rendszeresen javítjuk az azóta eltelt 10 évben is és már legalább 30 betont helyettesítettünk akác oszlopokkal, ami, ha meg is dől, de legalább nem törik el. Na mi az ellenállóbb: beton vagy fa?

Egyébként a kerítés építését is a már fentebb említett kontár kútásócsapat vállalta el, viszont 15 oszlop leállítása után felszívódtak. Így emberem  néhány falubeli segítségével építette meg végül.

Mivel a tervünk az volt, hogy a nagy ellátó rendszerektől minél inkább függetlenek legyünk a napelem telepítés is az első feladatok között volt. Mivel a szigetüzemű rendszerre nem volt fedezetünk, ezért rajta vagyunk a hálózaton, de csak az elfogyasztott és a betáplált mennyiség közötti különbséget fizetjük. Legalábbis eddig így volt. Nyáron jár le a 10 évünk. Kérdés, hogy utána hogyan változik az elszámolás. 

A legnagyobb szabású projektnek, a lakóház építésének még az év július 1-én neki kezdtünk. Aki követi a blogot a kezdetektől az tudja, hogy nagy rész a két kezünk munkája, mondjuk úgy 80 %-ban. A víz és villanyszerelést nyilván szakember végezte. A kőműves munkákat pedig egy szem kőműves, az ő feladata az alapbetonozás, vályogfal felrakás, külső-belső vakolások, lábazat megépítése volt. A segédmunkát mi biztosítottuk.

A házat gyakorlatilag helyiségről helyiségre foglaltuk el. Emlékszem milyen öröm volt, hogy több mint egy év után végre normális ágyban alhattunk, a lakókocsi hepe-hupás matraca helyett. Majd jött a zuhany és végre nem lavórból 4 liternyi vízben kellett megoldani a tisztálkodást. 2016 karácsonya előtt készült el végül a konyha is, onnantól már nem kellett lavórban mosogatni. Hát, mit mondjak fantasztikus érzés volt minden egyes fejlemény.

Közben az építkezés mellett azért kertet is akartunk. (Persze sokat akart a szarka.) Ezt a mi vidékünkön csak villanypásztoron belül lehet megóvni, így kellett jó pár karó, szigetelők és pár száz méter drót, hogy megvédjük a majdani termést. 

Igaz, hogy előfordult, hogy hetekig nem jutottunk a közelébe sem, de azért mindig akadt valami termés. Mostanra meg már odáig jutottunk, hogy télire is teszek el savanyúságot, főzök be ezt-azt és persze az alap hagyma, fokhagyma, krumpli nagyjából kitart a következő szezonig.

Bár az állatokkal várni akartunk, de húgocskám és családja meglepett egy kecskével a szülinapom alkalmából, innentől kezdve meg nem volt megállás. Lett még egy kecske, majd malacok, kutyák és cicák. Nekik pedig szállást kellett építeni. 

Amit most láttok a jelenlegi állapot. Igen, kicsit szedett-vedett, és mivel a tartóoszlopok az elmúlt 7-8 évben valószínűleg elkorhadtak, az ól jelenleg a Pisai ferde toronyhoz hasonlít, már ami a dőlésszögét illeti. Úgyhogy ez kompletten elbontásra kerül hamarosan és egy végleges, tartós és egyben mutatós malacbirodalom építését tervezzük a közeljövőben.

Nem ez volt a kiinduló állapot, itt is újabb és újabb ólak  és karámok épültek, persze villanypásztort ide is kellett létesítenünk. Ezeket folyamatosan javítgattuk és módosítottuk, ahogy az állatkáink kibabráltak velünk. Ők megtalálták vagy megcsinálták a rést, ahol szökni lehetett, mi pedig mindig igyekeztünk befoltozni. De immár sok év tapasztalatával a hátunk mögött most egy olyat építünk, ami kifog rajtuk.

Miután a házat lakhatóvá tettük (ez nem jelent egyet a késszel), egy pince építésébe fogtunk 2017 tavaszán. Jól bevált kőművesünk keze munkáját dicséri, mi ismét a segédmunkát (téglahordás, malterkeverés, romonádépítés) biztosítottuk. 

Itt történt egy kis malőr, ugyanis, a nagy esőzések alámosták a külső falat, ami  egészben kidőlt, amikor már majdnem kész volt az egész építmény. Így gyakorlatilag kezdhettük ellőről. De ez nem szegte kedvünket. A pince el is készült 2017-ben.

A pince után még az évben egy kerti konyha építésének is neki láttunk. Mivel a pincét duplán építettük meg, így ennek a használatba vétele átcsúszott 2018-ra. Viszont a disznóvágásokhoz azóta is nagyon jól jön, mint feldolgozó helyiség és persze a füstőlő rendszeresen üzemben van ilyenkor. 

Mivel a területünkhöz nagyjából 7 hektár erdő is tartozik, ezért az azzal járó feladatok is a nyakunkba szakadtak. Mint kiderült az előző erdőgazdálkodó letermelt egy csomó fát, csak éppen az erdő megújítását "felejtette" el, ami így a mi feladatunk lett. 2018 óta két évet leszámítva minden évben több ezer csemetét ültettünk el (részben segítséggel). Valahol a 24.000-es darabszámnál veszítettem el a fonalat. 

A leghiábavalóbbnak egy tölgyerdő részlet megújítása bizonyult. Ide először is vadkerítést kellett építtetünk. Szerencsére a vadgazdálkodó legalább felesben beszállt a költségekbe. Ide is nagyjából 600 méternyi kerítést kellett építeni, amit  ugyan vállalkozó csinált, viszont a karbantartás a mi dolgunk. 2020 tavaszán készült el és azóta már jó pár munkaóránk rá ment a drót javítására, a kerítés erősítésére staflikkal, ahol be- vagy kijártak a vadak.

Legutóbb a területünkbe benyúló temető kerítését kellett saját költségünkre megmagasíttatnuk, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy onnan jutnak be hozzánk a vadak. Ez pont a héten lett kész. A drót eleve nem volt valami magas, majd azt még lenyomva könnyedén átugrották. Reméljük így már megússzuk a vadak garázdálkodását a csemetéink között.

A lakóház építése után a második legnagyobb fa, amibe belevágtuk a fejszénket az az egykori istálló helyén újonnan építendő istálló/műhely/tároló építmény volt. Ez egy 25 x 5 méteres, tehát nem kicsi épület.

Hát ennek igencsak elhúzódott az építése. Már 2018 őszén tető alá került. A falakat itt is kedvenc kőművesünk építette, a  tető és a többi már  a mi dolgunk volt. A kecskék már 2023 augusztusában le tudtak költözni és a pipi ovi is már a második évadját kezdi. A műhely ajtajai ablakai azonban csak tavaly júniusra készültek el. Ez az épület sem kész még 100 %-osan, de funkcióit tekintve késznek mondható.

Időközben elkészült a pipibirodalom is egy röpdével és egy elkerített területtel. Itt is több kört futottunk a védelmet illetően, mire kialakult a végleges verzió. Most már a pipik is megtanulták, hogy veszély esetén hol keressenek védelmet.

A legújabb és legfrissebb projektünk pedig egy kerti tó, amihez az akna elkészült már tavaly nyáron. A tófólia is megvan csak épp a lefektetését húzta keresztbe az időjárás kétszer is a tavalyi évben. Úgyhogy hamarosan innen folytatjuk Málnáskert szépítését.

Röviden és tömören ez tíz év története. Aki nem olvasta vagy már nem emlékszik vissza-vissza böngészhet a korábbi bejegyzésekben. Én magam is beleolvasok néha és jókat derülök saját magunkon, ahogy csetlünk-botlunk időnként. Számtalan kudarc ért minket az elmúlt tíz évben, de még több örömben és boldogságban volt részünk. Én egyszerűen imádom ezt az életet és senkivel nem cserélnék semmi pénzért. Igaz, hogy néha bokáig dagonyázok a sárban és nem hordhatok csilli-villi ruhákat munka közben (sminkről meg már ne is beszéljünk), de semmihez sem fogható, amikor felkelsz és tudod, hogy kint várnak az állatkáid és mész és ellátod őket és a kertben növögetnek a növények és végül az kerül az asztalra, amit mi előállítottunk. 

Kecskehírmondó II.

 

A legutóbbi beszámolóm óta folytatódott a babyboom kecskééknél. Mostanra kialakult a végleges létszám. Eddig Tejföl és Lulu babáztak le. Nézzük meg sorban, hogyan alakult a gidák élete.

Íme Tejföl és a két gida: az óriás kisfiú és a törpike kislány, aki a Titi nevet kapta. S mint ilyen élete végéig védelmet élvez.

Annyira cuki, nem tudok betelni vele. Sajnos a helyzet az, hogy Tejföl nem hajlandó magához engedni. Úgy látszik túl kicsinek és gyengének ítélte meg, vagy ő egyszerűen egy gyerekes anya, de csak akkor cumizhat, ha a mami a fejőállásban van és abrakot eszik. Amíg van kaja előtte, megtűri maga alatt a gyereket.

Nyilván ez nem elég még ennek a minibabának sem, ezért naponta háromszor kap kiegészítésként tápszert, vagy más mamától csent kecsketejet.

Itt úgy harapott rá az ujjamra és kezdte szopni, hogy előtte betolt 150 ml báránytejporból készült tápszert, plusz kiszívta az anyjából, amit a bátyja meghagyott  neki.

Most már hívásra odajön, sőt tegnap is elindult velem vissza a házhoz. Úgy kellett visszavinnem és elfutnom előle, hogy ne kövessen.

A tesója egy kis sózsák, már most két hetesen is szép súlya van. A legtermetesebb az összes gida közül. 

Nem volt egyszerű egy képre terelnem őket. Ez is csak ilyenre sikeredett. Hát, mint Dávid és Góliát.

Március 31-én tettünk egy kis utazást. Rokonlátogatással egybekötött üzleti úton voltunk. Addig Emeséék látták el az állatokat. Április 4-én este értünk haza és sajnos Lulu egyik babáját holtan találtuk. Nagyon kis sovány volt, valószínűleg nem jutott elég táplálékhoz. Így ketten maradtak. 

Az is lehet, hogy Lulu úgy ítélte, hogy sok neki a három gida és ezt nem engedte magához. Szerencsére a másik kettő jól van, bár Titike mellett nekik is adok némi tápszer pótlást. Alkalmanként 50-70 ml-t ők is megesznek.

Lulu ikrei között is van szemmel látható méretbeli különbség. Ez a kis fekete a kisebb baba. Kicsit meg kell vele küzdeni etetéskor, nem áll meg mindig ilyen szépen, ahogy ezen a képen.

Teli pocakkal azután elpihent mellettem, amíg a nővérkéje is cumizott egyet.

Amíg távol voltunk, április 1-én Maja is megellett. Meglepetésre ezúttal csak egy gidája lett, egy bakocska. Érdekes, hogy a fiúk idén egyforma "mezt" öltöttek, ilyen kis szürkéset.

Itt a képen már öt napos a fiúcska.

Nagyon gondos anyuka, féltve óvja a kicsikéjét.

A papájától örökölte a fekete háti csíkját és a fekete zoknicskákat.

Végül 5-én,  szombaton Lujzikánk is lebabázott. Itt még csuromvizes a kislány, mert újabb gödölyével gyarapodtunk. 

Nem sokkal azelőtt születhetett, hogy leértünk az istállóba. Még folyamatban volt a mosdatás és még feküdt a gida, de mire befejeztem a kicsik etetését, már ő is szépen felállt és a cicit is megtalálta teljesen egyedül és tudott szopizni.

Ő pedig egy ilyen majdnem hófehér kis lányka. Csudaszép ő is. 

Szerencsére a mamájának bőven van teje. Napjában egyszer tudok tőle csenni valamennyit, amit felhasználhatok a kis kosztosaim táplálékkiegészítésére.

Próbáljuk a tejhozamot kicsit fokozni, ezért extra adag abrakot kapnak az anyák némi szójával kiegészítve, aminek magas a fehérje tartalma. Most már kiengedjük őket legelni is. (A frissen ellett anyák és az utazás miatt egy ideje csak a benti legelő állt rendelkezésükre.) Beraktároztuk az utolsó szénabálát is nekik, úgyhogy abból is habzsi-dőzsi van. Kapnak E-vitaminos, szelénes vizet és ma a féreghajtó szerüket is megkapták. 

Összegzésül, habár most sem minden tökéletes, de a tavalyi évhez képest ég és föld  a különbség. Az összes anya megellett önállóan, nem volt halva születés (tavaly kettő), idén egy gidát veszítettünk el (tavaly kettő). A végső gidalétszám hétből hat (tavaly nyolcból három). Az anyák sokkal jobb fizikai kondícióban vannak, mint tavaly, amikor ellés után zörögtek a csontjaik, ráadásul enni sem akartak. Most élénkek, erősek, úgyhogy neki kell feszülnöm, ha maguktól nem akarnak leugrani a fejőállásból.

Kecskehírmondó

 

A legutóbbi bejelentkezésem után eltelt egy hét és még mindig semmi változás a kecskeudvarban. A gazda 22-én, szombaton érkezett haza a kamionozásból. Másnapra pedig már le volt szervezve egy gyors disznóvágás. Ezúttal egy malacka került sorra és csak húsnak bontottuk szét. Öcsém és családja bekapcsolódott a munkálatokba és reménykedtünk, hogy talán hétvégén lesz valami esemény kecskééknél, hiszen Anna az állatok nagy barátja is itt volt. Ő már alig várta, hogy végre megszülessenek a kicsikék, hiszen eddig mindig csak nyáron találkozott a kiskecskékkel, amikor már pár hónaposak voltak.

Eltelt a hétvége, meg még a hétfő is mindenféle esemény nélkül. Kedden reggel sikerült ezt a képet készítenem, amin nagyon szépen összeállt Lulu, a mama, Gáborka, a papa és tavalyi fiacskájuk Leonardo.

Ha Lulunál nem is volt változás, Tejfölke meglepett minket kedden reggel. Ugyanis ezt a kis cukiságot találtuk mellette.

A kecske cicik állapotából én már gyanítottam, hogy Tejföl beelőzi Lulukát és be is jött.  Kora reggel érkeztünk az istállóba, mivel épp indultunk volna a több ezer facsemetéért, aminek elültetése várt ránk. Előtte útba ejtettük az istállót, hogy a kecskéket ellássuk. Ezt az egy babácskát találtuk Tejföl mellett és nem is számítottunk többre, a hasa alapján.

Nagyjából három  óra múlva érkeztünk vissza és az első utunk nyilván megint az istállóba vezetett. Még éppen mondom Gábornak, hogy nem is baj, hogy csak egy gida lett, lesz a többiektől még éppen elég, amikor megpillantottam ezt a kis miniatűr kecskebabácskát. 

Hát én még ilyen cukit nem láttam. Nagyjából fele a bátyjának ez a kis kecskelány.

Tejföl tavaly is két gidát ellett, akkor csak az egyiket látta el és mosdatta le. Én hiába gondoztam a kicsit és próbáltam visszatenni az anyjához, tudomást sem vett róla. Idén annyi előrelépés történt, hogy letisztogatta a kicsit, viszont nem voltunk benne biztosak, hogy képes önállóan enni.

Ezért az anyát felugrattuk a fejőállásba és én segítettem a cicit a szájába, meg tartottam, amíg szopott. Szerencsére a szopóreflexe jól működött, bár az első napokban még nem csinálta a szokásos bökdösést. 

Itt is látszik a két baba közötti óriási méretkülönbség.

Luluka végül csütörtökön délelőtt adta elő a pocaklakóit. Mindjárt három babácskát. (Amit szintén gyanítottam, mert ilyen óriási hasa még sohasem volt.) Amikor odaértünk, az első gida már száraz volt, a harmadikat meg még akkor mosdatta. 

Itt szerencsére semmilyen beavatkozásra nem volt szükség. Mind a három gida megtalálta a cicit és cumizott még ott előttünk. 

A három grácia: egy kis zsemleszínű, egy mama klónja és egy kis tarka fehér sapkával. 

Persze Annát már kedden értesítettük, hogy megérkeztek az első babák. Ő pedig rögtön bejelentkezett a hétvégére kecske simogatóba. Itt épp a minibabával az ölében.

Nem kis nehézségek árán sikerült mind az ötöt egy képre rávarázsolni. Lulu ugyanis nagyon félti az ő kis csemetéit és mindenkit arrébb fejel, aki túl közel megy hozzájuk. A hármasikrek mindegyike nagyobb, mint Titi a kis kedvencem. 

Titi szerencsére jól van, annak ellenére, hogy a mamája nem hajlandó magához engedni. Napjában kétszer azért jól belakik. Ma öt napos és olyan okos, hogy  amikor Gábor reggel hívta az anyját, már jött és nyekergett, hogy nehogy elfelejtsük. Utána nagyon ügyesen önállóan cumizott mindkét cicből, miután megfejelgette őket. Reméljük a Maja és Lujza esetében sem lesznek komplikációk. Ők egyelőre még növesztik a pocakjukat. 

Tavaszi zsongás

 

A legutóbbi bejegyzésem óta eltelt 9 nap és Lulukám nem és nem akar osztódni. Pedig szélessége már egy anyahajóéval vetekszik. Tavaly ilyenkor már megkezdődtek az ellések, idén úgy látszik kis késésben vannak a lányok.

Az istállóból azonban nem lehet kiengedni a kecskéket, mivel Lulu már nem hajlandó messzire menni. A többiek viszont nélküle nem hajlandóak elindulni, csak ott randalíroznak a bálák környékén és a szalmaguriga atomjaira bontásával töltik az időt. Így aztán mindenki bentmarad.

Múlt hétvégen Anna egy villámlátogatást tett nálunk (most csak egy nap fért bele), viszont a malackák egészen jól tűrték a simogatást.

A kicsikék etetőjét végül a karámon kívülre költöztettem, mivel a mami trükkösen először megette a saját adagjának nagy részét, majd rárombolt a kicsikére is. Itt még csak nyolcan a kilencből.

A kilencedik kezdetben még ragaszkodott a mami féle táplálékhoz. Azóta már ő is becsatlakozott a többiekhez.

Kancsikám hozta a szokásos formáját és megint Houdinizett. Először a karám egyik oldalát törte át, azt még sikeresen megerősítettük és vissza is tudtuk zárni. Majd másnap a másik oldalon feszegetett le egy lécet és ismét meglépett. Így a hízó egyedül maradt. Ekkor viszont azt tapasztaltam, hogy abbahagyta az evést. Úgyhogy gyorsan kellett mellé keresnem egy lakótársat. Szerencsére az egyik kis süldőt sikerült becsalnom hozzá, így azóta ismét visszatért az étvágya. Hiába, ha van konkurencia a kajára, akkor nem lehet elhúzni az evést, mert a végén nem marad.

A héten malackáim nagy munkában voltak és az ásatások során az alábbi "régészeti kincsekre" bukkantak. Akad itt minden: állatszerszám, Chemotoxos flakon, villanyszerelési alkatrész, cipő maradvány, műanyag szemét. Sajnos úgy tűnik, hogy nem elég a rengeteg szögesdrót és bálamadzag maradvány még a falu korábbi lakosai szemetének egy része is a mi területünkön landolt egykor. Egy fél vödörnyit szedtem össze ez alkalommal. 

Sajnos pénteken ismét elveszítettünk egy tyúkocskát. Miután az elmúlt 6 hónapban ez volt a harmadik tyúk, ami a kutyák terelésének áldozatául esett a tyúkoknál kijárási tilalmat léptettem életbe. Nem hibáztathatom a kutyákat sem, ők csak azt teszik, amit a kecskéknél, malacoknál szoktak, csakhogy a tyúk kényes jószág. Már a múltkori kakasvágásnál is én csináltam a bontást, hogy ilyen esetekben, ha éppen egyedül vagyok itthon legalább a húst meg tudjam menteni. Emese pont látogatóban volt nálam a kisbabával, ezért szerencsére akadt segítségem, de ismét én csináltam mindent. A bontás során megállapítottuk, hogy eltört a tyúk egyik bordája, ami át is szúrta a tüdőt és ez okozta a halálát. Majdnem sírtam, amikor megláttam, mennyi tojás volt a tyúkocskában, de azért egy pár adag étel: tyúkhús leves, sült csirkecomb, mézes-mustáros csirkemell, meg egy kis csibetepertő azért lesz belőle. Így legalább nem hiába halt meg szegényke:(((

A héten  a zöld ujjaim is bizseregni kezdtek. Már nagyon bántotta a szememet a ház körüli kavicságyban elburjánzott mindenféle "zöldség", így neki álltam gyomlálni. Pár nap alatt a nyugati és északi oldallal végeztem is. Mindig 10 perces etapokat állítok be, így mire megunnám a tevékenységet, már mehetek is valami mást csinálni. A gizgazok sem mentek veszendőbe, egy részük ment a tyúkokhoz, másikat a malac mami falta be.

De nem csak a ház körül tevékenykedtem, csütörtökön már a kertbe is lemerészkedtem. Igaz csak estefelé, amikor az orkánerejű szél végre alább hagyott. Már korábban beszereztem a dughagymákat és némi vetőkrumplit. Előbb azonban még az alábbi zsákmányra tettem szert: egy kis répa, egy kis krumpli és egy szem hagyma. Tulajdonképpen össze is jött egy kiadós levesre való.

Első nap végül sikerült egy vörös, egy lilahagya sort eldugni, szórtam egy sor borsót, másnap pedig fehér- és sárgarépa, valamint egy sor sóska került a földbe. Folytatás hamarosan következik.

Mára azután meg is érkezett egy kiadós eső, ami többek között a veteményemet is jól beöntözte. Nálunk a homokos talajon ilyen vizek keletkeztek, ami már tényleg a túltelítettség jele. De mi ennek nagyon örülünk, hiszen hamarosan ismét kezdetét veszi a csemetetelepítési projektünk és akkor nem árt ha jó nedves a talaj.

A héten még sikerült egy jó adag sütőtök chutney-t is befőznöm. Ugyanis a megmaradt négy darab sütőtök úgy döntött, hogy nem vár tovább és rohadásnak indult. Így is kb. a 2/3-át tudtam megmenteni. Készült azért egy nagy adag sütőtök leves, az egyik tököt megsütöttem és a tökpürét lefagyasztottam későbbi alkalmakra, a maradékból készült az alábbi öt üveg chutney. Húsok mellé nagyon finom kiegészítő. 

Ennyi lett volna a heti beszámoló. Jövő héten is igyekszem jelentkezni friss hírekkel. Addig is jó pihenést mindenkinek ezen a kissé borongós, hűvös hétvégén.