Visszatekintés az elmúlt évre

 

Visszanézve a blogot most már a hetedik évet indítom azzal, hogy egy összefoglaló beszámoló keretében visszatekintek az elmúlt év történéseire. Így most már ezt is hagyománynak tekinthetjük. Szóval nézzük hát, hogy mi minden történt Málnáskertben a 2024. esztendőben.

A nagy terv, hogy a már sok éve épülő istálló/műhely végre zárható legyen sajnos nem valósult meg 2023-ban. Így 2024. év első fele nagyrészt arról szólt, hogy végre minden ajtó és ablaknyílásba kerüljön már valami.

Tél ide-tél oda, mi már januárban nekiálltunk a műveletnek. Így az istállóba bekerültek a nyitható ablakok.

Márciusban pedig a kétszárnyú külső karámba nyíló ajtó is a helyére került.

A műhely ajtajai, ablakai beépítés előtt még festésre és összeszerelésre vártak. Ezek a műveletek pedig hónapokig tartottak úgy, hogy a gazda félállásban kamionozik és azért a gazdaság üzemeltetése is igényelt némi időt (disznóvágás, favágás, kerítés, karámjavítások stb. stb.)

Májusban a nyílászárók végre a helyükre kerültek. Már csak a hosszú anyagok gyalulása miatt kihagyott nyílások becsukása volt hátra.

Azok végül június elején készültek el, így akkora vált zárhatóvá az épület.

2024. év másik nagy projektje az úszótó elkészítése lett volna. Ennek előfeltétele egy szervízakna készítése volt. A feladat egyszemélyi tervezője és kivitelezője az én ezermester uram volt, aki a legnagyobb augusztusi kánikulában állt neki a munkának.

Sajnos a tófólia leterítése és magának a tónak a kialakítása stégestől mindenestől az időjárás velünk szembeni kétszeres kibabrálása miatt elmaradt. Először szeptember közepére, majd október elejére szerveztük össze a társaságot, mivel a többszáz négyzetméteres fólia kiterítése sokemberes feladat. A programot mindkét esetben a megelőző többnapos esőzés elmosta. Így a fólia raklapon állva, letakarva várja a kedvező alkalmat, hogy végre a helyére kerüljön.

Amit viszont sikerült megcsinálni az a víz és áram elvezetése a pipiólhoz, az ásott kúthoz, a malacokhoz és a konyhakerthez. Ehhez 200-200 méternyi víz és áramkábelt kellett lefektetni és a különböző szerelési munkálatokat elvégezni. Az árkok kiásását és betemetését földmunkagép végezte, de az összes többi munka megint a gazda érdeme. Az utólagos tereprendezést is beleértve.

Ezenkívül elbontottuk az előző évben készített rövid életű pipivédelmet. Az októberben két napos munkával felállított hálós szerkezetet a december eleji nedves hó nemes egyszerűséggel szétcseszte. Így most egy napig bontottuk. 

Majd teljesen koncepciót váltottunk és a hálós védelem helyett két ilyen pipimenedéket építettünk. Amik azóta is kiválóan működnek. Védenek az eső és a nap ellen és a ragadozó madarak elől is kitűnően el lehet bújni. 

2024 év további nagy eredményének tekinthető, hogy a már sokadjára elkezdett pipiprojekt végre beérett. Először kerültek lakók a megépített pipioviba. 

Persze tavaly is voltak veszteségeink. De ez volt az első év, amikor 8-10 darab baromfit le tudtunk vágni. Még most is van baromfihús a fagyasztóban.

Míg a tavalyi évet 6 darab baromfival kezdtük, aminek a fele kakas volt. Jelenleg 13-an kapirgálnak az udvaron, amiből 2 kakas. Egy évvel ezelőtt napi átlagban 1,5 tojás volt a termés, ez most 7-8 darab. Ezt mindenképpen óriási sikernek könyvelem el, tekintettel arra, hogy hány éve próbálkozunk elérni, hogy baromfihúsból és tojásból is önellátóak legyünk. Tojásokat tekintve már túl is szárnyaltuk ezt, hiszen havi 250 darab tojást már képtelenek vagyunk elfogyasztani, még akkor sem, ha már a tésztaszükségletünket is én állítom elő.

Az év sikersztorijaként említeném még a kecskekolónia megmentését is, akik márciusban az ellések után  olyan állapotba kerültek, hogy kétséges volt, hogy megmarad-e akár egyetlen is. Az előző év takarmányozási elcseszése miatt rettenetes kondícióban voltak és enni sem voltak hajlandóak. Egy április végén bevetett sikeres vaskúra viszont helyrehozta őket és ma öröm ránézni mindegyikre, annyira szépek.

Tavalyi évben is sikeresen lezajlott két disznóvágás 2-2 malaccal és két kecskevágás. Ebből lett bőségesen hús, valamint füstölt áru és zsír. Az utóbbiakból még eladásra is jutott.

Az év folyamán persze betároltuk a szükséges takarmányokat is, egy-egy hombárnyi árpát, tritikálét és kukoricát, valamint vagy 100 darab szalmabálát, aminek jelentős része ment a kertre, de persze alomnak is hagytunk meg.

Előző évben traktor szerelésből kifolyólag elmaradt a kert trágyázása, most erre is sor tudtunk keríteni, úgyhogy a kert megtrágyázva szalmával letakarva térhetett pihenőre.

Összefoglalva tehát ezek voltak a tavalyi év főbb eredményei és történései. Idén töretlen lendülettel folytatjuk tovább Málnáskert szépítését, építését. Terveink száma milliónyi, de semmit nem akarok elkiabálni, ezért majd inkább a megvalósulásuk után számolok be róluk.

Tartsatok továbbra is velünk ezen a fáradságos, de rendkívül kalandos úton.

Egy hihetetlen történet

 

Ami nem Málnáskertben történt, hanem a szomszéd birtokon, de magunk is résztvevői voltunk az eseménynek. 

Az úgy volt, hogy kedves unokatestvérem, Kriszta, aki már többször járt nálunk látogatóban, sőt disznóvágáson is részt vett, augusztus 20-i hétvégén meglátogatott minket párjával, Palival. Akivel mi ekkor találkoztunk először. Mindjárt elsőre közös hullámhosszra kerültünk. Palinak is van egy tanyája, ahol korábban számos állatot tartott, igaz jelenleg már csak bikákat nevel. Korábban azonban sok lovat is tartott, sőt tenyésztett. Így az állatokról, gazdálkodásról volt bőven közös téma.

Vendégvárás alkalmából természetesen süteménnyel is készültem, erre Krisztike beállított még két tálca süteménnyel, mivel ő is egy családi piknikről érkezett, ahol rengeteg süti megmaradt. Mondtam, ennyit képtelenség megenni. Mire Krisztától jött a javaslat, hogy akkor vigyünk át Emesééknek egy tálca sütit, ahol épp a múlt héten született meg a kis trónörökös.

Még mi sem láttuk a babát, hiszen alig volt pár napos a csöppség, de miután rákérdeztem és zöld utat kaptunk, egyik délután egy tálca süteménnyel felszerelkezve elindultunk. 

Jázmin, Emese lova épp a kapu közelében elhelyezett szénabálából csemegézett, amikor megérkeztünk. Pali meglátja a lovat, majd felkiált: "Ez az én lovam! Dzsaza, Dzsaza!" -szólongatja.

Persze mindenki hitetlenkedik, hogy hogy lehetne az ő lova. Sok-sok évvel ezelőtt adta el valahova az Alföldre, most meg itt vagyunk egy dél-somogyi kis faluban.

Közben előkerül Laci is és elkezdenek beszélgetni. Szó szót követ. Pali azt állítja, hogy a ló valamikor az ő tenyészetében született arab telivér anyától és apától és azért különösen emlékezetes számára, mert az első csikó volt, amelyik életben maradt. Korábban két csikó is született ettől a kancától, de genetikai rendellenesség miatt mindkettő elpusztult. 

Én közben megkérdeztem, hogy mikor született az a csikó. Pali 2002- t mondott, kérdem Lacit, hogy Jázmin mikor született, ő 2007-re emlékezett. Hát itt történt egy kis elbizonytalanodás, hiszen a két időpont túl messze esett egymástól. Mi többiek ezután felmentünk megnézni a bébit és közben Emese kérte Lacit, hogy keresse meg Jázmin útlevelét, mert abban pontosan szerepelnek a születési adatok, dátum, szülők fajtája és ami a lényeg: a tenyésztő neve.

Hosszas keresgélés után előkerül a dokumentum, visszük mutatni Palinak és valóban tenyésztőként az ő neve szerepel. Ezt már Pali is megkönnyezi, hogy akkor nem tévedett, tényleg az ő egykori Dzsazminja legelészik itt a szeme előtt.

Na, erre mondtam én, hogy talán a lottó ötösnek is nagyobb esélye van, mint annak, hogy 17 év után viszontlátod az eladott csikódat az ország másik felén. 

Mert mi van, ha át sem megyünk, vagy Jázmin pont az udvar túl felében legelészik és meg sem látja a lovat. Meg egyáltalán ez olyan hihetetlen, hogy ha nem velünk történik meg, tán el sem hiszem.

Miután hazautaztak Kriszta jelezte, hogy Pali örülne néhány képnek Jázminról és cserébe ők is küldtek képeket a szülőkről. Így most következzen egy fotóalbum a nevezetes lóról.

Jázmin mamája oldalról.

Szemből és közelről.

Tánc közben.

Ez pedig itt a papája.

Palkó Jázmin papáján.

Ő pedig itt már Jázmin a levegőben.

Kicsit közelebbről ugrás közben.

Egy téli kirándulás alkalmával pihenés közben.

A birtokon legelészés közben.

Legelés után megpihenve.

Majd pihenés után egy kis vágtázás.

A jelenlegi büszke tulajdonossal a hátán.

Ünnepi viselet egy felvonulás alkalmából elölről. 

Az ünnepi viseletbe öltözött gazdával oldalról.

Hát ennyi lett volna a történet. 

Jázminnal kapcsolatosan még csak annyit, hogy a tavaly januárban megárvult bocinak, Fanninak gyakorlatilag a pótmamájává vált. Folyamatosan együtt vannak és vigyázza, terelgeti a már nem is olyan kicsi tehénkét. 

Ezek persze már csaknem egy éves képek, azóta nagylány lett a bociból.

Fannika és pótmamája.

Nem Jázminhoz, hanem a tavaly elveszített tehénhez kapcsolódóan az alábbiakat szeretném még megosztani veletek:

Tavaly ilyenkor gyűjtést kezdeményeztem Emeséék számára,  miután elveszítették Fanni anyukáját. Össze is jött 300.000 Ft, ami sajnos nem volt elég egy új tehén megvásárlására. Az összeg azóta is letétbe van helyezve egy bankszámlán. Tavasszal azután kiderült, hogy Emese kisbabát vár, veszélyeztetett terhesként ezután a tehénvásárlás halasztódott.

A baba nyár végén szerencsére egészségesen megszületett császármetszéssel, ami után komplikációk léptek fel és Emesére hónapokig tartó felgyógyulás várt. Meg természetesen a csecsemő mellett sem tudták bevállalni az új tehenet.

Idén tavaszra tervezik, hogy a meglévő összegből egy üszőt, vemhes üszőt vagy frissen ellett tehenet vásárolnak. Amint megtörténik a vásárlás, jelezni fogom itt a blogon és a facebookon is.

Decemberi ez meg az

Tudom, tudom, nagyon eltűntem. Legutóbb november 23-án készült bejegyzés, de a karácsonyi készülődés és vendégfogadás miatt egyszerűen nem jutott időm a blogra. Most viszont szeretném bepótolni a mulasztásomat és először is beszámolni a tavaly decemberi eseményekről.

Akik rendszeres követői a blognak, azok tudják, hogy a tavalyi év nem kedvezett a szénakészítésnek Málnáskertben. Sorozatos elázások után úgy döntöttünk, hogy a földön hagyjuk a lekaszált szénánkat. Az előző évi bálák december végéig kitartottak volna, de esélyes volt, hogy az ünnepek környékén fog elfogyni, ezért már november végén be akartuk tárolni a jövő évi kaszálásig szükséges mennyiséget. 

Mivel egy nagy guriga kitart egy hónapig és júniusban már lesz új széna, ha meg csúszik egy kicsit, akkor annyi zöld lesz a legelőn, hogy pukkadásig ehetik magukat a kecskék, ezért úgy számoltuk, hogy öt bálával elleszünk a következő szezonig.

Szerencsére a szomszéd faluban nagyon baráti áron (nekünk szinte önköltségi áron) akadt eladó, nagyon jó minőségű, tömör szénabála.  November 30-án el is hoztunk egy gurigát, amit be is tudtunk tárolni az istálló egyik boxába.

Mivel az eladó azt mondta, hogy nagyon viszik a szénát, ezért nem akartuk megkockáztatni, hogy havonta hordjuk a szükséges egy bálát és mindjárt december 2-án elhoztuk a maradékot két fordulóban.  A gazda szerencsére felrakata az utánfutónkra a bálákat. Nekünk csak otthon kellett megküzdenünk velük. 

Ami nem is volt olyan egyszerű, mivel ahogy látjátok hosszában lehetett felrakni őket, így viszont nem lehetett gurítani. Először tehát le kellett görgetnünk a futóról a bálákat, ami tekintve, hogy egy-egy bála 350-400 kg, szép mulatság volt 1,5 embernek (a magam 60 kilójával én ez esetben csak egy félnek számítok).

Nagy nehezen leküzdöttük az utánfutóról mind a négyet, de ezzel nem ért véget a történet. Valahogy a helyükre kellett játszani őket. Az emberem nem akarta szabad ég alatt tárolni a bálákat, ha már eddig takarva voltak. Az istálló nyitott részében akartuk elhelyezni a bálákat. Az ott tárolt faanyagot felraktuk a gerendákra, így mindjárt akadt hely számukra.

Némi izommunkával a helyükre táncoltattuk a bálákat, így szép sorban várják a rájuk eső hónapot. Schwarzikánk mindjárt megvizitálta az újdonságot. Amik eddig itt nem voltak.

Persze a kecskék első dolga volt, amint meglátták, hogy felugráltak rájuk. Azóta meg már szedegetik ki a bálák közepét. Hiába van egy komplett bála szétbontva az orruk előtt. 

A tyúkocskáim hihetetlenül jól teljesítettek decemberben. A 11 tojótól egy híján 250 db tojást gyűjtöttem be. Nyilván ennyit képtelenek voltunk elfogyasztani, 160 db nak  sikerült is gazdát találnom. Így gyakorlatilag nemcsak a saját, hanem a többi állat takarmányát is bőven kitermelték ebben a hónapban.

A maradék tojás egy részéből száraztésztát gyártottam. Saját fogyasztásra és gasztroajándéknak. Meg persze fogyott bőven a karácsonyi sütögetéshez is.

Kancsikánk még november 16-án meglépett. Erről novemberben nem is írtam, mert akkor még reménykedtünk, hogy hamarosan megjön. 

Az úgy történt, hogy a karám kapu egyik szárnya le volt csavarozva, mert a malacok rájöttek, hogy ha az orrukkal megemelik, akkor kinyílik. Viszont trágyahordás miatt ki kellett csavarozni, hogy traktorral be lehessen menni. Gábor nem rakta vissza azonnal a csavart, gondolta majd az esti etetésnél. De addigra már késő volt. Ebéd készítés közben vettem észre, hogy a malacok már a villanypásztoron kívül vannak. 

Mindenkit sikerült is visszaterelni, csak azt az egy jó madarat nem. Addigra neki már híre-hamva sem volt. Teltek a napok, minden reggel reménykedve mentünk ki, hogy hátha már visszajött. Eltelt egy hét, eltelt a második is. Ekkor mi már lemondtunk róla. Ilyen hosszú ideig még soha nem volt távol. Számtalan veszély leselkedett rá: kilőhették vadászok, aranysakálok megtámadhatják, összeverekszik vaddisznókanokkal.

Szóval mikor már teljesen feladtuk a reményt, az eltűnését követő 21-ik napon egyszer csak megjelent. Valószínűleg az éjszakát már a régi helyén töltötte, mert Gábor  a reggeli etetésnél vette észre, hogy a kapunál ácsorog bebocsátásra várva. Mondanom sem kell, hogy hihetetlenül leharcolt állapotban került haza. Csont és bőr volt, több sebet is szerzett és tele volt kullancsokkal. Szerintem kiszedtem belőle vagy 20-30 darabot. 

Ezt követően pár hétig külön adtunk neki enni. Bőségesen kapott moslékot és darát is egy külön tálban a belső karámon belül, hogy nyugodtan tudjon enni. Azért persze néhány kisebb, aki átfért a réseken bepróbálkozott nála, de leginkább csak a tál szélét tudták nyalogatni. Ezúttal nem hagyta, hogy bárki hozzányúljon az ételéhez.

A novemberi vágást követően ismét befogtunk hízlalásra két delikvenst, akik ezúttal is szépen gyarapodtak.

A novemberi csapathoz hasonlóan  is akadt potyautas, csak az akkori  3 gengszterrel szemben, ezúttal csak egy kismalac döntött úgy, hogy inkább a bezártságot választja. 

December elején látogatóink érkeztek az ország legtávolabbi csücskéből, Nyíregyházáról. Gábor nagy-nagy nénikéi utazták keresztül az országot vonaton. Egyikük, aki most már a 93. évében jár,  volt már nálunk pár évvel ezelőtt, most a lányával érkezett, aki most jött el  először. Nagyon örültünk, hogy pár napot együtt tölthettünk, körbejártuk a birtokot és a környékbeli városokban is kirándultunk.

Karácsony előtti hétvégén pedig ismét Anna unokahúgom járt nálunk és egy nagyon szuper hétvégét töltöttünk együtt. A hideg idő ellenére hosszasan elvolt kint az udvaron. Csúszkált a tó befagyott jegén (csak a beleesett csapadék fagyott meg), meg kecskézett,  meg jeget tört. Majd egyszer csak szólt Gábornak, aki éppen tűzifát hordott a tornácra, hogy akkor ő kitakarítja a pipiólat. Hozta a talicskát és a szerszámokat és szépen kiszedte az almot az ólból, így Gábornak már csak friss almot kellett betennie. Érdekes, de itt nálunk nem látunk okos eszközt a kezében. A képernyő idő maximum annyi, hogy megnézünk egy filmet közösen. Helyette van friss levegő állatokkal, vagy egyéb dolgokkal, közös főzőcskével, kártyapartival, beszélgetéssel. 

Karácsonyra idén is gasztroajándékokkal készültem. Többek között készítettem pácolt kecseksajtot két verzióban is. Ez itt a chilis-fokhagymás, de készült kakukkfüves-fokhagymás.

Meg persze ment a sütögetés is. Készült mézeskalács dekorációnak a fenyőágakra és ajándékba, linzerkarika és olasz mandulás kétszersült, cantuccini is. Ja meg idén először csináltam sós karamellát (az új Lidl-es szakácskönyvben a recept). Két üveggel ment ajándékba, de azért nekünk is jutott egy fél üveggel. Hétvégén kóstoltuk meg amerikai palacsintára kentem némi banánnal megspékelve. Hát mit mondjak, isteni volt. 

Azután meg persze jöttek az ünnepek. Nagy családi össszejövetel terülj-terülj asztalkámmal itt nálunk a birtokon. Ezúttal mindkét testvéremmel és családjukkal, meg persze a szüleink. Reméljük most már ebből hagyomány lesz. 

A Szilvesztert és Újév napját pedig Annával és a kisebbik bátyjával, Bátorral töltöttük nagyon jó hangulatban filmnézéssel, kártyapartik tömkelegével. Szóval nekünk nagyon jól végződött az Óév és kezdődött az Új.