Tudom, tudom, nagyon eltűntem. Legutóbb november 23-án készült bejegyzés, de a karácsonyi készülődés és vendégfogadás miatt egyszerűen nem jutott időm a blogra. Most viszont szeretném bepótolni a mulasztásomat és először is beszámolni a tavaly decemberi eseményekről.
Akik rendszeres követői a blognak, azok tudják, hogy a tavalyi év nem kedvezett a szénakészítésnek Málnáskertben. Sorozatos elázások után úgy döntöttünk, hogy a földön hagyjuk a lekaszált szénánkat. Az előző évi bálák december végéig kitartottak volna, de esélyes volt, hogy az ünnepek környékén fog elfogyni, ezért már november végén be akartuk tárolni a jövő évi kaszálásig szükséges mennyiséget.
Mivel egy nagy guriga kitart egy hónapig és júniusban már lesz új széna, ha meg csúszik egy kicsit, akkor annyi zöld lesz a legelőn, hogy pukkadásig ehetik magukat a kecskék, ezért úgy számoltuk, hogy öt bálával elleszünk a következő szezonig.
Szerencsére a szomszéd faluban nagyon baráti áron (nekünk szinte önköltségi áron) akadt eladó, nagyon jó minőségű, tömör szénabála. November 30-án el is hoztunk egy gurigát, amit be is tudtunk tárolni az istálló egyik boxába.
Mivel az eladó azt mondta, hogy nagyon viszik a szénát, ezért nem akartuk megkockáztatni, hogy havonta hordjuk a szükséges egy bálát és mindjárt december 2-án elhoztuk a maradékot két fordulóban. A gazda szerencsére felrakata az utánfutónkra a bálákat. Nekünk csak otthon kellett megküzdenünk velük.
Ami nem is volt olyan egyszerű, mivel ahogy látjátok hosszában lehetett felrakni őket, így viszont nem lehetett gurítani. Először tehát le kellett görgetnünk a futóról a bálákat, ami tekintve, hogy egy-egy bála 350-400 kg, szép mulatság volt 1,5 embernek (a magam 60 kilójával én ez esetben csak egy félnek számítok).
Nagy nehezen leküzdöttük az utánfutóról mind a négyet, de ezzel nem ért véget a történet. Valahogy a helyükre kellett játszani őket. Az emberem nem akarta szabad ég alatt tárolni a bálákat, ha már eddig takarva voltak. Az istálló nyitott részében akartuk elhelyezni a bálákat. Az ott tárolt faanyagot felraktuk a gerendákra, így mindjárt akadt hely számukra.
Némi izommunkával a helyükre táncoltattuk a bálákat, így szép sorban várják a rájuk eső hónapot. Schwarzikánk mindjárt megvizitálta az újdonságot. Amik eddig itt nem voltak.
Persze a kecskék első dolga volt, amint meglátták, hogy felugráltak rájuk. Azóta meg már szedegetik ki a bálák közepét. Hiába van egy komplett bála szétbontva az orruk előtt.
A tyúkocskáim hihetetlenül jól teljesítettek decemberben. A 11 tojótól egy híján 250 db tojást gyűjtöttem be. Nyilván ennyit képtelenek voltunk elfogyasztani, 160 db nak sikerült is gazdát találnom. Így gyakorlatilag nemcsak a saját, hanem a többi állat takarmányát is bőven kitermelték ebben a hónapban.
A maradék tojás egy részéből száraztésztát gyártottam. Saját fogyasztásra és gasztroajándéknak. Meg persze fogyott bőven a karácsonyi sütögetéshez is.
Kancsikánk még november 16-án meglépett. Erről novemberben nem is írtam, mert akkor még reménykedtünk, hogy hamarosan megjön.
Az úgy történt, hogy a karám kapu egyik szárnya le volt csavarozva, mert a malacok rájöttek, hogy ha az orrukkal megemelik, akkor kinyílik. Viszont trágyahordás miatt ki kellett csavarozni, hogy traktorral be lehessen menni. Gábor nem rakta vissza azonnal a csavart, gondolta majd az esti etetésnél. De addigra már késő volt. Ebéd készítés közben vettem észre, hogy a malacok már a villanypásztoron kívül vannak.
Mindenkit sikerült is visszaterelni, csak azt az egy jó madarat nem. Addigra neki már híre-hamva sem volt. Teltek a napok, minden reggel reménykedve mentünk ki, hogy hátha már visszajött. Eltelt egy hét, eltelt a második is. Ekkor mi már lemondtunk róla. Ilyen hosszú ideig még soha nem volt távol. Számtalan veszély leselkedett rá: kilőhették vadászok, aranysakálok megtámadhatják, összeverekszik vaddisznókanokkal.
Szóval mikor már teljesen feladtuk a reményt, az eltűnését követő 21-ik napon egyszer csak megjelent. Valószínűleg az éjszakát már a régi helyén töltötte, mert Gábor a reggeli etetésnél vette észre, hogy a kapunál ácsorog bebocsátásra várva. Mondanom sem kell, hogy hihetetlenül leharcolt állapotban került haza. Csont és bőr volt, több sebet is szerzett és tele volt kullancsokkal. Szerintem kiszedtem belőle vagy 20-30 darabot.
Ezt követően pár hétig külön adtunk neki enni. Bőségesen kapott moslékot és darát is egy külön tálban a belső karámon belül, hogy nyugodtan tudjon enni. Azért persze néhány kisebb, aki átfért a réseken bepróbálkozott nála, de leginkább csak a tál szélét tudták nyalogatni. Ezúttal nem hagyta, hogy bárki hozzányúljon az ételéhez.
A novemberi vágást követően ismét befogtunk hízlalásra két delikvenst, akik ezúttal is szépen gyarapodtak.
A novemberi csapathoz hasonlóan is akadt potyautas, csak az akkori 3 gengszterrel szemben, ezúttal csak egy kismalac döntött úgy, hogy inkább a bezártságot választja.
December elején látogatóink érkeztek az ország legtávolabbi csücskéből, Nyíregyházáról. Gábor nagy-nagy nénikéi utazták keresztül az országot vonaton. Egyikük, aki most már a 93. évében jár, volt már nálunk pár évvel ezelőtt, most a lányával érkezett, aki most jött el először. Nagyon örültünk, hogy pár napot együtt tölthettünk, körbejártuk a birtokot és a környékbeli városokban is kirándultunk.
Karácsony előtti hétvégén pedig ismét Anna unokahúgom járt nálunk és egy nagyon szuper hétvégét töltöttünk együtt. A hideg idő ellenére hosszasan elvolt kint az udvaron. Csúszkált a tó befagyott jegén (csak a beleesett csapadék fagyott meg), meg kecskézett, meg jeget tört. Majd egyszer csak szólt Gábornak, aki éppen tűzifát hordott a tornácra, hogy akkor ő kitakarítja a pipiólat. Hozta a talicskát és a szerszámokat és szépen kiszedte az almot az ólból, így Gábornak már csak friss almot kellett betennie. Érdekes, de itt nálunk nem látunk okos eszközt a kezében. A képernyő idő maximum annyi, hogy megnézünk egy filmet közösen. Helyette van friss levegő állatokkal, vagy egyéb dolgokkal, közös főzőcskével, kártyapartival, beszélgetéssel.
Karácsonyra idén is gasztroajándékokkal készültem. Többek között készítettem pácolt kecseksajtot két verzióban is. Ez itt a chilis-fokhagymás, de készült kakukkfüves-fokhagymás.
Meg persze ment a sütögetés is. Készült mézeskalács dekorációnak a fenyőágakra és ajándékba, linzerkarika és olasz mandulás kétszersült, cantuccini is. Ja meg idén először csináltam sós karamellát (az új Lidl-es szakácskönyvben a recept). Két üveggel ment ajándékba, de azért nekünk is jutott egy fél üveggel. Hétvégén kóstoltuk meg amerikai palacsintára kentem némi banánnal megspékelve. Hát mit mondjak, isteni volt.
Azután meg persze jöttek az ünnepek. Nagy családi össszejövetel terülj-terülj asztalkámmal itt nálunk a birtokon. Ezúttal mindkét testvéremmel és családjukkal, meg persze a szüleink. Reméljük most már ebből hagyomány lesz.
A Szilvesztert és Újév napját pedig Annával és a kisebbik bátyjával, Bátorral töltöttük nagyon jó hangulatban filmnézéssel, kártyapartik tömkelegével. Szóval nekünk nagyon jól végződött az Óév és kezdődött az Új.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése