Lemerült akkumulátorok

 

Az ismételt hosszú szünet egyik oka a fenti tény: azaz, hogy lemerültek az akkumulátorok. A mi akkumulátoraink. A több, mint tíz éve,  a Nagy Kaland kezdete óta tartó folyamatos építkezések és mindeközben a gazdaság üzemeltetése odavezetett, hogy szellemileg és fizikálisan is teljesen kimerültünk.

Most nyáron végül meg is állapítottuk, hogy nyaralni utoljára két éve voltunk, mindösszesen 6 napot. A tíz év alatt ezen kívül összejött párszor néhány nap, amit nem itthon töltöttünk és tudtunk valamelyest pihenni. Ugye az állatok miatt nekünk nem olyan egyszerű az elutazás. De mindezeket be tudhatjuk a korábban összegyűlt "túlórák" lecsúszásának.

Így gyakorlatilag 10 éve nem vettük ki az éves szabadságainkat, ami ha jól összeszámoljuk, akkor az bizony 300 nap. Tehát, ha most szünetet akarnánk tartani, akkor majdnem egy évig lógázhatnánk a lábunkat, hogy az elmaradt szabadságokat letudjuk.

Nekem az lett gyanús, hogy Gábor elkezdett depresszióra panaszkodni, persze én is éreztem, hogy valami nem oké. Folyton azt éreztem, hogy csapdosnak a fejem felett a hullámok, amikor egyedül vagyok itthon. Az állatok ellátása, a kert nyáron egy végeláthatatlan feladat, küzdelem a gyomokkal, a kártevőkkel, folyamatosan betakarítani a terményeket, azokat feldolgozni. Ráadásul a kecskékkel is tavasz óta szenvedek. Én is úgy éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben.

Első lépésben mindjárt elengedtük a malacbirodalom még idénre tervezett építését, ami pedig az ól jelenlegi állapotát nézve igencsak sürgős lenne.

Hogy ne feküdjön teljesen el, ezért két akác oszloppal megtámasztottuk, hogy jövő tavaszig kibírja.

Azért a tóhoz szükséges stég építésének neki kezdtünk. Eredetileg ezt egy gyors pár napos történetnek gondoltuk, mivel vásárolt anyagokból akartuk megépíteni. De mivel a költségvetésünk a nagyon jó minőségű anyagokat nem tette lehetővé, viszonylag olcsón pár évre megépíteni pedig nem tűnt vonzónak, jött az ötlet, hogy hiszen nekünk ott van két rakatnyi tölgyfa palló. Ami keményfa és ráadásul már száraz is. Hát csináljuk meg abból. 

Viszont amíg a szélezetlen tölgyfából gerenda és járó palló lesz, ahhoz nagyon sokszor kell megfogni azt az anyagot. Először ki kellett vágni a megfelelő méretű pallókat. Ehhez kétszer fordultunk az utánfutóval, a két rakatból az egyiket szinte teljesen felszabtuk.

Azután milliószor átengedni a gyalun, miközben olyan forgácsmennyiség keletkezett, hogy még jövő évre is elég lesz a komposzt WC öblítésére. Persze ezt menetközben többször is fel kellett merni zsákokba, hogy egyáltalán el lehessen férni a műhelyben.

A stég megépítéséhez szükség volt 2 db 3 méteres 15x15-ös gerendára. Nekünk viszont csak 2,5 méteres pallóink voltak. Tehát lehetett hosszban toldani a pallókat, majd 3 darabot összeragasztva megkaptuk a kívánt méretet.

Azért a biztonság kedvéért a mester még három helyen átmenő csavarokkal is összehúzta a ragasztott gerendákat. 

A pallókat is sorra ki kellett gyalulni és maróval kis barázdákat belemarni csúszásvédelem miatt. 

Közelről így néznek ki.

Már csak az éleket kellett volna legömbölyíteni, amikor a kismaró megadta magát, javíthatatlanul eltört. Így rendelhettünk egy új gépet, hogy be lehessen fejezni a pallók megmunkálását. Utána már csak le kell vágni a megfelelő hosszúságúra és már lehet is összeszerelni.

Tehát a birtok építészeti munkálatokkal ennyire jutottunk szeptember elejéig. 

Ezek mellett a pipi ólat ismét ki kellett meszelni, mert a tyúktetük megint megszállták. Plusz készült nekik egy új ülőrudas szerkezet. A korábbi a falra volt rögzítve és nem igazán vált be. Most még csak szokják a tyúkocskák, de remélem használatba veszik hamarosan

Hogy az életünk még tovább bonyolódjon, a tavasszal beszerzett kistraktorral adódott némi gond. Egyre nehezebben akart elindulni, emiatt én gyakorlatilag nem is tudtam használni. Szerencsére még benne voltunk a 6 hónap garanciában és küldtünk egy kis videófelvételt a cégnek, akiktől vettük. 

Mi attól tartottunk, hogy fel kell vinnünk Hatvanba, ami jelentős kiadásokkal is jár és ha egy nap nem tudnak végezni vele, akkor lehet érte visszamenni. Szerencsére a felvételből azt állapították meg, hogy az önindítóval van gond. Szereljük ki, postázzuk és javítás után visszaküldik.

Így is tettek. Tehát pár órányi szerelésből megúsztuk ezt a történetet. 

Miután augusztus elejére elkészült a szénatároló, szóltunk a helyi rakodóval rendelkező ismerősünknek, hogy be kellene hordani a bálákat. Végül augusztus 14-én ért ide a gép. Itt már gyülekeznek a gurigák a tető alatt.

Három órába tellett, mire a négy hektárnyi területről összehordta a 72 darab bálát, pedig sokszor kettőt is hozott egyszerre.

Mivel a helyhiány miatt nem lehetett kötésbe rakni a sorokat, kicsit megdőltek a sorok, sőt kettő ki is borult a rakatból, ezeket szerencsére be tudtuk gurítani az istálló végébe, így ezek is tető alatt vannak.

Augusztusban még mindig kakas tumultus volt nálunk. Végül rákérdeztem anyukámra, nem érdekli-e némi kakashús gyümölcsért cserébe. Szerencsére érdekelte. Úgyhogy mi Szent István napját kakasvágással és befőzéssel töltöttük. 

Anyukám kora hajnalban megjelent. Én már előző nap bezártam a 4 delikvenst, így reggel nem kellett őket kergetni, mert amúgy a legények nálunk teljesen szabad életet éltek, jöttek, mentek, ahogy kedvük tartotta.

Cserébe kaptunk egy nagy szatyornyi őszibarackot, amiből 12 üvegnyit tettünk el és egy vödör paradicsomot, amiből 8-9 üveg darabolt paradicsom került a kamrába.

Azért az megnyugtató érzés, ahogy látod, hogy telik a kamrapolc mindenféle finomsággal.

Azután szeptember elején Gáborral mi is neki veselkedtünk és levágtunk még négy kakast. Megpucoltuk, szétbontottuk őket és éppen bent  szortírozom a húst, miközben még átmosogatom a darabokat, mikor egyszer csak el kezd köpködni a vízcsap. Azt hittem megint a szívócsővel van gond, hát nem. KIFOGYOTT A VÍZ AZ ÁSOTT KÚBÓL. Hát bizony itt tartunk, kb. 1,5 gyűrűnyivel van lejjebb a vízszint a nyári aszály következményeként. Nem véletlen, hogy a fúrt kúból is idevezettük a vizet, csak még az összekötési munkálatok nem történtek meg.  Így két napig ment a vízhordás kannákban a másik kútból, mire Gábor rájött, hogy ha egy 200 literes hordót megtölt vízzel, majd abba az ásott kút szívócsövét beleengedi, akkor van folyóvíz a házban. Ebből is látszik, hogy szellemileg is ki vagyunk merülve, mert két napba telt, mire erre rájöttünk. 

Sajnos az ásott kuttal is kezdeni kell valamit, de már ez is a jövő év feladata lesz, mivel előbb ide is kell egy olyan  aknát csinálni, mint a tóhoz, mert ez a téglából rakott össze-vissza dölöngél, plusz kicsi is lenne a szerelvényeknek.

A szénabálák nem nagyon tudtak megmelegedni a helyükön. Ugyan már bálázás után egyszer meghirdettem, de arra nem jött kapás. Így a berakodás után újra próbálkoztam és nem is kellett sokáig várni. Szeptember 1-én hirdettem meg egy új fórumon és 5-én már el is adtam az összeset.

Mivel a lemerült akkumulátorok és a közelgő születésnapom miatt engedélyeztünk magunknak 4, azaz négy teljes nap szabadságot, így végül a szállításra múlt hét pénteken került sor.

Egy akkora jármű érkezett, hogy az is kérdéses volt, hogy egyáltalán be tud-e fordulni a kapunkon, de szerencsére a sofőr nagyon ügyes volt, igaz a kezemet nem tettem volna oda az oszlop és a kocsi közé. Így egészen közel tudott állni a szénatárolóhoz és a srác, aki amúgy a kaszálást végezte nálunk 1,5 óra alatt fel is dobálta az 58 darab bálát. 

Így most már csak a mi 10 bálánk árválkodik a tárolóban. 

De sebaj, mert így legalább ide tudunk parkolni Micukával. Elvileg tolatás nélkül is meg lehetne oldani a ki-beállást, de mivel a múlt héten igen jól begyakoroltam, ezért legutóbb is tolatva jöttem ki a tető alól. Hétfő óta Micuka segítségével oldom meg a kecskék itatását, a darált termény szállítását és minden egyéb hurcolni valót. Így a kezeimnek és a lábaimnak is könnyebb, meg még időt is spórolok.

Na, mára be is fejezem, nehogy a végén elunjátok az olvasást. Viszont hamarosan jelentkezem friss beszámolóval az állatokról és a kertről is. A képek már ki vannak válogatva, úgyhogy nem ússzátok meg az újabb Málnáskerti Történeteket.