Száműzetésben

Az élet úgy hozta, hogy ezeket a sorokat az imádott birtokunktól kb. 2500 kilométerre írom. Bizonyos ügyek a korábban hat évig otthonunkul szolgáló országba szólítottak és immár négy hete itt dekkolok. Most értettem meg csak igazán milyen érzés lehetett Ádámnak és Évának mikor kiűzték őket a paradicsomból.

Eredetileg együtt indultunk el (úgy gondoltuk pár nap alatt elintézzük, amit kell), de azután kiderült, hogy itt inkább hetekben kell számolni az időt. Mivel ennyi időre nem lehetett az állatokat ott hagyni, meg hát a házzal is haladni kellett, hogy a veteményes projektről ne is beszéljünk, ezért úgy döntöttünk, hogy osztódunk. Mivel én egyedül nem sokra mennék a birtokon, ő pedig a nyelvet  nem bírja annyira mint én, ezért azt tűnt a legcélszerűbbnek, ha én maradok itt.

Ez a bejegyzés is úgy készül, hogy Gábor feltöltötte a blogra az ő általa készített képeket én pedig itt megírom, hozzá a szöveget. Nem kicsit vagyok lehangolva. Hiányzik a társam, az állatok, az egész otthoni környezet és persze minden történésből ki vagyok hagyva. Én is csak képekből és a napi beszámolókból értesülök arról, hogy mi történt otthon.

Na, de elég a siránkozásból. Nézzük inkább, hogy mi történt az elmúlt hetekben.

Először is örömmel számolhatok be róla, hogy a sok hívatlan vendég után (lásd korábbi bejegyzés a különböző állat inváziókról) , végre egy általunk is szívesen látott lakó költözött be a padlásra. Egy rozsdafarkú madárka tisztelt meg minket azzal, hogy a kémény tisztítónyílásánál lévő mélyedésbe készítette el ezt a helyes kis fészket, melybe gondosan el is helyezett öt darab tojást.

Itt éppen valamelyik szülő melengeti az utódokat.

A házzal kapcsolatosan is nagyot léptünk előre, ugyanis hétfőn megérkezett a kályhaépítő mester a  segédeivel és nekiláttak a MŰNEK. Gábor előzetesen beszerzett minden szükséges anyagot, úgymint samott tégla, agyag, pelyva, lótrágya stb. Kicsit izgultam, hogyan tudjuk megoldani az egészet úgy, hogy én otthon sem vagyok. Azért ez nem egy olyan dolog, amit majd egy év múlva kicserélek, vagy átépítek, ha nem tetszik. De a végeredményt látva megnyugodtam.

Persze nem csak azt láttam, hiszen minden nap végén megkaptam a képes és a szóbeli tájékoztatót. Az első nap meg egyenesen forródrótos kapcsolatban voltunk, mert olyan fontos dolgokat kellett eldönteni, hogy kerek legyen-e vagy szögletes, legyen-e padka vagy sem. Miután ezeket a lényeges kérdéseket eldöntöttük, láttak csak neki a tényleges munkának.

Az országos ismertségű mestert egyébként már kb. egy éve lefoglaltuk, akkor még őszre, mert azt reméltük, hogy addigra tető lesz a házon, ez végül átcsúszott idén tavaszra. Eredetileg múlt hét szerdán jöttek volna, de akkor épp mind a ketten távol voltunk, így eltoltuk hétfőre. Azt mondta ez az utolsó időpont, ha akkor nem tudja elkezdeni, akkor már idén nem is tud jönni. Mivel nekünk kályha és tűzhely kell még az idén, így nem volt alternatíva Gábornak otthon kellett lennie.

Készül a kályha és a csikótűzhely alapja. Amint látszik végül a kerek forma mellett döntöttünk, már ami a kályhát illeti.

A kályha alsó részében egy fatárolót alakítottak ki, a mester szerint egy napi tűzifának lesz itt helye.

Itt már kész az alsó rész, innentől jön a tűztér.

A csikótűzhely és a kályha ajtó beépítve.

Tűzhely kerete és a sütődoboz is a helyére került.

Itt már kialakult a végső forma és be is van tapasztva.

Rákerült a díszítés is egy fa képében.

A tetejét egy sor bontott téglával zárták le.

A kályha száz százalékos készültségét majd a meszeléssel nyeri el, amikor a falakat is meszeljük.

Természetesen az elkészült kályhát és a sütőt fel kellett avatni, úgyhogy az én drága egyetlenem pogácsagyúrásra adta a fejét. Itt még csak készülőben a tepsiben várakoznak.

Íme a végeredmény. Ebből is látszik, hogy mi mindenre képes a férfi ember, ha a hasáról van szó és az asszony épp nincs kéznél.

Közben persze a vakolással is haladtunk. Nappali- étkező-konyha-előtér teljesen elkészült, az összes ablaknyílással együtt.

A galagonyabokor még nem izzik, csak virágzik. Utoljára én még tök kopaszon láttam, április elején.

Íme a nyáj. Nagyon fotogének a drágák. Persze csak azért figyelnek ilyen áhítottan, mert a gazdi kezében van valami és az a valami hátha ehető.

A kerttel kapcsolatosan folynak az előkészítő munkálatok. Én innen távolból osztom az észt, ő  meg szegénykém egyedül próbál nyolc felé szakadni (ház-állatok-fünyírás-anyagbeszerzés-háztartás stb.stb.). Először még aggódtunk, hogy ez miatt a külföldi kiküldetés miatt mi lesz a kerti munkákkal, de az április végi fagyok miatt végül is jó, hogy eddig nem csináltunk semmit. A kőművesünknél elfagyott az összes borsó, krumpli.

Nálunk a következő munkafolyamatok előzik meg a vetemény végső nyugalomra helyezését: először is a kiszemelt helyen le kell nyírni a füvet, megszántani a helyet, ahova a krumpli, hagyma, egyéb kerül, karókat leverni, drótot kihúzni a villanypásztornak, mert szerintem a vaddisznók egy éjszaka alatt kitúrnának mindent, ami a földbe került.

Arra kértem még, hogy a tavaly elkészített nyolc ládába legalább a paradicsom, paprika, cukkini, (meg amit még gondol) magokat dugdosson el. Vannak üvegtábláink, amiket ráhelyezve mini-melegházakká lehet őket alakítani. Így remélem hamarabb lesznek palántáink, amiket majd később a nagyobb magas ágyásokba át tudunk ültetni.

Hát egyelőre ennyiről tudtam beszámolni.