Hát bizony itt a tél, de tényleg

Megint csak beigazolódott, hogy tervezhet az ember akármit, majd az időjárás eldönti, hogy mi valósul meg belőle. A legutóbbi bejelentkezésem óta bár haladtunk valamicskét a kerti konyhával, de a nagyon sok mínusz beköszöntével úgy döntöttünk, hogy a falazási, kályhaépítési részével egyelőre leállunk. Nálunk most reggel is legalább -8 fok volt, ebből meg délutánra lesz esetleg plusz pár fok. 

Ha pedig enyhül az idő akkor valószínűleg esik is, így igencsak beszűkültek a lehetőségeink a kinti munkákat illetően. Azért ahogy tudjuk folytatjuk, hogy legalább a faváza és a tetőszerkezete meglegyen.

Na, de lássuk mi minden történt az elmúlt két hétben. 

A pinceajtóval kezdtük, de mivel itt ragasztani kellett többször is, ezért a pihenőidőkben a kerti konyha szerkezetével is tudtunk foglalkozni.

Emlékeztetőül,  innen indultunk. A lapok leragasztva, a tok meg darabokban.

Először összeragasztottuk a tokot, ami száradás céljából beköltözött a kis szobába egy napra. A kinti hőmérséklet ugyanis már nem volt elegendő ehhez a művelethez.

Hogy a várakozási időben se unatkozzunk, ezért egy kis izomerősítés céljából lementünk a "fatelepünkre" és kiválogattuk a kerti konyha vázához szükséges anyagokat. Ehhez mindösszesen egy két és fél méteres farakatot kellett majdnem teljesen lebontani, mivel a gerendák valahol középtájon helyezkedtek el. De ebből nem állt meg a művelet, mert utána, ami maradt abból szépen vissza is kellett építeni a rakatot. Így aznapra a súlyzóst edzést letudtuk. A legnagyobb "súlyzóink" a 4 méteres 15x15-ös gerendák voltak.

Itt már rákerült a pinceajtó tokjára a borítás. Szerencsére az idő is kissé megenyhült így kint maradhatott, amíg száradt.

Ezután jöhettek az ajtólapok, amikre rá kellett vágni az ívet. A kétszárnyú ajtó nagyobbik lapja vágás előtt és ...

.... vágás után.

A kicsi előtte és ...

... utána.

Egy kis csiszolás és már mehettek is rá a hevederek, amikre majd a pántot rögzíteni fogjuk plusz ez is merevíti az ajtót. 

Végül november utolsó szombatjának  délutánjára felmelegedett annyira a levegő, hogy neki mertem állni a pinceajtó lefestésének is. Ez volt az utolsó pillanat, mert azóta vagy esett az eső és hideg volt vagy csak szimplán baromi hideg volt.

December első napján, ami egy szép napos nap volt, végül sikerült a tokot is beépíteni a helyére. Azóta is arra várunk, hogy a kovácsoltvas pántok végre elkészüljenek. Már a múlt hétre megígérték, a héten megint érdeklődtünk, állítólag most már tényleg hamarosan elkészül.

A pinceajtóval való foglalatoskodás szüneteiben azért arra is volt idő, hogy a kiválogatott gerendákat a mester meggyalulja és ...

... megcsiszolja. Közben azért társasága is akadt.

Szerencsére belefért az időbe, hogy a gerendák is kapjanak legalább egy réteg festéket, így már kibírják jövő tavaszig.

A konyha építésére alkalmas idő a legutóbbi bejegyzés óta mindösszesen egy nap volt. Eddig sikerült eljutni.

Szegény emberemnek izgalmas napja volt. Mivel aznap biztosítania kellett a kőműves számára az anyagot, nekem segítenie kellett az ajtólapok festésénél (bakra felhelyezés, fordítás, lerakás), el kellett készítenie a ramonádot a kályha fatárolójához, zsalut a kémény kalapjának és azt még be is betonozni. A "kalapka" nélkül ugyanis szétfagyna a kémény. Addig viszont nem lehetett elbontani az állást, addig meg nem lehet a váz építését elkezdeni.

Itt már a kész kémény kalapostul, az állás elbontva és a menetszárak már rögzítve a falban. Ezekre ülnek majd rá a gerendák.

A pillérekbe ilyen vasak kerültek rögzítésre. Ezekbe kell az oszlopokat berögzíteni.

A szerkezet felállításának is nekiálltunk.

Igaz, egyelőre eddig jutottunk csak, de ha az időjárás engedi, azért folytatjuk.

A konyha padlószintje a tornáchoz hasonlóan téglával lesz kirakva. Ehhez azonban el kellett egyengetni a talajt. "Pár" talicska föld ide-oda és már kész is lett. Az volt a terv a múlt hétvégére, hogy bár a falazást nem folytatjuk, de végül is a padlót meg lehetne csinálni. Persze, ha nincs csonttá fagyva a homokkupac, ami a szintezéshez kell. Hát csonttá fagyott, így abból sem lett semmi.

Egy másik farakat teljes átválogatásával (ez csak olyan 1,5 métere magas volt) sikerült a konyha tetőanyagát kiválogatni. Mivel belülről nem lesz leburkolva, ezért festeni kell, szőrös fát meg nehéz festeni, ezért meg kellett gyalulni őket. Szerencsére a közeli fatelepen, ahonnan a ház anyaga is jött, lehetőséget kaptunk erre, így egy délelőtt meg is voltunk evvel a művelettel.

Már a tetőléceket is beszereztük, így most már minden rendelkezésre áll, hogy a fa vázat megépítsük.

További jó hír, hogy végül helyben sikerült bontott cserepet találnunk. Mondtam az uramnak, hogy kérdezze már meg a fiatal szomszédainkat, hogy hátha ők  hallottak valamit. Mégis jobban ismerik az itteni viszonyokat, mint mi. Bejött a tipp, ugyanis a helyi önkormányzat több épületen tetőcserét hajt éppen végre és van egy pár ezer darab cserép. Gyorsan le is csaptunk rájuk. Ami megmarad, majd jó lesz az istállóra. Mégsem mindegy, hogy pár kilométerről kell elhurcolni a cuccot, vagy 30-60 km-re találunk valamit és akkor onnan.

A mi gyönyörűséges és okos és imádni-való Málnánk.

A kecskék továbbra is folytatják a terület karbantartását, egyre újabb és újabb területeket fedeznek fel, ahol jól megtömhetik a bendőjüket.

A hízásra fogott malackáink szépen gyarapodnak.




A nagyobbik malac ideje hamarosan kitelik, még az ünnepek előtt.

Sajnos tegnap ki kellett hívnunk az állatorvost. Ugyanis a kandisznónk jobb lapockáján egy óriási seb lett. Valószínűleg a csavargásai során sérült meg, de mikor felfedeztük (pár napja) még egy kb. tízforintnyi seb látszott, ami azután egyre nőtt. Fertőtlenítőszerrel kezelgettük, de nem javult, sőt úgy  tűnt láza is van. Ezért nem vártunk tovább. A doki kitisztította a sebet, amiről akkor derült ki, hogy akkora, hogy a fél öklöm beleférne. Kapott antibiotikumot, meg lázcsillapítót. Plusz hagyott itt mindkét szuriból, amit majd nekünk kell beadnunk. Ezenkívül naponta ki kell mosni valami fertőtlenítős oldattal és Betadinos oldattal lekezelni.

Azt mondta elég szívósak ezek a vietnámiak és hogy ő  már látott ennél sokkal csúnyábbat is, ami rendbe jött. Szóval most karanténban van egyedül, hogy a többi hálótársa (Józsi kecske, meg a kis szívszerelme) ne tudja piszkálni. Szerencsére annyira nem volt rosszul, hogy ne egyen, de most fokozottan odafigyelünk rá. Ma kapott két egész nyers tojást is a reggelijébe elkeverve, meg vitaminokat is. Reggel egyébként már kint várta a gazdit, amikor vitte a kajáját. Úgyhogy bizakodunk, hogy begyógyul a seb.

A fentieken kívül igazán a napi működéshez szükségeseket végezzük, úgymint etetés reggel-este,  ganézás, almozás hetente, tüzelőhordása a tornácra egy-két hetente. Szóval eléggé nyugisan telnek az adventi napok.

A végére hagytam egy kis ünnepit. A hugicámmal összefogtunk és gyártottunk egy-két (na jó, összesen TÍZ darab) grincsfát. Onnan jött az ötlet, hogy alapanyag (seprűzanót) nagyhatalom vagyunk. Azonkívül homok kell (egy kb. 6 hektáros homokbányán ülünk), egy kis drót, na meg persze a díszítéshez való szalagok, gömbök egyéb apróságok.

Amint látjátok mi használtunk némi természetes díszeket is, úgymint szárított narancs szeletek, fahéj, fából kivágott csillagok, fenyőfák.

Szerintünk nagyon mutatósak lettek és nem is volt olyan bonyolult elkészíteni őket.

Ezzel zárom is soraimat. Mindenkinek kellemes és békés adventi ünnepeket kívánunk innen a Málnáskerböl.