Szomorú hajnal

Sajnos a beteg kocánk megmentésére indított akció nem járt sikerrel. Ma hajnalban átsegítettük őt a malac mennyországba. Mindkettőnket igencsak megviselt az eset. Meg is sirattuk őt. Lehet, hogy kívülállóknak kicsit szentimentálisak vagyunk. Hiszen nem ez volt az első eset, hogy "öltünk". Hozzáteszem, hogy eddig egy állat levágásakor sem érzékenyültünk el. Úgy voltunk vele, hogy ők ezért vannak, szépen felneveltük őket és amikor eljön az idejük, akkor menniük kell. Persze akkor sem volt sétagalopp, de könnyek azért nem voltak.

De Renault más volt (azért hívtuk így, mert kismalac korában pont egy olyan rombusz alakú rózsaszín folt volt az orrán, mint a márkajelzés). Kismalac korában került ide, tán 6 hetes lehetett. Most már több, mint két éve. Teljesen vad volt, mégis sikerült megszelídítenünk. Hosszú-hosszú hónapokba tellett, mire a végén ő  is ugyanúgy elborult, ha a hasát vakargattuk mint a 7-8 napos malackáim. Tavaly ellett először és szépen felnevelte a kicsinyeit. Azóta súlyban is majdnem a duplájára nőtt, az idei garnitúrát is rendesen gondozta. Terveink szerint még jó pár évig velünk lehetett volna. 

A sors azonban máshogy akarta, bár mi minden lehetségeset megtettünk. A múlt heti kezelés után átmeneti javulás következett be. Legalábbis el kezdett enni, sőt már kimászott az ólból és nekiállt turkálni. De továbbra is igen bizonytalanul állt a lábán és rövid idő után egyszerűen eldőlt. A doki 4-5 napot mondott és azt, ha nem gyógyul meg, akkor mást nem tehetünk érte. Mi azért adtunk neki még plusz pár napot, de a helyzet nem változott. Már csak feküdt az oldalán szinte egész nap mindenféle vérszívó rovarok által gyötörve. Így hétfőn megszületett a döntés, hogy akkor átsegítjük. Tegnap még gyűjtöttük az erőt és végül ma hajnalban megtörtént.

Gábor ásott egy nagy gödröt, nekem csak az odaszállításban kellett segédkeznem, mondta, hogy elmehetek. Nem is tiltakoztam (holott máskor fogtam már le malacot, amikor megszúrta). A különös, hogy egy hangot sem hallottam. Utólag elmesélte, hogy nem is rángatózott. Ott maradt mellette végig és simogatta, amíg el nem ment végleg. Szerintem tudta ő, hogy csak segíteni akarunk neki. 

Azt mondják, hogy aki haszonállatot tart, az vagy már veszített el jószágot, vagy veszíteni fog. Közel három évig mi megúsztuk. Most eljött a mi időnk is. 

Na de térjünk át kicsit vidámabb dolgokra. A legutóbbi bejegyzés óta ismét gyarapodott a malacpopuláció. Múlt pénteken megellett  a másik kocánk. Nála is lehetett tudni, hogy esemény lesz, mert reggel már nem jött ki etetésre a kecskeólból. Így a fejés után szépen kitereltem mindenkit, hogy nyugodtan tudjon készülődni.

Ezúttal megtört a "4"-es szám bűvölete és 6 kismalacunk lett. Összesen ennyien születtek és mind jó egészségben. Az aprócska, icike-picike probléma csak az volt, hogy rossz helyre. Ahogy már korábban említettem készült neki egy külön szülőszoba, ahova be is zártuk a leendő anyukát, de az éjszaka folyamán valahogy kiszökött.

A kicsiket egy lavórba tettük és átvittük az új helyükre, a nehezebb feladat az anya utánuk csalogatása volt. Bevetettünk kukoricát, meg "gyereksírást" és végül nagy nehezen odatalált hozzájuk. A kecskeólban nem maradhattak, hiszen agyon taposhatták volna őket, ha meg csak a kocát hagyjuk ott a kicsikkel, akkor a kecskék maradnak fedél nélkül.

Itt már a szülőotthonban a legfrissebb család.

Etetéshez sorakozó!!!

Pénteken, reggel 8-kor nekünk jelenésünk volt a közeli állatklinikán, hogy az anyacicánkat ivartalanítsák, mivel további szaporulatot nem szeretnénk. Szerencsére minden jól ment, mikor hazajöttünk még kicsit tántorgott, de este már szépen evett a többiekkel. Azóta is jól van, a sebét nem piszkálja. 

Tehát a reggeli etetés és a kocamama különzárása után mi elrobogtunk. Mire hazaértünk három malacka már megvolt. A szemünk előtt született meg a két következő és ekkor valami hihetetlen dolognak lehettünk tanúi: a két kis újszülöttön még rajta volt a magzatburok és elkezdték egymást tisztogatni. A kis orrukkal turkálták le egymásról a burokdarabokat. Majd utána megkezdődött a nagy vándorlás. Ugyanis a mama légvégétől fel kell jutni a cicikhez. Volt, aki a háta irányába indult el és teljesen körbekerülve érte el a célját. 

Ma ők még csak 5 naposak, de a simogatós módszer itt is működik. Már kezdenek dülöngélni oldalra, ha puha kis pocijukat simizem. 

Azért július végére csak kitört a kánikula. Ha a hőmérőn nem éreztük volna, akkor a malacok viselkedéséből kitalálhattuk volna, ugyanis elkezdték borogatni a vizes edényeiket, sőt a kisebbek némelyike nem átallott teljes testtel megmártózni a ivóvizes edényben. 

Ezért a már korábban is alkalmazott módszerhez folyamodtunk. Az általuk kiturkált gödröket feltöltöttük vízzel, hogy legyen hol pancsikolniuk.

Gyülekezik a fürdő közönség. Először csak hárman, ...

... azután már négyen, ...

... végül az ötödik is becsatlakozik.

Nézzétek azt az édes kismalac pofit, amint épp a kamerába néz. Elolvadok tőle.

Kollektív pihenő az árnyékban. A rózsaszínek a második körben keresték fel a fürdő létesítményt. Utána alig látszott az eredeti színük.

A cicák bezzeg bírják a meleget. Jó nagyokat pihengetnek az alábbi pozíciókban. Fáskosárban, farakáson, zsákokon.

Ő  a jó meleg téglapárkányon nyújtózott el.

Ez a kis fehér zoknis pedig a papáján.

"Nagyon laza csávó vagyok, remélem az tudod, ugye?"

A múltkori beszámoló óta végre történtek előrelepésék istálló ügyben. Lassan összeáll a puzzle sok kicsi darabja. Először ugye a terepet kellett megtisztítani, törmeléket eltüntetni,  azután az áramot odavarázsolni (ahhoz ásni 175 méter árkot, kábelt lefektetni). A koncepció, hogy a régi alapokat megtartva, felhasználva a hosszú oldalakra 8-8 téglapillért építünk, a pilléreket a műhely és az istálló területén egy kb. 1 méteres magas fallal kötjük össze, a többi részen csak deszkázat lesz. A tároló részen csak az oszlopok lesznek. 

Ahhoz, hogy az alapozási műveletnek neki tudjunk állni, régészeti feltárásokat kellett folytatni. Ugyanis a bontás és a tereprendezés eredményeként az alap nagy részét föld, törmelék borította. Amint az alábbi kép mutatja a feltárás eredményes volt és a teljes kerülten előkerültek az alapok. 

Mivel a pillérek alapja nagyobb, mint a fal szélessége, kb. 4 méterenként összesen 16 gödröt kellett kiásni. A feladat megoldásához minden lehetséges eszközt be kellett vetni.   A műveletet a földben rejtőző gyökerek, törmelék és beton is nehezítette, helyenként kézzel kellett kiemelni a maradványokat, hogy valami elfogadható mélységet el lehessen érni.

Minden tiszteletem az emberemé, aki a 35 fokos kánikulában  "a szumbavai fegyenctelepekhez" (Rejtő) hasonlította a munkakörülményeket. De mivel kemény fából faragták, ő nem dobta be a törölközőt. A korábban nálunk "próbálkozó" munkások már sírva rohantak volna az anyukájukhoz, hogy ők ezt nem bírják.

A 16 gödörből végül kettő maradt el, mert közbe nyakába kapott egy nyári záport, amit úgy fél óráig tűrt, de mikor már az alsóneműjéből is csorgott a víz, úgy döntött, hogy mára elég.

Holnap viszont felszívjuk magunkat és egy nap alatt meg csináljuk a betonozást (ne kelljen már kétszer mosogatni a gépet). Ehhez a giga nagy és nehéz betonkeverőt át kellett szállítmányozni a kerti konyha mellöl a helyszínre.

Azt bírom benne, hogy minden problémára tud megoldást. (na jó, szinte mindenre) Én már hetek óta azon töröm a fejem, hogyan lehetne megoldani. Mondtam, hogy szóljunk a szomszéd srácnak segítsen. Erre ő fogott pár pallódarabot, ráeszkábálta a traktor vonópadjára, betolatott a gép alá (kvázi mint egy villás targonca), rögzítette  a gépet, megemelte és már vitte is a tett helyszínére, ahogy az alábbi képen látszik.

Tegnap megérkezett a keverendő beton alapanyaga, úgymint sóder és cement. Plusz betonvas a pillérekbe és a szigetelés a fal alá.

Érkezett még egy szállítmány fa, így tovább nőtt a rakat.

Ahogy említettem a kaszálás a mindennapi tevékenységek körébe tartozik. A ház körül már igencsak megnőtt a mindenféle növényzet. Valahogy úgy nézett ki, mint a pincedombon. 

Röpke pár óra kaszálás után már kicsit kulturáltabban nézünk ki. Utána még a motoros fűnyírót is el lehetett tologatni ott ahol nem volt olyan nagy a fű és már kész is volt vele. A lekaszált növényzet nem vész kárba. Mióta a jószágoknak kijárási tilalom van, naponta két-három púpos talicskányival fuvarozunk be a kecskéknek.

Itt épp folyamatban van a gyűjtés. Én itt tudtam bekapcsolódni. Ilyen csinos kis kupacokat gereblyéztem össze, majd a "vella" segítségével felhánytam a traktor pótkocsijára. A gazda meg lehányta a villanypásztoron belül. Két nap alatt négy rakományt gyűjtöttem össze, ami most letakarva  várja a végső felhasználást.

Rakományra várva.

Időközben az akácosban is nekiállt a kaszálásnak. Ott a szederindával kell megküzdenie ellentétben az égeresben levő náddal. Hiába no, változatosan szép az élet. Itt is sürget az idő, mert bármikor jöhetnek az erdészettől ellenőrizni, és nem lenne jó, ha gondozatlannak találnák. Mert akkor jön a bírság.

Amíg a gazda hajnalonta kaszál én a kertben serénykedem. Gyomtalanítok, kapálok, betakarítok. Időközben a saját uborkák is megjelentek a kertecskémben. Pár nap alatt elég tekintélyes mennyiség gyűlt össze. Így kénytelen voltam nekigyürkőzni a savanyúság eltevésének.

Apukám távirányításával az alábbiak készültek: két üveg savanyú uborka, négy üveg szeletelt, szintén ecetes lében eltett, amiből reményeim szerint ubi salit lehet majd csinálni. Ezenkívül a fagyasztóban is van már egy pár csomag uborka.

Ilyen óriásiak a takarmányrépák. Csak próbaképpen húztam ki egyet, hogy mégis mekkora, meg le is akartam tesztelni, hogy mit szólnak hozzá. A levelét a kecskék, a felaprított répát a malacok pillanatok alatt eltüntették.

Egyébként a répa közé vetett borsóból már szüreteltem. Nem mondom, hogy óriási mennyiséget. De legalább annyival kevesebb gazat kell kicsupálnom. Almapaprikát és némi paradicsomot is tudtunk már fogyasztani a kertünkből. Az élet apró örömei.

Röviden ennyiről tudtam most beszámolni. Remélem a következő beszámolóban már csupa vidám és kellemes dologgal jelentkezhetem.