Ismét együtt a csapat

 

Két év után, idén július közepén  sikerült ismét összeszedni a gyerekcsapatot (unokaöcsik és hugik), összesen öt gyerkőcöt. Habár csak három napot sikerült kiszorítani úgy, hogy mind az öten együtt legyenek velünk, azért kalandokban és programokban nem volt hiány ezúttal sem.

Első nap birtokon kívül program volt. Összevont születésnapi, névnapi, karácsonyi ajándék gyanánt kalandoztunk egyet a Mecsextrém parkban egy nagyival kiegészülve, aki kísérőként segített minket a gyerekek körül.  Volt bobozás, kötélpályán mászás, bikán lovaglás, három D-s karika és még sok egyéb. 

Iszonyatosan nagy mázlink volt, mert este 18,30-ig tudtunk maradni és csak miután haza indultunk kezdett el szakadni az eső, ami aztán gyakorlatilag velünk maradt az elkövetkező napokban is. De szerencsére akadt némi szünet is az esős időszakok között, így a birtokon együtt töltött két nap alatt is tudtunk szabadtéri programokat beiktatni. 

Első este vacsora után mindjárt megbeszéltük Málnáskertben érvényes szabályokat:

- ez egy birtok állatokkal és növényekkel, amelyek mellett nem lehet teljes szabadságot kivenni, tehát ezeket gondozni kell, ha segítenek hamarabb végzünk és több idő marad a szórakozásra, 

- az egyéb háztartási teendőkben (terítés, asztal leszedés, mosogatás stb.) is szükség van segítségre, mert ha mindent csak mi ketten végzünk, akkor a közös programokra kevesebb idő jut, 

- nálunk Málnáskertben szinte minden eszközt, szerszámot ki lehet próbálni, viszont nagyon fontos, hogy csak felnőtt jelenlétében és útmutatásai alapján, hogy az esetleges baleseteket elkerüljük,

- képernyő előtt töltött idő korlátozott, közösen kiválasztott filmet 30 perces etapokban lehet nézni.

Ez utóbbi szabály annyiban változott, hogy amikor az esős idő miatt beszorultunk a házba, számítógépes foci bajnokságot is rendeztünk, amiben rajtam kívül mindenki részt vett. Csoport mérkőzések, meg elődöntő, döntő, ahogy kell. 

A pénteki fárasztó nap után hagytuk aludni a gyerekeket, viszont a gazdának már 7,30-kor jelenése volt a szomszéd faluban, hogy az időközben learatott tritikaléból (búza és rozs keresztezésével létrehozott gabona) elhozzon egy fél tonnányit. 

Miután megreggeliztünk irány az állatudvar. 

A két kislány különösen odavan az állatokért, alig lehetett őket kiimádkozni.

Mikor végeztünk az etetéssel felkerekedett az egész csapat, hogy a frissen beszerzett takarmányt lepakoljuk az utánfutóról.

Irány az istálló. A jelenleg rendelkezésre álló egy szem hombár 3/4-ig volt árpával. Első feladatként ebből kellett néhány zsákot tele merni, hogy a tritikalé (vagy ahogy a termesztő nevezi "tikitaka") nagy része beleférjen.

Közös munka, ahol együtt kell működni, a lányok a zsákot tartják, a nagyfiú meg egy kőműves fándlival meregeti a gabonát. 

Mivel időközben akadt más feladat is, a két fiú végül magára maradt és annak ellenére, hogy a középső fiúcskának focizás közben megsérült a keze (repedt ujjacska) mégis szépen folytatták a zsákok megtöltését. Csak érdekességként: soha nem hozta fel kifogásként, hogy a fájós ujja miatt nem tud megcsinálni valamit, vagy nem akar részt venni valamiben. Le a kalappal előtte. 

Közben a többiekkel a mester neki állt méregetni, ugyanis a terv az volt, hogy a korábban már az istállóba hordott deszkákból készíteni kell még egy hombárt. Ugyanis tikitakából szeretnénk hozni még 7-8 mázsát.

Először ki kellett számolnunk, hogy ha egy 1 x 1 x 1 méteres kockát 13-14 cm széles deszkákkal akarunk beborítani, akkor összesen hány darabot kell lefűrészelnünk. Segítségül annyit megmondtunk, hogy egy oldalra 8 darab kell és összesen 6 oldala van a kockának. Harmadikra meg is született  a helyes eredmény. 

Persze mielőtt neki álltunk a gépekkel való munkának, megtörtént a munkavédelmi oktatás: miután a mester felkapcsolta az áramot, senki nem nyúlhat semmilyen kapcsolóhoz. 

A fűrészelést, gyalulást megelőzően természetesen fel kellett takarítani a korábbi munkálatokból ottmaradott forgácsot. Lelkes segítőkben ezúttal sem volt hiány.

Aznap délelőtt végül a gyerekek segítségével én méretre szabtam a deszkákat. Ők segítettek felemelni és megtartani a 4 méteres deszkákat, miközben én szabtam. A mester pedig egyedül megegyengette a deszkák élét, hogy majd résmentesen passzoljanak egymáshoz. 

A délután már a szórakozásé volt. A szomszéd faluba ment át focizni a nagybácsi négy gyerkőccel. Miközben én meg a nagyfiú a tornácon beszélgettünk, olvastunk. 

Másnap délelőtt a szokásos reggeli rutin (reggeli, fogmosás, állatok etetése) ismét felkerekedtünk az istállóhoz, hogy folytatni tudjuk a hombár munkálatait. Amíg mi felnőttek gyorsan kigyalultuk a vázhoz szükséges anyagot, a fiúk kreatívan elfoglalták magukat.

Mindenféle hulladék anyagból különféle kompozíciókat épített a nagyfiú, amit a selejtes (nem éles) kaszakésekkel próbáltak dobálni, hogy összedőljön. Majd lehetett kezdeni elölről. 

Mielőtt lementünk volna az istállóhoz, a fiúk begyújtották a kinti sparherdtet, hogy a húslevesnek valót oda lehessen tenni. Én meg gyorsan leszaladtam a kertbe, hogy a leveshez való zöldséget összeszedjem. Ekkor láttam, hogy a korábban már elfektetett hagymáim (hogy ne menjenek magba) száradás helyett el kezdtek rohadni a harmadik napja eső eső miatt. 

Na több sem kellett a gyerekeknek, rohant az összes, hogy segítsen kihúzgálni a hagymákat. 

Íme egy szép példány az egyik lányka kezében. 

A többiek is szép zsákmányt találtak. 

Másik lányka a  szedés helyett inkább szépen rendezgette a ládákba a többiek által kiszedett hagymafejeket. 

Íme a betakarítás eredménye: három ládányi öklömnyi hagymafej, ami remélhetőleg kitart a következő szezonig.  

Az étkező ablakból sikerült kattintanom az alábbi képet, ahogy a legnagyobb fiú és a legkisebb akáclevéllel kényezteti a kecskéket. A nagyobbik lehúzta az ágat, így Bendegúz könnyen hozzáfért, a kicsi pedig a letépkedett levelekkel etette a karámon belül levőket. 

A két kislány gyakori látogató volt a pipiknél is. Itt épp egy kis konyhai hulladékkal etetik őket. 

Bár a két unokatesó vasárnap este hazament, három gyerkőc maradt. Majd megjöttek a szülők is, hogy további három napot még közösen nálunk töltsenek. 

Mivel vasárnap elkészült a hombár vázának való anyag, azt fel is hozták, hogy majd itt a kerti konyhában összeszerelik, ez végül elmaradt. De a nagyfiú kérésére és segítségével hétfőn pár perc alatt összecsavarozták a kocka vázát.  

Miközben a kislány a hulladék fadarabokból, amit a nagybácsi szépen meg is csiszolt neki, hogy fel ne sértse a kezeit, kreatívkodott. Készült egy eredetileg robotnak indult, de végül spárgázó karatés lányként megszülető figura az egymáshoz ragasztott fakockákból. 

Gyorsan eltelt ez a pár nap, de nagyon örülünk, hogy mindannyian itt lehettek velünk. Szerintünk ők is sok élménnyel gyarapodtak és reméljük, hogy jövőre is visszatérnek hozzánk.