Málnáskerti állatsereglet

 

Visszanézve a blogot utoljára június elején készült beszámoló az állatokról, ezért gondoltam, talán örömmel olvasnátok arról, mi újság velük. És persze ilyenkor jön a sok-sok fénykép is illusztrációként.

Reggeli kis "szeretet bonbonjainkkal", Sütikével (bal) és Mikikével (jobb) kezdem, akik kora reggel már bearanyozzák a napunkat. Ez úgy indult, hogy először csak Miki jelent meg a hálószoba ablakában kora reggel és kért bebocsátást, az utóbbi időben már Sütike is csatlakozott hozzá.

Ilyenkor két lábra állva törleszkednek hozzánk, közben persze megy a doromb. Mi persze össze-vissza szeretgetjük őket, viszonozva a hajnali köszöntést. Ma olyan cukik, voltak, hogy felültek mindketten a cicaplédre, akkor készült ez a kép még vakuval (ezért vannak csukva a cicaszemek). Utána "kénytelen" voltam adni nekik némi jutalomfalatokat, annyira imádnivalók voltak. Egyszerűen nem tud rosszul indulni az ember napja, ha így kezdődik.

Azután ajtónyitáskor ez történik nálunk.

Ilyenkor persze már várja a reggelit a hét éhes cicaszáj. Ritka pillanat, hogy mind együtt vannak, mert néhányan már az istállónál éjszakáznak és nem mindig jönnek fel reggelizni. (Mondjuk nincs se patkány, se egér az istálló környékén.)

Reggeli után békés sütkérezés, mosakodás, portré fotózás Misu és Schwarzi részéről.

Ma reggel mivel kissé ködös, hűvös idő volt én meg a bejárati ajtón keresztül szellőztettem, végül visszaszivárgott az összes cica. És az intelligenciájukat bizonyítja, hogy a hétből öt már a cicapléden heverészik,  a maradék kettő meg azt nézegeti, hogy ők hogyan férnének oda. Mindezt teljesen maguktól tették, nem én utasítottam őket. 

Scwharzika, az idei kis kandúrunk vadászat közben.

Most már ő is rájött, hogy az istállónál adódik egy kis extra reggeli némi kecsketej formájában. Ezért időnként ő is megjelenik.

Málnuska múlt héten átesett a nagyjából két havonta esedékes fodrászoláson és fürdetésen. Ilyenkor annyira imádom, egy selymes és illatos kis plüss kutyus lesz belőle kb. egy hétig. Legalábbis az illatot tekintve, amit persze ő minden áron igyekszik eltávolítani magáról.

Boróka, gyönyörűséges mudi révén öntisztuló bundával rendelkezik, ezért  ritkábban fürdik. Ma azonban ő sem kerülhette el a sorsát. Neki alapból nagyon selymes a bundája, de fürdés után még inkább.

Játék közben a kutyalányok. Néha azt hiszem, le akarják gyilkolni egymást, olyan hangokat adnak ki, de csak mókáznak.

Itt jön Leonárdó az én kicsikém. Továbbra is nagyon kezes és odajön hozzám (már amikor nem legelészik a bandával, mert akkor letojja a fejem). 

Együtt a három kis klapec, a másik kettő is nagyon cuki kezes. Itt épp a szokásos reggeli magocskákat várják. Minden reggel kapnak egy maréknyit, amit a kezemből szemezgetnek ki. 

Október első hetében megérkezett a kecskelányok lovagja, Gáborka. Emese és Laci jöttek segíteni a malac ivartalanításban és egyidejűleg áthozták  a leendő apát is, aki azóta is udvarol a lányoknak. 

Itt éppen Majácskát szédíti a lovag.

Nagyon félős kis jószág egyébként, de az én Gáborom végül rászoktatta, hogy reggelenként bemenjen az egyik boxba, ahol kap egy adag takarmányt, hogy jobb kedvel teljesítsen a lányoknál. Azóta nekem is szépen bemegy és már odáig jutottam vele, hogy ilyenkor azért meg tudom simogatni és vakargatni egy kicsit. De kint azért továbbra sem engedi, hogy hozzáérjünk.

Pár napja nagy ügyesen sikerült a két szarvát átdugnia a deszkák között, aztán visszafelé már gondban volt a fiú, nem tudott szabadulni. Hát mit mondjak, még én is megküzdöttem vele, mire vissza tudtam erőltetni a szarvakat a megfelelő oldalra. 

Hófehérke, aki júniusban még egy csontkollekció volt, a nyár folyamán szépen kigömbölyödött.

A többiek is nagyon jó állapotban vannak, szép fényes a szőrük, ki vannak telve, élénkek. Szóval úgy viselkednek, ahogy egy kecskének kell. A tanúlságot levontuk a tavalyi évből: folyamat járhatnak ki legelni, hacsak nincs hó a legelőn. 

Valamilyen nosztalgikus romantika miatt a legtöbb este a régi helyükön gyülekeznek. Ha kint is vannak a legelőn, ahogy meglátnak minket, hogy megyünk etetni a malacokat, berohannak a régi karámba, amit ilyenkor becsukunk, hogy ne lábatlankodjanak a malacok vacsorája körül. 

Ha a malacok megkapták a kaját, akkor csak nyitjuk az ajtót és hívásra szépen elindulnak az istálló irányába. Általában átvágnak a legelőn, így mire odaérünk már csak rájuk kell csukni az ajtót és jóccakát. 

Malacbanda még lézeng az etetés előtt. 

Azután besűrűsödik a csapat,  amint az étel a vályúkba kerül.

Majd jönnek a kis utómunkások és az utolsó morzsát is kitakarítják a vályúkból.

Kancsikámnak mostanában nincs étvágya, oda sem jön a vályúkhoz. Ezért külön vödörben viszek neki valamit, amiből ímmel-ámmal nyammog valamennyit. Lehet, hogy még mindig szerelmes. Mondjuk október 13-án ismét tanújuk voltunk a násznak a mamival (így várhatóan február elején újabb adag malacka érkezik), de azóta láttam, hogy az egyszem kislány is beindult. Vele meg ugye a méretbeli különbségek miatt még nem tud ügykezelni. (Hála a jó égnek! Ha nem viszik el a kicsi lányt, hamarosan külön kell zárnunk, hogy baj ne legyen.)

A két hízónk és a vendégmunkások. A hízók bezárásakor mindenkit becsalunk ide a kajával, majd utána kizsilipeljük a felesleget. Öt kicsi azonban semmi áron nem akart kimenni (mondjuk nem csodálom). Minden etetés után úgy néznek ki, mint egy-egy gömbhal.

Az egyik hízó a Hosszú, a 

a másik a Széles.

Igazából már a hízlalás előtt is gyönyörűek voltak. Jövő héten bizony már disznóvágásra készülünk. 

Tegnap a farakástól a pipibirodalomig futtomban kihordtam egy könnyebb infarktust. Épp egy talicska fát készültem a házhoz vinni, amikor megláttam a ragadozó madarat leszállni a baromfivillanypásztor egyik oszlopára. A pipik reggelente és délutánonként pár órát kint szoktak kapirgálni, mivel bent már eléggé kikapartak mindent. 

Rohantam, mint egy őrült, felkészülve a legrosszabb látványra, egy újabb széttépett baromfira. A madár persze felröppent, ahogy közeledtem. Én meg tereltem vissza a jószágokat a röpdébe, közben folyamatosan számolgatva őket. Elsőre 7-8 db volt meg a 13-ból, majd futva közeledett még három. Végül már csak ketten hiányoztak, körül néztem, a kutyákkal is kerestettem őket, mígnem a kettőből előkerült egy vöröske tyúkocska. 

Azután elmentem az erdőbe egy talicska rőzséért, gondoltam az az egy tyúk bárhol meg tud lapulni, volt már rá példa, hogy csak másnapra kerültek elő. Már csak egy kendermagos tyúkica hiányzott, de szerencsére, mire visszaértem az erdőből, már ott sertepertélt a röpde körül. Annyira boldog voltam, hogy ilyen ügyesen megvédték magukat. Ahogy érzékelték a ragadozót, gyorsan lelapultak a fűbem ami szerencsére elég nagy. De most azért pár napig bent maradnak, hátha visszanéz a nagymadár.

Sajnos múlt héten így is elveszítettünk egy tyúkot "rendőri túlkapás" miatt. A kutyák kéretlenül is terelgetik őket, ha ők úgy ítélik meg, hogy túl közel jöttek a házhoz, vagy esetleg túl messzire mentek. A kecskének, malacnak oda-oda kapnak egy kicsit noszogatásul, csakhogy a pipikék kényes jószágok. Az elhullott pipi mellén kicsit csapzott volt a toll, de nem volt harapás, tépés nyom. Lehet, hogy belső sérülése lett, vagy csak egyszerűen a stressztől múlt ki. De szerintem a kutyák is tanultak a hibájukból, mert azóta nem érnek hozzá a baromfihoz terelés közben. 

Viszont a jó hír, hogy mostanság naponta 5-6 tojás a termés, ami annyira sok, hogy már eladásra is jut olykor-olykor. Meg természetesen dúskálhatunk a tojásos ételekben és a házi tésztában is. A héten is készült egy adag kocka és egy adag széles metélt. 

Összefoglalóul tehát minden két és négylábú jószág él és virul Málnáskertben és élvezik a fajukra jellemző életet. Mi pedig élvezzük a velük töltött időt.