Malacok és egyéb állatságok

Egy ideje már tervben volt, hogy írok egy állatos beszámolót, csak közbejöttek a malackáim és így rájuk került a fókusz. De most már itt az ideje, hogy a többiek is megmutatkozzanak. Amúgy legutóbb tavaly októberben szerepeltek az állatkáink a blogon, azóta fogyott és nőtt is az állomány. 

Kezdjük mindjárt a kecskebandával. Az idei telet eddig sikeresen abszolválták. Nagyon szép mindegyik, bár a puding próbája majd csak ezután jön: meglátjuk, hogy az anyák hogyan viselik az elléseket és milyen állapotban lesznek utána.

Mindenesetre a kicsik kicsattannak az egészségtől. A sort mindjárt Leonárdo kezdi, aki ilyen szépen bepózolt, mikor inni jött a kúthoz. Még mindig hagyja szeretgetni magát, de azért már nem annyira bújós.

Mindig rakunk ki nekik bőven vizet, mert álltalában a délelőtti körútjuk itt fent végződik, itt szoktak delelni a régi karámjuk mellett.

A másik két kis klapec ha lehet még jobb bőrben van, mint Leonardo. Esténként úgy battyognak be, mint mini vemhes anyakecskék, annyira teletömik a pocakjukat. Beceneveik Csigabiga balról, aki lassúságáról híres, általában messze lemaradva követi a társaságot  és Dagi jobbról, aki szimplán csak nagyon dagi.

A bakkecske még mindig a mi vendégünk, továbbra is félénk, de jól el van a társasággal. Csak  a szokásos erőfitogtatást alkalmazza néha, de azért nem viszi túlzásba. Elég egy kis kétlábra állás és mindenki tudja, hol a helye.

Lulukám hátulnézetből, mint egy anyahajó úgy vonul. Igazából Gáborka érkezésétől számítva a napjai hamarosan lejárnak, már ha azonnal elhálták a nászt. De a minusz 5 nappal, akár már február végén megjöhetnek a kicsikék. Én azért úgy gondolom,  hogy még visszavan neki legalább egy hét.

A csapat többi tagja is jól van, szép a bundájuk, nincsenek lefogyva, élénkek és úgy viselkednek, ahogy kecskékhez illik. Két naponta kapnak egy kis szemestakarmányt és mindegyik alig várja, hogy sorra kerüljön, majd pillanatok alatt tüntetik el az adagjukat.

Elérkezett a déli pihenő ideje és ahogy írtam, a régi karámban és körülötte töltik ezt az időt.

Azért a kecske mivoltukat nem tudják megtagadni: hiába a bőséges széna, a 6 hektárnyi legelő + kb ugyanennyi erdős terület, az abrakolás, nem tudják megállni, hogy ne gyilkolják szét a vékonyabb fákat. Az istálló környékén sajnos több fiatal akác és bodza bokor áldozatul esett. Nyilván minden egyes fát nem tudunk körbevenni, de néhányat be kell védeni, hogy valami azért megmaradjon.

Miközben a kecskéket fényképeztem, arra lettem figyelmes, hogy Mikike a közelükben szépen elhelyezkedett egy kis relaxálásra. Imádom, amikor így behajtogatja a kis mellső mancsait.

Schwarzika éppen Borikának udvarol. Többször megfigyelhetjük, hogy amikor valamelyik cica összefut valamelyik kutyával, akkor menetközben odabújik, dörgölődzik. Mint nemrégiben megtudtam, ezzel fejezik ki a cicák a szeretetüket, miközben dörgölődzésük tárgyán hagyják az illatukat ezzel is kifejezve, hogy összetartoznak.

Majd a bizalom jele, amikor hanyatt dobja magát és a hasát (a legsebezhetőbb pontját) mutatja ezúttal Nekem.

Most csak fényképezés közben voltam, de ezt megcsinálják számtalanszor, amikor tolom a teli talicskát és ő vagy valamelyik másik a hét közül egyszer csak eldobja magát a talicska előtt, hogy ugyan már simogasd meg a pocakom egy kicsit. Én meg sokszor nem bírom ki: talicska letesz, leguggol és simogat. Ezúttal Tigris vágta hanyatt magát egy kis kényeztetésért.

Majd megjelent Málna és jött egy kis dörgölődzés. Szóval nálunk így néz ki ez a kutya-macska barátság.

Málnuskám kicsit bebirkásodott, olyan vastag gyapja van a hátán tényleg, mint egy birkának. Eltűntek  a kis szemei is a nagy bozontban. De tekintettel  jelentős minuszokra, amik a múlt héten is voltak, egyelőre még halasztjuk a fodrászkodást. 

Na erről beszéltem. Mint egy barika. 

Ugrás a baromfi udvarba. Sikerült majdnem az összes pipit egy képen megfogni, miközben bőszen megy a kapirgálás.

Sajnos az egyik kakastól hamarosan búcsút kell vennünk, ugyanis az immár 10 fősre apadt háremhez (múlt héten sajnos elvesztettünk megint egy tyúkocskát, az oka ismeretlen) sok a két kakas. Igazából már ősszel le kellet volna vágnunk, csak akkor még televolt a fagyasztó baromfihússal és sajnáltuk is mert olyan szép mind a kettő. Ez itt Vöröske, aki a tavalyi állományból való.

Ő pedig a gyilkos Karcsika, akit már 2023 tavasza óta nevelgetünk.

Malvinkát azért mutatom meg külön, mert ő szintén 2023-as és tavaly ősszel még teljesen kopasz volt a kis háta  a túlzott molesztálások miatt. Mostanra viszont ilyen szépen betollasodott. 

Viszont a tavalyi tyúkocskák közül egy páran így néznek ki. És nem csak a tollak vesznek oda, hanem bizony komoly sebek is keletkeznek a hátukon, amikor a kakas udvarol nekik. Így nincs más hátra, mint a tyúkok védelmében csökkenteni a kakasok számát.

Tojás fronton továbbra is jó a helyzet, naponta 7-8 tojás az átlag. Ma is éppen begyúrtam egy adag kockatésztát. Lett is belőle mindjárt finom káposztás tészta. Emberem egyik nagy kedvence.

Közeledek a villanypásztor felé, rögtön odasereglik a banda. Sajnos a tavaly augusztusi malackákból is elveszítettünk egyet még januárban. Egyik reggel egy kis rózsaszínű, gömböc malackát élettelenül találtam az ólban. Semmi külsérelmi nyom nem volt rajta, előtte nap este még bőszen bevacsorázott. Szerintem álmában agyonnyomhatták a többiek és egyszerűen megfulladt. Ilyen egyszer már történt nálunk. 

Majd kinyitom a kaput és már itt sorakoznak. Tök cuki, hogy szinte az összes kicsi balról sorakozik fel. 

A nagyok meg jobb oldalra rendeződtek.

Kancsikám szemből a félelmetes agyaraival. Innen nem látszik, de olyan jó 10 centisek ezek az agyarak, az almacsutkát mégis olyan finoman veszi ki a kezemből, hogy semmilyen sérülést ne okozzon.

Sajnos még mindig elég sovány, hiába kap kiemelt adagot külön. Remélem majd tavasszal, ha megjelenik a sok zöld, összekapja magát.

A mami is kicsit le van strapálva, de főleg azért mert szőre java részét "legyalulta" magáról. Fogalmam sincs hogyan csinálják, talán az ól oldalához dörgölődznek sokat, mindenesetre vannak még egy páran rajta kívül, akinek hiányos a szőrzete. Egyelőre karanténban van a kicsikkel még pár napig. 

Tegnap délután kint napoztak néhányan az ól előtt. Holnap már három hetesek lesznek. Repül az idő, hiszen csak nemrégiben születtek.

Nézzétek ezt a kis cukit, annyira imádnivaló. Nem titkolom én reggel és este is bemászok melléjük az ólba és barátkozom velük. Annyira cukik, ahogy jönnek és töfködnek a kis orrukkal. Bökdösik a csizmámat, tépkedik a nadrágomat. És ilyenkor van lehetőségem felvenni egyet-egyet ölbe és bizony néhányuk már hagyja magát szeretgetni és nem akar visítva menekülni. De ehhez idő kell, hogy megbízzanak bennem.

Most már sokat szaladgálnak kint is, persze az összeset nem lehet egy fényképre rátenni.

Izgalommal várjuk tehát a márciust, amikor érkeznek a kiskecskék.  A hónap végén pedig jöhet az újabb baromfi állomány. Bár remélem, hogy a baromfik maguktól is elkezdenek szaporodni. Télen legalábbis több tyúkunk elkezdett kotlani, egy darabig próbálkoztunk is az elültetéssel, de azután feladtuk, mégsem a december a kispipik ideje. 

Téli üzemmód

Az idei évben végre kicsit mi is le tudtunk lassulni a természettel együtt a téli hónapokban. Három éve ilyenkor például az istállóban pörögtünk a téli hideg ellenére, hogy gyorsan-gyorsan építsük, hogy végre már elkészüljön. Most azonban elérkezett a nyugodtabb, lazulósabb téli tempó ideje. 

Na, persze ez nem jelenti azt, hogy csak ücsörgünk a kandalló mellett forró csokit kortyolgatva nap mint nap, de sokkal nyugodtabb tempóra váltottunk az idei évben.

Azért mindjárt az év első hétvégéjén nyakunkba vettünk ismét egy kettős disznóvágást. Ami azután tényleg igazán kiscsoportosra sikeredett. Ahhoz képest, hogy először úgy tűnt már egy kicsit túl sokan is leszünk, a végére csak mi és Emeséék maradtunk. Így elő kellett húzni az aduászt és bevetettük az idősebb generációt is: apukám és anyukám is csatasorba állt. Természetesen ők csak a házban végezhető feladatoknál kapcsolódtak be.

Így kinti csapatnak maradtunk mi négyen: két lány és két fiú. Az izgalmak mindjárt a leszúrásnál elkezdődtek, mert nekem kellett megtartani a malacot az orrfogóval, amíg Laci leszúrja, mivel Emese a műtött keze miatt ezt nem tudta vállalni, az én emberemnek meg hátul fogta a malacot. Na, az én 60 kilómmal azután erőlködhettem, mint szúnyog a viharban,  már majdnem vízszintesen feküdtem, teljes testsúlyommal ellentartva. A  kábítófegyver meg persze besült, a malac meg húzott az ellenkező irányba. Úgyhogy remegtem az erőlködéstől, mint a kocsonya, mire vége lett. A másodiknál ezért taktikát váltottunk és Laci még az ólban elkábította, így ekkor már megúsztam ezt a feladatot.

Még, hogy kis gyenge, aprócska vietnámi malacok. Aki nem próbált megküzdeni velük, az nem tudhatja, milyen erő van bennük. Mivel nem egy 2x2-es ólban tengetik az életüket, hanem egy nagyobb területen jönnek-mennek, futkároznak, olyan erő van bennük, ami egy dupla ilyen súlyú hagyományos disznóban sincs meg.

Ezután a felállás a szokásos: hárman fürdettük, és vakartuk a malacokat. (Csak a fényképezés erejéig hagytam abba a melót.)

Laci pedig perzselte és szép fehérre mosta őket.

Mivel kissé kellemetlen időjárás volt és a szülőket nem akartuk kihozni a házból, ezért úgy döntöttünk, hogy a malacokat elfelezzük és utána bent folytatjuk a csontozást, darabolást. Itt a négy fél malac, négy ládában készen az utazásra.

Bent azután Emese és Laci csontozott, én és szüleim meg bőröztük le a húsokat és a szalonnákat és aprítottuk a  húst a daráláshoz, a zsírszalonnát meg a töpörtyű kisütéséhez. Gábor intézte a sózót, majd vitte a húst darálni ismét a szomszéd faluba. (Ezen a daráló kérdésen is dolgozunk.) Este 6 óra körül már vacsorához is ülhettünk.

A zsír kisütése és a töltelék betöltése másnapra maradt. Ezen már csak a szűk család vett részt, mivel Laciéknak más elfoglaltsága akadt. De szép nyugodt tempóban ebédig mindennel megvoltunk. Kolbászok, szalámik a füstön, sonkák, szalonnák a sózóban, töpörtyű kisütve.

A januári füstre való három hétig állt a sóban, majd kapott egy finom fűszeres pácot két hétre, egy hete pedig már fel került a füstre és tegnap már megkapta a negyediket is. Most már kezd alakulni a színük.

Nálunk a padlás nem ígéretekkel van tele, hanem mindenféle finomságokkal. A novemberi vágásból itt érlelődnek a gyönyörű füstölt sonkák, csülkök és szalonna táblák.

De akad még füstölt oldalas is, amit idén készítettünk először. Mi már leteszteltük az újévi lencsefőzelékben.  

Itt pedig a januári töltésből a szalámik, kolbászok hada.

Így, hogy mindjárt év elején le tudtuk ezt a feladatott, neki láthattunk végre az erdő takarításának, ami a tavalyi évről csúszott át. Amikor kerítésjavításhoz, vagy karám építéshez vettünk ki oszlopnak valót, nem volt időnk teljesen feldolgozni a kivágott fát, ezenkívül rengeteg lábon száradt fa is van az akácosunkban, amit szintén kiakartunk szedni, hiszen az már eleve kályhakész. A földön heverő töméntelen mennyiségű rőzséről nem is beszélve, amiért csak le kell hajolni és már kályhakész.

A villanyóránál kezdtünk, mert itt még az E-ON-os nyomvonal tisztítók is szedtek ki fákat, amik azóta is itt heverésztek.

Innen össze is jött egy pótkocsira való.

Majd a nagyobb akácosban folytattuk, ahol ilyen dzsungeles volt a kiinduló állapot.

Január, februárban végül összesen 6 pótkocsinyi főleg botfát hoztunk ki.

Amiből ilyen szép kupac lett, ami már a maradék.

Miután a kihozott mennyiségből már egy jelentős adagot  fel is fűrészeltem, mert a sparherdbe igazából ezek a botfák a legjobbak. Azt azért figyelitek, hogy januárban rövid ujjú pólóban lehetett kint dolgozni? Őrület!!!

Közben Gáborom a tuskókkal küzdött, hogy akkorára aprítsa a maradványokat, hogy legalább a kályhaajtón beférjenek, persze azért akadnak kisebb darabok is, amik akár a sparherdbe is jók.

Több körben fel is töltöttük a tornácot, minden fajtájú tüzelőanyaggal. Van itt tuskó és gyökérmaradvány, hasogatott fa, botfa, meg még rőzse is. Amiből az erdő takarítása során csinos kis kupacokat képeztem. Amikor meg szép idő van, egy-két talicskányival felhozok belőle és a sparherdet azzal etetem.

Február elején behordtuk az utolsó 2023-as szénaabálát az istállóban.

Ez maradt a két évvel ezelőtti bálák helyén. Hát igen, ez van, ha a szabad ég alatt tárolod. (A fóliás takarással egyszer már próbálkoztunk, az nem jött be.) A nagyobb kupac egy félig becsomagolt, selejtes bála maradványa, ami belülről már teljesen berohadt, de a kecskék azért szemezgetnek belőle. A földön szétterülve a korábbi bálák külsejéről lehámozott, jószág etetésére alkalmatlan részek heverésznek.

A jövőben mindenképpen valami megoldást kell találnunk a szénabálák tárolására is, mert azontúl, hogy így  a bála 10-15 %-a veszendőbe megy, még dolgozhatunk utána vele, hogy a hulladékot eltakarítsuk.

A szénabehordása előtt azért eszközöltünk egy kis takarítást az istállóban, Gábor leszedett egy réteget a már felhalmozódott alomból én meg a karámot tettem rendbe egy kicsit.

Több éve készülök már rá, most végre meg is valósult: elkészültek az első kecsketejes szappanok. Az első adag levendula virággal és olajjal "ízeseítve". Egyelőre a mestergerendán pihengetnek 4-6 hétig.

A január nem az asztaloskodás ideje, viszont a WC öblítő készletünk, azaz a forgács igen csak leapadt. Hogy ne csak úgy vaktában gyalulgassuk szét a fadarabokat, a meglévő pár deszkából elkezdtük a lakóház ajtajaihoz való szegélylécek elkészítését.

Na persze nem úgy kell elképzelni, hogy reggeltől estig a gép mellett álltunk. A 4 méteres deszkákat először is levarázsoltuk az istálló gerendáiról, méretre vágtuk, majd párszor átengedtük a gyalugépen, amíg össze nem gyűlt egy ilyen szép adag. Ezzel most el vagyunk egy pár hónapig.

Hát ilyen apró-cseprő dolgokkal telt január és telik február. Öt év után végre újra jut idő egy kis rekreációra is. Járunk mindenféle kezelésre a közeli gyógyfürdőbe, ahol még élvezhetjük a gyógyvíz és a szauna jótékony hatásait is.

Tudom, hogy a január-február általában nem tartozik az ember kedvenc hónapjai közé, de mi nagyon élvezzük ezeket a laza napokat. Nem kell ébresztőre kelni, délelőtt dolgozunk 2-3 órát, meg ebéd után még kettőt, vagy csak délelőtt, mert délután megyünk a kezelésekre. Nincs az az érzésünk, hogy jaj, mikor jön már a tavasz. Majd, ha ideér, akkor annak fogunk örülni. Most pedig ezt élvezzük.