Tavaszi fejlemények Málnáskertben

 

Mivel az utóbbi időben a kecske bébi-bumm és a 10 éves évforduló volt a napirenden a blogon a birtokon történt eseményekkel kicsit elvagyok maradva. Ezért vissza is kell nyúlnom március végéig, mert azóta igen sok minden történt Málnáskertben. 

Szegény gazda csak kapkodhatta a fejét úgy besűrűsödtek az események, hogy lélegzethez is alig jutott. Március 22-én megérkezett szokásos "európai körútjáról" és másnapra már le is volt szervezve egy disznóvágás. Igaz, hogy csak húsnak bontottuk szét és segítséget is kaptunk öcsém és családja részéről. Igazi meglepetés volt, hogy a két kamasz fiú aktívan bekapcsolódott a munkálatokba. Sógornőm főzött én meg szokás szerint benti is, kint is voltam. 

Lett szépen hús és zsír, aminek nagy részén elosztozott a család. Így mindenki jól járt, mi kaptunk segítséget, a család meg kedvező áron jó minőségű husikát. 

Hétfőn, Gábor a neve napján azért szusszanhatott kicsit én még az utómunkálatokkal voltam elfoglalva. Másnap azután újból belecsaptunk a lecsóba. Hajnalban keltünk, gyorsan elláttuk az állatokat, majd kocsiba vágtuk magunkat és nekiindultunk, hogy három helyről összeszedjünk közel 4.000 db facsemetét három különböző fajtából. Kocsányos tölgy helyett végre ültethetünk mezei szilt, szürke nyárt, csertölgyet és már tavaly ősz óta csücsül a kertben 500 db nyírfácska is. Így összesen 4.200 darab csemete várt ültetésre.

Ügyesek voltunk, mert 10 órára már haza is értünk, gyorsan megebédeltünk és már pakoltunk is át az utánfutóról, hogy megkezdjük a csemeték ültetését.  A szürke nyárból sikerült 200 db ilyen szép méretes példányt beszereznünk.

Csemeték átpakolva, irány az erdő.

Az egyik beültetésre váró terület ültetés előtt, megápolva. Szerencsére sikerült találnunk egy csapatot, mely leveszi az ápolás gondját a vállunkról és egyúttal az ültetésbe is besegítettek. Ezt a területet azonban mi telepítettük újra.

Betelepítés után nem sok minden látszik, csak a magasabb szürke nyár csemeték. Ezekkel vezettük meg a sorokat. Került egy-egy a sor elejére, végére, meg néhány darab a sorba, hogy megkönnyítse majd az ápolást. A magas csemetéket összekötve lehet majd tudni, hol rejtőznek a kisebbek.

A hátsó nagy üres domb beültetését meg már felesben végeztük egy másik párossal. Így végül két nap alatt nagyjából 3.000 darab csemete lett elültetve. Mert persze már megint többet vetettek meg velünk, mint amennyi elfért volna a területen. A maradék a konyhakertben levermelve várja az őszt, akkor majd pótlásként még el lesznek ültetve. Itt is szépen látszanak a sorok, ahol a szürke nyár csemeték kimagaslanak.

Mivel az önkormányzat csak itt-ott helyezett ki magasabb drótkerítést a temető kerítésénél, ezért saját kézbe vettük a dolgot és a már említett csapatot bíztuk meg, hogy készítsenek egy megbízhatóbb megoldást. Ami végül április 7-re készült el, összesen 200 méternyi vashálót helyeztek ki, amit a meglévő kerítéshez rögzítettek. Így már egy a korábbinál jóval magasabb, stabilabb kerítés védi a csemetést. Reméljük, hogy így a vadak már elkerülik a mi területünket és máshol keresnek átjárást maguknak. 

Március végén közbe iktattunk egy rokonlátogatással egybekötött üzleti utat. Ez alatt Emeséék látták el a birtok felügyeletet a szokásos gondos módon. 

Amint megjöttünk volt még egy fontos feladatunk, mégpedig a kis kanmalacok ivartalanítása, ugyanis a négyből hármat már le is foglalóztak. Ehhez azonban előbb fel kellett újítani a "műtőasztalt", amit még apukámtól örököltünk, de a 10 év szabadtéri használat miatt a lapja elkorhadt. Emberem asztalosbőréből ezúttal sem tudott kibújni és ráment egy délelőttje, mire kigyalult egy csomó anyagot, az éleket szépen lecsiszolta és felrögzítette a vázra.

Íme a végeredmény. Ha még a váz is le lesz csiszolva és festve, egész csinos kis asztal lesz belőle.

A kicsiket sikerült a pipiröpdében berekeszteni. Ugyanis mostanában rájöttek, hogy ott hozzá lehet jutni némi potya kajához a pipietetőből. De most a fiúk ráfáztak, mert így legalább ott el tudtuk kapni őket.  Emeséék ezúttal is jöttek segíteni, mivel ez nem kétemberes feladat. A négy műtét kb. 15 perc alatt megvolt, megkapták az antibakteriális fertőtlenítő sprayt a sebre és már készen is voltak.

Mentek az elkülönítő ólba (Kancsi régi óljába), aminek a nyílását deszkákkal elzártuk, hogy ne tudjanak kijárni. 

Szerencsére mind a négy jól viselte a beavatkozást, mindjárt utána megkapták vacsorát, amit jóízűen elfogyasztottak. Öt nap karantén után szóltam a vevőjelölteknek, hogy lehet jönni a malackákért. Az egyik kis fekete nagyon jó helyre került. Hobbiállatnak vitték el, ugyanis az elődje 11 év boldog házikedvenc lét után a malacmennyországba távozott. A gazdája pedig szerette volna pótolni a hiányát. A másik jelölt eredetileg kettőt vitt volna, de amikor megtudta, hogy a negyediknek nincs gazdája, végül elvitte őt is. 

Itt maradt nekünk az öt kislány, akik kétszeresen is nagy gondot jelentenek. Először is ők továbbra is garázdálkodnak a pipiknél. Másrészt, ha nagyobbak lesznek és együtt maradnak a Kancsival, akkor beláthatatlan szaporodási hullám fog elindulni. De mivel a gazdának munkába kellett mennie, erre már nem maradt idő. Így április első felében még szabadlábon voltak a kicsikék.

Amíg a gazda távol volt nekem volt egy nagy feladatom, mégpedig az újonnan megrendelt pipikéket hazaszállítani Szigetvárról. Ehhez Laciék segítségét kértem, mivel ehhez autóra volt szüksége. Egy szombat reggelen 7,15-re szépen le is vándoroltam egy hatalmas papírdobozzal a kapuhoz és vártam a fuvart. Pár perc után jött az üzenet, hogy gond van, nem indul az autó. 

Sajnos előtte nap lemerült az akksi és hiába volt töltőn egész éjszaka, reggel sem akart elindulni. Persze kiderült, hogy a vadonatúj töltőben el volt menve egy szál és így nem történt semmi az éjszaka folyamán. Mire Laci rájött a hibára már késő volt, nem töltődött annyira fel, hogy el tudjunk indulni. 8,00-ra kellett volna Szigetvárra érni és 7,50-kor én még itthon voltam. Ekkor kellett villámgyorsan másik fuvart szereznem.

Hívtam a srácot, aki az erdőápolást elvállalta, de ő már kint volt az erdőn dolgozni. Gondoltam az egyik munkatársára, aki ráadásul a szembe szomszédunk, hátha ő el tudna vinni. Róla kiderült, hogy sajnálatos módon kórházba került. Végül egykori közeli szomszédomat hívtam, akivel az ideköltözésünk óta nagyon jó kapcsolatot ápolunk és már nagyon sok esetben segített nekünk.

Szerencsére ő még otthon volt, viszont, mikor mondom, hogy miről lenne szó, a válasz, hogy ő ilyen "árut" nem tesz be a szép kocsijába, de megpróbál egy kocsit szerezni. Tíz perc múlva már hívott is vissza, hogy van autó, ha kell, akkor tud jönni. Persze, hogy igen mondtam és így ugyan egy fél órát csúsztunk, de megérkeztünk a szállítmányért, amit sikeresen haza is fuvaroztunk.  Ezúton is nagyon hálás vagyok neki, hogy megmentett szorult helyzetemből.

A pipiovit persze már előzetesen előkészítettük. Én kitakarítottam, alját mésszel felszórtam. Gábor kicsit körbe meszelte, bealmozott. Etetők, itató előkészítve, takarmány, infralámpa beszerezve.

Mivel ezek a csöppségek kisebbek voltak a tavalyi csapatnál az első két hétben éjszakánként ment nekik a lámpa és szerencsére jól átvészelték a kezdeti időszakot. Harminc darabot hoztam, köztük első alkalommal van 10 db húshibrid, akik már most kis izompacsirták. Épp a tollváltás időszakában voltak, mostanra már nem ennyire kis kopaszok. 

A két hét alatt egyetlen egyet sem veszítettünk el. Esznek, isznak, kapirgálnak, szépen gyarapodnak. 

Húsvét előtti kedden hazaérkezett az uram, de családi programok és a Húsvét miatt csak az ünnepek után tudtuk folytatni a birtokon való munkát. Az első feladat a kismalacok külön rekesztése. Ezt csak Kancsi régi karámjában tudtuk megoldani. Hogy némi anyaghoz jussunk elbontotta a félig már összedőlő egykori malacólat. A palákat én már korábban lehúzkodtam róla, hogy már ne menjenek be a malacok, nehogy rájuk szakadjon a tető. 

A lebontott anyagok egy részét még újra hasznosítjuk, a maradék majd kiszáll a kéményen.

Volt ól, nincs ól. 

Malacmami még mindig ellátja a lányokat, habár jövő hét végén már három hónaposak lesznek.

Tudom, hogy nem valami épületes látvány, ahogy jelenleg kinéz ez a karám. De ideiglenesen ezt a megoldást tudtuk találni. Jobb oldalon deszkáztunk.

Bal oldalra a deszkaerősítésen kívül még vasháló is került. Majd estére be is zártuk a lányokat. 

Másnap kora reggel elmentünk és csak délután 16,00-kor jöttünk meg és sajnos már messziről láttuk, hogy a kicsik megint a nagyokkal vannak. Tehát már megtalálták a rést a pajzson. Mi is mindjárt rájöttünk, hol tudtak kijönni, tehát további erősítésre van szükség. 

Viszont az építés szünetében, amikor kicsit leültem a malacoknál, ötből két kismalac odajött hozzám és egy kis pocisimogatástól mindjárt el is dobta magát. Ilyenkor tudom megellenőrizni, hogy mi a helyzet bolha fronton, amitől korábban évekig szenvedtünk. Örömmel jelenthetem, hogy bolhamentes a társaság. Főleg a kis rózsaszínen lennének feltűnőek a kis fekete ugri-bugrik, de egyetlen egyet sem láttam benne. 

Becsatlakozott volna egy harmadik is, de hát csak két kezem van. 

Már így is elég hosszúra sikeredett ez a beszámoló, úgyhogy abba is hagyom, de ebben a hónapban még mindenképpen jelentkezem, mert van egy újdonság, amiről be szeretnék számolni.

Tíz évesek lettünk

 

Bármilyen hihetetlen is ezt leírnom, de ma pontosan 10 éve, azaz 2015. április 13-án érkeztünk meg a mi kis birtokunkra, ahol a derékig érő gaztengeren és egy romos istállón kívül semmi nem volt. Már ami az infrastruktúrát illeti:  se víz, se áram, se lakható épület. Volt viszont hatalmas legelő, farengeteg amerre néztünk, kis patak és dimbek-dombok. Pont, ahogyan elképzeltem leendő otthonunkat.

Így hát egy lakókocsiban lakva vágtunk bele életünk legfantasztikusabb kalandjába, hogy gyakorlatilag a nulláról saját kezűleg megteremtsük a mi kis álom birtokunkat.

Olyan gyorsan elszaladt ez a tíz év, hogy szinte felfogni sem tudom. Viszont, ha körülnézek a birtokon, mindenütt szemmel látható nyoma van tíz év kemény munkájának. Ezzel a bejegyzéssel emléket szeretnék állítani ennek az időszaknak és megmutatni, mi mindent sikerült egy évtized alatt létrehoznunk.

Ami a vízellátást illeti a hónap végére elkészült egy ásott kút. Egy mint utólag kiderült kontár csapat által. Viszont, ha nem is tökéletes, de azóta is ellátja a háztartást és az állatokat friss, vegyszermentes vízzel. 

Az első saját kezű alkotásunk egy galagonyabokor árnyékában álló alomszék, nem, nem pottyantós budi. Vödör van benne, aminek a tartalmát  komposztba hordjuk. Mert bár a lakókocsiban volt WC, azt csak inkább éjszakai használatra szántuk. Ezt a kis építményt 1,5 hónappal az érkezésünk után már használatba is vehettük. 

Az első feladatok egyike volt, hogy a birtokot részben elkerítsük. A teljes bekerítés nagyjából 2 km lett volna, amire ráment volna a teljes költségvetésünk, így csak a falu és az utcafront lett bekerítve. Ez is mintegy 650 méternyi drótot és nagyjából 200 betonoszlopot igényel. Ez utóbbiról, mármint a betonoszlopról szintén utólag derült ki, hogy rossz döntés volt. A vadak ugyanis úgy tördelik el, mint a ropikat. Rendszeresen javítjuk az azóta eltelt 10 évben is és már legalább 30 betont helyettesítettünk akác oszlopokkal, ami, ha meg is dől, de legalább nem törik el. Na mi az ellenállóbb: beton vagy fa?

Egyébként a kerítés építését is a már fentebb említett kontár kútásócsapat vállalta el, viszont 15 oszlop leállítása után felszívódtak. Így emberem  néhány falubeli segítségével építette meg végül.

Mivel a tervünk az volt, hogy a nagy ellátó rendszerektől minél inkább függetlenek legyünk a napelem telepítés is az első feladatok között volt. Mivel a szigetüzemű rendszerre nem volt fedezetünk, ezért rajta vagyunk a hálózaton, de csak az elfogyasztott és a betáplált mennyiség közötti különbséget fizetjük. Legalábbis eddig így volt. Nyáron jár le a 10 évünk. Kérdés, hogy utána hogyan változik az elszámolás. 

A legnagyobb szabású projektnek, a lakóház építésének még az év július 1-én neki kezdtünk. Aki követi a blogot a kezdetektől az tudja, hogy nagy rész a két kezünk munkája, mondjuk úgy 80 %-ban. A víz és villanyszerelést nyilván szakember végezte. A kőműves munkákat pedig egy szem kőműves, az ő feladata az alapbetonozás, vályogfal felrakás, külső-belső vakolások, lábazat megépítése volt. A segédmunkát mi biztosítottuk.

A házat gyakorlatilag helyiségről helyiségre foglaltuk el. Emlékszem milyen öröm volt, hogy több mint egy év után végre normális ágyban alhattunk, a lakókocsi hepe-hupás matraca helyett. Majd jött a zuhany és végre nem lavórból 4 liternyi vízben kellett megoldani a tisztálkodást. 2016 karácsonya előtt készült el végül a konyha is, onnantól már nem kellett lavórban mosogatni. Hát, mit mondjak fantasztikus érzés volt minden egyes fejlemény.

Közben az építkezés mellett azért kertet is akartunk. (Persze sokat akart a szarka.) Ezt a mi vidékünkön csak villanypásztoron belül lehet megóvni, így kellett jó pár karó, szigetelők és pár száz méter drót, hogy megvédjük a majdani termést. 

Igaz, hogy előfordult, hogy hetekig nem jutottunk a közelébe sem, de azért mindig akadt valami termés. Mostanra meg már odáig jutottunk, hogy télire is teszek el savanyúságot, főzök be ezt-azt és persze az alap hagyma, fokhagyma, krumpli nagyjából kitart a következő szezonig.

Bár az állatokkal várni akartunk, de húgocskám és családja meglepett egy kecskével a szülinapom alkalmából, innentől kezdve meg nem volt megállás. Lett még egy kecske, majd malacok, kutyák és cicák. Nekik pedig szállást kellett építeni. 

Amit most láttok a jelenlegi állapot. Igen, kicsit szedett-vedett, és mivel a tartóoszlopok az elmúlt 7-8 évben valószínűleg elkorhadtak, az ól jelenleg a Pisai ferde toronyhoz hasonlít, már ami a dőlésszögét illeti. Úgyhogy ez kompletten elbontásra kerül hamarosan és egy végleges, tartós és egyben mutatós malacbirodalom építését tervezzük a közeljövőben.

Nem ez volt a kiinduló állapot, itt is újabb és újabb ólak  és karámok épültek, persze villanypásztort ide is kellett létesítenünk. Ezeket folyamatosan javítgattuk és módosítottuk, ahogy az állatkáink kibabráltak velünk. Ők megtalálták vagy megcsinálták a rést, ahol szökni lehetett, mi pedig mindig igyekeztünk befoltozni. De immár sok év tapasztalatával a hátunk mögött most egy olyat építünk, ami kifog rajtuk.

Miután a házat lakhatóvá tettük (ez nem jelent egyet a késszel), egy pince építésébe fogtunk 2017 tavaszán. Jól bevált kőművesünk keze munkáját dicséri, mi ismét a segédmunkát (téglahordás, malterkeverés, romonádépítés) biztosítottuk. 

Itt történt egy kis malőr, ugyanis, a nagy esőzések alámosták a külső falat, ami  egészben kidőlt, amikor már majdnem kész volt az egész építmény. Így gyakorlatilag kezdhettük ellőről. De ez nem szegte kedvünket. A pince el is készült 2017-ben.

A pince után még az évben egy kerti konyha építésének is neki láttunk. Mivel a pincét duplán építettük meg, így ennek a használatba vétele átcsúszott 2018-ra. Viszont a disznóvágásokhoz azóta is nagyon jól jön, mint feldolgozó helyiség és persze a füstőlő rendszeresen üzemben van ilyenkor. 

Mivel a területünkhöz nagyjából 7 hektár erdő is tartozik, ezért az azzal járó feladatok is a nyakunkba szakadtak. Mint kiderült az előző erdőgazdálkodó letermelt egy csomó fát, csak éppen az erdő megújítását "felejtette" el, ami így a mi feladatunk lett. 2018 óta két évet leszámítva minden évben több ezer csemetét ültettünk el (részben segítséggel). Valahol a 24.000-es darabszámnál veszítettem el a fonalat. 

A leghiábavalóbbnak egy tölgyerdő részlet megújítása bizonyult. Ide először is vadkerítést kellett építtetünk. Szerencsére a vadgazdálkodó legalább felesben beszállt a költségekbe. Ide is nagyjából 600 méternyi kerítést kellett építeni, amit  ugyan vállalkozó csinált, viszont a karbantartás a mi dolgunk. 2020 tavaszán készült el és azóta már jó pár munkaóránk rá ment a drót javítására, a kerítés erősítésére staflikkal, ahol be- vagy kijártak a vadak.

Legutóbb a területünkbe benyúló temető kerítését kellett saját költségünkre megmagasíttatnuk, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy onnan jutnak be hozzánk a vadak. Ez pont a héten lett kész. A drót eleve nem volt valami magas, majd azt még lenyomva könnyedén átugrották. Reméljük így már megússzuk a vadak garázdálkodását a csemetéink között.

A lakóház építése után a második legnagyobb fa, amibe belevágtuk a fejszénket az az egykori istálló helyén újonnan építendő istálló/műhely/tároló építmény volt. Ez egy 25 x 5 méteres, tehát nem kicsi épület.

Hát ennek igencsak elhúzódott az építése. Már 2018 őszén tető alá került. A falakat itt is kedvenc kőművesünk építette, a  tető és a többi már  a mi dolgunk volt. A kecskék már 2023 augusztusában le tudtak költözni és a pipi ovi is már a második évadját kezdi. A műhely ajtajai ablakai azonban csak tavaly júniusra készültek el. Ez az épület sem kész még 100 %-osan, de funkcióit tekintve késznek mondható.

Időközben elkészült a pipibirodalom is egy röpdével és egy elkerített területtel. Itt is több kört futottunk a védelmet illetően, mire kialakult a végleges verzió. Most már a pipik is megtanulták, hogy veszély esetén hol keressenek védelmet.

A legújabb és legfrissebb projektünk pedig egy kerti tó, amihez az akna elkészült már tavaly nyáron. A tófólia is megvan csak épp a lefektetését húzta keresztbe az időjárás kétszer is a tavalyi évben. Úgyhogy hamarosan innen folytatjuk Málnáskert szépítését.

Röviden és tömören ez tíz év története. Aki nem olvasta vagy már nem emlékszik vissza-vissza böngészhet a korábbi bejegyzésekben. Én magam is beleolvasok néha és jókat derülök saját magunkon, ahogy csetlünk-botlunk időnként. Számtalan kudarc ért minket az elmúlt tíz évben, de még több örömben és boldogságban volt részünk. Én egyszerűen imádom ezt az életet és senkivel nem cserélnék semmi pénzért. Igaz, hogy néha bokáig dagonyázok a sárban és nem hordhatok csilli-villi ruhákat munka közben (sminkről meg már ne is beszéljünk), de semmihez sem fogható, amikor felkelsz és tudod, hogy kint várnak az állatkáid és mész és ellátod őket és a kertben növögetnek a növények és végül az kerül az asztalra, amit mi előállítottunk. 

Kecskehírmondó II.

 

A legutóbbi beszámolóm óta folytatódott a babyboom kecskééknél. Mostanra kialakult a végleges létszám. Eddig Tejföl és Lulu babáztak le. Nézzük meg sorban, hogyan alakult a gidák élete.

Íme Tejföl és a két gida: az óriás kisfiú és a törpike kislány, aki a Titi nevet kapta. S mint ilyen élete végéig védelmet élvez.

Annyira cuki, nem tudok betelni vele. Sajnos a helyzet az, hogy Tejföl nem hajlandó magához engedni. Úgy látszik túl kicsinek és gyengének ítélte meg, vagy ő egyszerűen egy gyerekes anya, de csak akkor cumizhat, ha a mami a fejőállásban van és abrakot eszik. Amíg van kaja előtte, megtűri maga alatt a gyereket.

Nyilván ez nem elég még ennek a minibabának sem, ezért naponta háromszor kap kiegészítésként tápszert, vagy más mamától csent kecsketejet.

Itt úgy harapott rá az ujjamra és kezdte szopni, hogy előtte betolt 150 ml báránytejporból készült tápszert, plusz kiszívta az anyjából, amit a bátyja meghagyott  neki.

Most már hívásra odajön, sőt tegnap is elindult velem vissza a házhoz. Úgy kellett visszavinnem és elfutnom előle, hogy ne kövessen.

A tesója egy kis sózsák, már most két hetesen is szép súlya van. A legtermetesebb az összes gida közül. 

Nem volt egyszerű egy képre terelnem őket. Ez is csak ilyenre sikeredett. Hát, mint Dávid és Góliát.

Március 31-én tettünk egy kis utazást. Rokonlátogatással egybekötött üzleti úton voltunk. Addig Emeséék látták el az állatokat. Április 4-én este értünk haza és sajnos Lulu egyik babáját holtan találtuk. Nagyon kis sovány volt, valószínűleg nem jutott elég táplálékhoz. Így ketten maradtak. 

Az is lehet, hogy Lulu úgy ítélte, hogy sok neki a három gida és ezt nem engedte magához. Szerencsére a másik kettő jól van, bár Titike mellett nekik is adok némi tápszer pótlást. Alkalmanként 50-70 ml-t ők is megesznek.

Lulu ikrei között is van szemmel látható méretbeli különbség. Ez a kis fekete a kisebb baba. Kicsit meg kell vele küzdeni etetéskor, nem áll meg mindig ilyen szépen, ahogy ezen a képen.

Teli pocakkal azután elpihent mellettem, amíg a nővérkéje is cumizott egyet.

Amíg távol voltunk, április 1-én Maja is megellett. Meglepetésre ezúttal csak egy gidája lett, egy bakocska. Érdekes, hogy a fiúk idén egyforma "mezt" öltöttek, ilyen kis szürkéset.

Itt a képen már öt napos a fiúcska.

Nagyon gondos anyuka, féltve óvja a kicsikéjét.

A papájától örökölte a fekete háti csíkját és a fekete zoknicskákat.

Végül 5-én,  szombaton Lujzikánk is lebabázott. Itt még csuromvizes a kislány, mert újabb gödölyével gyarapodtunk. 

Nem sokkal azelőtt születhetett, hogy leértünk az istállóba. Még folyamatban volt a mosdatás és még feküdt a gida, de mire befejeztem a kicsik etetését, már ő is szépen felállt és a cicit is megtalálta teljesen egyedül és tudott szopizni.

Ő pedig egy ilyen majdnem hófehér kis lányka. Csudaszép ő is. 

Szerencsére a mamájának bőven van teje. Napjában egyszer tudok tőle csenni valamennyit, amit felhasználhatok a kis kosztosaim táplálékkiegészítésére.

Próbáljuk a tejhozamot kicsit fokozni, ezért extra adag abrakot kapnak az anyák némi szójával kiegészítve, aminek magas a fehérje tartalma. Most már kiengedjük őket legelni is. (A frissen ellett anyák és az utazás miatt egy ideje csak a benti legelő állt rendelkezésükre.) Beraktároztuk az utolsó szénabálát is nekik, úgyhogy abból is habzsi-dőzsi van. Kapnak E-vitaminos, szelénes vizet és ma a féreghajtó szerüket is megkapták. 

Összegzésül, habár most sem minden tökéletes, de a tavalyi évhez képest ég és föld  a különbség. Az összes anya megellett önállóan, nem volt halva születés (tavaly kettő), idén egy gidát veszítettünk el (tavaly kettő). A végső gidalétszám hétből hat (tavaly nyolcból három). Az anyák sokkal jobb fizikai kondícióban vannak, mint tavaly, amikor ellés után zörögtek a csontjaik, ráadásul enni sem akartak. Most élénkek, erősek, úgyhogy neki kell feszülnöm, ha maguktól nem akarnak leugrani a fejőállásból.