Állatorvosi kaland

A hét legizgalmasabb eseménye kétségkívül az állatorvos látogatása volt. Az igazság az, hogy már hetek óta vártuk és izgulhattunk, hogy nehogy túl későn jöjjön. Elsődleges feladat ugyanis a kis kan malackák ivartalanítása volt. Ezek a kis vietnámiak hihetetlenül fickósak az eddigi rekord azt hiszem egy hat napos malacka volt, aki már vonatozott a testvérével. Nyilván ez még ártatlan dolog volt, de a barátunk szerint 2,5 hónaposan nála már megtörtént a nem várt szaporodás.

Na, végül is szerdán délután öt óra körül megérkezett. Mi nagy gonddal már ebéd után külön raktuk a procedúrára várókat. Gondosan elzárva minden nyílást ahol kiférhetnének. De a több órás várakozás lehetővé tette, hogy alternatív útvonalakat keressenek és amikor megjelent négy idegen ember (kedves szomszédaink kísérték át az orvost és a rezidens orvosnőt) és próbáltuk kitenni az anyákat és a lánytesókat a karámból, a nagy kavarodásban meglógtak a kis kanok is. 

Képzelhetitek, hogy a három delikvens hatfelé szaladt. Hárman próbáltuk megkeresni és csalogatni őket. Az egyiket sikerült is elkapni, mire az ő éktelen visítására a többiek még messzebbre menekültek. Hiába a kukoricás csali (vödörbe zörgetve eddig mindig bevált) az istennek sem akartak visszajönni. Végül jó 20 perc alatt sikerült levadászni őket és a beavatkozás rendben lezajlott. Mindegyik érintett jól van, eszik, jön-megy csak már kismalacot nem tudnak csinálni.

Málna is megkapta élete első oltását, a következő két hét múlva esedékes. Tündér nevű kecskénk is kapott egy antibiotikus-gyulladáscsökkentő  szurit, ugyanis rejtélyes sántaság tört rá a jobb mellső lábán. A balból ugyan ki szedtünk egy akáctüskét, de a jobb lábán semmilyen elváltozást nem találtunk. A doki sem fedezett fel semmit. Reméljük, hogy javulni fog.

Az egyik rózsaszín kocánál is izgulhattunk egy darabig, ugyanis  szabályosan el kezdett lilulni vagy két hete. Először a füle mögött vettem észre, majd az egész testén lilás színre váltott. Persze az interneten mindenféle szörnyű malacbetegségre találtam, de tünetként a lilás szín magas lázzal társult. Ez a malac meg továbbra is virgonc volt, evett, szoptatott, turkált meg minden. Egy hétig azért karanténban volt, bár a picik bejártak hozzá. Azokon nem jelentkezett semmilyen tünet. Úgyhogy végül arra gyanakodtunk, hogy egyszerűen leégett. Ezt végül az orvos is megerősítette, bár sok más betegségnek is lehet ilyen tünete. Azóta a lilaság már lement róla.

Ennyit a nagy állatorvosi kalandról. Legközelebb már remélem ügyesebbek leszünk.

Az elmúlt heti események szokásosan ezúton is több szálon futottak: pince-kert-állatok-ház-felhalmozás télire.

A pince projekt, ha lassan is de azért halad. Elkészült a hátsó fal is benne egy kis boltíves ablakkal. Körbe lett kenve vízzáró vakolattal és kb. 1 méter magasan vissza lett töltve a föld. 

Emberem sikeresen befejezte a kaszálást a gyümölcsfáknál és meg is kezdtük a széna összegyűjtését a hagyományos gereblye-vasvilla eszközökkel. A szerep leosztás: én összehúzom a szénát nagy kupacokba, ember feldobálja a kocsira. Próbál minél többet felhányni úgy, hogy ott is maradjon, én próbálom kicsit lepréselni ezen okból. Majd traktorral elzötyög a gyűjtőhelyre és lepakolja a szénát. Eddig kb. a 2/3-ával sikerült végeznünk.

A kupacaim szállításra várva.

Kicsi kocsit magasra kell rakni, hogy ne kelljen annyit fordulni.

Ezen a részen már összegyűjtve.

Van két barackfánk, akik kicsit kilógtak a sorból és ők kívül rekedtek a pásztoron. Ezért őket külön-külön kerítettük el és kötöttünk rá a villanypásztorra. Így végre ők is kiszabadulhattak a fogságból.

A vadak biztosan meglepődtek, hogy megint újabb akadály bukkant fel, de a rendszer biztosan működik, különben már nem lenne semmi a fákból.

Édesanyám vasárnap jól meglepett minket. Épp szénagyűjtés közben voltunk, mikor egyszer csak begördült az autójával jól felpakolva. Idén ismét zöldborsó túltengésben szenvedett, ezért gondolta megosztja velünk a borsópucolás élményét. (Nekünk többek között a borsó sem sikerült, pár tő lett csak, arról meg helyben leettem a termést.) Hozott egy vödör fejteni valót, meg két zsákot tele borsóbokrokkal. Segített a hüvelyeket leszedni, így végül három vödörnyi borsóval vágtunk neki a hétfőnek. 

A szintidőnk egy Forma 1-es futam és egy két órás film és már ki is fejtettünk kb. 5 kilónyi borsót, ami a fagyasztóban vár a további felhasználásra. Igaz, hogy a kezeimet nem éreztem utána. De azóta már főztem egy isteni mentás zöldborsókrémelvest, ma pedig egy sajtos-zöldborsós rizottót rukkolával. A rukkola már a saját termés. 

Szombaton látogatóink voltak. Kedves vízszerelőnk és családja jött el kecske és malacnézőbe, valamint hogy megbeszéljük egy nyomós kút létesítését. Mivel nálunk házi vízmű juttatja el a vizet a csapokba egy esetleges áramszünet egyben vízszünetet is jelentene. Ennek akarunk elébe menni, azzal, hogy csináltatunk egy pumpás kutat, amivel ilyenkor is vízhez tudunk jutni.

A gyerekek prímán elvoltak az állatokkal, vagy két órán keresztül hordták az akáclevelet a kecskéknek és etették őket illetve simogatták a malackákat. A felnőttek közben beszélgettek és kiderült, hogy vendégeink több meggyfa tulajdonosai és mivel ők úgysem eszik, felajánlották, hogy menjünk szedni. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, és kedden délután szedtünk vagy 6-7 kiló meggyet, olyan apró cigánymeggyet, amit nem szapora szedni, de legalább jó sokáig tart kimagozni. Míg mi meggyet szedtünk, házigazdánk ribizlit szedett NEKÜNK, mert azt sem eszik.

Így a szerdai programunk determinálva volt. Én kezdtem a ribizlivel. Két Gasztroangyal és már meg is voltam vele. Lett három kiló belőle, ami szintén ment a fagyasztóba. Jó lesz sütibe, mártásnak vagy csak egyszerűen a reggeli zabkására egy kis mézzel megcsorgatva.

Ez kérem itt három kiló ribizli.

Amíg én a ribizlit szemezgettem az én egyetlenem végre bevarázsolta a kis fiókjaimat a mosdópultba. A fiókok igazi családi összefogás eredményeként születtek meg. 

Az anyag már december óta ki volt gyalulva. Apukám felajánlotta, hogy összecsapozza őket. Ez egy pár hete meg is történt. Akkor mi betettük a fiók alját, majd jöttem én a kis ecsetemmel és kétszer lefestettem őket. Ember lakozott, majd beépített. 

Hogy a ribizliszemezgetés fáradalmait kipihenjem kitakarítottam a fürdőszobát és elrendeztem a fiókokban a mindenféle tisztálkodási kegyszereket, meg a törülközőket és ez lett a végeredmény. Ami oda nem fért, ment a gyékénydobozba.

Nem vagyok egy folytonosan csuszatoló meg mindennek elvágólagosan kell lennie ember, de azért szeretem a rendet és engem zavart a sok flakon meg tubus, meg tégely. Most olyan jól esik bemenni a fürdőbe. Egyszerűen imádom.

Szerencsére nálunk közös teherviselés van. Én is végzek férfi munkát, de a párom sem restell úgynevezett női munkát végezni. Így szerencsére nem egyedül kellett megbirkóznom a közel 7 kiló meggyel. Délután kiültünk a tornácra és rádióhallgatás közben nekiálltunk. A végére mondjuk én úgy néztem ki, mint aki egy komolyabb vérfürdőből jött (még jó hogy bikiniben voltam, különben a ruházatom látta volna kárát). 

Öt kilóból most pincés meggy készül. Cukorral, kis ecettel kevertem össze a gyümölcsöt. Pár napig kevergetni kell, utána mehet üvegekbe. Nem tudom miért ez a neve, családi recept, olyan befőttféle. Holnap fogom eltenni üvegekbe és mehet a kamrapolcra. Kevés ment a fagyasztóba is, meg természetesen készült belőle meggyleves is. 

Csütörtökön maratoni napunk volt. Reggel fél hatkor kezdődött az állatok etetésével. Majd kocsiba pattantunk és autóztunk több mint 80 kilométert, hogy neki kezdjünk az oromdeszkáink legyártásához.

Előzmények: tavaly vettünk kb. 30 m3 rönkfát, amit aktív közreműködésünkkel, nem kevés izzadság árán felfűrészeltettünk. A végeredmény között akad vagy 350 db 1,5 méteres deszka, amit az oromzat burkolására szántunk. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az ablakainkat legyártó céggel hajópadlókat gyártatunk a deszkákból és akkor nekünk "csak" festeni és a helyére felrakni kell. Hetek óta folyt a huzavona a céggel, hogy mikor vihetjük a deszkáinkat, ugyanis egyre sürgetőbbe vált az oromzat végleges leburkolása, miután az azt borító fólia (két téli és egy nyári szezon után) a végét járja és csak a szentlélek tartja még fent.

Végül a héten azt a választ kaptuk, hogy vigyük el, be tudják depózni, de fogalmuk sincs, mikor tudnak neki állni, de az elkövetkező három héten belül biztosan nem. Mivel ez teljesen bizonytalanná tette a munka tervezését, más megoldás után kellett néznünk. Szerencsére van egy régi, kedves osztálytársunk, akinek asztalos üzeme van, Gábor még az apukájánál volt inas. Kedden telefonáltunk és csütörtökön már vihettük is a kis motyónkat. 

Igaz, hogy volt majdnem 9 óra mire neki álltunk, de az ebédet leszámítva nyomtuk este hétig. Én igazi asztalosnak érezhettem magam, mert egy profi, több milliós marógépen én EGYES-EGYEDÜL toltam át a méretre vágott deszkákat (mind a 160-at) kétszer is, hogy meg legyen a majdnem kész termék. Végül is fózolt, falcolt deszkákat készítettünk. Az élük 45 fokban le van törve és a deszkák, egymásra takarnak, ha összetesszük őket. (Ez azért jó, mert ha összeszáradnak, akkor sem lesz közöttük rés.)

Ahhoz, hogy a végtermék a szőrös deszkából elkészüljön, nem egyszer, hanem igen sokszor kellett kézbe venni minden egyes darabot. Először is meg kellett gyalulni mindkét lapját, ehhez kétszer kellett átengedni a gyalugépen. Itt emberem adagolta én meg elszedtem a deszkákat. Majd következett a szélesség levágása körfűrésszel, ez elég veszélyes munkafolyamat, így ezt a család profi asztalosa végezte. Itt is mindkét oldalát meg kellett vágni. Rám pedig a marás várt. (A deszka mindkét oldalából egy kicsi részt eltüntet a gép, így fognak egymásra takarni.) Mint betanított munkás minden egyes deszkát kétszer át kellett tolnom. Végül a fózolás következett, azaz az élek letörése, szintén kétszerre ment ez a művelet is. Így, ha jól számolom nyolcszor kellett mind a 160 darabot kézbe venni.

Pala alatt lapul a sok festésre váró deszka. Ha már egy év alatt kiszáradt, most nem hagyhatjuk, hogy elázzanak.

Este hét körül végeztünk, akkor még fel kellett pakolni az utánfutóra és irány haza. Még szerencse, hogy Gábor nagynénije a finom ebéd után még csomagolt egy kis pogácsát is, ugyanis ez mentette meg az életünket. Hazafelé a kocsiba betoltuk az összeset. Fél tízkor  "már" itthon is voltunk. Málna kutya szegény azt sem tudta, melyikünkhöz szaladjon örömében. Ilyen sokáig még nem hagytuk magára. De az össze kecske, malac előjött így  kaptak egy kis kései vacsorát és friss vizet. Na, ezek után tudtunk lefürödni és végre vízszintesbe helyezni magunkat úgy fél tizenegykor.

A péntek így a pihenésé, hiszen holnap, holnapután nekünk munkanap. Folytatódik a pincézés, meg sok egyéb.

Azért segítségem is akad, a téglák között felbukkanó gaz eltávolításában. A kis drágáim jönnek önként és csupálják a gazat.

Amint látjátok megérett az idő a kaszálásra. Reméljük, most már csak napok kérdése.

Józsikám már alig látszik ki a fűből.

A malackákra néha rájön a mehetnék, akkor elindulnak az úton és csak mennek-mennek. De azért az esti etetéskor nem hiányzik egyik sem. A kép kb. 250 méterre az ólaktól készült.