Hosszú, forró nyár I.

Bocsi, hogy így eltűntem, de az elmúlt két hónap igen zúzósan alakult itt a birtokon. Most megpróbálom felvenni a fonalat és beszámolok az azóta történt eseményekről. A legeslegfontosabb, hogy sikerült végre megszabadulnunk az oromzatot borító fóliától, ami a két évig tartó szél- és nap kiképzéstől már eléggé megviselt állapotba került. A legutóbbi bejegyzésnél még csak ott tartottunk, hogy a második adag deszka is le lett gyártva. Azokat még szintén méretre kellett vágni és festeni.

Innen indultunk. Hát nem volt valami épületes látvány, az tény, de legalább az eső nem esett be. Több sebből vérzett a folyamatos reparálás ellenére.

Ez pedig a jelenlegi, még mindig nem teljesen kész állapot Nyugaton.

Alsó sor részlet.

Harmadik sor részlet.

A Keleti oldalon idáig jutottunk. Hiányoznak még a szegély lécek, meg hát egy ajtó.

A hét napjait szimbolizáló bolygók, középen a Nappal.

Az alsó sor motívumai.

Az "ilyen volt" és "ilyen lett" képek között két hét kemény munka van, amit a közel 40 fokos kánikula egy igazi túlélő kiképzéssé változtatott.

De lássuk, hogyan is ment ez.

Kedvenc tervezőnk megálmodta, hogy milyen motívumok illenek hozzánk és a tájegységhez. Azt is mondta, hogy látszódnia kell, hogy ebben munka van. (Hát lett.) Megkaptuk a rajzokat és nekiálltunk a sablonok elkészítésének. 

Először is kartonpapírra rákasíroztuk az eredeti rajzot. Majd a kivágandó részeket kivágtuk.

Ezután a sablont át kellett jelölni a deszkára.

Utána előkerült a dekopír fűrész és neki lehetett állni a minta kivágásának. Szép kis türelemjáték volt, a fűrészlapokból fogyott egy pár darab, mire minden elkészült.

Kész a legdíszesebb elem. Már csak egy kis csiszolás és festés és mehet is a helyére.

Szerencsére a többi motívumos deszka már egyszerűbb volt. A lenti három deszka egymás mellé téve az alábbi népdal képi ábrázolása.

"Napot is szeretem

Holdat is szeretem De Fényes csillagot Leginkább szeretem Leginkább szeretem Szeretlek szeretlek Mint a lágy kenyeret Sóhajtok éretted Egy nap százezeret Egy nap százezeret Nem es sóhajtanék Ha nem szeretnélek De én úgy szeretlek Majd meghalok érted Majd meghalok érted"

Ezek mellett még Gábor kifurkált vagy kétszáz lyukat, amit utána én csiszolhattam és festegettem a kis tízes ecsetemmel (mint általános iskolában). Mindezek után állhattunk neki az utálatos fólia elbontásának és megkezdtük az első sor deszka felrögzítését.

Ez még ment létráról.

Az első nap eredményeként fent van az első sor.

Szerencsére lehet bérelni ilyen szuper állványokat, amit ketten fél óra alatt összeraktunk. Három méter széles sávot tudtunk bele befogni, azután lehetett arrébb tologatni.

Végül négy nap alatt sikerült felrakni ezt az oldalt plusz le is festeni.

Hajnal öt órakor már fent voltunk az állványon, délig még úgy ahogy elvoltunk, addig volt árnyékunk. Utána ebéd, meg egy pár órás szieszta. Délután négykor lehetett ismét felmászni. Mondjuk puszta kézzel nem igen lehetett megfogni az állványt. Amikor sorozatosan adták ki a figyelmeztetéseket a hőség miatt, hogy lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban, mi hat méter magasan csavaroztuk a deszkákat. Mivel én voltam a segéd, ezért leginkább én voltam az, aki "jaj, elfelejtettem ezt v. azt" és én már mászhattam is le, meg vissza a szajréval.

Hogy mennyire sok munkát és energiát fektettünk bele ebbe a projektbe az alábbi deszkán keresztül próbálom érzékeltetni. Egy ilyen halfarokmintás deszkában kb. négy órányi munka volt (és ráadásul 4 db kellett belőle), mire felkerült a helyére. Majd 1,5 óra volt csak mire Gábor kifűrészelte, utána az én műszakom jött a csiszolással és a kétszeri festéssel, ami betartott vagy 2 órát és utána még fel is kellett csavarozni a helyére.

Kilátás hat méter magasból a gyümölcsös felé. A fák ilyen távolságból még nemigen érzékelhetőek, de higgyétek el, hogy ott vannak (már amit meghagytak a vadak.)

A legelő és a "tüzép" lerakat felé. Az elkerített részen mintha fűnyíróval mentünk volna végig, olyan szinten lelegelték a jószágok. A csapadék teljes hiánya miatt nem tudott megújulni a fű.

A kert még valamikor július közepe táján. Hát ez sem úgy alakult, ahogyan terveztük. A deszkázás kb. két hete alatt annyi energiánk nem maradt, hogy odáig lesétáljunk és körülnézzük. A locsolásról már nem is beszélve. Ekkora aszályban még a szalma alatt is porzik a föld.

Július elején az egyik betakarítás eredménye.

A kukorica is szépen megnőtt.

Július elején ismét két új lakóval gyarapodott Málnáskert. Joghurt (szürke) és Kefir (vörös) beköltöztek hozzánk mint fő egér elhárító egység.

Őket Gábor unokatesójáéktól kaptuk, akik nagy cicabarátok. Sok cicaanyukának még több cicagyereke lett, úgyhogy volt miből válogatunk. Az első két napot a zuhanyzóban töltötték, hogy szokjanak minket és a helyet. Párszor kivittem őket sétálni és Málnával is kezdtem összeismertetni őket. Az a kiskutya egy tündér, az első perctől imádja a cicákat, nyalogatja, szeretgeti őket. Azóta egyébként már össze is bútoroztak és Málna kutyaóljában alszanak mindhárman. Hiába a flancos cicakosár.

"Azért ez a valami mégiscsak puhább, mint a tégla, jobban esik rajta az alvás."

Bár a gyalupad is megteszi. Őkelme bárhol be tud ájulni.




"Ezt a kutya, akarom mondani malac meleget máshogy nem lehet kibírni. Muszáj lehűtenem magam egy kicsit, mielőtt tovább megyek."

Kecske szieszta.

Mondjuk az némileg enyhítette a helyzetet, hogy egy ilyen csapat vesz körül minket. Persze velük is van munka bőven, de imádni való az összes.

Folyt. köv. hamarosan.