Hosszú, forró nyár III.

És akkor jöjjön a nyári történések befejező része, ebbe összegyűjtöttem minden egyebet, ami még említésre méltó az elmúlt két hónapban. Először is a pince projekt. Hát ez bizony igen csak elhúzódott/ik. Még valamikor április elején kezdtük el, azután jött egy mélypont, amikor már azt hittük, hogy hamarosan elkészülünk vele, de erre kidőlt az egyik fala. Ezen valahogy átlendültünk, erre június vége felé elfogyott a tégla.

Akkor még úgy állt a helyzet, hogy tudunk venni onnan, ahonnan az előző adag érkezett. Három hétig hitegetett minket az illető, azután felszívódott. Mi közben belekezdtünk az oromdeszkázásba, állványt béreltünk (napi díjasan) és nem is volt idő arra, hogy tégla után mászkáljunk, így ez a projekt teljesen leállt.

Augusztus közepén sikerült találni egy másik forrást, ahol viszonylag elviselhető áron tudtuk nyélbe ütni az üzletet. 5.000 db téglánál (ez a mennyiség remélhetőleg elég lesz a kerti konyhánkhoz is) bizony a 10 Ft is számít darabonként. Lényeg a lényeg, hogy múlt hét elején már megérkezett több mint 3.000 db két fordulóban, így kedvenc kőművesünk ismét munkába állhatott.

Igaz, hogy ömlesztve, de végre megérkeztek a téglák. Elég szépek, és alaposan meg vannak pucolva.

Tehát itt tartottunk június végén. 

Még sikerült befejezni a boltívet és az is megkapta a vízzáró vakolatot. Innen folytattuk az elmúlt hétvégén.

A két napos munka eredményeként elkészült a feljárat alapja mindkét oldalon, megkapta a szigetelést és az egyik oldal falazata is igen előrehaladott állapotba került. Hétvégén innen folytatjuk.

A kaszálás is kicsit elhúzódott, de a széna végre bebálázva, összegyűjtve, letakarva. Szomszédi kooperációban zajlott a projekt. A szomszédunk, kaszált és rendsodrózott, mi pedig bebáláztattunk. A végeredményt pedig elfelezzük. Náluk is vannak kecskék, meg egy lovacska. Így nekik is meg lesz a téli takarmány. Szóval szerintem mindenki jól járt. 

Persze a nagy szárazság miatt csak fele annyi szénánk lett csak, mint tavaly, remélem azért kihúzzuk jövő tavaszig.

Az egész évben lehullott minimális csapadék ellenére szépen kizöldült. Kaszálás után még tiszta sárga volt az egész legelő.

Lehet, hogy az utolsó pillanatban, de végül elkészült a fiú szekció. A meglevő villanypásztoron belül egy kisebb részt lekerítettünk. Itt lakik most a kan malackánk (aki már inkább disznó), és Józsi kecske is ideköltözött. Hát nem mondhatnám, hogy Józsi különösebben boldog ettől a változástól, de mivel kecskééknél megkezdődött az ivarzás és a két kislány még túl fiatalka az anyasághoz, valahogy el kellett különíteni a bakot.

Most az a napirend, hogy az anyukák délelőtt kint randiznak a Józsival, aki igen hevesen udvarolgat felváltva a csajoknak. A délutáni körre meg kijönnek a kicsik is, akkor viszont Józsika már csak a karámon belülről csorgathatja a nyálát a lányok után.

Kibocsátásra várva. Felsorakozott az állatsereglet.

Augusztusban számunkra igen fontos esemény is történt: átestünk a tűzkeresztségen már, ami a jószág levágását illeti. Az egész birtokosidból ez a legnehezebb rész, de hozzátartozik egy gazdaság életéhez, hogy időnként levágunk egy-egy állatot. Tudtuk, hogy egyszer eljön ez az idő, készültünk is rá. Tavaly még úgy vágtunk állatot, hogy elvittük kecskés barátunkhoz és Gábor csak mint megfigyelő vett részt a dologban. 

Mivel nem lehet mindig máshoz rohangálni, meg állandóan segítséget kérni, hát két hete végül elérkezett az ideje az egyik kis bakkecskének, majd egy hét múlva a másik került sorra. Gyorsan vége volt mindkettőnek, én, bár a közelben tartózkodtam, egy nyikkanást sem hallottam. Nyilván a megfelelő technika kérdése, hogy az állat ne szenvedjen és ez szerintem nálunk sikerült. Az a négy hónap, ami megadatott nekik viszont szuper jól telt. Hatalmas területen, a többi társukkal együtt legelészve, a pajtásokkal ökörködve gyakorlatilag végig bulizták az életüket. 

Bár tudom, hogy a magyar lakosság többsége gyakorlatilag csak disznó és csirke húst eszik. Nagyon sokan idegenkednek mind kecskehús, mind a kecsketej fogyasztásától. Ami a húst illeti már több ismerős és rokon evett nálunk és mindenkinek ízlett. Elsősorban szalonnával, fokhagymával megtűzdelve és megsütve, valamint pörköltnek fogyasztjuk. Barátaink grillezni is szokták, azt mi még nem próbáltuk. A tejről épp a hétvégén állapították meg a barátaink, hogy jé, nincs is kecskeszaga, sőt az ízén sem érezni semmi különöset, csak azt, hogy finom tejecske. Ma szomszédok is kaptak kóstolót és hasonló visszajelzést kaptunk.

Nyilván nem mindegy milyen körülmények között vannak tartva az állatok. Mivel a mieink szabad tartásban vannak, ezért semmilyen kellemetlen szaga nincs sem az állatoknak, sem a húsuknak, sem a tejüknek. Azt viszont el tudom képzelni, hogy lehet mellékíze a tejnek, ha az állatok folyton az istállóban vannak, ráadásul viszonylag nagy számban kis területen.

Végül is az egész litániának az a lényege, hogy, ha valakinek van lehetősége kecskehúst vagy tejet kóstolni, bátran tegye, mert mindkettő igen egészséges és finom. 

Az év legkevésbé sikeres területe sajnos megint csak a kert lett. Amilyen szépen indult az egész, úgy elcsesződött a végére. Hát először is azzal kezdődött, hogy mi sem úsztuk meg a jeget még júliusban. 

Amint a képen is látszik szinte fehérlett a föld, annyi esett és ráadásul úgy dió nagyságúak. A kukorica levelét megtépte, a paradicsomainkat, paprikáinkat jól összeverte.

Azután volt vagy két hét, amikor a deszkázással voltunk elfoglalva, hogy a kertnek még csak a tájékára sem mentünk. No gazolás, no öntözés, no kartevők ellenőrzése. Ez természetesen nem maradhatott büntetlenül. 

A szárazság miatt nem úgy fejlődtek a növényeink, ahogy kellett volna. A gaz felverte a nagy részét. Kb.  hete fedeztük fel, hogy ugyanaz a gonosz kis troll, aki tavaly is, felzabálta a krumpli termésünk nagy részét. Komplett alagút rendszer húzódik a krumpliágyások alatt. A hat darab padlizsán növényemből négy szőrén-szálán eltűnt. 

Szóval ez nem az év siker projektje, de azzal vigasztaljuk magunkat, hogy idén elkészülünk a nagy építkezésekkel, kivéve az istállót, mert az már átcsúszik jövőre. Azt viszont még kora tavasszal szeretnénk megcsinálni, hogy mire jön a nyár, amikor a legtöbbet kell a kerttel foglalkozni, akkor már tényleg oda tudjunk koncentrálni. Idén is rengeteg időt és energiát fektettünk bele, és keveset ad vissza, viszont tapasztalatot azt gyűjtöttünk eleget. Sok mindenről kiderült, hogy nem jól csináltuk.

Paradicsomok azért lesznek, bár inkább csak enni. Eltevésre nem igen elég.

 

Lesz néhány cseresznyepaprika is.

A takarmánykukorica végül a jégverés ellenére szép termést hozott, de a takarmánytökből nem lett semmi a csapadékhiány miatt.

Hát ennyit a kertről.

Megint akad javítani való. A faluval határos sarkon a vadak igen csak elrendezték a kerítésünket. Az egyik oszlop el is tört. Valamikor majd ezzel is foglalkozni kell. Meg végig nézni az egész szakaszt. Szomszédok szerint lyuk lehet valahol az utcafronton is mert dámvad és vaddisznó mama csemetékkel is jött már ki eléjük tőlünk.

Végre az utolsó vakolathímek is felkerültek. A féloszlopokon és az épített oszlopok két oldalán lévő virágokat is felhímezte az én ezermester emberem. Összesen öt darabot.

Közelebbről így néz ki.

Tegnap megkezdtük a rönkfák átkonvertálását kandallóba való méretű tűzifává. Az első nap kb. négy órányi munka eredménye. Tovább egyszerűen nem lehetett bírni. A harminc egynéhány fok még odapakolt az amúgy sem könnyű fizikai munkának. Volt olyan égerfa tuskó, amit vagy tucatszor kellett odacsapdosni, mire hajlandó volt elrepedni. Ez a "kellemes" rész emberre hárult, én meg szépen építettem a rakatot.

A második négyórás műszak után itt tartunk. Kicsit felpörgettük a dolgokat, mivel eszembe jutott, hogy  a vékonyabbakat én is el tudom fűrészelni a leszabófűrésszel és akkor neki csak a vastagabbakat kell fűrészelnie és hasogatnia.

Állatsereglet köszöni szépen jól van. Sokat vannak a villanypásztoron kívül és szabadon jönnek mennek.

Elfeküdtek a malackáim egy kis simogatás reményében.

Végül ötöt sikerült megfektetnem egy kis hasvakargatással.

Józsika szobafogságban. Nagyon tud üvölteni, pedig próbáljuk mindenféle finomsággal, úgymint akáclevél, kukorica, frissen kaszált fű lekenyerezni.

Megérkezett a gazdi a kapunál lekaszált fűvel. A képek magukért beszélnek, azonnal rávetették magukat.

Kis tigris a farakáson.

Málna a birtok rendfenntartó ereje.

Vasárnap esti vacsoránk: saját készítésű kecskesajt (prototípus, még van hova fejlődni), kecsketej és saját paradicsom. Sajnos a kenyér nem saját, mivel a kerti konyha nem készült el, bent meg ugye még nem szívesen gyújtanánk be a kemencébe.

Ezzel végére is értem a nyári beszámolónak. Ezentúl megpróbálok nagyjából heti rendszerességgel beszámolni a birtok életéről, hogy a kedves olvasóknak ne kelljen hónapokat várni az újabb részletekre.