Hullámvasutazunk

Ebben a hónapban folyamatosan olyan érzésem van, mintha egy hullámvasúton ülnénk, többnyire lejtmenetben.  Az időjárás sem igen kedvezett eddig a terveinknek, meg sorra bukkanak fel az újabb és újabb előre nem tervezett feladatok, meg úgy általában nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük. 

Az eddig eltelt három hétvégéből kettőn szakadt az eső, meg hét közben is sokszor (nálunk most is esik, amikor ezeket a sorokat írom, most már harmadik napja) Ebből kifolyólag a folyamatos újratervezés állapotában vagyunk.

Az első hétvégén ugrott a pince falazás (lejtmenet), a második héten sikerült megcsinálni, amit terveztünk (hegymenet), a harmadik hétvégén erőlködtünk egy kicsit, de hiába (megint lejt). Bár szombat reggel borongós volt, de telefonos egyeztetés után végül emberem és a kőműves abban maradtak, hogy folytatjuk a munkát. Mire Gábor neki állt a maltert keverni már csöpögött az eső, mire a kőműves ideért, szakadt. De hát mit volt mit tenni, a lekevert anyagot el kellett dolgozni, azután elment haza. Tehát megint ugrott a pinceprojekt.

Aznap vendégségbe voltunk hivatalosak kb. 90-100 km-re a lakhelyünktől, mire odaértünk hét ágra sütött a nap és 28 fok lett. Ott hírét sem hallották esőnek.

Másnap reggel arra keltünk fel, hogy a felhasogatott tűzifánkról eltűntek a palák, pedig több téglával le voltak súlyozva. A lenti nagy farakásról is levitte az itteni vihar (még jég is volt) és szana-széjjel törte a palákat. Így hétfőn este a munka 13. órájában még átpakoltuk a farakás tetejét egy másik, már kisebb rakatra, hogy ne legyen olyan magas és visszatakartuk, amennyire tudtuk.

Vasárnap délelőtt 10 óra körül telefonált az egyik szomszédunk, hogy a hozzánk bejövő villanykábel nagyon alacsonyan belóg az út fölé. Lementünk megnézni, hogy mi a helyzet. Hát egy akácfa kb. 6-7 méterre az oszloptól kidőlt és a lomb teteje  még elérte a kábelt és kiszakította a helyéről a műanyagcsövet, ami a villanyoszlopunkon volt. Még szerencse, hogy nem szakadt el a vezeték, így nem maradtunk áram nélkül.

Az ominózus fa.

Látszik, hogy jó messze volt a mi oszlopunktól, de mégis sikerült elérnie a vezetéket.

Az E-On-os hibabejelentés hibátlanul működött. Ezúton is köszönet nekik a gyors hibaelhárításért. A diszpécser felvette az adatokat, kb. 10 perc múlva már telefonáltak is a szervizesek, hogy pontosítsanak és du. 14,00 órakor már meg is jelentek. Miután látták a problémát hívták a darus kocsit és pik-pak megfeszítették a kábelt és visszapattintgatták a csövet a helyére és már mentek is tovább. Egyébként itt a környékünkön rengeteg fa kidőlt, úgyhogy szerintem ez a négy órán belüli intézkedés gyorsnak mondható

De ezzel még nincs vége a sornak. Nem tudom, mekkora vihar lehetett itt, de hogy a vadak rendkívül berezeltek az biztos. Az utcai kerítésünkön keresztül menekültek és egy kb. 20 méteres szakaszon letiporták a kerítést. Minden második betonoszlop eltört, mint egy ropi. Újabb megoldandó feladat, majd valamikor a télen talán oda érünk. Most már saját anyagból oldjuk meg az oszlopokat. Az akácfákat úgy is ritkítani kell, majd abból lesznek új kerítés oszlopok.

Gyakorlatilag tőben kettétörtek.

A múlt héten sok idő ráfordítással eltett gombakrém sem sikerült, bár a recept szerint jártunk el. Biztosan kellett volna bele valamilyen tartósítószer vagy más technológiával készíteni, mert bizony megbuggyant az össze. Eléggé elszontyolodtam, mert egy csomó idő elment vele és már rákészültünk egy finom reggelire pirítóssal, meg teával és önthettem ki az egészet.

A folyamatos esőzésék közepette egyetlen nap volt, amelyik megengedte a szabadtéri munkát, a hétfői nap. Ki is használtuk és nyomtunk egy maratoni műszakot. Reggel állatok ellátása, fejés utána gyorsan befejeztük a górét. Majd neki láttunk a kukorica letörésének. Este hat fele járt és még nem voltunk készen, de tudtuk, hogy még le kell menni a fentebb már említett farakáshoz, de mivel keddre megint sok csapadékot írtak, mondtam, hogy legalább törjük le a visszalevő nyolc sort, ne ázzon már tovább. 

Lehet, ha akkor nem szedjük le, már nem is lett volna érdemes. Ott rohadt volna az egész a száron. A csöveket persze kicsomagoltuk a csuhéból, úgy mentek a góréba. Volt már olyan cső, amin a szemek között kis zöld csírák jelentek meg és már a csuhé is penészedni kezdett.

A kukorica termés mennyiségével sem nagyon dicsekedhetünk. Eleve jóval kevesebb cső fejlődött ki normális méretűre a nagy szárazság miatt. Ami meg kifejtődött, azt meg főként a fácánok, de lehet, hogy más vadak is jártak bent (előfordult, hogy napokig nem volt bedugva a villanypásztor, ugyanis úgy felejtettük) alaposan megdézsmálták. Ami vigasztal, hogy ami lett, az legalább bio, mert itt se műtrágya, se semmilyen vegyszer nem érintkezett a terméssel.

Amint látszik, kicsit túlméreteztük a górét. Milyen szép is lett volna, ha meg tudjuk tölteni. Talán majd jövőre. 

Ma adtam fel a reményt, hogy a paradicsomaim beérnek. Leszedtem az összeset halványan, vagy zölden. A halványak talán még bepirosodnak, a zöldekből meg lekvárt fogok csinálni.

Ezen a bokron hihetetlen mennyiség lett, de egy sem pirosodott be rendesen.

A hihetetlen mennyiségű csapadék miatt egy extra "ganyézást" is be kellett iktatnunk, annyira átázott a karámokban levő alom, hogy szegény állataink bokáig gázoltak a cuppogós trutyiban. A gazda tegnapi egyik programja lett, hogy elszállítsa a trágyát és friss almot tegyen az ólakba. Végül háromszor töltötte meg a traktor pótkocsiját.

Nekem kicsivel kellemesebb feladat jutott tegnap, én bent a jó melegben sütögettem mindenféle finomat.

Készült egy túrós sütemény. Természetesen kecske túróból. Már jó egy hete készítettem a túrót. Ettünk már belőle túrós csuszát, múlt héten lett a körtés-túrós pite, de még mindig maradt majdnem egy kilónyi. Ebből szórt vagy más néven bedobálós túrós rétes lett. 

Kifogytunk a kenyérből is, így abból is sütöttem egyet. Szerencsére nem vagyunk nagy kenyér fogyasztók, így elég kb. öt naponta sütni.

A kenyér után jött az ebédre való, amit már előző nap összeállítottam, tegnap csak meg kellett sütni. Tejföllel sült káposztás-húsos tészta, nálunk most kecskehússal. 

Ilyen időben leginkább egy jó kis kávéval kísért sütizés vigasztal.

Ilyen gyönyörű latte macchiato-t szoktunk készíteni magunknak. (Mert megérdemeljük!!!)

Lehet, hogy sokan azt hiszik, valami csoda drága masinával állítjuk elő ezt a kávékölteményt. De megnyugtatok mindenkit, hogy az alábbi képen látható eszközökön kívül mást nem használunk.

Az egésznek meg van a hangulata. Szépen megdarálom a kávét, betöltöm a kotyogót. A párom reszortja a tej melegítése és habosítása. (hiába, no a csapatmunka itt sem maradhat el.) Így minket holmi áramszünet sem akadályozhat meg a kávézásban, legfeljebb begyújtunk a sparherdbe.

Most már kevesebb esöt és több napsütést kívánok mindenkinek. Szerintem már ti is unjátok ezt a szürkeséget.