Sajnos a malac mentő akciónk nem alakult túl sikeresen. Az első hetet mindösszesen egyetlen malacka élte túl. Fogalmunk sincs mi történhetett velük. Egyik etetésnél még teljesen virgoncak, bökdösnek a kis orrukkal, ahogy a mamájuk hasával tennék, mielőtt szopizni kezdenek, hogy meginduljon a tej. Megették nagyjából az adagjukat. A következő etetésnél már észre lehetett venni, hogy bágyadtabbak, nem úgy mozognak, már nem ettek annyit. A harmadik etetésre pedig vagy már nem is éltek vagy csak elnyúlva pihegtek és már enni sem ettek, azután végük lett.
Elég lehangoló érzés, hogy úgy érzed meg teszel minden tőled telhetőt. Három óránként kelünk, hogy cumiztassuk őket, folyamatosan cserélgetjük a vizet a palackokban, hogy nehogy fázzanak és mindezt hiába, minden nap elveszítettünk egyet.
Mindenesetre ennél a picinél tovább folytatjuk az életben tartó műveleteket. Szerencsére ő nagyon erősen tűnik, már ahogy a kis orrával turkálja a kezünket. A legutóbbi etetésnél már több, mint 20 grammot megevett, ami óriási fejlődés tekintve, hogy egy hete 3 grammról indultunk alkalmanként.
Közben a szemecskéi is kinyíltak már. Két hetesen állítólag már szilárd táplálékot is tud fogyasztani, akkor már megnőnek az esélyeink, ha addig velünk marad.
Ami még fantasztikus ebben a pici jószágban, hogy már 4-5 naposan szobatiszta volt. Minden etetést legalább két etapban végzünk, hogy közben tudjon pihenni. Amíg többen voltak, a nagy dobozból áttettük őket egy kisebbe, hogy tudjuk ki evett és ki van még vissza. Egyszer csak azt vettük észre, hogy elkezdik ott végezni a dolgukat. Hiába a malac az egyik legtisztább jószág, nem pisil és kakil az ágyába.
Etetés után teli hassal kezdődik a szunyóka program.
Viszont jó hír, hogy holtnak hitt cicuskánk péntek hajnalban végre hazatalált. Azóta a kandúr is próbálkozik a hölgyeménynél, bár ahogy hallom igen nagy a tiltakozás.
Cicaakció.
A kecskék szieszta közben.
A kis fekete gödölye a keresztségben a Lulu nevet kapta (anyja Lili, nővére Lola) itt épp kinyúlva a délelőtti fárasztó legelészés után.
"Agyam eldobom, olyan fáradt vagyok."
Kocamama még mindig egyben van. Legalábbis az ebéd utáni körutam során még egyben volt, de most már szerintem tényleg mindenórás.
A kis fehér bakkecske új gazdára talált a szomszéd faluban, egyelőre egy két fős háreme lesz. A két kis fekete bak pedig már a kecske mennyországban van. Tegnap vágtuk le őket, mert most már nagyon kell a tejecske nekünk, meg hát ennek a pici malacnak is.
A napos és szeles idő megtette a hatását és kezdenek eltűnni vagy legalábbis összemenni a hatalmas tócsák, hamarosan neki lehet állni a kertnek is.
Szorítsatok nekünk, hogy legalább ezt az egy malackát meg tudjuk menteni. Hamarosan ismét jelentkezem és beszámolok Málnáskert eseményeiről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése