Sándor, József, Benedek

Nem tudom, hogy  hova, de ide nem hoztak egy csepp meleget sem. Sőt, tegnap, József napján erre a látványra ébredtünk: 

Teljesen behavazódtunk megint. Mindent 4-5 cm-es hótakaró borított.

Visszarepültünk a tél kellős közepébe, pedig a múlt hétvégi közel 20 fokok után az ember végre fellélegzett, hogy akkor végre vége a TÉLNEK és itt van a várva várt TAVASZ. Jól meg lettünk szívatva mi is, az állatok meg a növények is.

A szemes takarmány, széna a végét járta, de gondoltuk sebaj, már itt van március közepe. A hirtelen olvadás és a további bőséges csapadék miatt a legelő hirtelen kizöldült. A jószágokat végre ki lehetett engedni, hogy maguk oldják meg a táplálkozásukat. Erre szerencsétlenek megint szobafogságban voltak, vagy két napig. Először a szombati folyamatos eső miatt. Itt nálunk kb. 40 mm hullott le egyetlen nap alatt. (Állítólag március 20-ig már a márciusban szokásos csapadékmennyiség kétszerese esett le.)

Mára javult a helyzet, bár reggel keményen fagyott. Egy óra körül kicsit kisütött a nap és a hőmérséklet is felkúszhatott nulla fok fölé, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre több a zöld felület.

Mindjárt ki is engedtem a bandát, hadd legelésszenek. Azért látszik, hogy az erdős részeken még jócskán van hó.

De azért ők megtalálják azokat a növényeket, amikkel megtömhetik a bendőjüket.

A lassan két hónapos plüss kecském mára egy óriás bébi lett. Olyan kis dagi.

Múlt héten hétfőn az utolsó kocánk is megellett. A legutolsó bejegyzésnél írtam is, hogy mindenórás a kismama. Délután két óra körül, amikor kint voltam még semmi, az esti etetéskor öt órakor pedig már megvoltak.

Nyolc bébi lett, ez a kép pár órával a szülésetésük után készült.

Mára azonban sajnos már csak négyen vannak.

Ők viszont kis dundi gombócok. Mintha lenyeltek volna egy teniszlabdát. A mama nagyon okosan kivárta a jó időt, és mi is megnyugodtunk, hogy ezek a malackák már nincsenek veszélyben a hideg miatt. Erre tessék! Visszatért a tél, hóval és mínusz fokokkal.

Vasárnap kaptak jó sok szalmát alomnak, és ma reggel mind a négy vígan fickándozott. Túlélték a kb. -4 fokos hideget. Bár látszik rajtuk, hogy fáznak szegénykéim.

Sajnos a bent gondozott utolsó malackát is elveszítettük. Szerda estig még jól volt. Csütörtökön már nem akart enni, csak remegett. Este már úgy voltam vele, hogy akkor hagyom elmenni, nem gyötröm tovább kényszer etetéssel. Nem is keltem fel hozzá éjszaka és felkészültem rá, hogy reggelre már nem él. 

Nem hogy élt a kicsike, hanem hangosan követelte az ennivalót. Erre elkezdtem újra etetni. Igen ám, de a betegség és/vagy a kimaradt étkezések miatt annyira legyengült, hogy már nem tudott lábra állni. Bár folytattuk az etetését, de egész nap csak feküdt a kis hasán kinyúlt végtagokkal. Mivel szombat estére sem mutatott javulást, ezért úgy döntöttünk, sem őt, sem magunkat nem gyötörjük tovább és hagytuk elmenni a testvérei után.

Megsirattuk a kis picurt, hiszen majdnem két héten keresztül lelkiismeretesen gondoztuk. Etettük, cserélgettük a forró vizet a palackjaiban, hogy ne fázzon. De minden hiába, ez a malacka is itt hagyott minket.

Az utánpótlás viszont folyamatban van. Az egyik egy éves kocánkat összeengedtük a kannal március 11-én. Azonnal egymásnak is estek. Igazából az volt a terv, hogy ezt meg az egy hete ellet másik  kocát tartjuk meg. De a kan kicselezett minket és kilógott a karámból. Egyszer csak a tornácon ücsörögve azt vettem észre, hogy zajlik az akció egy másik kocával. Esélyem nem volt visszazárni a kant, gondoltam, hogy ez a hosszú szobafogság miatt most napokra meglépett. Tévedtem.

Estére szépen visszament a helyére. Az új asszony pedig már be is költözött hozzá. Azóta az ifjúpár együtt turbékol. Mi meg várhatjuk a szaporulatot június végére ill. július elejére. Akkor remélhetőleg kisebb a rizikó, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt nem maradnak meg a malackák.

A patakunk csak tovább szélesedik, a föld pedig mindenütt cuppog az égeresben. De a legelőn is hatalmas tavak alakultak ki.

Kefir, avagy "Báró Úr", (arisztokratikus nézése és fejtartása miatt a gazda újabban így hívja), megvizitálja a helyzetet az erdőben.

Szerintem nem tetszik neki sem, legalábbis nagyon rázogatta a mancsait, amikor a hóra lépett.

Továbbra is a lakás foglyai vagyunk tehát. Én bánatomban nagy sütögetésbe kezdtem.

A mai termés:

Hatfonatos kalács (már gyúrok a húsvétra). Szerintem nagyon szép lett és kár, hogy illatot nem tudok a blog mellé csatolni, mert isteni kalács illat lengi be az egész házat.

Készült még egy adag kifli is, bár azokkal most nem vagyok megelégedve, ennél sokkal szebbeket is tudok. (Szerintem az élesztő volt a ludas, nem keltek meg rendesen.)

A kovászos kenyereket azóta is sütöm. Átlag ötnaponta egyet, ma ettem meg a pénteki kenyér utolsó szeleteit és még mindig nagyon élvezetes volt. Ma reggel megetettem a kovászból kivett kis adagot (amit a hűtőben őrizgetek), este még egyszer kap enni és holnap már süthetem is az újabb kenyeret.

Az időjárás előrejelzések szerint jövő héttől már ki lehet merészkedni a szabadba is munkavégzés céljából. Addig most már csak pár napot kell kibírni.