Mentőakció

Ami a kocákat illeti a háromból kettő sajnos nem hallgatott ránk. A rózsaszín koca még múlt hét hétfőjén este hat óra körül megellett. Itt nálunk mínusz tíz fok volt. Sajnos nyolc kismalacból egy sem maradt meg. Hiába raktunk vastag almot, másnapra mind elpusztultak. 

A második most vasárnapra kilenc malacot potyogtatott ki szó szerint magából. Gábor este ment etetni, a koca erre kijött az ólból és oda a jégre pottyantott ki négy malackát, a többi még az ólban meg tudott születni.

Ezúttal közbe avatkoztunk, mert mikor másfél  óra múlva kimentem, addigra kettő már nem élt, a többi is teljesen ki volt hűlve. 

Szóval hét malacot behoztam a házba és megpróbáltam felmelegíteni őket. Sajnos egy már nem tért magához, így maradtak hatan. Kedves kecsketartó szomszédaimhoz fordultam tanácsért, szerencsére nekik volt otthon egy kis lefagyasztott kecsketejük, amit elhoztak és fecskendővel megkezdtem a táplálásukat is, miután sikerült átmelegedniük. 

Sajnos elég nagy tortúra, mivel a kis szájukat szétfeszítve, szinte cseppenként kell beadagolni nekik a tejet. (Ilyenkor még nem tudnak cumiból enni.) Eleinte alkalmanként 3 ml-t próbáltam beléjük tuszkolni. Két napig ment ez a fecskendőzés, természetesen az adagokat fokozatosan növeltem. Végül már 8-9 milit is sikerült beléjük etetni. Azóta a létszám tovább apadt, kedden, szerdán és ma is is elveszítettünk egyet. Így már csak hárman vannak, mint a mesében.

Pedig csodaszép inkubátort építettem nekik egy kartondobozból. Az aljára terítettem egy fóliát, arra ment egy 5-6 cm forgácsréteg, majd ugyanennyi szalma. A tetejére egy jó vastag pléd és kész is a kuckó.

A kellemes hőmérsékletet az inkubátorban négy forróvízzel töltött befőttes üveg biztosítja. Minden etetés után feltöltjük forró vízzel, ami pár órán keresztül tartja a meleget. 

Három és fél óránként etetjük őket. Tegnap óta már egy úgynevezett gidacumival, amit kis állatok etetésére találtak ki. Azt gondoltuk, innen már sétagalopp, csak bedugom a szájába és már szopizhat is. De nem úgy van az, nekik is meg kell tanulniuk, hogy egyenek belőle, meg nekünk is, hogyan kell tartani. Az első egy-két etetést még megkínlódtunk, most már azonban elég ügyesen esznek. Nem tudom mi lesz a vég kifejlett, mindenesetre, amíg van remény, addig nem adjuk fel.

Egyedül a tavaly már ellett kocánk tartott tehát ki és nagyon bízunk benne, hogy mivel folyamatos melegedést ígérnek, az ő  kicsinyeivel már nem lesz gond. Most már csak egyedül van az ólban, reméljük így az összenyomás veszélye sem áll fenn és ha melegszik az idő a kicsik már nem fognak kihűlni.

Itt már tényleg csüng a has, szerintem alig 1-2 centire van a földtől.

Egyébként ezt a kocát programoztuk be március közepi ellésre, a másik kettő műsorterven kívül lett vemhes. Épp azért terveztük így, mert azt feltételeztük, hogy márciusra már elég meleg lesz. Sajnos ez a fajta nagyon nem szereti a hideget, bár ezt a hideget másik fajta malac kicsinye sem bírja.

Bezzeg a kis kecskék, azok a mínusz tíz fokban is vígan ugrándoztak a szabadban.

A hidegről egyébként csak annyit még, hogy nálunk a kutya-macska kinti jószág, de ezekben a mínuszokban megesett rajtuk a szívünk és bejöhettek a házba. A kutyuskánk intelligenciáját mutatja, hogy az ajtó mellé leterítettünk neki egy régi kabátot és mutattuk, hogy oda fekhet. Onnan el nem mozdult és baleset sem történt, sem kis, sem nagydolgot illetően. Este tíz óra körül még kimentem vele egy körre és reggel hétig bírta. Nem volt mászkálás, randalírozás, ahogy az egy Málnához illik.

A cicák csak két éjszakát töltöttek bent, ők sem kóricáltak semerre, ott feküdtek Málna mellett, igaz ők hajnalban már jelezték, hogy gondjuk van, akkor kiengedtük őket. 

Ennyire örült, hogy bent lehetett velünk.

Azóta persze visszaállt a rend, bár párszor még bepróbálkozott, hogy bejönne, de hamar értésére adtuk, hogy a rendkívüli időszak már elmúlt.

Persze ő  a havat is iszonyatosan élvezte. Futkosott, hempergett benne.

Általában ilyen pofival került elő.

Miután ezt a tevékenységet is rendszeresen folytatta.

Igen hosszú szobafogságban voltak szegény kecskék és a malacok is. Hiszen a nagy hóban nem volt értelme kiengedni őket.

Ennek főként az akácfák látták a kárát. Itt is folyik a kérgelés. Kérdés, hogy túl élik-e ezt a durva bánásmódot a fák. Természetesen kapnak abrakot és szénát is és amúgy jó húsban vannak, de hát a kecskének feneketlen a bendője.

A karámot alkotó rudakat is szépen körbepucolgatják. Zsófiának jó rejtőszíne van ehhez a téli környezethez.

Ahogy a gidájának is.

A malacok nagyon fáztak. Ezért amint lehetőségük nyílt rá, azonnal befoglalták a kecskeólat.

Kicsi a rakást játszanak.

Szerencsére már túl vagyunk ezen a rendkívüli időjáráson. Innentől már nekik is könnyebb lesz.

A következő képek még a múlt hét közepén készültek, amikor végre elállt a két napos hóesés.

Ilyen kis ösvényeket lapátolt a gazda a fő közlekedési útvonalakon.

Bizony a tűzifakészletünk is igencsak megcsappant, reméljük most már azért kitart. (Nem mintha nem lenne elég fa a környéken, csak azokat még fel kell fűrészelni, meg még jó vizesek is.)

Megyünk megnézni a napelemet. Mondanom sem kell, hogy a februári termelésünk negatív rekordot döntött. Szinte egész hónapban esett valami, eső vagy hó, vagy csak szimplán felhős volt az ég.

A patak is kezdett befagyni, de mivel szerencsére nem tartott sokáig ez a kegyetlenül hideg időszak, szilárd jég nem alakult ki rajta. (Csütörtök reggelre -20 fok volt nálunk.)

Ez pedig a mostani állapot. A hó gyakorlatilag másfél nap alatt eltűnt, a patakból pedig tenger lett. Mert ugye nem volt elég a temérdek olvadó hó, még az eső is esett ma, nem is kevés. Már fentről a házból is látni a vizet, pedig van pár száz méter közöttük. 

Azok a vízszintes fa részek a híd darabjai. Tegnap még át tudtam menni a patakon, ma már hídtól kb. 5 méterre kezdődik a víz.

Mindenütt kis tavacskák alakultak. Lehet, hogy nevet kéne változtatni, Málnáskertről az "Ezer tó birtokára". 

Ha már a mi homokos talajunkon így megáll a víz, akkor ott a föld tele van. Olyan mintha szivacson járkálnánk.

Ez a felfelé vezető úton levő tavunk. Tócsának már nem nevezném a mérete és a mélysége miatt.

Nagyjából ennyi maradt  a vasárnap még 20 cm-es hóból. Ez is csak azért mert a tetőről egyszerre jött le egy "nagyobb" mennyiség.

Végre ismét szabadlábon.

Ki vannak éhezve az új ízekre.

Szóval azt hiszem, most már semmi nem állíthatja meg a tavaszt. Biztosan kell várni egy pár napot, mire a földdel is lehet valamit csinálni. A hírek szerint három hetet késnek a tavaszi munkálatok a nagyüzemekben, annyi föld van jelenleg víz alatt.  

Sajnos a malackák elvesztésén túl még egy veszteség ért minket. Joghurt nevű nőstény cicánk 4-5 napja eltűnt. Lehet, hogy partnert keresett magának és közben elkapta valami, kutya vagy róka. Mindenesetre gyanús, hogy már napok óta nem jelentkezik etetési időben sem. Ezért most lelkileg nem vagyunk toppon.