Ismét hullámvasúton

Hasonlóan a múlt év szeptemberéhez ismét kicsit lejtmenetesnek érzem a helyzetünket. Ebben pedig az időjárás masszívan benne van. Négy napon keresztül kisebb nagyobb megszakításokkal szitált, esett, zuhogott, ömlött vagy éppen szakadt az eső. Immár második éve indult így a szeptember hónap.

Annyi esőt, ami szombat óta lehullott nem sűrűn látni. Szombaton kb. 30 másodperccel a vihar kitörése előtt estünk be a házba. Az utolsó pillanatban végeztünk az építkezésen az anyagok letakarásával, a délután még megforgatott széna felhozatalával és az állatok etetésével.

Azután kitört az ítéletidő,  szinte vízszintesen esett, azaz ömlött az eső. A szél meg cibált és hordott mindent, ami az útjába került. Szerencsére a góré halálán kívül más kárunk nem esett.

Csak azért voltam roppant szomorú, mert pont aznap fejeztem be a széna gyűjtését a kertben és a góré dugig volt tömve jó illatú szénával, amivel legalább egy hétig etethettem volna az állatokat.

A gazda annyit kaszált ugyanis a villanypásztorok alatt, a veteményesben, a ház körül, hogy kár lett volna veszni hagyni. De az vigasztal, hogy a sátorban, a pótkocsin és a fólia alatt felhalmozott készleteim legalább megmaradtak.

Gyümölcsös villanypásztoron belüli készletem.

A pótkocsis rakatom (még szerencse, hogy a múlt héten meghozták a takarás céljából vásárolt bontott hullámpalákat).

A sátoron belüli adag.

Ahogy korábban említettem a tervek szerint az augusztus 20-i hétvégén nekiálltunk az istálló építésének. Itt sem mentek zökkenőmentesen a dolgok. Az első munkanapon mi ketten már hajnalban lent voltunk a tett helyszínén, hogy előkészüljünk mire a kőműves megjön.

Téglát hordtunk és elkészítettük a szigetelést.

Majd neki álltunk volna maltert keverni, de a betonkeverő meg sem moccant. Fél nap azzal telt el, hogy az uram kísérletezett a kábelekkel, kapcsolóval hátha valahogy működésre lehet bírni. Végül a szomszédból kaptunk egy gépet kölcsönbe, de csak 1,5 napra, mert utána nekik is szükségük volt rá.

Szóval nagy nehezen elkezdődött végre az építkezés. Mivel a kaszálással annyira el voltunk maradva (villanypásztorok alatt, veteményesben, ház körül, akácosban), azt találtam ki, hogy én majd segítek a kőművesnek (mivel a kaszálást azután végképp nem vállaltam) maltert keverni, meg a téglát a keze ügyébe pakolni, hogy Gábor valami rendet tudjon vágni ebben a dzsungelben.

Azért persze időnként megjelent, például, hogy az oszlopok bevasalását megcsináljuk. Mindegyikbe 4 db 2,5 méteres betonvasat fúrt be, amit azután 5 db kengyellel összefogtunk.

Növögetnek az oszlopok.

Az ötödik nap végére elkészült a 16-ból 8 darab. Illetve a másik oldalon is felkerültek a szigetelések és 5 oszlopnál elkészült az alsó három sor.

Az oszlopok építése sokkal lassabban megy, mintha ugyanennyi téglából falat kellene építeni, mivel folyamatosan ellenőrizni kell mind a négy sarkot, hogy a párhuzamok, meg a függőleges meg legyen.

Azért régen még nem spóroltak a tégla anyagával ezek a nagyméretű bontott téglák dög nehezek. Ez a része is nekem jutott, mármint a tégla  pótkocsira fel- és lepakolása, addig a gazda maltert kevert fúrószárral, betonkeverő híján.

Most hétvégén folytattuk tovább az oszlopok építését, mert augusztus utolsó hétvégéjén Gyüttment Fesztiválon voltunk. (Hozzánk hasonlóan vidéken  újrakezdőknek vagy  leendő újrakezdőknek volt egy 4 napos fesztivál - mi csak két napot voltunk- sok hasznos előadással, kapcsolatépítéssel.). Sajnos a hétvégéből végül csak egy nap lett, mivel a vasárnap reggel igen bizonytalanul indult. Nagyon esőre állt, ezért a korábbi tapasztalatokból kiindulva, végül a fiúk úgy döntöttek, hogy eső szünnapot rendelnek el.

Jelenleg tehát itt tartunk. A maradék nyolcból kettő készült el állványmagasságig, a folytatást majd az állványról.

Illetve az előző hétvégéről elmaradt három oszlop alsó három sora is elkészült. Azért így haladunk, mert a három sor után tudjuk a bevasalást elkészíteni, akkor lehet a közepét bemérni. Utána meg már nehézkesebb lenne befúrni a vasakat az alapba.

A hatalmas fű és a vezeték hiánya miatt a kert körüli villanypásztor már jó ideje nem üzemelt. Ennek meg is lett a következménye. A veteményesünk úgy nézett ki, mint egykor az ország tatárdúlás után. Szinte az összes tököt megrágták, a kukoricát megdézsmálták, a takarmányrépa leveleit lelegelték. (Azért szerencsére a gyökerek nagy része megmaradt).

Oda lett a hatalmas levélzet, most friss levelek sarjadnak a gyökereken.

Így néz ki a kukoricatábla.

A tökök nem lettek valami méretesek. Nagyon árnyékos helyen voltak.

Na így néz ki a szarvasrágás.

Ezért az elsődleges feladata volta a gazdának, hogy helyreállítsa az üzemképes állapotot. Ehhez mindösszesen a füvet kellett lenyírnia, néhány oszlopot kicserélnie, drótot megfeszíteni és már működött is a villanypásztor.

Egyébként meg úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a fácánokat, hanem így ahogy van a kukoricát  feletetjük az állatokkal. A kecskék imádják a kukorica levelét, a malacoké a termés. Így megspóroljuk a kukorica törést, csuhéból való kicsomagolást, morzsolást és a darálást és a szár alsó fás részét leszámítva minden része elfogy a növénynek.

A napi menü tehát reggel dara a malacoknak és széna a kecskéknek. Este a kecskék megkapják a szénaadagjukat (plusz meg próbálunk beiktatni egy-két rövidebb irányított legelést a pásztoron kívül), a malacok meg kapnak tököt, répát, kukoricát vegyesen. A kukoricaszárakon a kecskék osztoznak.

Azért szerencsére nekünk is maradt termés a kertben. A karós babokon például szép termés mutatkozik. Csak most jó lenne egy kis száraz idő, hogy be tudjanak érni.

Hétvégén épp nézegettem a július közepén vetett zöldbabjaimat, hogy ebből már nem lesz semmi, hiszen még csak most virágzik. Még jó, hogy közelebbről is megnéztem (egyébként a vadak ezeket is jól megtiporták), mert egy adagra valót máris le tudtam szedni róla. Annyira zöld a termés, hogy csak egészen közelről látszanak. Remélem, hogy lesz még egy kis jó idő, hogy be tudja érlelni a maradékot is.

Egy nemvárt műsorszám is felbukkant augusztusban. Nevezetesen egy óriási, kb. focilabda méretű lódarázsfészket talált az uram a tetőtérben. Ráadásul nálam egy méh vagy darázscsípés következtében évekkel ezelőtt volt már allergiás reakció, én meg tök gyanútlanul mászkáltam fönt ezt megelőzően.

Íme a kis családi fészek.

Úgy határozott, hogy önerőből megoldja és beszerzett két darázsirtó spray-t. Természetesen a szükséges óvintézkedéseket megtettük. Alul, felül minimum három-négy réteg ruha volt rajta, legfelül vastag, vízhatlan anyagból, amin remélhetőleg nem tudnak átszúrni. Fejre sapka, dupla kapucni, sál, védőszemüveg. Lábra gumicsizma.

Itt teljes harci díszben.

Örömködés. Itt már az akció után, megkönnyebbülve.

Egyébként az, hogy lódarazsak már csak akkor derült ki, mikor elkezdte a lefújást. Én egy darabig a létrán állva követtem az eseményeket, de amikor pont felém menekültek a padlásajtón keresztül, gyorsan elpucoltam onnan. Akkor állapítottam meg, hogy ezek nem is közönséges, darazsak, hanem az óriás fajta. Végül tehát simán ment minden, leverte a fészket is.

A küzdelem a mindenféle gazakkal azóta is folyamatban van. Ilyen széles csapást vágott, hogy a kis akác ültetvényünkhöz feljusson.

Itt épp munka közben. Nagyon kemény meló a szederinda kaszálása, mindenre ráfonódik, piszokul makacs növény.

A kép bal oldala már a kaszálás utáni állapotot mutatja.




Az erdész tanácsára visszavágott csemetéket nagyítóval kell keresni, de azért megvannak. Éles szeműek megtalálhatják nagyjából a kép közepén.

Íme az eredmény, hogy mi történik akkor, ha a kecskék nem garázdálkodnak szabadon. A kerti konyha melletti "akácfa-anyuka" szórja szerteszét a csemetéit. 10-15 méteres sugarú körben rengeteg ifjonc jelent meg. Néhányat meg is hagyunk az árnyékolás végett.

Ez a 1,5 éves példány már kb. 2,5 méter magasra megnőtt.

Magyarán, ha nem tarvágásban gondolkodnának a mai erdészek és a fakitermelők, hanem meghagynának kellő számú példányt egy adott területen (ezt nálam okosabbak biztosan meg tudnánk határozni), akkor a természet szépen elvégezné a dolgát és rövid időn belül ismét erdő lenne azon a területen mindenféle erőlködés (telepítés, kaszálás) nélkül.

De hogy semmi sem egyszerűen fekete vagy fehér, azaz, hogy a rengeteg eső és a vihar például nemcsak rossz, mert összedőlt a góré, elázott a széna, nem tudtunk építkezni, hanem előnye is van, azt az idén telepített égererdőnk is világosan megmutatja számunkra. A rengeteg csapadék megtette hatását: a tavasszal még csak 1 méteres csemeték most kb. 2-2,5 méter magasak. Ahogy a képen is látszik, szépen kirajzolódnak a sorok és már kimagaslanak az aljnövényzetből.

Ha szerencsénk van akkor már csak a jövő évben lesz szükség kaszálásra, ha összezár a lombkorona, akkor az aljnövényzet már nem kap elég fényt és nem tud ennyire felnőni.

Azért gyűlik a télire való a pincében. Négy kisebb-nagyobb kosár lett tele krumplival. A méretük a dió nagyságútól (jó lesz jövőre vetni v. a malacoknak) az öklömnyiig változnak, mivel sajnos korán ki kellett szedni őket.

A legszebbek az ún. "gerillakrumplik", akik a tavalyi termésből sarjadtak ki.

Mikroszkopikus mennyiségben (1,5-2 kg) lett répa is. De ez legalább a miénk.

A paradicsom termésre nem panaszkodhatunk. Eddig minimum 3-4 kosárnyit szedtünk és még mindig van rajta.

Készült belőle darabolt paradicsom.

Paradicsomlé és lecsó is. (Az utóbbi nem ezen a képen).

Telik a kamrapolc.

Azért be kell valljam nem minden saját produktum. Apukám és a párom nagynénje is elkényeztet minket és kaptunk bőven lekvárt, szörpöt, befőttet és savanyúságot.

A sárga színű lé saját bodzaszörp és az eperdzsem befőzésekor lett egy üveg szörp is.

Ez pedig az első adag akácszörp szintén saját gyűjtésből eltéve.

Ehhez még hozzájön a fagyasztó tartalma. Ott is lapul pár csomag tök, uborka, borsó, meg sokféle gyümölcs és persze húst  sem sokat vettünk már az idén, a füstölt áru meg ki tart a következő disznóvágásig. Ez persze  még mindig édeskevés az önellátáshoz, de azért szerintem jó úton járunk. A tavalyi évhez képest legalábbis óriási előrelepéseket tettünk.

És most jöjjön az állatsereglet.

Egy kupacon a cicacsalád (mínusz apa).

Megtörtént a keresztelő. Bemutatkozik a három plusz egy testőr: Athos,

Porthos,

Aramis és

D´ Artagnan.

Az egyszem kislány becsületes neve Jázmin.

Ezt nem tudtam kihagyni. Egy roppant meleg augusztusi napon Málna a kemence fatárolójában hűsöl kicsit behajtogatva.

Itt meg a fűben lapul az egyik cicacimborával.

Málna egyébként az összes kicsi pótmamája. Nemegyszer mentünk ki reggel arra, hogy a kutyahölgy fekszik az ajtó előtti lábtörlőn, az öt kölyök meg rá van cuppanva egy-egy kutyacicire és megy a placebo szopizás és közben a doromb kórus. De olyan is volt, hogy a  szülők elmentek vadászni, Málna meg pesztrálta a kicsiket.

Erről a kiskutyáról ódákat tudnék zengedezni, annyira szuper intelligens. Amikor még szabadon jöttek-mentek az állatok, tudta, ha este kijövünk a házból, akkor az ő  dolga, hogy összeszedje a jószágokat és beterelje őket. Mióta nem járnak ki, ott őrködik a karámajtónál, hogy nehogy kiszökjenek, amikor etetésnél nyitogatjuk az ajtót. Ha mégis kilóg valaki, azonnal megkezdi a visszaterelést, ha szólunk neki. Józsi bakkecske a reggelijét és a vacsiját a saját helyén fogyasztja, de napközben átvisszük a lányokhoz. Tegnap figyeltük meg azt is, hogy a kutya már tudja a menetrendet: a Józsit kiengedte, de utána rögtön beugrott az ajtónyílás elé, hogy más ne jöhessen ki, amíg becsukódott a kapu. Majd rohant a Józsi után, hogy ő  meg  ne császkáljon el, hanem menjen be a helyére. Az óriási bakkecskét hátsó lábán csipkedve irányítja. Semmit nem tanítottunk neki, hanem a rutinokat megfigyelve ő  maga tanulja meg, hogy mi a dolga.

Irányított legelészés folyamatban. 40-50 perc alatt teletömik magukat azután irány vissza a malacokhoz.

A kecske roppant találékony, ha meg szeretne kaparintani valamit. Az akrobata mutatványoktól sem riad vissza.

Ezt például nem tudom, hogyan bírják. A kitűnő májvédő gyógynövényt a máriatövist eszegeti Lili királyné éppen. Nekem minimum azbeszt kesztyű kellene, hogy hozzámerjek nyúlni, annyira szúr, ő meg vígan falatozza a virágokat róla.

Hát végül hétfőn megellett az utolsó koca is. Elég nagy a csalódásunk, mert akkora pocakja volt, hogy 6-8 malacra számítottunk. Erre ez az egyszem miniatűr malacka van az alomban. Ketten voltak, de a másikon látszott, hogy nem valószínű, hogy megmarad. És így is lett.

Ez a mami is a legelőn készített fészket magának. Ma már két napos a pici és elég virgonc, reméljük őt legalább fel tudja nevelni.

Sikerült megint bő lére eresztenem a beszámolót. Remélem ezzel kárpótollak benneteket, hogy megint kicsit hosszúra nyúlt a szünet. Nem ez volt a terv, de a hőségriadó közepette folytatott építkezés, meg szénagyűjtés, meg az állatok, meg a sorolhatnám még mi mellett egyszerűen nem volt sem időm, sem energiám, hogy  leüljek a gép mellé.