Újratervezés

Ahogyan azt már a legutolsó beszámolómban is jeleztem  egy új projektet akartunk elkezdeni a múlt héten, amihez a szükséges alapanyagokat már be is szereztük.

Tudom, hogy januárban azt ígértem, hogy idén csak a már megkezdettek befejezésére koncentrálunk, de ezzel az egy feladattal kivételt kellett tennünk, ugyanis már három éve minden egyes év elejére beterveztük. Most már tovább nem akartuk halogatni. Viszont mivel nem annyira időigényes, kb. egy hét alatt megvan, ezért gondoltuk, hogy "itt az idő most vagy soha".

Mivel a feladat végrehajtásához egy asztalos műhelyre is szükség volt, hogy a faanyagot kigyaluljuk, ezért kedves volt osztálytársunkkal (ahol már többször jártunk hasonlatos ügyekből kifolyólag) le is egyeztettük, hogy múlt héten kedden mehetünk, mivel akkor ők éppen külsős munkán lesznek, tehát a műhely teljesen üres lesz, így nem akadályozzuk őket a napi ügymenetben.

Ennek szellemében a hétfői napot úgy indítottuk, hogy a traktor után akasztott utánfutóval egyetemben levonultunk a meglévő farakatainkhoz, hogy kiválogassuk a szükséges faanyagokat.

Mintegy "röpke" 2,5 óra alatt átpakoltunk egy komplett rakatot, mivel a szükséges deszkák persze pont legalul voltak, így kb. 40 db  4 méteres 10x10-es gerendát kellett egyszer lepakolni, deszkák ki, majd az összes gerenda vissza.

Na, lényeg a lényeg, hogy végül a futóra került kb. 1 m3-nyi ilyen-olyan megfelelő hosszúságúra vágott faanyag.

Ekkor mondom emberemnek, hogy kérdezze már meg, fizethetjük-e kolbásszal a műhely használati díjat. Majd jött a hideg-zuhany. A koronavírusos helyzet miatt a barátunk úgy döntött, hogy ők is leállnak a munkákkal. A kiszállításra váró bútorok tehát maradnak a műhelyben, így arra kért minket, hogy halasszuk el a munkát a foglalt műhely és a kontaktusok minimalizálása miatt. (Amúgy a kolbásszal történő fizetést nagyra értékelte.)

Bár tudom, hogy már a múlt héten az otthon maradásra intettek mindenkit, mi azonban nem mentünk volna közösségbe, hanem egy üres műhelyben dolgoztunk volna kettecskén. Így sem magunkat, sem másokat nem tettünk volna ki fertőzésveszélynek. A kialakult helyzettel szemben azonban nincs mit tenni, így a három éve halogatott projekt további késedelmet szenved. Az hogy mi készülne egyelőre legyen továbbra is meglepetés. 

Emberem ezek után a felpakolt utánfutóval szépen betolatott a kerti konyhába, amit ott leakasztott, így legalább fedél alatt van a lassan négy éve száradó faanyag. Reméljük, hogy hamarosan belevághatunk ebbe az izgalmas építési feladatba.

Mivel ez a feladat kútba esett, újra kellett tervezni az egész hetünket. Feladatoknak azonban nem voltunk híján, így csak a sorrendiséget kellett meghatároznunk. Első körben úgy döntöttünk, hogy a ház körüli területtel foglalkozunk.

Úgy mint pince tető. Amit a kis turesz-fureszeink jól elintéztek. Magyarán felturkálták a földet, amelyet az eső szépen lemosott a bejárat felett. 

Hogy a visszatöltött föld fent is maradjon, kb. méteres gerendákat (téeszes időkből megmaradó karámoszlopok újrahasznosítása), fektettünk keresztbe. Majd ezt követően feltöltöttük termőfölddel.

Szintén a malackák "áldásos" tevékenységének köszönhető a kerti konyha téglaburkolatának folytonossági hiánya.

A terménydaráló a kecskék általi leamortizálása óta a pince lépcsőn dekkol, ahonnan minden daráláskor oda-vissza kell cipelni. Ez nekem elég nehéz és macerás. Ezért gondoltuk, hogy helyre állítjuk az egykori állapotot, és így a daráló visszaköltözhetne.

A gondolatot tett követte. A szegély már visszaépítve, téglák pótlása folyamatban.

Elkészült, homokbesöpréssel egyetemben (ez volt az én hozzájárulásom).

Akadt még néhány apróbb feladat: 

- összedobtunk egy újabb komposzt keretet, mivel az eddig használatban lévő kettőt teljesen megtöltöttük,

- karámjavításra is szükség volt több helyen, mert a kecskék lerúgták az egyes elemeket,

- én legyártottam kb. háromhavi mosószer mennyiséget,

- a maradék komposzt földből feltöltöttük a kerti konyha szegélyét és az egyéb nagyobb lyukakat, fűmag elvetve,

- kihoztunk még egy pótkocsira való tűzifát a tölgyesből, így a mostani téli időjárást felkészülten várhattuk.

Miután ezekkel az apróságokkal végeztünk, úgy határoztunk belekezdünk egy számomra "mumus" feladatba. Méghozzá az istálló környéki tereprendezésbe.

A képek nem biztos, hogy visszaadják, mi várt ránk. Helyenként embermagasságú szederinda hálózat, az aljnövényzetben megbúvó 4-5 méter hosszú facsúcsok (a korábban kivágott fák java ki lett hordva, de az ágas-bogas teteje ott maradt, ahova dőlt), amiket úgy kellett kirángatni a bozótosból és egyéb nyalánkságok rejtőztek a susnyásban.

Szóval várt ránk egy kis biomunka. Feladatmegosztás: emberem a gépesített egység (hol fűkaszával, hol láncfűrésszel esett neki a feladatnak) én voltam a gyalogos, aki a kivágott bozótot és a fellelt ágakat halomba hordtam.

Nagyjából ez volt a kiinduló állapot.

Mozgásban egy adag rőzsével.

A helyzetet kissé fokozta, hogy a márciusi nyárban jártunk a múlt héten, hét ágra sütött a nap, viszont a feladat miatt be kellett öltözni, hogy védjük magunkat, így nem csak a cipekedéstől szakadt rólunk a víz.

Gyűlik a tűzifa.

A vékonyabb ágakat kupacokba hordtuk a későbbi felhasználás végett. Kitűnően fogják működtetni a takaréktűzhelyet a jövőben.

A szederinda és egyéb aljnövényzet szintén kupacokba gyűjtve. Pár hétnyi száradás után ezeket (jobb megoldás híján) el fogjuk égetni.

Első napi munka eredménye: az istálló nyugati oldalának nagyjából a feléig eljutottunk.

Másnap ez volt a kiinduló állapot a déli részen, ...

... ez pedig a nyugati oldal másik felén.

Nagyjából 30 éves relikviákra is bukkantunk. Az egykori téeszes időkből visszamaradt tárgyakra. Úgymint feneketlen vödör, üzemanyagtank, valami rács féle, szögesdrót stb. stb. Ezek már annyira be voltak nőve és temetve, hogy kézi erővel nem is tudtuk kibányászni őket.

Így a kis traktorunk megint nagy segítséget jelentett. A pótkocsit leakasztva spanifert rögzítve az egyes leletekre tudtuk a traktor segítségével kirángatni a maradványokat.

Ennyi szemét rejtőzködött a bozótosban. 

Jó 1,5 órába tellett, mire többszöri nekifutásra mindent sikerült kirángatnunk. Egyelőre elszállítottuk a fenti farakás mögött gyűjtögetett egyéb szemetekhez. Alkalomadtán megint lesz egy utunk a szeméttelepre.

 A második napi munkánk eredményeképpen itt is összegyűlt két nagy kupac égetnivaló.

És íme a végeredmény. A nyugati oldalt megtisztítva egy szép akácfa ligetet kaptunk.



Ez pedig a déli oldal az átláthatóság jegyében. Itt lesz a majdani műhely bejárata, ezért is kellett több bodzabokrot kivágnunk.

Bár az eredetileg tervezett program helyet teljesen mást hozott az élet, mégsem vagyunk elégedetlenek, hiszen megint sokat haladtunk.

Végül egy érdekesség : Porthos tücsökvadászat közben. 

Eredetileg nem tudtuk, miért ülnek a macskáink hosszasan, a fejüket lehajtva egy helyben. Azután rájöttünk, hogy egy-egy tücsök lakólyuk előtt ülnek és várják, hogy a tücsök kidugja a fejét. Emberem szemtanúja is volt egy ilyen zsákmányejtésnek: ahogy a tücsök előbukkant a cica a mancsával egyenesen a szájába lapátolta az eledelt és már vígan ropogtatta.

Mai friss életkép Málnáskertből. Jelenleg is éppen havazik.

Közben a fosókafáink  (magyarul mirabola szilva) teljesen virágba borultak. A talaj meg hóba.

A kialakult járványügyi helyzet margójára: számomra nem jelent különösebb változást a "Maradj otthon!" helyzet, hiszen én amúgy is maximum havonta 2-3 alkalommal hagyom el a birtokot. A gazda fele időben ugyan kamionozik, a hónap másik felében azonban ő sem nagyon mászkál. Abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy egy ilyen gyönyörű helyen kell átvészelni ezt a járványügyi helyzetet. A gazdálkodás sem állhat le, az állatokat el kell látni, a kertet megművelni. Tehát a mindennapi tevékenységünkre sincsen hatással.

A bevásárlási szokásaink sem változtak, nem halmoztunk fel nagyobb mennyiséget, mint egy havi bevásárlásnál szoktunk. Tíz kiló lisztet vettünk kettőnknek úgy, hogy mi a kenyeret, kalácsot is ebből sütjük. Szerencsére a birtok ha nem is mindent, de nagyon sokfajta élelmet biztosít nekünk, ami lehetővé teszi, hogy ha huzamosabb ideig nem jutunk el boltba, akkor sem halunk éhen. Legfeljebb kicsit egyoldalúbban táplálkozunk. 

Mi tehát kivételezett helyzetben vagyunk, de mélyen együtt érzünk azokkal, akik egy kis lakás négy fala közé kényszerülnek, vagy akiknek veszélybe került a munkahelye. Mégis arra kérlek benneteket, hogy tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy  csökkentsük a megbetegedések számát és, hogy ez a járvány minél előbb átvonuljon az országunkon. 

MARADJ OTTHON! és VIGYÁZZ MAGADRA KÉRLEK!