Fejlemények az állatudvarban II.

 

Folytatom az állatos beszámolót ezúttal a kecskékkel. Legutóbb ott hagytam abba, hogy krízis volt náluk: legyengült, étvágytalan jószágok, tetük és bendő leállás.

Sajnos a helyzet áprilisban sem javult. Én még ilyet nem láttam, hogy kecske semmilyen abrakot nem fogad el. Lulut leszámítva egyik sem akart enni. Próbálkoztunk mindennel: kukorica, tritikálé, szója még nyúltápot is bevetettünk. Semmi. Egyszerűen csak meredtek bele az edénybe.

Már komolyan rosszul voltam minden istállóba menettől, hogy milyen látvány fog fogadni. Különösen a fehér és a fekete kecskénk volt rossz bőrben. Gyakorlatilag két mozgó csontváz fogadott minden alkalommal. Végül Emesével konzultálva úgy döntöttem, hogy csinálok még egy féreghajtást egy olyan szerrel, amit korábban azért nem mertem beadni, mert legyengült állatnak nem ajánlják. De már úgy voltam vele, hogy vagy túl élik, vagy nem, de én ezt tovább nem bírom nézni.

Közben viszont Lulu, akire az ellés után Laci azt mondta, hogy szerinte nem marad meg, annyira meghízott, hogy ismét vemhesnek látszott. Mivel az egyetlen eltérés a többi kecske javára az volt, hogy kapott egy vaskészítmény kúrát injekció formájában, gondoltam megpróbálom a többiekkel is. Mit veszíthetek. 

Emese vaskészítménye azonban az első alkalom után elfogyott. Hívom az állatorvost. Nyilván kecskének való készítmény nem is létezik. Az Emesétől kapott is eredetileg sertéseknek volt kitalálva. Végül, miután a doki utána nézett, nem maradt más, mint lovaknak való készítmény. Azt nyilván át kellett számítani, hogy mennyit adjak alkalmanként a kecskéknek és kijött, hogy 25 ml kell az 5 kecskének 5 alkalomra, tehát esetenként 1-1 ml/kecske.

Sikeresen el is hoztuk a szert, amiből a 25 ml "potom" 8.000 Ft-ba került. Ami azt jelenti, hogy "csak" 320,000 Ft egy liter belőle. Jól megkérik az árát. De végül működött.

Két naponta kapták izomba a szert és végre lassan-lassan elkezdtek enni. Mondjuk mindegyiknek megvoltak a maga kedvencei. A szóját például eleinte nem nagyon akarták elfogadni.

A korábban legjobban tejelő kecskénk, Maja még nem érte el fénykori állapotát, de azért ő is gyarapodott. Gyakorlatilag ő volt a tejdonorja Leonardonak, mivel a saját gidái elpusztultak. Nyilván közvetlenül egy kecske nem fogadja el más anya gidáját, így én voltam a közvetítő. 

Tejföl Lulu után a legjobban kinéző kecskénk jelenleg és egy jó nagy meglepetés. Eredetileg nem terveztük őt megtartani, de most ő vett át a vezető szerepet a "tejgyártásban." Ami igen meglepő, hiszen előhasú anyaként (először ellett az idén) nem sok mindenre számítottunk tőle.

Itt épp a fejőasztalon, munka közben. Igaz, hogy az elején kicsit raplis volt, folyamatosan rángatta a lábát, nem akarta hagyni, hogy megfejjük, holott majd szétdurrantak a cicik. Végül egy vizes nyakon öntés használt, azóta csak akkor emelgeti a lábát, ha elfogyott a kaja az edényéből. 

Tejfölkém hátulnézetből.

Hihetetlenül megnyúltak, mióta fejjük. Eleinte még nekem is szinte csak két ujjal ment, annyira picik voltak a tőgyek. Most már nagyon könnyű megfejni.

Lujza, Lulu lánya és a harmadik gida mamája. Fizikálisan ő is összeszedte magát, viszont a többiekhez képest feleannyi tejet ad, ráadásul nem hajlandó felugrani az állásra, úgy kell felemelni a hátsó felét, ami most kétszer olyan nehéz, mint a vaskúra előtt.

Hófehérke, most már szépen hallgat a nevére. Eleinte úgy kellett a szarvánál fogva kivezetni, most meg alig tudom visszatartani az ajtóban olyan erő van benne. Mindent behabzsol, amit elé teszünk. Korábban annyira sovány volt, hogy a horpaszánál össze lehetett nyomni a bőrt. Most már ő is sokkal jobban néz ki, de azért a többiektől még jócskán elmarad a súlyát tekintve.

Blacky egy ivartalanított bak szintén jobban néz ki, bár ezen a képen nem annyira látszik. Most épp vedlési fázisban van, azért csapzott kicsit a szőre. Ő eleinte csak a nyúltápot volt hajlandó megenni, most már eszik mindent, kukoricát, szóját. 

Egy hónappal ezelőtt még egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy megmarad az állományunk, olyan soványak voltak és annyira nem kecskésen viselkedtek. Most viszont már öröm lemenni hozzájuk, majd fellöknek, ha van bármi is a kezemben. Mókás volt, hogy most, amikor Gábor sokat van lent a műhelyben, nem is akarnak kimenni a legelőre, ott tolonganak az istállóban, mert nem kockáztatják meg, hogy esetleg lemaradnak valamiről. Ugyanis mostanában ő a fejősember, hogy az én kezemet kíméljük.

A kicsikéim itt még a lenti oviban. Ahol az éjszakákat töltötték, hogy legalább reggel lehessen fejni. 

Reggeli fejés után megindul a randalírozás. Mivel kifértek a karám alatt, nyilván az első dolguk, hogy megnézzék, hátha nekik is jut valami harapnivaló.

Megy a keresés, kutatás.

Múlt héten vasárnap azonban megtörtént a költözés. Úgyis kellett felvinni szalmát a kertbe, így Gábor kialakított egy kis öblöt, amiben Leonardót a legnagyobb gidát fel tudtuk szállítani. 

Szerencsére annyira kis kezes a drágám, hogy így, hogy mellette voltam, egyáltalán nem zavartatta magát. Csipegette a szalmát miközben én simogattam és így semmilyen távozási szándékot nem mutatatott. 

A másik két gidát nyakiban cipeltük fel és közben imádkoztam, hogy nehogy most akarjanak pisilni, de szerencsére megúsztuk mindketten. Az ölben cipeléshez már túl nehezek voltak és autózgatni sem akartunk le-fel.

Most egyelőre a korábbi malachízlaldában vannak elszállásolva. Itt épp akáclevelet csipegetnek. Folyamatosan van előttük valami ennivaló: szalma, széna, szemes takarmány, nyúltáp, akác vagy egyéb zöld. 

Persze azért sokat reklamálnak, ma reggel is a sírásukra ébredtem 5,45-kor. Nyilván hiányoznak nekik a többiek, főleg az anyai tejecske. Egyébként a mamák nagyjából két napig keresték őket, azután megnyugodtak.

Még egyelőre várok a kiengedésükkel, mert attól tartok, hogy azonnal vissza mennének az anyákhoz. Talán majd a jövő héten megpróbáljuk, és meglátjuk, hogy tiszteletben tartják-e a villanypásztort. Jó lenne, mert akkor bandázhatnának a malacokkal és szabadon legelészhetnének.

A kiskecskék külön költöztetésével szinte megduplázódott a napi tejmennyiség. Nagyjából 6 liter tejjel gazdálkodhatok. Beindult hát a sajt és joghurt üzem rendesen. Szerencsére van érdeklődés. Baráti, ismerősi körben rendszeresen keresik és hát eddig  mindenki csak dicsérte. 

Úgyhogy kecskefronton happy end.

Külön regényt írhatnék az idei cicakalandokról. Most megpróbálom röviden összefoglalni. Azt nyilván már áprilisban láttuk, hogy idén bőséges cicaáldás lesz, mert Sütike és a tavalyról megmaradt kislánya, Luca is igencsak kigömbölyödött.

Idén nem csak a tavasz jött korán, hanem a cicanász is. Ugyanis Sütike már április 30-án eltűnt. (Ált. május közepén szoktak a kiscicák érkezni hozzánk.) Valahol lebabázott, mivel május 1-re már lapos hassal és kicumizott cicikkel került elő. Valószínűleg az akáctuskókból emelt halom alatt lehetett a fészke, de ezt már sosem tudjuk meg. 

Ugyanis május 4-én, szombaton délelőtt  a tornácon haladtam a bejárat irányába, amikor valami furcsa vinnyogó hangot hallottam. Lenézve a földre egy aprócska fekete kiscicát találtam. Azt sem tudtam, hogyan került oda: az anyja hagyta ott, vagy esetleg Boróka hurcolta ide (tavaly előszeretettel hordta el a kiscicákat a kutyaólból a farakás alá).

A cicust a benti mosdóban szállásoltam el. Aznap este  hazaérkezett a gazda is és mindjárt el is keresztelte a kicsit. 

Ő lett Herr Schwarz, aki egy kis kandúr.

Időnként megjelent a mami, pár órát eltöltött vele, akkor evett a legényke bőségesen, majd mami kikéredzkedett. Ebből gyanítottam, hogy lehetnek többen is és szegényem váltott műszakban eteti, hol az egyiket, hol az esetleges többieket.

Kedden hajnalban Gábor indult vissza dolgozni. Én az ágyban vártam, hogy bejöjjön elköszönni, mikor egyszer csak megjelenik egy aprócska macskával a kezében, hogy most meg ő talált egyet a tornácon. Így már két cicus héderelt a mosdónkban. Ez is nagyon cuki a kis fehér zoknijaival, rózsaszín tappancsokkal, szintén kandúr.

Nem kellett sokat várnom, a harmadikat már a mami hozta házhoz. Szájában a kicsivel egyszer csak megjelent a mosdóhelyiség ablakában. Ezúttal egy kislány jött. Így végre megtörtént a családegyesítés. Még egy darabig bent tartottuk őket, mert nem akartuk megkockáztatni, hogy Boróka megint elhurcolja a kicsiket. 

Amikor kinyílt a szemük, akkor költöztek ki a kutyaólba. Itt már önállóan járnak-kelnek. Próbált már valaki három kiscicát lefényképezni, úgy hogy egyszerre mind a hárman rajta legyenek a képen? Hát mondhatom nem egyszerű feladat. Hárman négyfelé mennének. Nekem így sikerült.

És még egy közös fotó, amikor már szélednek szét.

Herr Scwarz előnézetből. Ő már nagyfiú kérem szépen kedden volt 6 hetes és a mami már megkezdte az oktatást. Tegnap a szemem láttára fogyasztott el egy egeret, amit az anyja hozott nekik. Ő volt a szemfülesebb.

Aznap láttam, hogy azért a másik fiúcskának is jutott egér. 

Schwarzi pedig már ma is megkapta a mami zsákmányát.

Egyik nap arra mentünk ki, hogy Schwarz és Emese kiscicája (mert a zoknis kisfiú odaköltözik hamarosan és más neve egyelőre nincs) a két kutyatálban ücsörögnek. Utána még egyszer rajtakaptam Schwarzit, hogy Málna tálkájában fireg-forog, forgolódik, majd látom hogy épp könnyít magán. Hát nem bilinek használta a tálat az istenadta:))))

Május 19-én Lucika is lebabázott. Neki is három kölyke lett. Az arány 2:1 itt is a fiúk javára. Ő rendes mami volt és legalább a ház közelében kezdte meg az ellést. Épp mentem ki valamiért, amikor látom, hogy fekszik a tornácon és ott nyivákol előtte az első szülöttje. 

Betettem az ólba a kicsivel együtt és a másik kettő már odaérkezett. A legmegdöbbentőbb, hogy ellés közben folyamatosan dorombolt. 

Színeit tekintve kettő tiszta anyja, a harmadik meg olyan selymes szürke. Ők is nagyon cukik. Most kezdenek el ők is kijárni vagy inkább kiesni a fészekből, a visszamászás még nem annyira megy nekik. 

Ezt követően anya és lánya komplett szoptatási közösségben éldegélt. Hol az egyik, hol a másik, hol mindketten bent voltak a kicsikkel. Volt, hogy Lucán lógott az összes cicababa, hol Sütikén, vagy éppen vegyesen.

És itt még nem értek véget a cicakalandok. Május utolsó hétvégéjén elkísértem Gábor egy fuvarra, ahogy már említettem. Szombat-vasárnap Barna barátunk volt a birtok ura, Emeséék intézték a fejést. Hétfőn-kedden pedig már mindent ők. 

Vasárnap este arra jöttek át, hogy eltűntek a kiscicák. Keresték őket égen-földön, sehol nincsnek. Lent az istállónál a földön találtak egy kiscicát, de többit nem látták. Végül a fentről érkező zaj alapján rájöttek, hogy az istálló gerendáira felhalmozott szalmabálák felől jön a hang. 

Laci utána járt a dolognak. És kiderült, hogy Luca cica kialakított egy szabályos fészket a kicsiknek és egy híján az összeset oda is vitte. Képzeljétek mi meló lehetett, főleg a nagyobbakat 300 méterre elcipelni, ott felmászni a falon kiscicával a szájában és elhelyezni a kialakított fészekben.

Valószínűleg besokallt a szerinte sok idegentől és a kicsiket féltve döntött a költözés mellett. Poén, hogy nem csak a sajátjait, hanem az anyja kölykeit is elvitte. Kedd este, mikor hazaérkeztünk csodálkoztunk is, hogy Sütiek cicijei be vannak durranva. Hát persze, ő nem tudta hova tűntek a kölykök, így etetni sem tudta őket.

Szerdán persze visszavittük a kicsiket és a biztonság kedvéért estig bent is tartottuk őket a házban, nehogy megint elhurcolja őket. Azóta csak az egyik kutyaólból a másikba vitte át őket. Nem tudjuk, mi lehet a problémája, de végül is nekünk mindegy, csak a közelben legyenek. 

Egy kiscica olyan édes, hát még hat. Bár nyilván ennyit nem szeretnénk megtartani. Csak Schwarzit, mert feketeségével és fehér cipőcskéivel nagyon különleges. Ahogy említettem egy kis kandúr megy a szomszéd birtokra, viszont a többi négy igen jó házból való, kiváló egerésző felmenőkkel rendelkező cicus (két fiú, két lány) gazdit keres. Ingyen elvihetők egy pár hét múlva.

Málna és Boróka most is nagyon barátságosak a kicsikkel, főleg Borika nyalogatja őket, ahogy kézbe veszem a cicusokat. Mindkét kutyus jól van, bár egyre gyakrabban gondolunk arra, hogy nekik is kéne egy kutyafiút szereznünk. Málnának egy pumit, Borókának egy mudit, hogy legalább egyszer nekik is legyenek kölykeik.

Boróka továbbra is néha az ideigeimre megy, reggelente amikor nekiindulok a napnak széjjel ugatja a csendet, amit pedig ilyenkor én nagyra értékelek. Szép szóval  nem lehet elhallgattatni, csak ha túlüvöltöm. De azért nem lehet nem szeretni, annyira ragaszkodó.

Ennyi lett volna az állatos beszámoló. Legközelebb már a birtokon zajló egyéb történésekről fogok beszámolni. Terveim szerint hamarosan.