Aprómalac a háznál és egyéb állatságok

Azok a kedves olvasóim, akik rendszeresen követték a blogot bizonyára emlékeznek, hogy az állataink miatt sok szomorúság ért minket az elmúlt egy évben. Elveszítettünk több anyakecskét, az imádott Józsi bakkecskénket, két cicát és több malacot is. Köztük az egyik vemhes kocánkat, akinél kényszervágásra volt szükség méhelőreesés miatt. A másik koca az első körben egyáltalán nem vemhesült. Még március elején volt egy ellésünk (nem tervezett), ahol másnapra elpusztult az összes kismalac. Kecskéknél is elmaradt a szaporulat, mindössze egyetlen kis gida látta meg a napvilágot idén Málnáskertben. Szóval összejött minden.

Valamikor június elején megint összezártuk az üresen maradt kocát és megkezdődött a várakozás. Tavaly már ellett ez a mami, ráadásul hat malaca lett, amiböl ötöt fel is nevelt. Végül úgy augusztus táján már látszott, hogy nagyon gömbölyödik, azaz lehet számítani valamire.

Szeptemberben azután  átcsalogattam a "szülőotthonba". Itt van a két kicsi ól, ahol a hízlalásokat és az elléseket szoktuk "tartani."

A kismama kapott egy kis táplálékkiegészítőt, mivel nem járhatott ki legelészni. A gazda nevet is adott az ízletes fogásnak: Házi ganyén nőtt tök csalánágyon. (Mivel a ganyédomb melletti tökmezőről származott a feltálalt tököcske.)

.

Majd meg szakadtam, amikor benyögte a menü nevét és gyorsan fel is jegyeztem, hogy majd megoszthassam veletek. Állandóan ilyen aranyköpései vannak.

A kismamának nagyon ízlett az előkelő nevű fogás, mert beburkolta az egészet.

Szóval meg kezdődött a várakozás. Számításaim szerint szeptember vége felé lett volna esedékes a babácskák érkezése, végül azonban pontosan négy hete, szeptember 21-én megérkeztek a malackák. Az örömbe némi üröm is vegyült, mert az eredetileg négynek számolt malackából végül csak ketten maradtak másnapra életben.

Itt jön egy nagy csavar a történetbe. Ahogy íram a mama malac a szülőszálláson volt elhelyezve, ott is történt az ellés. Az esti etetésnél még ott volt a koca a malacokkal, másnap reggel megyek és hűlt helye mindenkinek. Felhajtom az egyik szőnyeget (ahol este voltak) senki, megyek a másik ólhoz senki. Hirtelen azt sem tudtam merre vagyok arccal, hova tűnhettek? Elvitték volna a sakálok a komplett családot?

Azért megkezdtem a körülnézést és végül a kecskeólban ez a látvány fogadott.

Ott a mami két kis aprócska malaccal.

Az a mai napig rejtély, hogy miért és hogyan csinálta. Volt ugyan egy nagyobb rés a karámon, amit a múltkori oltáskor csinált néhány malac, amikor kitörek onnan, hogy meglógjanak a szuri elől, de ez a malac vagy kétszer akkora, mint azok. Plusz, hogyan vitte onnan ki a kicsiket? Egyesével a szájában, akkor többször is kellett fordulnia. Vagy egyszerre vitte mind a kettőt? 

Két elpusztult malackát megtaláltam az eredeti ólban, majd egy harmadikat (azaz végül öt született) a kan malac óljában. Újabb rejtély, hogyan került oda a kismalac? Végül azt okoskodtam ki, hogy szegény újszülött valahogy kikeveredett az ólból és a karám rácsán keresztül valahogy átbóklászhatott a kan malac részlegébe (határos a két karám). Ott a papa megtalálhatta és bevitte az ólba, hogy védelmezze. Mert akkora távolságot ez a pici, pár órás malac szerintem nem tudott volna megtenni. De az is lehet, hogy igen. Ez sem fog soha kiderülni.

Itt még egy naposan nagyon aprókán, pár számmal nagyobb ruhácskában.

Hamar megkezdtem a barátkozást. Olyan imádnivalóak, ezért én napjában többször is beültem melléjük simogatni a kis golyó fejüket és vakargatni a pocikájukat. 

Megkezdődött az emelgetéshez szoktatás is. A vietnámi malac nagyon földhözragadt kis lény, amint elszakítod a lábát a talajtól visít, mint a veszedelem. Hacsak nem kezded meg időben a szoktatást.

Alig három naposak, de a mamájuk már kivitte őket egy kicsit levegőzni. Na persze nem mentek messzire, az ajtótól számítva csak pár lépes. Még mindig nagyon nyüzögék.

Viszont mivel csak ketten vannak, van tejecske bőven. Így hamar megkezdték a gyarapodást. Nyolc naposan már belehíztak a bőrükbe.

Egy hetesek voltak mire a gazdi is hazaért, akkor már a cipőfűzőjét mustrálgatta az egyik, hogy mit is lehetne ezzel kezdeni.

Addigra persze már "betanítottam" őket, hogy a has-siménél azonnal oldalra kell dőlniük.

Sőt a kézben való tartáshoz is eléggé hozzászoktak, ami annyit jelent, hogy nem kezdenek el mindjárt az első másodpercben szirénaszerűen visítani. Van amikor elég hosszasan el tudják viselni a könyökhajlatba való bújást és közben a símogatást.

Megkezdték az  ismerkedést a láncfűrésszel, olyannyira, hogy az egyik kitünő  vakaróreszköznek is találta. Hosszasan vakarózott a fűrészhez dörzsölgetve a kis popóját.

Szabadtéri etetés folyamatban. Egy hetes koruktól fogva már a villanypásztoron kívülre is elkísérték az anyukájukat. Mondjuk akkor még a közelben maradt a mami, ma négy hetesen már e "hon minden zegét-zugát" bejárják.

Ismerkedés Málnuskával, aki sztoikusan tűri, hogy a malac bökdösi a fenekét.

Ezt a lábkinyújtós pozíciót muszáj volt megörökíteni. Ahogy azok a "hatalmas" csülkök kinyújtóznak. Itt lehettek vagy 5-6 centisek azok a  kis lábacskák.

Itt már szólóban napoznak éppen, a mama meg elment legelészni.

Négy hetes korára igazi kis vasgyúrók lett mindkét fiúcska (sajnos az orvosi beavatkozást nem fogják megúszni, kb. 8 hetesen ivartalanítani kell őket)

Mazsola és Tádé (a megkülönböztető jel:Mazsola farkán a fehér bojt) a mamával egy tegnap készült képen, pont négy hetesen.

Szerintünk a legcukibb kis állat a vietnámi kismalac. A legmókásabb dolgokat ők tudják elkövetni. Meg egyáltalán olyan kis aranyosak azzal a turcsi orrocskájukkal, amivel már pár naposan megkezdik a turkálást.

A hassimis eldőlés pedig négyhetesen is azonnal működik.

A papa szerencsére szintén jól van, bár gyakran szerelmes és akkor éhségsztrájkol és nem hajlandó hozzányúlni sem az ételhez. Csalánnal próbáljuk egy kicsit kiegészíteni a táplálékukat, hogy kis vitamin és zöld is jusson a bezártaknak.

Egyébként egy kis piszok bontómester. Pár napja sikerült a kecskeól (és jelenleg egyben malacól) alsó deszkáját valahogy lefeszegetnie. Így akart átjutni a lányokhoz. Erre persze bezártam a belső karámjába, mire dühében fogta és kiborította az ivóvizes vödrüket (ezt már korábban tapasztaltuk, hogyha mérges, akkor borogat).

Az ólra visszaszögeltem a deszkát, erre másnap a karám ajtó egyik elemét feszegette le, tegnap meg azt javíthattam. Szóval mindig ad valami munkát ez a nagy fiú, de azért imádom. Mondjuk pár éve ezt sem gondoltam volna, hogy én egy kan malacot vakarászok, meg masszírozok, hogy jól érezze magát. Igaz, hogy vagy öt centis agyarai vannak, de az almacsutkát (azt mindig ő kapja) olyan finoman veszi el a kezemből, hogy meg ne sértsen.

A többi állat szintén jól van itt Porthoska napozik a fáskosárban.

Ahogy kikészítjük a kosarat a megpakoláshoz, valamelyik macska rögtön belefészkel.

A papája ennél is jobb helyet talált, ő a napozóágyat választotta.



Máskor pedig egyszerűen csak a szőnyegen terült el.

Szerencsére most kecskejószágok is jól vannak. Mindig rosszban törik a fejüket. Amire fel lehet mászni, arra felmásznak.

Tündérkém a tavaszi ramaty állapothoz (fakó, hulló szőr, soványság) képest csodaszép lett.

Ahogy a Lili klán tagjai is is. Elől Lilike, a királynő, mögötte a két lánya.

Bendegúz még mindig kicsike, de már láttunk kísérleteket a lányok meghódítására. De nem fog neki sikerülni, még nőnie kell.

Borókával nagy a szerelem, bár néha a falnak megyünk tőle. A vadakat még mindig ugatja éjszakánként. Néhány nevelő célzatú pofonra van szükség időnként, ha már a NEM UGAT, nem működik és mi még azért aludni szeretnénk.

A nyalogatásról és az ugrálásról sem tudtuk még egyelőre leszoktatni, de az eltelt pár hónap alatt igazi családtag lett ő is.

Velünk együtt az összes állat élvezi ezt a csodálatos őszi nyarat, szerencsére a vegetáció lehetővé teszi, hogy sokat kijárjanak és legelésszenek (már a növényevő része a társaságnak), cicák és kutyák csak szimplán jól érzik magukat.

Sarazás és ragasztás, valamint egyéb szépítő munkálatok

Végül három hónapos csúszással neki veselkedtünk a malacbirodalom folytatásának. Emlékeztetőül még június közepén eljutottunk odáig, hogy megépítettük az ól vázát, valamint a karámot. Azóta viszont a kaszálás, a kút körüli mizéria és egyéb sürgősebb dolgok miatt nem tudtuk folytatni. Most viszont úgy voltunk vele, hogy vagy még megcsináljuk szeptemberben, vagy teljesen átcsúszik tavaszra. Ugyanis a következő programpont a sarazás lett volna. Azt pedig túlzottan hidegben nem célszerű csinálni. Kinek van kedve a hideg sárban tapicskolni, amikor alig pár fokot mutat a hőmérő, meg hát a sár sem igen szárad olyankor.

Nemcsak a sarazással voltunk így. A tavaly májusban legyártott spaletta alapanyag azóta is a gardróbban várta a további sorsát. Ennél szintén ugyanaz volt a helyzet, mint a sarazással. Ha most leragasztjuk a táblákat, akkor csiszolni hővösebb időben is lehet, után pedig el tudjuk vinni őket festetésre. A spaletták is zöldek lesznek, mint az ablakok. Mivel ezt a minőséget csak  profi festő műhelyben tudják  megcsinálni, télen vagy kora tavasszal azt is tudjuk intézni.

Mivel nálunk szeptemberben már igen hűvösek voltak a reggelek (egyes reggeleken már csak +7-8 fok), nem lehetett mindjárt neki állni a sarazásnak, ezért kora reggel valami mást kellett kitalálni. Így jött a már korábban említett favágás, amivel elbíbelődtünk etetésig. Utána reggeliztünk. Addigra meg már melegedett annyit az idő, hogy neki lehessen állni a melegigényes feladatoknak.

Így azután egy szép szeptemberi délelőtt végül csak neki veselkedtünk a malacbirodalom projekt folytatásának.

Három hónap alatt viszont a természet igencsak átvette az uralmat.  A sarazásra váró falakat befutották a mindenféle kúszónövények. Először ezeket kellett eltávolítani.

Itt már lepucolva. Amíg a gazda lezötyögött a traktorral ez pont belefért az időmbe.

Érkezik a felszerelés. 

Logisztikailag  nem  volt egyszerű  a  dolog, hiszen  az  áram  és  a  víz, ami  nélkülözhetetlen volt a feladat  végrehajtásához  több  száz  méterre  volt  a helyszíntől. Vizet  a  fenti  kútból  töltöttünk  egy hordóba.  Áramot pedig a villanyórától tudtunk hozni három darab hosszabbító segíségével.

Első lépésként felapplikáltuk a nádszövetet a falakra. Ez a tekercs még a ház építéséből maradt meg, így legalább ezt is hasznosítani tudtuk.

Csak érdekességképpen örökítettem meg ezt a pillanatképet. A kombinált fogó kiesett a kezéből és pont így landolt a csizmaszáron fennakadva. Azért statisztikailag annak mekkora a valószínűsége, hogy az elejtett szerszám úgy érkezik a csizmaszárba, mintha direkt odatűzte volna?

A nádszövetet dróttal rögzítettük az ól szerkezetéhez.

Itt már keverődik az anyag.

Első adag felhordva. Oldalanként 20-30 cm-nyit vittünk fel egyszerre. Utána mentünk a másik oldalra.

Készül a fal. Kívülről így néz ki.

Belülről már nem annyira csinos, de hát nem is az a lényeg, hanem, hogy ne fújjon át a szél rajta.

Fogy a kupac rendesen.

Ezen az oldalon már mindjárt felérünk.

Nagy munkában vagyok, de én még mindig élvezem ezt a sarazós-tapicskolós munkát.

Mondjuk a sokadik napon jutott eszembe, hogy esetleg kesztyűben is megpróbálhatnám és akkor nem csesződnek szét a kis kacsóim.

És elkészültünk. Igaz, hogy a hátsó oldal nem száz százalékosan. De egyrészt elfogyott az agyag, másrészt nem is lehetett volna magasabban felvinni az anyagot, mert a súlya lehúzta volna.

Sajnos egy korábbi alkalommal úgy jártunk, hogy túl magasan vittük fel és másnap, mikor mentünk megnézni azt tapasztaltuk, hogy lecsúszott a sár, vitte magával a szövetet is. Így van egy kis puklis helyünk. Szóval nem szabad erőltetni, ha ősszel sarazol, már nem olyan gyors a száradás üteme.

A többi oldal viszont készen van.

Ide ideiglenesen felrögzítünk pár deszkát, azután tavasszal felcsapjuk azt a kis sarat, ami még kell, amikor repedéseket is majd javítjuk.

A reggeli hideg  órák hasznos eltöltéséhez szerencsére találtunk újabb feladatot, miután a kivágható fák elfogytak. Következett a szegély rendberakása. Néhány tégla cserére szorult (szétfagyás okozta elmorzsolódás miatt), egyes helyeken függőlegesbe kellett igazítani őket, mivel a drága kis malackáim eltúrták mellőle a földet és így megdőltek.

Azután jött a homokkal történő megtámogatás. Na, most pont ez a mennyiség hiányzik a kút melletti gödörből.

A ház melletti szegélyen kívül a kerti konyhát is kicsit körbe kellett támogatni, mert már itt is kezdtek kidőlni a téglák.

A pince előterében is történt néhány téglacsere és egy kis talajegyengetés.

Mindezen javításokra azért volt most szükség, hogy ezeket a téglákat is le tudjam majd kezelni a kőbalzsammal az állagmegóvás érdekében.

Amíg a gazda a fenti javításokat végezte én sem tétlenkedtem. Nagyjából három éve őrizgettünk három vödörnyi szürkehomokot a tornácon a téglák közötti fúgák besöprésére. Mivel a magasnyomású mosóval több helyen kimostam, illetve a téglacserék következtében is kijött a korábbi tömítés, neki álltam besöprögetni homokkal az egész tornácot.

Folyamatban a homokozás.

Besöprés megtörtént a felesleg nagyjából összeszedve. Párszor még ismételni kell, ahol eltűnik a homok.

A sarazás mellett a másik fontos feladatot is sikerült teljesítenünk a terveinknek megfelelően. Megérkezik az alapanyag az istállóban rögtönzött "műhelybe".

Előzőleg beszereztünk pár flakon vízálló ragasztót, valamint apukámtól (szintén asztalos) kölcsönöztünk még jó pár darab pillanatszorítót. Amik igazából nem erre a feladatra valók, de a táblásításra alkalmas szorítókért 160 km-t kellett volna utazni kétszer, ezért gondoltuk megoldjuk így.

Kettesével tudtuk leragasztani a táblákat (ennyi szorítónk volt). Majd ezeknek egy órát kellett pihenni, mielőtt kifoghattuk őket. Addig átsétáltunk a malacólhoz és felcsaptunk 7-8 vödörnyi sarat. Azután kezdődött előlről az egész. Azért volt jó ez így logisztikailag, mert nem volt közben holtidő, meg mire meguntad volna az egyik munkát, már mehettünk is csinálni valami mást.

Végül pár nap leforgása alatt sikerült mind a 20 darab táblát leragasztani. Ezek további megmunkálásra várva visszatértek  a gardróbba.

Összességében tehát nagyon elégedett vagyok a szeptemberi közös tevékenyedésünkkel, mert most kivételesen minden belefért, amit elterveztem:

- a kútásást befejeztük,

- a szegélyek, pinceelőtér ki lett javítva,

- a malacólat besaraztuk és

- a spalettákat leragasztottuk.

És még egy kis tűzifát is sikerült gyűjteni.

A következő irományomban bemutatkozik Mazsola és Tádé a két cuki malackám. Jelenleg ők a legimádnivalóbbak a birtokon. Nem tudunk betelni velük. Egy hét múlva velük jelentkezem.

Még egy kis áskálódás

Végül szeptember közepén, pontosabban péntek 13-án sikerült megint összeszedni a csapatot. Most csak négyen voltunk összesen (mi, plusz a szomszéd birtokról a baráti házaspár), így a főzés mellett nekem is aktívan részt kellett vennem a munkálatokban.

Ezúttal viszont taktikát váltottunk. A segítőink áthoztak egy nagy, 1000 literes tartályt azzal a céllal, hogy azt is megtöltve a mi két darab 200 literes hordónk mellett lesz elég vizünk ahhoz, hogy a kútba visszakeringtetve folyamatosan tudjuk kiszívni a homokot.

Miután összeszerelték a rendszert, nagyjából egy óráig próbálkoztak ezzel a módszerrel. Ideális esetben ugyanis így egyáltalán nem kellett volna lemászni a kútba. Ugyan folyamatosan jött ki az iszapos víz, viszont a gyűrű nem akart megmozdulni.

Így nem maradt más hátra, emberemnek ismét magára kellett öltenie a speciális hacukát.

És már ereszkedik is a mélybe.

Közben én miután megreggeliztettem a társaságot, gyorsan odatettem főni bográcsba az ebédre szánt babgulyást. Itt még csak a hús és a zöldségek rotyognak.

Miután már minden hozzávaló belekerült, én is csatlakoztam a csapathoz. Csak 20 percenként visszarohangáltam ellenőrizni  az ételt és a tüzet táplálni.

A munkamegosztás a következőképpen nézett ki:
- emberem lent a mélyben ásott és küldte fel az iszapos homokkal teli vödröket,
- Laci, a szomszéd borogatta ki a dögnehéz vödröket,
- Emese meg én ott segítettünk, ahol tudtunk: csörlőt kezeltük, "masszíroztuk"  a tűzoltótömlőt, hogy az eldugult homok meginduljon stb. stb.

Ásás előtt megjelöltük a gyűrűn, honnan indultunk, így folyamatosan tudtuk ellenőrizni a süllyedést. Ezúttál 38 cm-ről indultunk, ennyit kellett volna lesüllyeszteni a gyűrűt, hogy szintbe kerüljön a házi vízmű aknájával.

Azután egyszer csak jött a meglepetés: Laci derékig eltünt a kút mellett. A képen látható mélyedésben, amiről természetesen addig nem tudtunk.

Kiderült, hogy kb. egy 2 méter mély üreg veszi körbe a kutat. Sajnos ezek szerint a rossz tömítések miatt nemcsak alulról tört be a homok, hanem oldalról is. 

Iszaptenger a tömlő végén. Iszappakolásra kiválóan alkalmas lenne a púderfinomságú homok. Vagy esetleg bőrradírnak?

Végül olyan jól haladtunk (csak bevált ez a visszakeringtetéses módszer), hogy két óra alatt sikerült a maradék 38 cm lesüllyeszteni. Így az ebédet már úgy fogyaszthattuk el, hogy csak a szivattyút kell lepucolni és aznapra kész a munka.

Itt már csak pár centi hiányzik.

Másnapra maradtak az utómunkálatok. A megmaradt homokot (mert persze közben ebből hordott el vagy 20 talicskányit a szegélyek megtámogatásához) visszatöltöttük a gödörbe. Most derült ki, hogy nem is volt olyan sok az a homok, pont az elhordott 20 talicskányi hiányzik.

Valahonnan majd hoznunk kell még ide töltőanyagot, csak időhiány miatt ez tolódik. Azért most már legalább nem 2 méter mély a gödör.

De azért egy pallót oda fektettünk, hogy az állatok nehogy beleessenek.

Hátra volt még a szivattyúház fedelének megigazítása. Ugyanis ahogy a kút mellől eltünt a homok, az is kicsit megdőlt. Így a csörlőszerkezetet áthelyezve megpróbáltuk a csörlő segítségével megemelni a fedlapot.

Az akció végül sikerült és  vizszintesbe tudtuk hozni a tetőt.

Végül olyannyira "jól" sikeredett a kútgyűrű lesüllyesztése, hogy bár megálltunk a homok kitermelésével  akkor, amikor a szintbe került az aknával. Másnapra azonba tovább süllyedt még vagy 8-10 centiméternyit. Így most a kút kicsit lejjebb került, mint az akna.

Egyelőre tehát a kútásási programot lezártnak tekintjük. Jövőre kiderül, hogy elég lesz-e így a vízhozam, vagy további gyűrű(k) leásása szükséges. Mindenesetre az idei három próbálkozással sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Így, ha netalán tán újból ásni kell, most már sokkal rutinosabban állunk neki.

A szomszéd birtokról érkező segítségért pedig nagyon hálásak vagyunk. Nélkülük nem ment volna ez az akciósorozat. A kölcsönös együttműködés reméljük a jövőben is megmarad és így mindig számíthatunk egymásra, ha segítségre van szükség.