Baby boom a Málnáskertben

Legutóbbi bejegyzésemben még eső után esdekeltem. Hát most megkaptuk. Ezen a héten a hét napból már a negyedik nap esik. Nem kevés, sőt mondhatni már kissé sok csapadék. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű esőnek sajnos nem várt következménye lett, de erről majd később. Előbb jöjjenek a hét örömteli eseményei.

Az úgy kezdődött, hogy április utolsó napján, egy kellemesen napos vasárnap Micikénk végül előadta a pocaklakóit. Éppen pihenőnapot tartottunk, de a házból rálátunk az elkerített legelőre és úgy ebéd után feltűnt, hogy az összes kecske kint legelészik, kivéve Micit. Rögtön gyanús lett és kisiettünk a karámba. Nem is tévedtünk, akkorra már megvolt mindkét gida. Még csurom nedvesen, de egészségesen és már a cicit keresték.

Ismét vegyes páros lett, egy fiú, egy lány. 

A fekete a kisfiú.

Itt hat naposan már vígan csipegetik a zöldet a legelőn.

De ez még csak a kezdet volt. E hét szerdáján, annak is a délutánján az elkülönítőbe zárt Rózsák egyike, a nagyobbik szintén lebabázott. Ezt már kb. 2,5 hete vártuk. Akkortájt már elfeküdt a meglevő malackáknak szoptatás végett. Megint lett négy icipici malacka, kettő rózsás és kettő fekete. Itt már sikerült kiderítenem, hogy az előző alomhoz hasonlóan 3:1 a lányok javára. 

Szép kis sorminta.

Amire viszont egyáltalán nem számítottunk, hogy szombat reggelre a másik Rózsa is leellett. Itt eredetileg hat malacka volt, de mire reggel a párom ment etetni, kettő közülük már nem élt. Őket a mamájuk szépen külön rakta a bejárat mellé. Kis unokahúgom szavaival élve ezeket "elültettük". 

Ez a kocánk ugyanis december végén egyszer már ellett, de akkor a nagy hideg miatt nem maradt meg egyik kicsije sem. A unokaöcsik és hugik épp nálunk voltak vendégségben, amikor megtaláltuk őket és ott voltak, amikor el lettek temetve a kicsik. Az egyik kislány pedig már úgy mesélte, hogy elültettük a malackákat. (A gyermeki logika, ha növényeket, amiket a földbe teszünk ültetésnek nevezzük, akkor ezt alkalmazni lehet állatok esetében is.)

A két ellés között így mindösszesen 129 nap telt el, a vemhességi idő pedig 114-130 nap a vietnámiaknál, úgyhogy igen hamar összejött a nász. Itt tehát még azt hittük, hogy pár hét vissza van. Erre tessék.

Na és ekkortól elvesztettem a fonalat. Annyit tudunk, hogy a megmaradt négyből itt három rózsa és egy fekete, de azóta a két alom teljesen összekeveredett. Ugyanis kialakult egy szoptatási közösség, a két koca felváltva eteti a kicsiket. Úgyhogy innentől, hogy melyik kié volt, lehetetlenség kideríteni.

Íme a legfrissebbek, akik kicsi a rakást játszanak.

A két mama és a nyolc bébi.

Középen az a kis cuki rózsaszín nagyon fázott és ilyen édesen odabújt a két mama közé.

A másik malacalom pedig már hat hetes volt a héten. Szépen kigömbölyödtek és bizony már rákaptak a felnőttek kukorica dara + korpa keverékből álló menüjére. Málnával közben egész jól összebarátkoztak. A kiskutya a kezdeti éles csaholásból (persze tisztes távolból) átváltott a baráti bökdösésre, harapdálásra, malac átugrálásra, amit a kis röfik elég békésen tűrnek.

Sőt, ahogy az a képen is látszik még a vacsijukat is megosztják vele.

Egyébként szemtanúja voltam és sikerült meg is örökítenem, amikor az egyik kismalac a kecskegidákkal rohangált föl-alá. Itt tehát nem számít, hogy milyen fajtájú a jószág, a gyerek az gyerek és játszanak egymással.

Összesítésképpen tehát négy kecske mamától lett hat gida, 4:2 a lányok javára. A január eleji 6 fős kecskeállomány ezzel a duplájára szaporodott, ami már egy komplett nyáj. 

A 4 fős malackonda pedig szó szerint meghatványozódott. Ugyanis most 12 kismalac van és a négy szülő. Azért ez egy elég tisztességes szaporulat. Elég durva, ha belegondolok, hogy év elején volt összesen 10 állatunk. Most meg a kiskutyával együtt közel harmincan rohangálnak a birtokon. 

Ennyit az örömhírekről és akkor most jöjjön a fekete leves.

Először képekben, azután jön a szöveges magyarázat.

A pince így nézett ki délelőtt. Már túl vagyunk a boltív felén.

Ez pedig a délutáni állapot.

Amint látszik az egyik hosszanti oldal kompletten kidőlt. Konkrétan akkor, amikor a ramonád áthelyezése után másztam le a falnak támasztott létrán. 

Nehéz szavakat találni rá, hogy mit éreztünk, amikor megtörtént. Először szinte fel sem fogtuk. Ilyen csak másokkal történik meg. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy komolyabb sérülés nem történt. Kőművesünket ugyanis betemette a leomlott mennyezet, így  ő szenvedett el könnyebb sérüléseket a fején a lehulló tégláktól. Mi karcolás nélkül megúsztuk. És ez a lényeg, mert a pincét újra fel lehet építeni. 

Ami érdekes, hogy milyen higgadtan fogadtuk az egészet, különösen én, aki hajlamos vagyok a drámára. Senki nem kezdett el káromkodni, szentségelni, felelősöket keresni, egymásra mutogatni. 

A történtek után pár perccel emberem mindjárt szólt, hogy hozzam a szépnyelű kőműves kalapácsát és a kőművessel együtt neki is álltak a téglák pucolásának. Ezért most kicsit "Csapd le csacsi" fílingünk van. (Kötelező film annak, aki még nem látta.)

Közben persze rögtön el kezdtük keresni a magyarázatot, hogy mi történhetett. Nekem az első gondolatom a víz volt, mármint a sok csapadék. A kőműves sem tudta felfogni a történteket. Több évtizedes pályája alatt ilyen vagy ehhez hasonló még nem fordult elő vele. Ő   mindent úgy csinált, ahogy kellett és nem értette, hogy mi lehetett a hiba.

Végül akkor derült ki, mikor a megmaradt falak mögé mentek és szinte belesüppedt a lábuk a homokba, ami tocsogott a korábban lezúdult csapadéktól. Egyes részeken alá is volt mosva a fal. Utólag persze okos az ember, hogy meg kellett volna nézni és ha töltünk oda egy kis homokot akkor ez nem történik meg. 

Nem mentségeket akarok keresni, de ez a birtok egy két fős üzem, ahol nincsen főnök, aki megmondja, mit mikor tegyél és nincsen alkalmazott sem, akire rá lehetne bízni feladatokat. Ez azt jelenti, hogy gondoskodni kell a napi tüzelőről, az állatok ellátásáról, ha beteg valamelyik, arra megoldást keresni, takarmányt beszerezni,a kertet művelni, a szükséges gépek, eszközök javíttatásáról gondoskodni, ha mi magunk nem tudjuk megcsinálni, az éppen folyó építési projekthez anyagot beszerezni, ott effektíven dolgozni, hivatalos ügyeket intézni és még sorolhatnám. Szóval ennyi feladat mellett előfordul, hogy hibázik az ember. Magyarán, ha nagyobb gondossággal jártunk volna el, akkor ez nem történik meg a nagy esőzés ellenére sem. Persze a legegyszerűbb az lett volna, hogy ha a két hónapra jutó csapadék nem három nap leforgása alatt esik le, mert akkor sem történt volna semmi baj.

A lényeg viszont, hogy nem csüggedünk, hanem tesszük tovább a dolgunkat. A pince pedig fel fog épülni.