A gazda legnehezebb napja

Csodálatos dolog a természetben, a természettel harmóniában, növények és állatok között élni, de mint mindennek, ennek is meg van a sötét oldala. Nevezetesen, amikor az általad nevelt állatoknak elveszed az életét. 

Tudom, hogy mostanában nagyon divatba jött a húsmentes étkezés, meg az állatok életének védelme. Mi azonban a teljességben hiszünk. Növények nélkül nincsenek állatok és állatok nélkül nincsenek növények (hacsak nem alkalmazol műtrágyát, ami meg színtiszta méreg). Ezenkívül mi a vegyes táplálkozás hívei vagyunk. 

A nagyüzemi állattartást mi is elítéljük, mert az állat természetétől teljesen idegen körülmények között tartják őket. Többnyire napot, eget sohasem látnak. Ehhez képest a mi állatainknak nagyon  szép életük van. Viszonylag nagy területen jöhetnek-mehetnek. A kecske legelészhet, a malac turkálhat kedvére. A szokásos évi egy-két féreghajtáson kívül gyógyszert nem látnak, a legelésen kívül csak szemes takarmányt  és konyhai zöld-hulladékot kapnak enni. (A világon előállított összes antibiotikum felét a nagyüzemi körülmények között tartott állatokkal etetik fel.)

Idén azonban ismét eljött az a bizonyos nehéz nap illetve napok. Ugyanis első ízben összekötöttük a disznóvágást a kecskevágással. A terv ugyanis az volt, hogy készítünk kecskekolbászt, ahhoz meg ugye zsírra van szükség, ami meg ugye a malackáknak van.

Január elején kiderült, hogy a gazdának még nem kell mennie sofőrködni, ezért az év második hetére gyorsan leszerveztük a disznóvágást. Jó bevált csapaton ne változtass elvét alkalmazva a legutóbbi résztvevőket toboroztuk össze: anyukám, apukám, sógorunk és Gábor nagynénije meg természetesen a gazdák.

Itt hívom fel érzékenyebb olvasóim figyelmét, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képek és szöveg következik. Ezért ők ne olvassanak tovább.

Január második  hete tehát elég zúzósra sikeredett az alábbi menetrenddel:

- kedd: anyagbeszerzés, úgymint belek, hiányzó fűszerek, késgarnitúra;

- szerda: két kecske levágása, kicsontozása;

- csütörtök:két disznó levágása, feldolgozása;

- péntek: kolbász betöltés, zsír kisütés, mosogatás, rámolás.

De a végeredmény önmagáért beszél. No de, lássuk a részleteket. 

A gazda elmondása szerint (bár ezen mindenki csodálkozik) kecskét lelkileg könnyebb vágni, mint malacot. Egyrészt nem olyan kis bújósak, meg játékosak, mint a röfik, tehát nincs olyan erős érzelmi kötődés, másrészt nagyon gyorsan és hang nélkül mennek át a kecske mennyországba. A kiválasztott két kecskének már így is egy évvel hosszabb idő adatott ezen a földön, mert már tavaly szerettük volna levágni őket, csak nem úgy alakultak a dolgok.

A két szarvalt kecskét vágtuk le, akik nem is jó vérvonalból származtak és eléggé gyepálták a többieket. A szerdai nap nagy része tehát ezzel telt. Végül lett 16 kilónyi színtiszta, csaknem zsírmentes kecskehúsunk. A 70-30  %-os  hús-zsír arány miatt ehhez még kellett jó 7 kilónyi zsír, hogy jófajta kolbászt készíthessünk.

A kecskék levágása és feldolgozása mellett a nap másik része azzal telt, hogy mindennel előkészüljünk a másnapi nagy napra. Az alábbi feladatokkal kellett végezni:

- edények, ládák  levarázsolása a padlásról + mosogatás,

- kések, bárdok élezése,

- tűzifa fűrészelés, aprítás (üstházhoz és a sparherd-hez),

- hagyma, fokhagyma pucolás, aprítás,

- kenyérsütés,

- hájas sütemény készítése.

A feladatok közül nyilván nekem jutott a mosogatós, pucolós, főzős-sütős rész. 

Kicsit hosszúra sikeredett a nap, mert végül a gazda éjfélre készült el mindennel. Ebből le is vontuk a tanulságot: nem szabad ennyi mindent az utolsó előtti napra hagyni. 

Persze az utolsó két nap már nem igen tudott aludni. Lelkileg igen megterhelő az a tudat, hogy ölnöd kell, ha enni akarsz. Igaz, hogy a disznók levágásához sikerült beszerveznünk a szomszéd párt, akikkel igen szoros együttműködés alakult ki az elmúlt években. Viszont a kecskékért az emberem volt a felelős. 

Tehát a malacokat végül a szomszéd gazda szúrta le, de a lefogásban segítenünk kellett. A második malac ráadásul nagyon ragaszkodott az életéhez, nagyon sokáig tartott mire végleg elment. 

Az időközben  megérkezett segítőcsapat itt kapcsolódott be a folyamatba.

Először nyilván a perzselés, pucolás következett. A fényképek kedvenc sógorom közreműködésével készültek. Ugyanis egyik gazdának sem volt egy másodperce sem arra, hogy bármilyen képrögzítő eszközt alkalmazzon. Én mint fő lóti-futi állandóan mozgásban voltam. Állatokat elláttam, vizet hordtam, meg minden egyebet, ami kellett. Szabad pillanataimban meg bekapcsolódtam, amibe lehetett. Pucolás, darabolás stb. stb. A gazda pedig teljesen egyedül ellátta egy hentes feladatát. Nenus szóbeli irányításával ő  bontotta szét mindkét malacot.

Az egyik malac  igen nagyra sikeredett, legalábbis vietnami mércével mérve. Megvolt nagyjából egy mázsa (amúgy 70-80 kiló a vágósúlyuk). Ez egy herélt disznó, azaz ártány volt. Jellemző rájuk, hogy adott idő alatt jobban gyarapodnak.

Rénfa híján egyelőre így tudtuk megoldani a malac fellógatását. 

Sonka formázás folyamatban.

A tavalyi év tapasztalatából kiindulva úgy döntöttünk, hogy a töltelékek bekeverését és a töltést bent a házban csináljuk. Estére ugyanis annyira lehűlt az idő, hogy a töltelék megdermedt és ez megnehezítette a dolgokat, mivel folyton szakadt a bél. 

Igaz, hogy a legutóbbi vágáshoz képest most volt két kecske is, plusz az egyik malac túlsúlyos volt, de tény, ami tény, hogy igencsak megcsúsztunk a munkálatokkal. Az ötfajta töltelék bekeverése (kecskekolbász, disznókolbász, disznósajt, májas hurka, véres hurka) úgy elhúzódott, hogy végül csak a hurkákat tudtuk a vágás napján betölteni, hiszen azokat még abálni is kellett.

Ez a nemes feladat apukámnak és nekem jutott. Úgyhogy amíg a többiek a jó melegben töltögették a hurkákat, mi már az első adaggal kint voltunk. Este 7-kor került az abalébe a disznósajt, aminek kellett két óra. Közben adagonként érkeztek a hurkák. Ezeknek elég volt pár perc és már lehetett is kivenni őket, hogy hűljenek.

Végül este kilenc körül ért véget számunkra a szabad levegős program. Utána jöhetett a jól megérdemelt vacsora egy jófajta disznótoros húsleves formájában, kis főtt hús és paradicsommártás kíséretében. Ezúttal ismét anyukám volt a szakácsnő.

Másnapra maradt a kolbász betöltése és a zsír kisütése. Apukám és Nenus maradtak még segíteni. Így fél egyre kész is voltunk mindennel. A zsír kisütése mellett a mosogatás és a rámolás nagy része is megtörtént. Bár most olyan nagyon nem rámoltunk el, hiszen februárban ismétlés következik.

Még szerencse, hogy ilyen nagy füstölőt építettünk, mert bizony dugig lett. Elöl a két disznósajt és pár karika májas hurka lóg. Ezek csak két füstöt kaptak.

Utána kicsit szellősebben lehetett a kolbászokat pakolni. Bár még így is elég sűrűen vannak.

Most már a padláson lógicsálnak. Megszámoltam őket: 58 pár lett. Ez a mennyiség már egyszerre nem is igen fér bele az optikába. 

A hat rúdból öt tele is lett. Kénytelenek leszünk újabb rudakat gyártani a következő vágásra.

Igaz vannak egészen rövidkék is (azért kicsit most is szakadt a bél). Azóta már mindkét fajta kolbászt leteszteltük és meg vagyunk elégedve az eredménnyel. Igaz, hogy még kicsit nyersek, de már most nagyon finomak. A süni való kolbász és a hurkák is jól sikerültek.

Kecskekolbász szekció. Szép mennyiség lett belőle.

Időközben a vékonyabb szalonnák már felkerültek a füstre. Tavalyi tapasztalat ugyanis az volt, hogy némelyiknek már sok volt a három hét a sózóban.

A sonkák, csülkök, vastagabb szalonnák még ázkolódnak egy darabig. Igaz, hogy rekord méretű 7,5 kilogrammos sonkái lettek az ártánynak. (Eddig ált. 3,5 kg-os volt egy sonka.)

Ezúttal is nagyon hálásak vagyunk minden résztvevőnek. Nagyon jó, hogy ilyenkor össze tud fogni a család és nem maradtunk magunkra. Hiába azért egy disznóvágás nem kétemberes feladat (pláne, hogy 2 kecske és 2 malac volt a napi program).